önnek arra nézve, hogy a dolgokat egyszerűvé tegye… és minő
fényerősítésre számít?
– Negyvennyolczezerszeres erősítésre, úgy, hogy a holdat öt mérföld
távolságra láthatjuk, és arra nézve, hogy a holdban levő tárgyak
láthatókká váljanak, elegendő lesz, ha kilencz lábnyi az átmérőjük.
– Pompás! – kiáltott fel Maston, – e szerint a mi lövegünk kilencz láb
átmérőjű lesz?
– Annyi.
– Engedje meg, – veté közbe Elphiston őrnagy, – hogy megjegyezzem, a
lövegnek súlya is van…
– Lassan, őrnagy, – válaszolt Barbicane, – mielőtt a lőveg súlyáról
beszélnénk, főlemlítem, hogy elődeink e tekintetben csodákat műveltek.
Nincs szándékomban világért sem azt állítani, hogy a ballisztika nem
fejlődött, de meg kell jegyeznem, hogy már a középkorban bámulatos
eredményekre jutottak, – mondhatnám bámulatosabbakra, mint mi.
– Például, – viszonzá Morgan.
– Bizonyítsa be, a mit mond, – kiáltott fel tüzesen Maston J. T.
– Semmi sem könnyebb, mint ezt bebizonyítani, – felelt Barbicane. –
Mondhatok példákat. Mikor II. Mahomed 1453-ban Konstantinápolyt
ostromolta, 1900 fontos kő-golyókat dobáltak, mondhatom csinos kis
darabkák lehettek.
– Ej ha! – mondá az őrnagy, – 19 mázsa, derék egy szám.
– A máltai lovagok korában, a St. Elme erősségen volt egy ágyú, mely
2500 fontos löveget röpített tova.
– Lehetetlen!
– Végül egy franczia történetiró tanusága szerint XI. Lajos idejében
volt egy mozsár, mely csak 500 fontos bombákat lőtt ki ugyan; de ez a
Bastilletől, hova a bolondok az okosakat becsukták, Charentonig hatolt,
hol viszont a bolondokat tartották fogva az okosak.
– Nagyon jó! – mondá Maston J. T.
– Ugyan mi minden történt velünk azóta, ha röviden összefoglaljuk. Az
Armstrong-ágyú ötszáz fontosokat, a Rodman-Columbiad féltonnásokat hord.
Úgy tünik fel, hogy az ágyúk röpítő ereje növekedett, de a golyók súlya
fogyott. Ha mi e tekintetben buzgólkodunk, elérhetjük, hála a tudomány
fejlődésének, azt, hogy lövegeink tizszer akkora súlyuak lesznek, mint a
II. Mohamed-é és a máltai lovagoké.
– Nyilván úgy lehet, – mondá az őrnagy, – de minő érczből kivánja
öntetni ezt a löveget?
– Egyszerű öntött vasból, – vélekedék Morgan tábornok.
– Piha, öntött vas!… kiáltá Maston J. T. megvetően, – nagyon közönséges
matéria az egy olyan golyónak, mely a holdba megy látogatóba.
– Ne túlozzunk, tiszteletre méltó barátom, – viszonzá Morgan, – az
öntött vas megfelel.
– No hát, – folytatá Elphiston őrnagy, az a golyó öntött vasból, kilencz
lábnyi átmérőjű, s ennek arányosan megfelelő nagyságu még mindig szörnyű
súlyos leend.
– Az ám, ha tömör, de korántsem, ha üres, – mondá Barbicane.
– Üres?… Tehát kartács-gránát?
– A melybe táviratokat dughatunk és mintákat a terményeinkből?
– Úgy van, üres golyónak kell lenni minden áron, viszonzá Barbicane. – A
108 hüvelyk átmérőjű tömör golyónak súlya 20,000 font volna; bizonyára
számot tevő súly. Minthogy azonban a golyónak bizonyos keménységünek is
kell lennie, azt ajánlom, hogy legyen a mi golyónk 5000 fontos.
[Illustration: A MÁLTAI LOVAGOK ÁGYÚJA.]
– Minő vastagok legyenek az oldalfalak? – kérdé az őrnagy.
– A rendes aránynak megfelelően, – vélekedék Morgan, – 108 hüvelyk
átmérőnek legalább két lábnyi vastag fal felel meg.
– Ennyi túlságosan sok volna – viszonzá Barbicane. Méltassák
figyelmökre, hogy a jelen esetben nem olyan golyóról van szó, mely
falakat fúr keresztül; elegendő, ha az oldalfalak oly erősek, hogy a
lőpor robbantó erejét ellensulyozzák. E szerint ez a kérdés: minő vastag
fala legyen egy olyan öntött vasból készült üres golyónak, a melynek
csak 20,000 font súlyunak szabad lennie? A mi derék mathematikusunk,
Maston, rögtön megmondhatja nekünk.
– Misem könnyebb ennél, – viszonzá a bizottságnak tiszteletre méltó
titkára. Rögtön nehány algebrai tételt állított fel: π és _x_ a második
hatványon jöttek le pennája hegyéről; úgy tetszék, mintha érintenie sem
kellene és már vonja ki a harmadik gyököt, aztán megszólalt:
– Az oldalfalaknak alig kell két hüvelyknyi vastagságuaknak lenniök.
– Elegendő volna ennyi? – kérdé az őrnagy kételkedő ábrázattal.
– Bizonyára nem, – viszonzá az elnök.
– Nos, mit tévők legyünk tehát? – szólott Elphiston, kissé megzavarodva.
– Más érczet választunk.
– Rezet? – kérdé Morgan.
– Nem, az igen nehéz; valami jobbat fogok önöknek ajánlani.
– Mit? – kérdé az őrnagy.
– Aluminiumot, – felelé Barbicane.
– Aluminiumot! – kiáltának fel az elnök társai.
– Minden bizonynyal, barátaim. Önök tudják, hogy 1854-ben egy
Sainte-Claire-Deville nevű franczia vegyésznek sikerült az aluminiumot
szilárd tömegben előállítani. Ez a drága fém olyan fehér, mint az ezüst,
nem változik, mint az arany, szivós, mint a vas, olvasztható, mint a
réz, és olyan könnyű, mint az üveg; alkalmas a feldolgozásra, mindenütt
el van terjedve, mert minden kőzetnek az alapját képezi – háromszorta
könyebb, mint a vas és éppen alkalmasnak látszik arra nézve, hogy a mi
lövegünknek az anyaga legyen.
– Éljen az aluminium! – kiáltá a bizottság titkára.
– No de, kedves elnök, – veté közbe az őrnagy, nem igen drága az
aluminium?
– Eleinte az volt, – viszonzá Barbicane, – egy fontnak 260–280 dollár
volt az ára, aztán leszállott 27 dollárra, most már csak kilencz dollár.
– De mégis, ha fontja kilencz dollár, – felelé az őrnagy, – még mindig
szerfölött drága.
– Mindenesetre, kedves őrnagy, nagy ár ez, de meggyőzzük.
– És minő nehéz lesz a löveg? – kérdé Morgan.
– Elmondom önöknek számításaim eredményét, – felelt Barbicane. Egy 108
hüvelyk átmérőjű és 12 hüvelyk vastagfalu üres golyó, ha öntött vasból
készül 67,440 font súlyu volna; aluminiumból 19250 fontot nyom.
– Nagyszerű! – kiáltott fel Maston, – ez már belevág tervezetünkbe.
– Nagyszerű… pompás! – viszonzá az őrnagy, – de nem tudná megmondani,
hogy mennyibe kerül egy aluminium golyó, ha fontja 18 dollár?
– 173,250 dollár, ennyibe, egészen pontosan számítva. No de ne
aggódjanak, barátaim, jót állok arról, hogy vállalatunkhoz annyi pénzünk
lesz, a mennyi éppen kell.
– Csak úgy ömlik a pénz a kasszánkba.
– Nos, mit szólanak önök az aluminiumhoz? – kérdé az elnök.
– Elfogadjuk! – kiálták egy szivvel, egy lélekkel.
– A löveg alakja nem fontos, – folytatá Barbicane, minthogy az, ha a
légkörön áttörte magát, az űrben mozog; azért tehát gömbölyü golyót
ajánlok, a mely tetszés szerint foroghat mindenfelé.
Igy végződött a bizottság első ülése; a löveg kérdését elintézték és
Maston J. T. rendkivül örvendett, hogy a holdba egy aluminium golyót
fognak röpíteni. «A holdlakók, – mondá, – igen derék ideának fogják ezt
tartani.»
NYOLCZADIK FEJEZET. Az ágyú története.
Az első gyülés határozatai nagy feltünést keltettek. Egy némely félénk
természetű ember megütődött azon, hogy 20,000 fontos löveget röpítenek a
levegőbe. Kérdezgették, hogy volt-e valaha ágyú, mely ekkora tömegnek
megfelelő kezdő-sebességet adhatott volna? A második ülés
jegyzőkönyvének kellett erre a meggyőző feleletet megadnia.
Másnap este a bizottság tagjai ugyancsak sandwichs-hegyekkel és
thea-oceánnal megrakott asztal körül telepedtek le. Mindjárt hozzá
kezdtek a tanácskozáshoz, most már bevezetésre sem vala szükség.
– Kedves társaim, – mondá Barbicane, – most már az ágyú kérdésével kell
foglalkoznunk: minő hosszú, alakú, szerkezetű és sulyú legyen. Meglehet,
hogy ezt az ágyút rengeteg méretüvé kell öntenünk; ámde ha még oly nagy
nehézségek állanak is utunkba, a mi ipari lángelménk könnyen
diadalmoskodik. Hallgassanak tehát kegyesen reám és ne kiméljenek meg
találó megjegyzéseiktől. Nem félek azoktól.
E kijelentést helyeslő morgással fogadták.
– Ne téveszszük szemünk elől, hogy tegnapi tanácskozásunk alkalmával
meddig jutottunk; a feladat következő: egy 108 hüvelyk átmérőjü, 20,000
font sulyú üres golyónak másodperczenkint 12,000 yardnyi
kezdő-sebességet kell adnunk.
– Valóban ez a feladatunk, – jegyzé meg Elphiston őrnagy.
– Ha tehát, – folytatá Barbicane, – egy löveg az ürbe röpíttetik, mi
történik akkor? Három független erő hatásának vagyon kitéve: a környezet
ellenállásának, a föld vonzásának és a benne levő röpítő-erőnek.
Vizsgáljuk közelebből ezt a három erőt. A környezetnek vagyis a
levegőnek ellenállása jelentéktelen lesz. A levegő tényleg 40 angol
mérföldnyire terjed a föld felett. Tizenkétezer yardnyi
kezdő-sebességnél ezt a távolságot 5 másodpercz alatt áthaladja a golyó.
Vegyük most a föld vonzó erejét, vagyis a golyó nehézségét figyelembe.
Tudjuk, hogy ez a vonzó erő a távolság négyzetével fordított arányban
csökken. A fizika a következőkre tanít minket: ha egy magára hagyatott
test a föld felületére esik, erre nézve az alap-mérték az első
másodperczben 15 láb és ha ugyanez a test 257,542 mérföldről esik le –
vagyis más szóval a holdnak a földtől való távolságából, úgy esésének
első másodperczére egy félvonalnál nem több. Ez csaknem mozdulatlanság.
Arról van tehát szó, hogy ezt az ellenállást nyomról-nyomra legyőzzük.
Mi módon lehetséges ez? A ható erővel.
– Éppen ez a nehézség! – szólott közbe az őrnagy.
– Ugy van, ez a nehézség, – folytatá Barbicane, de mi le fogjuk győzni,
mert az a ható erő, melyre nekünk szükségünk van, a golyó csövének
hosszától és a felhasználandó lőpor mennyiségétől függ. No hát,
foglalkozzunk ma az ágyú méreteivel. Jól meg kell jegyezni, hogy mi azt
csaknem határtalan ellenálló képességgel akarjuk felruházni, mert nem
csatározáshoz készül.
– Mindez oly világos, mint a nap fénye, – válaszolá a tábornok.
– Eddigelé, – mondá Barbicane, – a leghosszabb csövű ágyúk, a rengeteg
Columbiadok, nem hosszabbak 25 lábnál, azért a mi Columbiadunknak olyan
méreteket adunk, a mi csodálkozásra késztet egy némely embert.
– Meghiszem azt! – kiáltott fel Maston. – Én részemről ágyút kivánok, a
mely legalább fél angol mérföld hosszú.
– Fél mérföld! – álmélkodának az őrnagy és a tábornok.
– Bizony, fél mérföld s még ez is felével rövidebb lesz a kelleténél.
– Ejnye, Maston, – szólott Morgan, – ön túloz.
– Nem, – viszonzá a vérmes természetű titkár, valóban nem tudom, miért
vádol ön engem túlzással?
– Mert túl megy a határokon.
– Önök tudják, uraim, – veté oda Maston büszke tekintettel, – hogy egy
tüzér éppen úgy nem mehet soha túl a határon, valamint egy golyó nem.
Mivelhogy a vitatkozás személyeskedéssé vált, közbeveté magát az elnök.
– Ne veszítsük el a nyugalmunkat. Uraim, legyünk megfontolók; okvetlenül
hosszú csövű ágyút kell csináltatnunk, minthogy a cső hoszsza a löveg
alatt összetömörült gáz feszítő erejét fokozza, ámde bizonyos határokon
túlmennünk nem szabad.
– Egészen úgy van, – mondá az őrnagy.
– Minő szabályok érvényesülnek ily esetekben? Az ágyú rendszerint
huszszor-huszonötször olyan hosszú, mint a golyónak átmérője és
235–240-szer olyan súlyos, mint a golyó.
– Ez nem elég kiáltott fel méltatlankodva Maston.
– Megengedem hogy nem elég, érdemes barátom, mert tényleg eszerint az
arány szerint egy kilencz lábnyi átmérőjű és harminczezer font sulyú
lövegnek 225 láb hosszú és 7.200,000, font sulyú ágyú felelne meg.
– Nevetséges! – kiáltott Maston. – Hiszen akkor válaszszunk egy
pisztolyt, az is megteszi.
– Meghiszem azt, – viszonzá Barbicane. – Azért 900 láb hosszú ágyút
szándékozom öntetni, tehát négyszer olyan hosszút.
A tábornok és őrnagy tettek ugyan egy-két ellenvetést, mindazonáltal a
bizottság titkára melegen ajánlotta ez indítványt és egyhangulag
elfogadták.
– Hát az ágyú-falak minő vastagok legyenek? – kérdé Elphiston.
– Hat lábnyiak, – felelé Barbicane.
– Remélem, nem gondolja, hogy ilyen tömeget lafettára helyezhetünk? –
kérdé az őrnagy.
– Pedig milyen dicső dolog volna! mondá Maston.
– De nem volna lehetséges, – viszonzá Barbicane. Én úgy gondolom, hogy
ezt az ágyút belesülyesztenők a földbe, kovácsolt vasból gyürüket
vonnánk körüle és körülvennők kő- és mészfallal, hogy a körülötte levő
szilárd talajnak ellenálló erejéből kivehetné a részét. Ha az ágyú
készen van, belsejét gondosan kifurnók, kaliberét meghatároznók, hogy a
golyó oldalfalai űrt ne hagyjanak; így aztán a lőpor nem megy veszendőbe
és egész terjeszkedő ereje feszítő erővé változik.
[Illustration: MASTON ÁGYÚ-CSÖVE.]
– Éljen!… éljen! – kiáltott Maston, megvan az ágyúnk!
– Még nincsen, – viszonzá Barbicane, buzgólkodó barátját kezével
türelemre intve.
– Ugyan miért nincs?
– Mert még nem állapítottuk meg az alakját. Ágyú legyen, kartács vagy
mozsár?
– Ágyú! – mondá Morgan.
– Kartács! – indítványozá az őrnagy.
– Mozsár! – mennydörgött Maston.
És már azon a ponton voltak, hogy élénk vitatkozásba melegedjenek bele,
kiki a maga kedves fegyvernemét dicsőítvén, midőn az elnök röviden
elvágta a vita fonalát.
Barátim, – mondá, – mindnyájuk kivánságát teljesítem; a mi Columbiadunk
mind a három tűzszerszámnak bir valamely alkotórészével. Ágyú lesz, mert
lőpor-üregének éppen olyan átmérője lesz, mint a csövének; kartács is
lesz, mert üres golyót fog röpíteni; mozsár is lesz, mert 90° szög alatt
állítják fel és minden visszaható erő kizárásával a szilárd földbe
megingathatlanul áll és a lövegre irányítja minden kiröpítő erejét.
– Elfogadjuk! Elfogadjuk! – viszonzák a bizottság tagjai.
– Még csak egy szerény megjegyzést koczkáztatok, mondá Elphiston, – a
kartács-ágyú-mozsár vontcsövű lesz-e?
– Nem, – felelé Barbicane, – nem, nekünk rendkivül nagy kezdő-sebességre
van szükségünk, s önök jól tudják, hogy a golyó a vontcsövű ágyúkból
kisebb sebességgel lódul ki, mint a sima csövüekből.
– Helyes!
– Végre elkészült az ágyú, – ismétlé Maston.
– Még nem egészen, – felelé az elnök.
– Ugyan miért nem?
– Mert még nem tudjuk, hogy minő anyagból öntessük.
– Állapítsuk meg haladéktalanul!
– Éppen most akartam előállani egy indítványnyal.
A bizottság négy tagja egy-egy tuczat sandwichot nyelt el s reá öblített
egy-egy üst theát, aztán kezdődött újra az értekezlet.
– Derék társaim, – kezdé Barbicane, – a mi ágyúnknak szerfölött
tartósnak, rendkívül keménynek kell lennie, hogy a tűz meg ne olvaszsza,
fel ne oldja, s a savak hatása alatt meg ne meszesedjék.
– Kétségen kívül ilyennek kell lennie, – viszonzá az őrnagy, – s
minthogy nekünk igen tetemes érczre van szűkségünk, bizonyára nem lesz
nehéz dolog a választás.
– Nos hát akkor én a mi Columbiadunk számára az eddig ismert legjobb
öntvényt hozom javaslatba: száz rész rezet, tizenkét rész ónt és hat
rész bronzot, – mondá Morgan.
– Barátaim, – szólott Barbicane, – megengedem, hogy ez a keverék
kitünőnek bizonyult, de jelen esetben igen költséges és roppant nehéz
volna az alkalmazásban. Azért úgy vélem, kitünő, de nem nagyon drága
anyagot kell választanunk, pl. az öntött vasat. Nem gondolná, őrnagy?
– Tökéletesen igaza van, – viszonzá az őrnagy.
– Az öntött vas tényleg tízszer kevesebbe kerül, mint a bronz, könnyen
önthető, a föld-formába egyszerűen beleömlik, gyorsan kezelhető; pénz-
és időkimélet egyszerre. Azonkívül kitünő anyag; emlékszem, hogy a
háború alatt Atlanta ostroma alkalmával öntött vasból készült ágyúkból
öt percznyi szünetekkel ezer lövést tettek, a nélkül, hogy valami kár
esett volna bennök.
– Mégis az öntött vas könnyen szétreped, – veté közbe Morgan.
– Igaz, de minő ellenálló ereje van; egyébiránt teszek róla, hogy a
miénk szét ne repedjen.
– Hiszen egy derék embernek is szétrepedhet valamely gyártmánya, –
jegyzé meg Maston jelentőséggel teljesen.
– Minden bizonynyal, – viszonzá Barbicane. – Kérném a mi érdemes
titkárunkat, hogy egy öntött vasból gyártott ágyúnak a súlyát
kiszámítani sziveskedjék, a mely 900 láb hosszú, belső átmérője 9 láb és
6 láb vastag falai vannak.
– Rögtön, – válaszolt Maston J. T.
És, mint a minap, csodálatos gyorsasággal felállította tételeit s egy
percz mulva így szólott:
– Ennek az ágyúnak 68,040 tonna (68.040,000 kilogramm) súlya lesz.
– És mennyibe fog kerülni, ha fontját két centimesre becsüljük?
– 2.510,701 dollár (13 millió 608,000 franc).
Maston, az őrnagy és a tábornok aggodalmas arczczal tekintettek
Barbicanera.
– Nos, uraim! – mondá az elnök, – ismétlem önöknek még egyszer azt, a
mit tegnap kijelentettem, ne féljenek: milliókban nem lesz hiány.
Elnöküknek e megnyugtatására a bizottság feloszlatta a gyülést,
minekutána a harmadik gyülésre a következő estét a jelölte ki.
KILENCZEDIK FEJEZET. A lőpor kérdése.
Hátra volt még a lőpor kérdése. A közönség feszült várakozással nézett
ennek az értekezletnek elébe. Minekutána a löveg vastagságát és az ágyú
hoszszát megállapították, most az volt a kérdés, hogy mennyi lőporra
volna szükség, hogy a kellő röpítő-erőt megadja a lövegnek. Erre a
rettenetes erőre, mely fölött azonban uralkodik az ember, az a feladat
várt, hogy hallatlan mértékben érvényesüljön.
Általánosan elfogadták, sőt bizonyos örömmel, hogy a lőport a XIV.
században egy Schwarcz nevű szerzetes találta fel, a ki e fölfedezésért
életével adózott. Most azonban teljesen lerontották ezt a balhitet s a
középkori mesék világába utasították. A lőport nem találta fel senki; a
görögtűzből vette eredetét, a mely szintén kén és salétrom keveréke.
Csakhogy ezek a keverékek azóta a szétfolyókból a szétrobbanóba mentek
át.
No de, ámbátor a tudósok tisztázták ezt a tévedést, mégis kevés ember
tudja megitélni a lőpornak mechanikai erejét. Pedig tudnunk kell ezt,
hogy a bizottság által tárgyalandó kérdés fontosságát méltányolhassuk.
Egy liter lőpornak a súlya két font (900 gramm), ha felrobban 400 liter
gázt fejleszt; ha ez a gáz szabad levegőn van, 2400 fok hőmérsék hatása
alatt, akkor 4000 liternyi térfogatot tölt be. E szerint a lőpor
területe az általa kifejlesztett gáz területéhez úgy viszonylik, mint 1:
4000. Ebből megitélhetjük e gáznak rettenetes feszítő erejét, ha
4000-szerte kisebb helyre szorul be.
Ezt jól tudták a bizottság tagjai, midőn másnap összegyültek. Barbicane
átadta a szót Elphiston őrnagynak, ki a háború alatt lőpor-igazgató
volt.
– Kedves társaim, – mondá a kitünő vegyész, – csalhatatlan számokkal
kezdem előterjesztésemet, hogy ezt vehessük alapul. Azt a 24-fontost,
melyről minap tiszteletre méltó barátunk, Maston, oly költői
elragadtatással beszélt, csak 16 font lőpor rőpítette ki az ágyú
torkából.
[Illustration: A LŐPOR FELTALÁLÁSA.]
– Megbizhatunk ebben a számban? – kérdé Barbicane.
– Teljesen, – viszonzá az őrnagy. – Az Armstrong ágyúnak 75 font lőporra
van szüksége, hogy 800 fontos golyót lódítson ki és a
Rodman-Columbiadnak csak 160 fontra, hogy féltonnás golyóit hat
mérföldre zúdítsa. Ezekben a tényekben nem lehet kételkednünk; a
tüzér-választmány jegyzőkönyvéből merítettem.
– Egészen helyes, – szólott közbe a tábornok.
– Nos tehát, – folytatá az őrnagy, – vonjuk le a számokból a
következtetéseket: hogy a lőpor mennyisége a löveg súlyához viszonyítva
nem növekszik arányosan. Mert ha 24-fontos golyóhoz 16 font lőpor
szükséges, vagy más szavakkal: ha a közönséges ágyúknál a felhasznált
lőpor a löveg súlyának 2/3-da, úgy e viszony nagyon változó. Számítsák
ki önök, s meg fognak róla győződni, mert hiszen egy féltonnás golyónak
nem 333 font lőporra, hanem csak 160 fontra van szüksége.
– Mire akar ebből következtetni? – kérdé az elnök.
– Ha ön ez elméletet a végsőkig alkalmazza, – jegyzé meg Maston, – úgy
arra az eredményre jut, hogy kellő súlyú golyóknak egyáltalában semmi
lőporra sincs szükségök.
– Az én Maston barátom még a legkomolyabb dolgoknál sem tud el lenni
tréfa nélkül – viszonzá az őrnagy – ámde legyen nyugodt; nemsokára olyan
mennyiségű lőport hozok javaslatba, hogy avval az ön tüzéri önérzete is
beéri. Én csak azt akarom itt felemlíteni, hogy a háború alatt használt
legnagyobb ágyúknál is a lőpor – tapasztalatunk szerint – csak
tizedrésznyire volt olyan nehéz, mint a golyó.
– Ez a tény egészen pontos, – mondá Morgan. Mielőtt azonban a szükséges
lőpornak mennyiségét határoznók meg, helyén valónak tartanám, hogy e
lőpor minéműségét állapítsuk meg.
– Durvaszemű lőport fogunk használni, – viszonzá az őrnagy, gyorsabban
ég el, – mint a finomszemű.
– Minden esetre, – jegyzé meg Morgan, – de nagyon romboló és esetleg
megrontja az ágyúcsövet.
– Megengedem. Ámde a mi hosszabb használatra szánt ágyúknál el nem
viselhető, a mi Columbiadunkra nem vonatkozhatik. Robbanástól nem kell
félnünk, arra viszont feltétlenül kell számítanunk, hogy a lőpor azonnal
tüzet fogjon, hogy mechanikai hatása teljes mértékben érvényre jusson.
– Több gyujtó-nyilást furhatnánk, hogy egyszerre több helyen süssük el,
– vélekedék Maston.
– Minden bizonynyal, csakhogy az által megnehezítjük a kezelést, – mondá
Elphiston. Azért én a durvaszemű lőpor mellett maradok, mert ennél a
nehézségeket elkerülhetjük.
– Nem bánom, – viszonzá a tábornok.
– Rodman az ő Columbiadjának töltésére, – folytatá az őrnagy, – olyan
durvaszemű lőport vesz, mint a gesztenye, ezeket fűzfaszénből készítette
és öntött vas üstökben szárította ki. Ez a lőpor keményszemű és fényes
volt, nem mázolta be a kezet, nagy mértékben tartalmazott hydrogent és
oxigent, egy pillanat alatt meggyuladt és – bár nagyon vehemens volt, –
nem rontotta meg a tűzkamrát.
– Ejnye, nekem úgy tetszik, – veté közbe Maston, – hogy nem is kell
rajta a fejünket törnünk, s meg van már a választás.
– Ha ugyan ön nem ajánl inkább aranyszemű lőport, – viszonzá mosolyogva
az őrnagy, miért is őt lobbanékony természetű társa vaskampójával
megfenyegette.
Mindeddig Barbicane nem vett részt a vitában. Engedte, hogy beszéljenek
s ő csak hallgatta. Bizonyára meg volt neki a maga eszméje. Csupán ezt
jegyezte meg:
– És mennyi lőport ajánl ön, barátom?
A Gun-club három tagja egy ideig egymásra nézett.
– 200,000 fontot, – mondá Morgan.
– 500,000-et, – toldá meg az őrnagy.
– 800,000-et, – harsogott Maston.
Most az egyszer nem merészelte Elphiston avval vádolni társát, hogy
túllő a czélon. Mert tényleg arról volt szó, hogy egy 20,000 fontos
löveget röpítsenek a holdba és másodperczenkint 12,000 yardnyi
kezdő-sebességgel ruházták azt fel.
Rövid ideig hallgatás követte a három ajánlatot.
Végre Barbicane elnök töré meg a csendet.
– Derék társaim, – kezdé nyugodt hangon, – abból az alapgondolatból
indulok ki, hogy a mi ágyúnknak az ismert föltételek mellett határtalan
ellenálló erővel kell birnia. Azért tehát tiszteletreméltó Maston
barátunkat avval a kijelentéssel lepem meg, hogy számításában kissé
bátortalan volt, mert ime én a 800,000 fontot megkétszerezem.
– 1.600,000 font? – kiáltott Maston és felugrott a székéről.
– Sem több, sem kevesebb.
– Hiszen akkor vissza kell térnünk a félmérföldes ágyúra.
– Úgy van, – jegyzé meg az őrnagy.
– 1.600,000 font lőpor, – folytatá a bizottság titkára, – 22,000
köblábnyi tért foglal el. Minthogy azonban az ön ágyújának 54,000 köbláb
térfogata van, félig kell lőporral megtölteni, s akkor a cső nem lesz
elég hosszú arra, hogy a töltény feszítő ereje megfelelő röpítő erővel
hasson a lövegre.
Erre nem volt mit felelni. Mastonnak igaza volt. Barbicanere néztek.
– És mégis, – folytatá az elnök, – megmaradok e mellett. Gondolják meg
önök 1.600,000 font lőpor hat milliárd liter gázt fejleszt… Hat
milliárd!… Tudják mi ez?
– De hát mitévők leszünk akkor? – kérdé a tábornok.
– A dolog nagyon egyszerű: a lőpor terjedelmét csökkentjük, anélkül,
hogy e miatt feszítő ereje csorbát szenvedne.
– Jól van, de mi úton-módon?
– Elmondom, – viszonzá Barbicane.
Hallgatói majd elnyelték szemeikkel.
– Valóban igen egyszerű a dolog, – folytatá Barbicane, – hogy ezt a
lőpor-tömeget negyedrésznyi térfogatra szorítsuk össze. Önök ismerik azt
a csodálatos anyagot, mely a vegetabiliak elemi szövetét képezi: a
celluloset.
– Áh, értem már, kedves Barbicane, – mondá az őrnagy.