Mikor Hugh reggel felé elaludt, képtelenül zürzavaros álma volt.
Ginevrát látta Madame Mercati sárgavirágos pongyolájában, Madame Mercati
hintaszékén; Zerna báróné gyermekesen érzéki mosolygásával ajka körül,
ajkáról Zerna báróné duruzsoló csacsogása folyt. Hugh fölibe hajolt, de
Ginevra nem ejtette le pilláit, nem várta néma megadással… hanem tüzes
két kezével magához húzta a fejét és ajka hűvös gyümölcs helyett forró,
párás, vonagló hús volt.
Émelygő érzéssel ébredt és órákig nem bírt moccanni. Mindenekfelett
szégyenkezett: szégyelte magát Zerna bárónétól, aki bizonyára sejteni
fog valamit; Madame Mercatitól; hogy tőle miért, azt most még nem is
tudta… saját magától, hogy úgy megszédült, de senkitől úgy, mint tőle,
aki minderről mit se tud: Ginevrától. Ha reágondolt, valami átcikázott a
testén, mintha villám ütne át rajta.
Csak délre került ki szobájából és hamuszín arccal ült asztalhoz.
Az ebédlő élénk tereferéjében Aimée vitte a szót. Szenzációs élménye
volt. Az éjjel a főhn nem hagyta aludni: a verandák nyikorogtak, az
asztalkák, székek táncot jártak bennük, mint valami báltülő kisértetek…