A báróné legelőször is nem a Madame Mercati, hanem a maga szívügyeiről
akart gondoskodni és választása Kazanovra esett.
Kazanov kellemes, sőt érdekes volt és egészen egészséges. Csak egy
nemrégiben letett szigorlat után akart fölfrissülni. Kifogástalanul
öltözött és virágot hordott a hölgyeknek; első emeleten, a legdrágább
szobában lakott, tehát gazdag lehetett; és így éppen gavallérnak való
volt. Mert természetesen a bárónénál nemcsak a gyöngéd benső viszony,
hanem az is fontos volt, hogy udvarlója előkelő keretül szolgáljon neki.
A báróné az a fajta nő volt, akinek minden sikerül és akinek a
körülmények is rendesen a kezére játszanak. Így a verandán is éppen
Kazanov mellé került. Volt ugyan úgy neki, mint Kazanovnak külön, a
szobájukból nyíló kis verandájuk, de ott nem lehetett ismeretségeket
kötni, ezért a magánverandások is mindig a közös heverőhelyekre jártak.
Egy angol úrral és egy holland házaspárral a veranda most már teljesen
betelt. Tizen voltak a hosszú balkonon és mint Blumer megjegyezte,
tizenhárom nemzetiséget képviseltek; amennyiben Madame Mercatiról
kisütötték, hogy apja görög, anyja olasz, férje félörmény és hazája
Törökország lévén, ő négy nemzetet képvisel.
A verandán egyébként vidám élet folyt. Az emberek pletykáltak,
sakkoztak, felolvastak, udvaroltak és lázat mértek. A fiúk néha
hólabdázni szöktek le, vagy hólavinát görgettek és hóembert építgettek.
Játszhattak a hóval: minden öt-hat napban új esett; a nappal szinte
hévvel sütő nap sorvaszthatta a gyémántszőnyeget, mindig új ereszkedett
alá a felhők szárnya alól.
Az általános derüben, fölélénkülésben három ember vett a legkevéssé
részt: Madame Mercati, Hugh és Ginevra. A leány: mert boldog volt; a
fiú, mert csak félig volt boldog és félig fogolyként vergődött; az
asszony pedig, mert egészen meg volt bomolva élete.
Közben azután különféle változások is történtek.
A báróné mindjárt megjötte után kijelentette, hogy fölösleges dolog
uzsonnára a szállóbeli tejet fogadniok el. Ezért társaságuk Hughval
rendes ötórai teázást tartott Mercatiék nappalijában.
Ez a kis kör szinte otthonias volt, szinte melengető. Volt valami
intímen kedves az együttlétben és Madame Mercati ilyenkor igyekezett is
Hughnak ízlése, kedve szerint rendezni egyetmást. És aztán annyi tréfa,
derűs félreértés fakadt a háromnyelvű társalgásból! Mivel Madame Mercati
a görögön kívül, csak németül és franciául, Zerna báróné csak franciául
és angolul, Hugh pedig angolul meg németül beszélt, hát úgy értekeztek,
hogy a két asszony együtt franciául társalgott; Madame Mercati Hughval
németül, ellenben Zerna báróné angolul értekezett vele.
Különben Hugh az uzsonnák alatt inkább a gyermekekkel játszott, a két
asszony csevegett; Katina pedig, aki arra volt teremtve, hogy másoknak
szolgáljon, teát öntött, terített, felszolgált.
Ez időben Madame Mercati a legkülönösebb napokat élte. Mindig tünődött.
Ráért; mert Hugh nem foglalkozott többet vele, mint akár Katinával, akár
a bárónéval; sőt a báróné, mivel Kazanov még meglehetősen távol állt
tőle, a verandán órákig lefoglalta Hught.
Lassan, mint nyári nehéz időt, látta Madame Mercati saját szerelmét
kerekedni. Mikor barátnak, majd gyengéd szerelmesnek, félénk imádónak
akarta Hught, az az idő elmúlt. Szünetlen hallotta Zerna báróné
sugalmát:
– … asszony vagy.
Ez a szó mint súlyos kő esett lelkének tavába és fölkavarta, sötét
hullámokat fakasztott benne. Néha percekre rajtafelejtette a szemét a
fiún… Leginkább az ajkán… Az a merev, kőből faragottnak látszó, szinte
mindig néma ajak izgatni kezdte. Milyen lehet ez a száj, – gondolta néha
– mikor becézgető szóra nyílik, ha megérint…
Ezek a külsőleg zajtalan napok már magukban hordták a kerekedő vihart.
Egy napon Madame Mercati az orvosnál volt. Dr. Koeniger a rendes
vizsgálat után arra kérte, foglaljon még helyet.
– Madame Mercati, kérem, ne vegye nagyon szívére, amit mondok.
Tanácslom, küldje már haza kisleányát.
Az asszony ámuló, fájdalmas pillantást vetett az orvosra.
– Igen, Madame. Elsősorban őneki nem jó, hogy ön túlsokat foglalkozzék
vele, azután pedig ön sem képes zavartalan kúrát folytatni. Mindig
fölkel a verandán és szobájába megy, utánanézni. A nappalijában nem
nyitja ki miatta az ablakot… Ezirányban Mercati úrnak is írtam, kérem,
alkalmazza magát tanácsomhoz.
Madame Mercati arca elfakult. Nemcsak a válás gondolata fájt. Félt
egyedül maradni…
– Orvos úr… mondta és a szeme könnyel telt meg.
– Madame Mercati. Utóvégre ön egy éven belül remélhetően hazamegy. És
akkor mindenért kárpótolva lesz. Addig: türelem és lemondás.