Az elkobzott birtokok összekuszált gombolyékhoz hasonlítnak.
Rendezésök igen nehéz.
A Pécsié különben sem volt tiszta vagyon, melyhez senki ne formálhatott
volna igényt.
Többnyire szerzemény lévén, a legtarkább jogczímek és feltételek mellett
biratott.
Mihelyt tehát az állam hatalmába került, száz meg száz család indíta
pört, tiltakozott az adományozás ellen, tagadta a királyi jog
fönforoghatását és a fiscusra szállás esetét.
Legterjedelmesebb urodalmai közül nehány épen nem tartatott zsiros
koncznak, melyért marakodni lehessen.
Maga Balázsfalva is a kétségesek közé számittatott.
Kassai nyugton várta be a perczet, melyben a zsákmány felől biztosan
lehetett eligazodni.
Engedte, hogy Pécsi barátjai törjék meg a jeget, hogy ők adjanak előbb
kérelmet hűségöknek az elitélt vagyonából díjazására.
Midőn ezek zörgetni kezdettek, körülnézett, s úgy találta, hogy az
andrásfalvi urodalom volna számára a legczélszerűbb, mert sem adósság
nem terheli, sem jogigények nem ostromolják.
Továbbá, nem oly nagy kiterjedésű, hogy Rákóczi a haza törvényei
ellenére a fiscus kezei közt tartani akarná s nem oly kevés jövedelmü,
hogy a legdúsabb ember se örvendhetne, ha többi birtokaihoz csatolnia
sikerülne.
Ez urodalom jövedelme a kényelmes, a tekintélyes középszerűség vágyaihoz
volt szabva.
S Kassai kedvelte az andrásfalvi tág kastélyt, mely legkevésbbé sem
hasonlított az aristocraták büszke váraihoz, kedvelte a kert vén
árnyékos fáit, a hatkerekű malmot a kristálytiszta pataknál, a
legeltetésre alkalmas pagonyt, a fekete szántóföldeket, a jámbor népet,
mely szorgalmas hétköznap és áradozó kedvü vasárnaponként.
Az öreg úr, ismert rondasága mellett is, legalább elméletileg tudta, mi
egy kies idylli kép? mi a csendélet? mi a takarékos bőség?
Szóval, szerelmes lett Andrásfalvába.
– Oda fogok visszavonulni, ha hivatalomat leteszem, gondolá s az
adományozás kieszközlésének könnyű és biztos módján kezdé fejét törni.
Segélyeszközökben gazdag elméje hamar eligazodott a teendők iránt.
Tudta, mennyire szeretné Rákóczi a közóhajtás által magát arra vétetni,
hogy fiát a váradi kapitánysággal ajándékozza meg.
Ezt akará tehát Kassai kieszközölni.
Csak azután folyamodott volna Andrásfalváért.
Tervét elősegíté az ifju herczeg menyegzőjének közelgése.
Nem kétkedett, hogy a fejedelem az első kihirdetéskor, ősi magyar szokás
szerint, kérni fogja mind az arát, mind a vőlegényt, hogy adjanak
alkalmat valami óhajuk teljesítésére.
S ha Rákóczi e kedélyes szokásról meg is feledkeznék, könnyű volna
számára, bizonyos óvatosság mellett, a titok leplét egy kevéssé
szellőztetni.
Csak Báthori Zsófia ne vonakodjék, csak ő engedjen befolyást szivére,
csak ő győzze le szeszélyét, csak ő hozza elő, hogy igen óhajtaná
vőlegényét a nász napján váradi kapitánynak üdvözölhetni s bizonyosan
Erdély összegyűlt főurai hangos éljenzések által fogják tanusítani
helyeslésöket.
De a makacs Zsófia megnyerése volt a gordiusi csomó.
Kassai a régibb tapasztalás után magát képtelennek hitte a
herczegkisasszonynál bármi beszinlésekre.
Talált azonban a kitűzött czél végrehajtására más és csalhatatlannak
látszó módot.
E percz óta a váradi kapitányság kérdése össze volt fűzve az andrásfalvi
uradalom sorsával, és Andrásfalva adományozása visszariasztotta volna a
megint hetvenkedni kezdő Szeredit, s az aristocratákat, kik a török
portánál ármánykodnak s a fejedelemnénél gyakrabban jelennek meg, mint
kellene.
*
Siessünk Kassai rideg szobáiból a herczegkisasszony dísztermébe.
Báthory Zsófia már virágzó szépségű hajadonná serdült fel. Kedélye azon
gyermekded és szeszélyes maradt, mi eddig volt, idegei oly fogékonyak,
szemeiben az öröm és bánat oly hamar cseréli a könnyeket, szándékai oly
döntők és mégis fontolatlanok, akaratja oly makacs és hajlítható, mint a
mult tavaszon; de termete teljesebb, igézőbb s megtartva az eszményi
formákat, földi vágyakra gyulasztóbb. Eljött az idő, hogy a párta
helyett menyasszonyi koszorút tegyenek fejére.
Az első kihirdetés a legközelebbi vasárnap történik, hosszú ima és még
hosszabb prédikáczió után.
Szükség volt pedig, György urfi bosszúságára, hogy az esküvőt három
kihirdetés előzze meg.
A legmagasabb helyzetűek sem vonhatták ki e szokás alól magokat. S
Rákóczi különösen kedvelte az egyházi szertartásokat egész
szélességökben. Nem engedett volna el belőlök semmit, s takarékossága
mellett is ily alkalmakkor nagy áldozatokra volt kész, sőt még a
fitogtatási vágyat sem győzhette le egészen. Most a menyegzői ünnepélyt
több mint fejedelmi pompa által akarta emlékezetessé tenni. Korán láttak
az előkészületekhez.
Minden az óramutató pontosságával haladt. Még Petneházinénak sem volt
ideje zsémbelni, még Anna néninek sem hizelkedni, s oly szigorú vala a
rend, hogy a herczeglány kedvelt ruhái közül egynek sem történt baja s
annál kevésbbé lehete számítani akár egy filigrán mű széttörésére, akár
egy drágakő elveszésére.
Végre a fény, ragyogás, élénkség, siker egyformasága untatá Zsófit. A
megelégedés lehangoló hatását érezé s vágyódott valami, habár kedvetlen
után is, mely őt felelevenítse.
Ekkor hallá meg, noha csak kéz alatt, annak neszét, hogy a fejedelem
minden kikötés nélkül fogja teljesíteni egy kivánságát.
Agyában tüstént a legtarkább álmok és vágyak rajlottak.
Egy különben fösvény ház elkényeztetett bábja lévén, a mit csak a pénz,
a kényelem és fényüzés számára előteremthetett, azt ő vagy már birta,
vagy rendes úton, minden ünnepi alkalom felhasználása nélkül,
megszerezheté.
Csipkék, ékszerek, pompás fogatok, bibor és selyem minő ingerrel
hathattak volna rá, ki máshoz nem is szokott s ki e téren versenytársat
Erdély úrnői közt nem találhatott.
Gyermekéveiben már a bőség finnyássá tette s eltompítá a rendes, a
megszokott iránti fogékonyságát.
Zsófi, mihelyt a teremben gyorsan járva, keresni kezdé, hogy mit
kivánjon, tüstént az elérhetetlen álmok tündérországába lépett, s oly
követeléseket gondolt ki, melyeket csak a varázsvessző és a magiai
tudomány bírt volna létesíteni, pedig Rákóczi eléggé prózai kinézésű s
jellemű férfiú volt arra, hogy benne Salamon király emberfölötti
tulajdonait még Zsófi sem vélje megtalálhatónak.
A szép leány egészen a képek és ábrándok világában ringatá magát, mint a
könnyű ezüst légben a paradicsommadár, mely a keleti néphit szerint,
soha a földet lábával nem érinti.
Egymást válták fel röpke, csillogó vágyai, melyeket csak azon erőtlen és
mindenható szellemek teljesíthettek volna, melyek néhány bűvös szó által
a varázslók rabjai ugyan, de különben az elemeknek is feltétlenül
parancsolnak és az anyag, a tér, az idő korlátait nem ismerik.
Zsófi a bizarr vágyak, a csapongó ötletek miatt előbb kifáradt, elkábult
s aztán, mintha a szenvedésért, melyet neki okoztak, büntetni akarná
őket, hideg közönynyel, csaknem megvetéssel emlékezett vissza rájok.
– Inkább szeretném, ha helyettem más gondolna számomra valami helyest,
valami kielégítőt. Mily kár, hogy az a makacs Klára mindig siratja
férjét! Ha most ő itt volna, eredeti elméjével segítene a
gondolatszegény Zsófin! Engem magamra hagynak. Engedik, hogy unatkozzam.
Még jegyesem is, kinek kötelessége lenne finomnak, gyöngédnek,
figyelőnek lenni, már három perczczel… boldog Isten! öt perczczel késett
el!
A herczegleánynak ideje sem volt e panaszt egy sohajjal fejezni be,
midőn György urfi belép.