Párttusa nélkül folyt le a szombatosok pöre.
Hagyták a birákat itélni.
Semmi vélemény nem tört lándzsát Pécsiért.
A szép s most a megaláztatásban magával kiengesztelődni áhító Deborah,
kért, esdeklett mindenütt, hogy enyhíthesse atyja sorsát. Sajnálták őt,
s részvéttel voltak atyja iránt, még azok közül is sokan, kik az új és
gőgös családot, míg a szerencse által elkényeztetve vala, ritkán
látogatták meg, s leszólani szerették. Pécsi nem nagyon panaszolhatott
egykori irigylőinek gúnyaira, nem a sárra, melylyel a törpék a bukott
nagyságot dobálják. Kimélettel viseltettek iránta, de tévedéseit kellő
szempontból felfogni, magas szellemét, nemes indulatját a mérlegbe vetni
és a szigort ez által ellensúlyozni senki sem tudta. Külső
szerencsétlenségéért sajnálták, a békóért, a börtönért, a
kikerülhetetlen büntetésért; sajnálták úgy, a mint a koldust, a
nyomorékot, az égetteket szokás. A könyörület játssza a főszerepet s nem
azon mély megilletődés, azon megdöbbenéssel vegyült szánalom, mely a
hatalmasok bukását kiséri.
Kassai érezvén, mekkora értéktelenítés rejlik az ilynemű részvétben,
elégült vala a közhangulattal, kivált miután sem azt nem remélhette,
hogy az aristocratia Pécsi védelméért a politikában hamis helyzeteket
foglaljon el; sem arra nem számíthatott, hogy egyes dühönczök
megkövezzék Pécsit az országos teremben, mint Kádárt a nép az utczán.
Kassai éles-látását lángoló bosszuvágya nem homályosítá el. Ő sejté,
miként a pártok egyértelmű kárhoztatása, épen azért, mert az erősebb
szenvedélyeket nem hívja küzdőhomokra, Pécsi életét megmentheti.
– Vagyona okvetlenül elvesz, de feje nyakán maradhat – gondolá. A
fejedelem meg fog neki kegyelmezni. Hadd, tegye! Van a mi inkább fáj a
bárdnál. Miért ne engedjük, hogy Pécsit a szégyen és szűkölködés döntse
sirba. Neje birtoka leánya alsó-szoknyáira is aligha elég. Mikótól talán
kap néha alamizsnát, de hová lesz büszkesége? Egy ország ügyeit vezette,
he! he! s most az ügyefogyottakkal együtt várja-e másoktól a jóllakhatás
kedvezményét? Minden aranyat, melyet a többi urak dobnak neki, egyenesen
a porból kell fölvennie. A születés gőgje nem tagadhatja meg magát,
midőn a felvergődöttek gőgjét megszégyeníteni alkalmat talál Pécsi
tapasztalni fogja ezt. Hadd éljen tehát!
Kassai e nézetből elhatározá, hogy nem fog azok útjába állani, kik az
itélet kihirdetése után, Pécsi lefejeztetését a fejedelmi kegyelem által
óhajtják elhárítani.
Nemcsak finom sophismák, hanem más tekintetek is hathattak a korlátnok
engedékenységére.
A pör folyama meglehetősen beburkolta mindazt, a mit ő bosszuból tett,
miért ébreszteni tehát ismét föl az alvó gyanut? Vagy nem
visszatartózkodó-e még most is a fejedelemné? Ha a nagy úr Pécsi
meghalt, miért ne éljen a koldus Pécsi? Miért ne szerezné meg Kassai a
fejedelemné teljes bizalmát ily olcsó áron?
*
Ütött az itélet kihirdetésének órája.
Mindenki tudta, hogy halál és jószágvesztés vár a szombatosokra.
S mégis lázas izgatottság uralkodott a karok és rendek közt.
A királyi tábla tagjai a felperes fiscus teljes keresetén marasztván a
szerencsétlen vádlottakat, a törvénykezési teremből az országosba
léptek, hogy az eredmény nyilvánosságra hozassék.
Előbb a vádirat olvastatott fel, hogy az itélet értelme világosságra
jöjjön.
Kassai szerénységből itélőmesternek hivatta ugyan magát, de ezen
alárendeltebb állás terhétől rég föl volt mentve.
Ő is csak mint országgyűlési tag jelent meg a teremben s nem nagyon
figyelt a vádiratra, mint a melyet már többször volt alkalma olvasni. A
helyett inkább Pécsi arczán legeltette szemét, inkább azt akarta
ellesni, mily vászonfehér lesz ez arcz, mint rezzennek meg az izmok,
midőn a vádirat végén a director jószág- és fővesztést kér.
A felolvasó itélőmester épen e csattanós ponthoz ért.
Mély csend volt a teremben, a lélekzés is elállott. Kassai kettős éllel
szegzé a rab Pécsire szemét. Nem volt miért átalja e vérlázító
kiváncsiságot, mert egy oszlop árnyában foglalván helyet, a közönség
elől fedve vala. Merőn nézett, kéjelgve nézett a vén emberre, ki
Elemértől megtagadta leánya kezét s most saját kezén elég súlyos
bilincset hord.
Pszt! már következik a határozó szó.
Bozontos szemöldei alól villogott szürke szeme.
«A fejedelmi fiscus, olvasá az itélőmester, támaszkodva az idézett
törvényekre és országos határozatokra, a vádlottakra külön és általában
mindenikre kivétel nélkül, jószág- és fővesztési büntetést kér… de a
fővesztésre nézve megválthatólag.»
Kassai vissza rántá Pécsiről tekintetét s haraggal fordult az
itélőmesterhez, mintha ez rosszul olvasta volna el a közvádló
kivánságát.
Hiszen tegnap nem volt benn az életet biztosító záradék.
S hogyan szúrta oda a közvádló, a törvény szigorát kijátszva?
A foglyokról tüstént leveretett a bilincs.
Kiki a szombatosságért csak vagyonát ejté el, de fejét szabadon vihette
azon bizonytalan helyre, hol mások kegyéből hajlékot és tápot kap.
Pécsi hetvenegy faluval s temérdek ingóvagyonnal lett könnyebbé.
S többet ennél tulajdonkép nem is akart Kassai elérni.
De mégis lehangolta őt a mód, melylyel történt.
Rebesgették, hogy a Fehérvárról véletlenül Deésre jött György urfi
erélyes közbenjárásának köszönhetni a fordulatot, biztos forrás után
állították, hogy a fejedelem épen a végperczben hivatta a directort és
saját kezével jegyezte föl a szelidebb követelést.
Mindenesetre Kassait senki sem kérdezte meg. A hallgatag Rákóczi először
bánt vele úgy, mint elviselt tanácsosaival általában szokott.
Valami előérzet mondá, hogy most az ideje koczkáztatni helyzetét, mert
különben a kivétel szabálylyá válik, s kegyelmet veszthet, midőn a
bukást nem is álmodja.
De annyi ellenség közepett visszavonulással fenyegetőzni istenkisértés
volna – gondolá érettebb megfontolás után.
S neki szüksége van a hatalomra.
Neki egészség a munkásság, éltető levegő a parancsolás!
Mit tegyen azon izgatások nélkül, melyek a magas polcz veszélyeivel és
dicsőségével, ármányaival és sikerével járnak? A régi családúakat az
előitélet a henyeség párnáján, a poharak közt átvirrasztott éjek alatt
sem tartja tiszteletre érdemetleneknek, de a porból kiemelkedetteknek
szüntelen kell ártani, használni, hogy tekintélyök ne csorbuljon.
Aztán hátha a fejedelem csak mulékony behatást követett? hátha minden
utógondolat nélkül mellőzte őt?
E szempontok súlyát többre becsülte Kassai, mint az óvó-intő sejtelmet.
S valóban Rákóczi öreg szolgája iránt egyenlőn nyájas vala.
Nem emlegeté a szombatosok elleni pör fejlődését s Kassai sem pendítette
meg e kérdést.
Óvatosan hallgatott az uralkodó és kedvelt tanácsosa.