Kassai nagy válságok közt is rendkívüli nyugalmat és higgadtságot birt
kifejteni, de természeténél fogva indulatos volt, s midőn a közönség
szeme nem függött rajta, midőn minden szava és tette nem lett a vele
küzdő pártok ellenőrzésétől követve: akkor dühe az ő cynikus lelkének
egész ferdeségével tört ki.
– Megcsaltál engemet és megcsaltad Pécsit, nyomorult «szombaton
viaskodó». Hogy törjék szombaton a testedet mozsárban, hogy vettessék
szombaton az örök tűzbe lelked!… Mit tegyek e nyomorulttal, ki egyszerre
akar gaz és becsületes lenni? Csak jönne bár meg az esze, hogy ismét
veszíthesse el hajdúim keze közt! Bár józanodnék meg minden nap
reggelén, hogy a kín miatt alkonyra ismét őrült lehessen!
E vad átok lett az elolvasott kézirat első benyomásának eredménye.
S Kassai elég gyönge volt néhány perczig inkább gyűlölni Szőke Istvánt,
mint régi ellenségét: Pécsi Simont.
A szegény szombatos pap eljárása valóban oly rendkívüli, mint megrendítő
sorsa.
Erényre volt teremtve, de a viszonyok nyomása miatt bűnössé lett.
Családját a bűnnel akarta megmenteni, becsületét a bűn veszélyes
eredményeinek elhárításával.
Ha Szőke soha Pécsi házába be sem lép, ez a kikelet első szombatján
szintén összehívta volna tanácskozásra az új Jeruzsálem hivőit, mert a
thyatirai papnak megigérte, s mert politikai tekintetekből szükségesnek
tartá. Csakhogy ekkor valószinüleg saját aláirásával ellátott és sokkal
compromittálóbb irányú körlevélbe teszi vala.
Szőke, midőn Kassai fenyegetésének engedve, a gyűlésre fölszólítást
kieszközlé, azzal is kívánta magát megnyugtatni, hogy ha e tettnek –
minden óvatosság mellett – veszélyes következményei kimaradhatatlanok,
akkor azok szintúgy fogják őt sujtani, mint az áldozatra szánt Pécsit.
És nem döbben-e vissza Kassai a bűnvádi kereset megindításától, midőn az
egyik pörbe fogott egyén az egész ország színe előtt oly vallomásokat
tehet, miknek következésében e főur hivatala és becsülete veszendőbe
mehetne? A kém, melyet Szeredi kimondott, s melyet Szőke Deborah
arczáról leolvasni vélt, megsemmisíté a szerencsétlen ember álmait.
S most Kassai István, ki a vérontástól félt, fegyverrel öldökölni nem
tudott, képes lett volna a tébolyodott szemét saját körmeivel vájni ki.
Akkora volt az első perczekben fölindulása, hogy ha titkára jelen van,
talán rendeletet ad a legvadabb kínzásokra. De csakhamar éles értelme
uralkodni kezdett haragján. Érzé, hogy most nagyobb és sürgetőbb
kérdések forognak fönn, mint egy elmebeteg elleni düh kielégítése.
Pécsit, ha gyűlést tart, be lehet ugyan fogatni, mihelyt tetten érik, de
lesz-e az engesztelődés szellemét lehellő fölszólítás után e
befogatásnak komoly eredménye?
Pécsi kezességre szabadon fog bocsáttatni.
A fiscalis director nem hajlandó a notapör sürgetésére, s ha idegen
unszolások miatt szigorral lépne is föl, kevés kilátás volna a diadalra.
Mert fog-e az országgyűlés, a foganatba még soha sem vett törvény drákói
betűinek hódolva, halált és birtokkobzást mondani az országnagy fejére
azért, mert ez merész követelésektől, törvénytelen lépéstől, lázadási
kisérletektől akart – ámbár tilalmas úton – néhány ezer alattvalót
visszatartóztatni? Sőt még az is bebizonyítható-e, hogy Pécsi valósággal
szombatos, holott fölszólításának szelleme majdnem ellenkezőre látszik
mutatni? Nem jöhet-e a bevett vallás leghűbb követője is azon helyzetbe,
hogy a rend föntartása iránti szeretetből az általa gyűlölt
szombatosokat a zavargásoktól minden eszközökkel megóvni iparkodjék? S
ha az országgyűlés a törvény holt betűihez viseltető tiszteletből
szükségesnek találná is Pécsi elitéltetését, nem volna-e a fejedelem
erkölcsi kötelessége a kegyelem jogát használni?
– Úgy van, – sóhajtá Kassai, – Pécsi az én szökött jobbágyomnak egy
uradalmat ajándékozhatna. S már most mit tegyek? Jogom van elfogatni őt
a tettenérés vagy a folytonos üldözés esetében. De az egybegyült rendek
színe elébe vitetve, szónokolni fog érdemeiről. Majd még hosszasan
rajzolja nemes föláldozását, melylyel a törvény betűit megsérté, hogy a
hazát megmentse. A bevett vallásoktól kér halántékaira cserkoszorút,
mert a sectariusok lefegyverzésére munkált, élete koczkáztatásával. No!
no! s mit fog rólam mondani a hazug, a szemtelen? Hogy személyes
gyűlölségből léptem közbe. De mivel bizonyítja állítását? – Nem kell
bizonyítás! fogja rivalgani Szeredi és a főurak pártja, mert szól a
tény, szól Kassai és Pécsi multja, szól leginkább az, hogy Elemér, a
Kassai István unokaöcscse és Pécsi Deborah elutasított kérője, volt az
elfogatási parancs végrehajtója. Így kiabálnak ők, ha alkalom mutatkozik
nyelvök megoldására. A rab hibáit a nemes szándék hazug palástja takarná
be, míg a pörfolyam közé csuszott legcsekélyebb törvénytelenség
meztelenül vitetnék a karok és rendek szeme elébe. Pedig mikor folyt le
notapör nálunk formasági hibák nélkül? Békessi Gáspártól Zólyomi Dávidig
minden elitélt honáruló némi panaszt emelhetett a mód ellen, melylyel
pöre vezetteték… S most? ugyan mit tegyek most?
Kassai gyűlöletében főszerepet játszott az Elemér és Deborah közti
viszony megbomlása miatt támadt harag. De ha a fukar nagybátya dúlt-fúlt
is a falvakért s a gazdag ara-hozományért, melytől unokaöcscse elesett:
az még mélyebben bántá őt, hogy Elemér az elutasított ifju, Pécsit nem
gyűlöli, sőt menteni is kész. Aztán Kassai, noha boszuból törekszik
Pécsi megbuktatására, állhatatosan hitte, hogy ellensége a bukást
megérdemli a sértett törvények és a közérdek szempontjából is.
Emésztette tehát őt az a gyanu, hogy Elemér Pécsi bűnét nem hiszi, s
minden szigorú eljárást a nagybátyja ellenséges indulatából magyarázna
ki.
Ezért vágyott a formaságok sértésével is Elemért oly helyzetbe hozni,
hogy kénytelen legyen saját szemével látni Pécsi felségsértését és a
vétkes törvény elébe állítására közvetlenül befolyni.
Ez volt Kassai boszujában a költészeti elem.
S most meg van tőle fosztva.
Átlátta, hogy Pécsi körlevele után Elemért a cselekménytől távol kell
tartani, mert az elfogatás a boszu művének tekintetnék; mert e hangulat
miatt az országgyűlés a vád alól föloldaná a vádlottat, s mert – a mi
még mélyebb jelentőségű – az egész világon Elemér volna legőszintébben
meggyőződve Pécsi ártatlanságáról, s ő kárhoztatná leginkább az ármányt,
a gonoszságot – a nagybátyát.
Kassai egy perczig le is akart mondani a törvényes föllépésről.
– Értesítem a komédia felől fiscalis directorunkat, hogy nyomozzon, ha
tetszik – mormogá leverten. – De minek fáradjak ezzel is? A főispán
elmozdítását fogom sürgetni, ha figyelmét a titkos gyűlés ki fogná
kerülni… Hm! könnyű lesz az ő mentsége; hisz Székelyföldre utazott!…
Azonban a kormányzó főbiró nem erőszakos jellemű férfiu-e, kit, míg
kerületi tiszt volt, zsarnoki eljárásaiért vád alá helyeztek? Pécsi
sürgette a közkeresetet, s ideiglenesen hivatalától föl volt függesztve.
Tehetek-e én róla, hogy a szigorú törvényesség szerint őt illeti a
szombatosok elleni föllépés?
Kassait ez elmélkedés fölfrissíté, arcza elevenséget, kedélye
ruganyosságot nyert.
Ismét elolvasta a titkár levelét, s most már nem találta e szorgalmas
kutató észrevételeit sem együgyű, sem fontosság nélküli firkának.
Különösen kedvelni kezdé épen azon sorokat, melyek Pécsinek a
szombatosok közötti népszerűtlenségéről szólanak.
Azt hiszik a rajongók, hogy őket Pécsi föláldozni s mintegy el akarja
árulni, s hogy a szenvedélyes követelések korlátozásával Rákóczi
czélzatait mozdítja elő. Fölséges! A megaranyozni való férfiak! Csak
hinnék bár ezt tántoríthatatlanúl! Mikor bukott meg egy eszme, egy párt
vagy érdek más, mint a mint a túlzók heve miatt?
Kassainak, midőn erre gondolt, bizodalma az esetlegek iránt szilárd
lett.
– Hadd legyen mérsékelt Pécsi, annál féktelenebbek lesznek az igazi
szombatosok. Csak úgy nem ismeri a szenvedélyt, mint a magus a lelket,
melyet fölidéz, melylyel magát akarja szolgáltatni! Keleten utazott, s
no! megtanulta-e a legmélyebb értelmű meséket? Balázsfalva a könnyezésig
sokra fogja őt oktatni… Két úton válhatik döntő eredményűvé a titkos
értekezlet: fűzé tovább eszméit Kassai. Vagy a rajongók, Pécsi
ellenzéseitől ingerelve, szélsőségre ragadtatnak; vagy a kormányzó
főbiró, a hivatali buzgóságtól ösztönözve, a józan okosság határán
túllép. S hátha ez is, az is megtörténnék? Csak rajta, csak rajta!
Veszítsétek el eszeteket ti; én a szigorú törvényesség mellett maradok.
Itéljen az országgyűlés, törjön pálczát a bűnösök fölött! Mi, kik a
törvény őrei vagyunk, hadd szolgáltassuk részrehajlatlanúl az igazságot!
A kormánynak egyik fél részére sem szabad hajlani. Magas hivatását
hogyan tölthetné be másként?
Kassai a kormányzó főbirónak hosszas levelet irt, melyben elmondá: mily
tarka hirek keringenek a szombatosok szándékai felől. Lehet, hogy
igazak, lehet, sőt valószinü, hogy koholtak. Főleg az látszik
hihetetlennek, hogy a magyar zsidók a bevett vallások rangját és jogait
követelnék; de napjainkban sok rendkívüli és megfoghatatlan történt.
Példa rá Zólyomi Dávid lázadása, s a jámbor Bethlen Istvánnak
vádaskodása a budai basánál az ország választott fejedelme ellen. Most
ugyancsak szemesnek kell lenni még a falu előljáróinak is, s annál
inkább az oly tekintélyes uri rendű férfiaknak, kikre egy kulcsos város
vagy épen megye kormányzása van bízva; mert a sátán nem alszik, s mentől
több Istenkisértéssel jár valamely terv, annál több sikerre számíthat, a
közszellem romlottsága, és a hivatalnokok erélytelensége miatt. Ki
gondolta volna, hogy a szombatosok zendülés végett összegyülekezni
mernének, s mégis beszélik, hogy meg fog történni! Némelyek a pártütés
helyéül Udvarhelyt, mások Kolozsvárt jelölik ki, de vannak olyanok is,
kik a kikelet első szombatja körül Balázsfalván vélik az országháborítók
találkozását végbemenendőnek. Csodálatos volna, ha épen a fejedelem
székvárosához ily közel szándékoznának a fölkelés zászlóját kitűzni, s
épen oly jeles főur kastélyában, ki szelid, jámbor életéről ismeretes, s
ki néhai Bethlen Gábor uralkodása alatt akkora szigorral üldözte a
kihágásokat, hogy buzgósága miatt gyakran az ártatlanok is szenvedtek.
Valóban igen nehéz ezt az őrültséget föl is tenni; de ha csakugyan
megkisértetnék, s az előljáróság behunyt szemmel elnézné, óriás
eredményű hanyagságáért még a szombatosok pártfogásának vádjára és
büntetésére is kitehetné magát; míg viszont, a dobra nem ütött s erélyes
rendszabályok alkalmazásával, a fenséges fejedelem és a szeretett haza
háláját érdemlené meg.
Ily hangon volt írva Kassai levele, melyet másnap reggel gyorspostával
küldött a kormányzó főbiróhoz.
Midőn pedig ezt elintézé, mintha pihenésre volna szüksége, még
hivatalszobáit sem látogatta meg. Ki sem bontá az actákat. A fejedelmi
udvart is kerülé. Senkit fel nem keresett. Mentől kevesebb tisztelgőt
fogadott el. Elővevé kedvelt iróját, Senecát, s mintha a világ megszünt
volna számára létezni, a bölcselkedés komoly, vagy változtatás kedvéért,
a szelid muzsák társaságának szentelte óráit.
Akár tudományos foglalkozása, akár, ha inkább akarjuk hinni, a leendő
notapör okozá, de annyi bizonyos, hogy mihelyt a főbiróhoz intézett
levelét útra bocsátotta, többé sem Szeredi politikai ármánykodásain, sem
Bodó Klárának Zsófia herczegkisasszonyra gyakorlott befolyásán, sem más
apróságokon nem törte fejét, azt tartván, hogy minden időnek meg van
saját igénye.