Asztalán új csomagiratok hevertek, de a többiektől külön téve volt egy
levél.
Kassai kezébe fogta, megnézte a pecsétet, aztán a czímet.
Mohón nyult az ollóhoz, hogy a borítékot fölvágja.
E közben leeresztetett a függöny, s gyertyák hozattak.
A deák, kin a napsor volt, alázatos előhajlással állott a küszöb előtt,
várva, hogy a kegyelmes úr parancsot ad a szokott fölolvasásra.
– Ki hozta a levelet? kérdé Kassai.
– Egy gyorsposta, nagyságos uram!
Az itélőmester a pápaszemét tokjából kivette, durva kék zsebkendőjével
megtörlé s orrára illeszté.
– Mit ácsorog kend? menjen ki – szólt az iródeákhoz.
Midőn magára maradt, erős lélekzetet vett s olvasni kezdé a levelet,
mely a titkár tudósítása volt Udvarhelyről.
«Legkegyelmesebb uram és jóltevőm!
A gondviselés különös kegyelme kisért egész utamban, s azon szerencsében
részeltetett, hogy nagyságodnak megfoghatatlan bőséggel rám pazarlott
kegyelmét némileg meghálálhassam, és szeretett hazám s fönséges
fejedelmem iránti tántoríthatlan hűségemnek próbáját végre valahára
bemutathassam.»
Nagy kár, hogy ez az ember nem szokik el a hosszadalmasságtól, dörmögé
Kassai, a gyertyán túl tartva a levelet, hogy jobban olvashassa.
«Az országos végzéseket, a fejedelmi aláirás és a három nemzet pecsétje
által megerősített törvényeket lábbal taposó, az országtanács megújított
tilalmait gúnyoló, a négy bevett vallás szabadsága eltemetésére törekvő,
a közbékét gyalázatos fondorlataikkal aláásó, a szentírás értelmét
hamisító s a bálványimádásnál is gyalázatosabb hitet vakmerő
lelkiismeretlenséggel és a Gyehenna lángjához hasonló hévvel terjesztő
judeisansok, vagyis szombatosok ördögi machinatióinak Isten segítségével
már sikerült meglehetős pontossággal utánajárnom, s ha Ő szent felsége
életemnek kedvez, reménylem, hogy néhány nap alatt mindenről részletes
felvilágosítást nyujthatok nagyságodnak.»
Borzasztó periodus, piszmogó modor, s íme! ez az ember előléptetését
sürgeti tőlem! mérgelődött magában Kassai, s a gyertya hamván
koppantott, hogy a halvány tintával írt betűket hamar kivehesse.
«Már a kincses és kulcsos Kolozsváron, mely egyébiránt az áhitatosság
kincsével s a tévedéseket kizáró kulcsával az igaz hit iránti
ragaszkodásnak nem dicsekedhetik, több titkos szombatossal jöttem
érintkezésbe, s fájdalommal tapasztalám, hogy e rajongók, kiket az
öldöklő angyal kardja pusztítson el, nemcsak nagyságodnak halálos
ellenségei, de fölfuvalkodásokban merészkednek elnyomatásról
panaszkodni, üldöző szellemmel vádolni magát a fejedelmet, s nyilvános
helyeken, a lelkiismeret szabadságára hivatkozva, azon nézetet
terjeszteni, hogy Krisztus urunknak másodszor is meg kell bűneiből a
világot váltani, mintha az első váltság elégséges nem lett volna.
Nagyságod tapasztalt bölcseségére bízom annak megitélését, hogy vajjon
ily hazug és szemtelen állítások, melyek, mint hittudósaink már rég
bebizonyították, a szentkönyv egyes sorainak rossz szándékú elferdítésén
épűlnek, nem teszik-e szükségessé a világi hatalmon kívül az egyházi
előljáróknak is hatásos közbevegyülését? Bizonyára Calvin csak annyi
okkal égettette meg Servetust, a mennyit a szombatosok ellen fölhozni
lehet. Mert nem egyenlő-e a megváltó istenségét tagadni, vagy a
megváltás művének elégtelenségét vitatni?»
Ez argumentum talpraesett s magam is használni fogom, gondolá Kassai, a
levél másik lapjára fordítván.
«Egyházi előljáróink híven teljesítették is kötelességeiket a
szombatosok megfenyítésében, kivált midőn láták, hogy a világi hatóság
az országtanács újabb kiáltványa után sem nyomoz és büntet. Kolozsváron
versenyzett a református esperessel az unitárius a buzgóságban, s
kitisztíták eklesiai tanácsukat minden gyanus egyéntől, mert még az
egyházi igazgatásba is betolakodának a szombatosok, sőt egy káplán a
szószékből védelmezte némely tanaikat, a miért hivatalától
fölfüggesztvén, a zsinaton be fog pereltetni. Udvarhelyszék több
helységében hű prédikátoraink a templomból tiltották ki a mételyes
juhokat, melyek a pásztorságok alatt legelő nyájat megrontandók valának,
s a szombatosság fertőjében kimult rajongókat harangszó nélkül temették
el. De fájdalommal kell, kegyelmes uram! említenem, hogy az egyházi
fenyítés megalázkodás helyett csak fölfuvalkodásukat növelé. A mióta az
üdvösség útjára téríttetésök munkába véteték, gúnynyal válaszolnak az
intő szózatokra, hangosan követelnek vallási jogokat, s nyilvános
elszakadással fenyegetőznek. Némelyike szemérem nélkül küld tudósainkhoz
tételeket, melyeknek megvitatására ajánlkozik, némelyike az utczán
kiabálja, hogy ő szombatos és hitét kész vértanusággal is megpecsételni.
Természetes, miként ez esztelenségek és dühöngések szelleme, mely az
istentelen sectariusokat magával ragadja, súlyos aggodalmat idézett elő
azokban, kik a tévtanok iránt szűkeszüségüknél fogva rokonszenvet
éreztek ugyan, de az anyaszentegyháztól elszakadásig még sem kívánnak
haladni. Az ingatagok, a határozatlan véleményüek, s a kik csak egyes
tételeket karoltak föl a szombatosság egész rendszere helyett, most már
bánni kezdik ballépéseiket, s vágynának kibékülni az egyházi hatósággal,
még mielőtt a polgári hatalom, mely a fejetlenséget sokáig nem tűrheti,
a törvény éles pallosával lépne föl a hazaárulók és pártfogóik ellen.
Ezeknek köszönhetem, legkegyelmesebb uram! a gazdag adatgyűjteményt a
szombatosok csinyjeiről, s ezek segítségével van szerencsém, még mielőtt
nyomozásomat bevégezhetném, hű másolatban levelemhez mellékelni Pécsi
Simon uram fölszólítását, melyet nagyságod megszerezni óhajtott, s mely
a tavasz első szombatján Balázsfalvára hívja össze a judeisánsok
tekintélyesebb egyéneit.»
A levél reszketett Kassai István kezében.
– Tehát hat nap mulva vége Pécsi Simonnak! – kiáltá oly hangosan, mintha
az utcza népének akarná tudtul adni, hogy harsogjon a trombita, peregjen
a dob, s zengjen a hozsánna.
– Pécsi Simonnak vége! – suttogá, a kígyó sziszegéséhez hasonlóan,
mintha önkénytelenül sivítna ki kebléből a káröröm, s mintha szégyelné
előbbi elragadtatását.
– Pécsi Deborah fejéről lehull az ékköves párta s arczáról a szépség!
– A nyomor hamar rutít! – szólt ismét, mosolyra vonva lapos ajkait.
– Összeomlik a ház, melyet most erős oszlopok tartanak, s a kert szobrai
sárba hevernek!… Hat nap mulva Pécsi Simon teste és vagyona a megsértett
törvényé!
Oly elevenítő erő volt e gondolatban, hogy Kassai petyhedt izmai
rugékonyakká lettek, köszvényes lába szilajon taposott a padlózaton,
mankó segítsége nélkül s fél kezét alig támasztva a székkarra, pattant
föl ülőhelyéről és nagy léptekkel mérte végig a szobát.
– Nincs panaszom a gondviselésre! Az események folyama vallásosságra
szoktatja az embert! A haza és hit ellenségei saját magokat semmisítik
meg. Kicsoda buktatta meg Pécsit? Ne nevezzetek senkit a kicsiny
eszközök közül! Csak egy rosszakarója van: bűne.
Kassai arczán a fölindulás közé bizonyos vad áhitat vegyült.
Sokáig engedett játékot érzéseinék, s általában a legkellemesebb estéje
lett volna, ha a levél többi részét másnapra halasztja. De végcseppig
akarta az öröm poharát kimeríteni, s megint karszékbe helyezkedett, hogy
folytassa az olvasást.
«Pécsi Simon uram fölszólítása, a mint értesültem, a szombatosoknál igen
kedvezőtlen fogadtatásban részesűlt. Boszankodtak azon, hogy a hatalmas
és gazdag mágnás, kinek pártfogására támaszkodtak leginkább, úgy szól
hozzájok, mintha nem is tartoznék felekezetökhez; boszankodtak, hogy a
buzgóbbak lelkesedését szigorú szavaival hűti, s előre tiltakozik minden
törekvés ellen, mely a jogok követelésére vonatkoznék. Rendkívül
neheztelnek Szőke Istvánra is, kit Pécsi Simon tanácsadójának vélnek, a
fölszólítás szinetlen szerkezetéért. Sokan megjelenni sem akarnak a
balázsfalvi értekezletre; sokan a levélből azt következtetik, a mit
eddig is gyanítottak, hogy Pécsi uram csak alkalmat keres, végkép
szakítani velök. Vannak, kik árulástól tartanak, s a balázsfalvi
összejövetelt a fejedelem megegyezésével történtnek hiszik, oly czélból,
hogy a szombatosság a Pécsi közreműködésével törültessék el. Szóval, a
mennyire én kipuhatolám, ez a veszedelmes irányú mágnás úgy elveszté
népszerüségét, hogy saját hitfelekezetétől is el fog hagyatni. Egy Kádár
nevezetű vén bolond, kit legelső szentjöknek hisznek, azt mondá szárdisi
hallgatói körében, hogy az új Jeruzsálem diadalára szükségesnek
tekintené, ha Pécsi Simont, mint régen a hamis prófétákat, kik a
hazugság igéjét terjeszték, a fehérruhások egész gyülekezete az utczán
kövezné meg.»
– Az akasztófára valók! a gonoszok! a tolvajok! – szitkozódék Kassai. –
Gyülöletök Pécsi ártatlansága mellett fog prédikálni. Igazságtalanul
gyanusítják őt, a vakok, a háladatlanok! Addig hirdetik, he, he!
árulónak, míg azután a törvény nem fogja árulónak tartani.
«Ebből is bölcsen beláthatja nagyságod, hogy az Istennel és saját
magokkal meghasonlott szombatosok valódi országháborítók, de attól nem
lehet tartani, hogy Pécsi uram rokonszenvökre támaszkodhassék, sőt
örvendeni fognának, ha őt valami fatum érné, s ha útjokból elvitetnék a
kő, melyben lábaik megbotlanának.»
– S ez az ember, ki az értelmes adatokból ily buta következtetést von,
még levéltárnok akarna lenni, még előmenetelt sürget! – mérgelődött
Kassai.
Kedvetlenül nyult a «fölszólításhoz», mely a titkár tudósítását bezárta,
s melynek megkerítését az imént akkora elragadtatással fogadta.
Boszankodása fokonként növekedék, a mint a sorokon tovább haladott.
A kézrekerült okmány tartalma következő volt:
«Idvezlet és áldás a szombat napján imádkozóknak! Pécsi Simon hiteles
egyénektől vett értesítést arról, hogy azok, kik a szentirás bizonyos
helyeinek magyarázatában a többi keresztyénektől különböznek,
eltérésöket külső szakadással is meg akarják állapítani.
«Hogy ez magában természetes és jogos vágy nem ütközik-e a jelen
körülmények között oly akadályokba, melyek legyőzhetetlenek? –
megfontolni való kérdés.
«Pécsi Simon át van hatva azon meggyőződéstől, hogy az igazság nem a
számára előlegezett jogokkal terjed, hanem elterjedvén, szerzi jogait.
Hatalma önmagában rejlik, nem pedig a külső körülményekben.
«Pécsi Simon e meggyőződésre a keresztyén hit forrásánál jutott,
elmélkedvén és imádkozván Jordán partjain, az Olajfák hegyén,
Gethsemánban, Golgothánál,… a szentjászol és szentsír előtt.
«Pécsi Simon reményli, hogy azok, kik a tavasz első szombatján őt
Balázsfalván meglátogatnák, a barátságos fogadtatással elégülten fognak
haza térni.
«Reményli, hogy a kölcsönös fölvilágosítások útján, a zavargás helyett
egyezség és mérséklet fog szállani mindnyájok szivéke.
«Kiadta Pécsi Simon megbizásából Laczkó István, kinek a fehérruhások
közt a neve: Ananias-Azariás-Nisael-Szombaton-viaskodó.»