A csillagok ragyogtak az égen, a csillagok ragyogtak a jégtükörben,
szellő sem zavarta a csendet.
Ekkor Timár Mihályt egy hang üdvözli a háta mögül.
– Jó estét, uram!
A hang, a véletlen szó felriasztja a tompa merengéséből, a nyitott
erkélyről visszatér szobájába, hol lámpáját égve s a kandallót felszítva
hagyta. A lámpa és a tűz még világítanak ott benn.
A terem lépcsőre nyiló ajtaja előtt a kettős világításban egy alak áll,
melynek láttára Timárnak minden idege elzsibbad.