krizise és tisztulása idejét illetőleg csak azt tudjuk megállapítani,
hogy közben Gmelin, thübingeni vegytan-tanárnak küldötte meg eszméjének
vázlatos matematikai kidolgozását, akitől nem várt mást, mint hogy jó
öreg szokás szerint az egész irást szépen félreteszi; a következő évben
pedig felkereste Jolly heidelbergi fizikatanárt, aki barátságosan
fogadta, tetszését nyilvánitotta munkássága fölött és további
próbálkozásra biztatta. Semmi nyoma sincs azonban, vajjon Mayer minek
következtében adta fel téves elméletét és tért át az eleven erő helyes
vonatkoztatásához. Egy célzást találunk csak szeptember 12-iki Baurhoz
intézett levelében, amelyben a kifejlesztett hőt helyesen tekinti a suly
és az esési magasság termékének, viszont helytelenül a tömeg és a
sebességének. Az esés törvényeinek ismerői, Nörremberg és Jolly
hihetőleg nem mulasztották el, hogy őt ez utóbbi tévedésére
figyelmeztessék.
Bizonyos, hogy Mayer 1842. elején a helyes formulának már teljesen
birtokában volt s a gázok meleg- és mozgásváltozásának körülményeiből,
igen ötletes és eredeti módon, a hő mechanikai egyenértékének alapvető
számát határozta meg és kifejezetten kiemelte, hogy levezetésének egyik
pontját a Gay-Lussac megállapitására alapitja, mely szerint a
melegfejlődés a légüres térben való kiterjedésnél, vagyis egyszerü
mozgásnál teljesen elmarad. Mayer, mint már előbb is, a maga részéről a
legnagyobb súlyt arra fekteti, hogy e feltevések az „erő“-nek (vagyis
energiának) minden alakjára alkalmazhatók. Ekkoriban irt klasszikus
értekezésének tartalmán az utókor tényleg nem talált semmi nevezetesebb
megváltoztatni valót, csak a levegő specifikus melegére vonatkoztatott
kisérleti számértékek – amelyeknek helyességéért Mayer természetesen nem
felelős – szorulnak módositásra. Ha összehasonlitjuk elért eredményeit
néhány hónap előtt való szempontjaival, akkor látjuk csak azt a gyors és
nagyszabású fejlődést, amely már alap-koncepciójánál is feltünt.
Mayer 1842. elején, legkésőbb március hóban cikket küldött Liebig
Évkönyvei számára s Liebig rövidesen közzé is tette, sőt barátságosan és
biztatólag válaszolt neki. Ez a szerencsés fordulat összeesik Mayer
házasságával, úgy, hogy ez az év, huszonnyolcadik életéve, a sok balsors
után Mayer valóságos ujjászületését jelentette.
Egy 1842. július 17-én Baurhoz intézett levelében az erő-mértékkel
szemben való ujabbi álláspontját ismerteti s teljesen azonos indokokat
hoz fel, mint annak idején Leibnitz Descartes ellenében. Hangsulyozza,
hogy a (mc) erőmértéknek elismerése a perpetuum mobile elismeréséhez
vezet, amivel ez a feltevés önmagában megczáfolódik. Az erőmértéknek
(mc2)-ben való elfogadása (ahogy Mayer a szokásos ½ mc2 helyett írni
szokta) viszont megadja az „esési erő és a mozgás“ átalakulásának
megmaradási törvényét (helyzeti és kinetikai energia). Annak
megértéséhez, hogy mind a két mérték, mc és mc2, úgyszólván egymás
mellett állhat fenn, a vegytanból hoz fel példákat: kémiai egyenértékek
egyforma súlyú, de különféle anyagokból nem válthatók ki, tehát súlynak
és kémiai értéknek más és más mértékegységei vannak. Abból a
körülményből, hogy mindezt éppen Baurral közölte, következett, hogy nem
Baur ötletéről van szó, inkább Jolly vagy Nörremberg figyelmeztetéseinek
hatásáról. Ellenben a gázjelenségek helyesebb megfigyeléseinél Baur volt
segítségére, mert erről nincs szó a levélben, pedig ezen épül az
értekezés gerincze. Végül kiemeljük még e levélből, hogy akkor még nem
jutott el a csillagok mozgásáról táplált téves véleményének szakszerű
kiigazításához. „A bolygócsillag – s általában a csillag-rendszer isteni
bölcseség terméke, amelyben tényleg erő fejlődik s ebben lényegesen és
élesen elütnek a mi gépeinktől“. A vallásos hit egy atavisztikus vonása
tör ki itt belőle, a mely kirívó ellentétben áll Mayer tudományos
gondolkozásával és észszerű elveivel; ez a csodákban való hit különben
Mayer életében később szerencsétlen eredményeket dobott felszinre. A
bolygócsillagokra vonatkozólag nemsokára legyürte misztikus hajlamait és
alapgondolatát önálló és mélyenjáró ötletekkel fejlesztette, amelyeket
második könyvében (Az égrendszer dinamikájáról) hat évvel később hozott
nyilvánosságra.
Mayer fokozódó tisztánlátását, főtémáját illetőleg, egy későbbi, 1842.
augusztus 6-án kelt, Baurhoz intézett leveléből konstatálhatjuk, a
melyben védelmezi magát a klasszikus mechanikában való
járulatlanságáért. Utal azokra az ellenmondásokra és homályos
kifejezésekre, a melyekkel a tankönyvek az erő fogalmát tárgyalják és
hangsulyozza, hogy „épp ezért kell az erő egy általánosan alkalmazható
meghatározásához eljutnunk.“ Ugyanekkor (1842. decemberében) írja
Greisingernek: „Azt állítom, hogy esési erő, mozgás, meleg, hő, fény,
villamosság és a kémiai elváltozások egy s ugyanazon objektumnak
különböző megjelenési alakjai.“
Meg kell jegyezni, hogy Mayer uj eszméjének első ily éles formulázásánál
is folyton nyomatékosan kiemeli az erő (energia) és a mérhető anyagok
összehasonlitható voltát s hogy szerinte mindkét esetben reális
dolgokról vagy egybevethető tárgyakról van szó, melyek főleg a súly és
tömeg létezése vagy nemlétezése által különböznek. Az időközben
elterjedt ama felfogással szemben, hogy reális csak az lehet, ami
megmérhető és hogy energia csak egy elméleti feltevés vagy elvont
fogalom, Mayer ezen alapvető értelmezésére a legnagyobb nyomatékkal kell
ráutalnunk.
Mayer most néhány évig meglepő teljesitőképességet árult el.
Szülővárosában főorvosi állást nyert, kiterjedtebb magán-praxishoz
jutott és boldog házasságban élve, több gyermeke született. Azonkivül
Baur is Heilbronnba költözött és a mathematikában és mechanikában való
oktatással ujabb bizonyságát adta kipróbált barátságának, a mi
lényegesen elősegítette legközelebbi nagy munkájának megírását „Az
organikus mozgásról és anyagváltozásról“, melyben Mayer időközben még
jobban megizmosodott és megtisztult nézeteit teljesebb összhangzással
adta elő. Ha időközben panaszkodott is néha arról, hogy senki sem akart
ujitó gondolatairól tudomást venni, mégis belátta Griesinger
figyelmeztetése nyomán, hogy Liebig Évkönyvében megjelent néhány ívnyi
munkája után közfeltünést egyáltalában nem is várhatott és erre csak
akkor számithat, ha több irányban tudja majd alkalmazni alapelveit és
helyességüket bebizonyítja. Ez után minden igyekezetével hozzálátott
összefoglaló munkájának megirásához, melynek kéziratát úgy Baurnak, mint
Griesingernek megküldötte, hogy esetleges hibáira figyelmeztessék és az
ő tanácsukra többféle szempontból át is dolgozta az egészet.
Az a kisérlete, hogy ujabb munkája Liebig Évkönyvében jelenhessen meg,
nem sikerült. Liebignek akkori helyettese, Hoffmann W. A., az elutasítás
indokául azt hozta fel, hogy vegyészeti munkákkal túl vannak halmozva és
Poggendorf Évkönyvét ajánlotta, amibe azonban Mayer – a szerzett
tapasztalatok után – nem ment bele. Elhatározta, hogy munkáját külön
füzetben jelenteti meg; a nyomdaköltségeket maga fizette. Igy aztán
megjelent Heilbronnban a Drechsler-féle könyvkiadó-vállalatnál a 112
oldalas mű a következő czimen: „Az organikus mozgás az anyag változással
való kapcsolatban; természettudományi tanulmány.“
A czím – melynek helytelenségét később Mayer maga is beismerte – nem
utal a könyv lényeges tartalmára; az első rövid értekezésében tárgyalt
gondolatmenetnek részletes kidolgozásáról van szó, az ott csak jelzett
és dogmatikuson felállított alaptételek az energia átváltoztatásáról és
mennyiségi megmaradásáról most terjedelmes indokolásra találnak. Itt van
az energia ismeretes alakjainak első táblázatos kimutatása, valamint
arra való utalás, hogy minden a földön elhasznált energia a nap
sugaraiból ered és a növényekben kémiai energia alakjában halmozódik
fel. Ez által nem csak a megmaradási törvény alapját vetette meg, hanem
a föld energia-rendszerét alapvonásaiban meghatározta, amin a tudomány
azóta sem talált semmi megváltoztatni valót.
A mű terjedelemben nagyobb, de tartalmilag kevésbé jelentékeny részét az
új elveknek a fiziologiára való alkalmazásai, illetve ezeknek előadása
tölti ki. Itt is megtalálhatók teljesen szakszerüen és világosan azok az
alapelvek, melyek szerint a tápanyagok kémai energiája az állatok és
emberek minden tevékenységének általános energiai forrásául tekintendők;
ugyancsak Mayer végezte az első számításokat abban az irányban, vajjon
hogyan aránylik az embereknél s állatoknál teljesített mechanikai munka
a tápanyagok égési melegéből kiszámítható összes energia-veszteséghez.
De e mellett tekintélyes helyet foglalnak el a fiziológiai jegyzetek,
melyeknek termékeny tárgyalásához a kisérleti tényállások nagyon is
hiányoztak. Itt folyik le egy különben igen tiszteletteljes polémia
Liebiggel, ki hasonló kérdéseket kisérelt megoldani, a nélkül, hogy
ismerte volna a vezető eszmét, mely Mayernak már rendelkezésére állott.
Az ellenvetések mind helytállók, de ez az ellentét Liebignek Mayer iránt
tanusitott hajlandóságát mindenesetre némileg csökkentette. Liebig
akkorában heves harczban állott a konzervativekkel, a kik még az ő
kémiai fiziologiáját sem ismerték el, ennélfogva nagyon nehezére esett a
harcznak két irányban, tehát azokkal is való folytatása, kik már
előrehaladottabbak voltak.
De ujabbi próbálkozásaival sem sikerült a szakkörök érdeklődését
kihivnia. Egy néhány semmit mondó kritikán kívül, a melyek egyikében még
a czím is hibásan volt leírva, semmiféle mozgolódást sem tudott
előidézni.
Csalódása ellenére, amely nagyon fájdalmasan érintette, volt annyi
kitartása, hogy egy harmadik munkát írjon, melynek tárgya a nap
melegének eredete volt: ez a probléma t. i. már régen izgatta. Mig előbb
az energia kozmikus keletkezésében hitt, most elismerte annak szükségét,
hogy a nap sugarainak egyenértékű forrása megállapíttassék; a maga
részéről a napba zuhanó kozmikus tömegek mozgási energiájában vélte
felfedezni. Felhasználta ehhez a már régebben kifejtett, egy határtalan
távolságból eső test gyorsulására vonatkozó képletét és kiszámítja ama
tömegeknek összegét, a melyek a kisugárzási veszteség szempontjából
számításba veendők. Az eredmény szerint, a melyhez jutott, e tömegek a
nap átmérőjén belátható időn belül nem lesznek felismerhetők, hanem csak
a föld és más égi testek fokozott forgási sebességén; az évnek mindig
1/2–7/8 időperczczel kellene megrövidülnie, a mi a csillagászati
ténymegállapításokkal ellentétben áll. Ennek az ellenmondásnak
kiküszöbölése czéljából, felteszi Mayer, hogy a kisugárzás a napnak
egyidejű tömegveszteségével kapcsolatos; a mivel a tömeg-nyereség éppen
kiegyenlíttetik. Ehhez a feltevéshez ma a tudomány ujabb irányai
meglehetősen közelednek.
Egy második vezető gondolat, a mely ebben a műben van kifejtve, Mayernek
az a nézete, hogy a munkaveszteségből, mely apályt és dagályt
feltételez, a föld forgási sebességének csökkenése következik.
Ez a mű „Népszerű tanulmány a világrendszer dynamikájáról“ czím alatt
1848-ban Landherrnél jelent meg Heilbronnban. Természetes, hogy az
akkori viharos politikai mozgalmak miatt ily sajátosan tudományos munka
iránt érdeklődés nem ébredhetett, úgy, hogy most sem volt igazi sikerről
szó.
Ezzel végződött Mayernak aránylag boldog életkorszaka és kezdetüket
vették a szenvedés évei, melyeket Dühring hozott nyilvánosság elé és
melyek csak halálával értek véget. Mayer az 1848-iki forradalmi
mozgalmakból kivonta magát, idősebb testvére azonban teljes lélekkel
vett részt bennük; ez a körülmény Mayerre nézve igen kellemetlen
következményekkel járt, sőt nyilvános utczai meggyalázásra vezetett.
Testvére, ki a forradalmárokhoz csatlakozott, látszólagos életveszélybe
került, a melyből Mayer – sógornőjének kérésére – ki akarta szabadítani,
de a helyett, hogy bátyját megtalálhatta volna, maga is forradalmárok
kezébe jutott, a kik közismert érzelmei miatt, kémnek nézték és majdnem
agyonlövették. Ez időben két gyermeke is meghalt és ugyanekkor kezdődött
meg eszméinek tudományos mellőzésén kívül egy arra irányuló mozgalom is,
hogy még a felfedezés eredményeitől is megfosztassék. Ezek a támadások
haláláig tartottak és nagyon elkeserítették egész életét. Egyidejüleg
egy fiatal kollégája és földije, Seyffer, tübingeni magántanár, igen
durva kirohanást intézett ellene és Mayer még azt sem tudta elérni, hogy
az Augsburger Allgemeine Zeitung, melyben ez a támadás megjelent,
tárgyilagos helyreigazításának tért adott volna.
A felfedezés elsőbbségének megtámadására irányuló próbák elseje Joule-é
volt, a ki 1843-ban, tehát egy évvel az alapvető mű megjelenése után,
hozta nyilvánosságra a munkának surlódás utján meleggé átalakulása körül
végzett kisérleteit. Joule a British Association 1843 év őszén tartott
ülésén közölte első eredményeit, amelyekből azt a következtetést vonta
le, hogy eltekintve az átváltozás módjától, az elhasznált munka és az
ezáltal keletkező meleg közt állandó viszony forog fenn. Bár egyes
mérései egymástól még nagyon eltérőek, Joule-nak ez a felszines
megegyezőség is elegendő volt ahhoz, hogy általános tételét felállítsa.
Joule a franczia akadémiához benyujtott és a hivatalos Comptes
Rendus-ban megjelent tanulmányában kifejtette, hogy Mayer számításai nem
eredetiek, mert a levegő specifikus melegének a nyomástól való, Mayer
által feltételezett függetlenségét először ő (Joule) bizonyitota be
kisérletileg. Mayer ezt a téves állitást tárgyilagosan utasíthatta
vissza, mert a kérdéses bizonyítást Gay-Lussac hires kisérletével (a
levegőnek egy üres gömbbe való kiömlése mindennemű hőváltozás nélkül)
már régen megadta. Mayer különben hivatkozott is e kisérletekre, mint
számitásai alapjára. Joule el is halgatott, később azonban tarthatatlan
véleményét megismételte, sőt csodálatos módon ez a helytelen feltevés
angol művekben még ma is fel-fel bukkan.
Seyffer előbb említett támadása arra a rövid jegyzetre vonatkozik, a
melyet Mayer az Augsburger Allgemeine Zeitungban adott ki „Lényeges
fizikai felfedezés“ cimen és amelyben kifejte, hogyan határozható meg a
hő mechanikai aequivalense a víznek egy szűk nyiláson át való
keresztülpréselésével és egyrészt a megfelelő melegváltozásnak, másrészt
az áttolult víz nyomásának és mozgásának megmérése által. Valószinü,
hogy Joule 1843-iki kisérleteinek egy módositott alakjával állunk
szemben; a nyilvánosságra hozatal viszont csak 1849-ben történt, tehát a
Joule-lal való vita megkezdése után (Mayer első válasza 1848-ban a
párisi Akadémiában terjesztetett elő). Seyffer erről nem tudott és
meglehetősen gyatra czikkében csak Faradayt tartja komoly fizikusnak,
Mayert ellenben fantasztának, holott köztudomás szerint Faraday éppen
itt tévedett, ami különösen felötlő az ő sokoldalu és eredményes
munkásságában.
Miután a támadás eredeti helyén nem állott módjában felelnie, Mayer
kénytelen volt röpiratot kiadni, a mely „Megjegyzések a hő mechanikai
egyenértékéről“ czimmel szintén Landherrnél jelent meg 1851-ben és
felfedezésének elméleti fontosságát tisztán és teljesen megvilágitja.
Bennefoglaltatik a tudományos megismerés elméletéről való hitvallása is,
a mely ebben a körben mindmáig utólérhetetlen alkotás; megtaláljuk itt
az energetika módszertani alapelveit is, a melynek igazi szerzőjéül, bár
az elnevezés nem tőle származik, Mayert kell tekintenünk; végül az
elsőbbségi kérdést is igen nyugodt és emelkedett nézőpontról intézi el.
Evvel a munkával Mayer alkotó korszaka bezárul. Erői utolsó
összefogásával irhatta meg, mert közvetlenül előtte olyan idegrohama
volt, a mely a rengeteg sok munkától és izgalomtól aláásott
szervezetének tulajdonítható. Mayer tudniillik 1850 májusában egy
álmatlan éjszakán deliriumos állapotban második emeleti lakásáról az
utczára ugrott. Sulyosan megsérült, olyannyira, hogy életveszélyben
forgott és egész életében biczegett utána. Mayer az egész esetet annak
tulajdonítja, hogy Seyffer aljas támadásával szemben nem volt módjában
megfelelően védekeznie. Több hónapos betegség és wildbadi üdülés után
tudott csak tovább dolgozni és tudta praxisát folytatni; ebben az időben
vetette papirra fentebb említett „Megjegyzéseit“.
A nagyfoku kimerültség komoly következményekkel járt: egyrészt elterelte
tudományos kutatásaitól, másrészt veszedelmesen elharapódzó vallásos
rajongásnak nyitott utat. 1851 szeptemberében agyhártyagyuladást kapott,
a mely ugyan gyorsan folyt le, de Mayernek Dr. Landerer göppingeni
szanatóriumba, majd az állami tébolydába való kényszerü beszállításával
járt. Itt egy egész esztendőn át testi fenyitékkel és a legkiméletlenebb
bánásmóddal gyötörték. Ugy bocsátották el, mint egy halálraitéltet,
miután nem sikerült elismertetni vele, hogy tudományos felfedezései
nagyzási hóborton alapulnak és hogy a kör négyszögesítésével
foglalkozott volna.
1853 szeptemberében szabad ember lett. Svájczba ment üdülni, onnan
visszajött Heilbronnba, de orvosi gyakorlatát nem folytatta. Mindig
tagadta, hogy lelkibeteg lett volna s ezt nem is tudta senki
bebizonyitani. Épp ezért nem akarta kinyilvánitani, hogy szellemileg
megint egészséges, mert evvel egyszersmind egy lezajlott betegséget is
el kellett volna ismernie. Inkább lemondott nyilvános orvosi
működéséről, csak szűkebb magánrendelést tartott fenn. Volt egy kevéske
vagyona, éppen elég ahhoz, hogy a nélkülözéstől megmentse.
Ezen események után Mayer egy évig teljesen visszahuzódott a
nyilvánosságtól. Gondolatai közben mind jobban tért hóditoltak, a hő
dinamikájának kifejlesztése is megindult (Clausius Thomson) s Mayer volt
köztudat szerint az irányitó elv felfedezője. Viszont könyveit alig
olvashatták, mert ötleteinek jó részével mások hozakodtak elő.
Életkörülményeit annyira nem ismerték, hogy még Liebig is egy müncheni,
1858-ban tartott előadásában Mayer felfedezésének alapvető jelentőségét
elismerve, azt mondotta, hogy a tudós maga az őrültek házában halt meg.
Ez a megjegyzés az Allgemeine Zeitungba is átkerült s bár Heilbronnból
azonnal megczáfolták, a helyreigazitást senki sem vette tudomásul. Ez a
téves hit csaknem meggyökeresedett az által, hogy Poggendorf szótára is
felemlitette; a függelékben azután a halál hire ugyan korrigálva lett,
de ezt sem igen vették észre, mert magában a szövegben nem volt rá
semmiféle utalás.
Mayer ezalatt jóformán semmiféle, legalább is semmi lényegbe vágó
tevékenységet nem fejtett ki. Winnentali gyötrődéseit természetesen nem
tudta egykönnyen elfelejteni, ez a borzasztó emlék sokszor rohamokat
idézett elő, a melyek azonban megegyező adataink szerint sohasem
fajultak örjöngéssé. Egyszerüen arra az igen érthető álláspontra kell
helyezkednünk, hogy ennek a viszagondolásnak elhatalmasodásával az
önuralom lehetősége és képessége nála elveszett. A kiválasztódásról
szóló utolsó munkájában Mayer ezt a jelenséget a szervezet szükségszerü
visszahatásának tulajdonítja, ha zavaró vagy korlátozó erőszaknak van
kitéve.
Mayer csak 1862-ben lépett ki ujra a nyilvánosság elé, a lázról irt
értekezésével, amely az Archiv der Heilkunde-ben jelent meg és
lényegében régi szempontjainak ujabb és bővitett kifejtését foglalja
magában. Ugyanebben az évben történt az első lépés Mayer müködésének
nyilvános és általános elismerése érdekében, még pedig nem
Németországban, hanem Angliában, legközvetlenebb versenytársának
hazájában. John Tyndall, a Royal Institution fizikusa egy nemzetközi
tudományos összejövetelen lebilincselő és elragadó előadásban ismertette
a mechanikai hőequivalens elméletének történetét és végül Mayert jelölte
meg e gondolat teremtőjéül. Tyndall ezáltal hosszulélekzetü polémiába
keveredett, amelyet ellene Tait vezetett, a tudományos hazafiság
zászlaja alatt s amelyben a vita főleg a hő-egyenérték Mayer-féle
kiszámitásának megbizhatatlansága körül forgott. Tyndall Mayer müveinek
leforditásávaló és a Philosophical Magazine-ben val megjelentetésével
válaszol, amivel egyuttal Németországban eltöltött kellemes diákságáért
rótta le háláját különösen Bunsen iránt, aki mint marburgi tanár akkor
fénykorát élte s akiben Tyndall a német professzor ideálját tisztelte.
Eközben Mayer is felhagyott visszavonult életmódjával és tudományos
gyülésekre kezdett járni. Mindjobban méltatták és értékelték nagybecsü
szolgálatait; az első nyilvános elismerést a baseli
természetvizsgáló-társaság tiszteletbeli tagjává 1858-ban való
megválasztása jelenti, amelyet Schönbein, a kitünő kémikus ajánlásának
köszönhetett. Eleinte elvétve, később sürün egymásután sok hasonló
kitüntetés érte. Különböző alkalmakból még sok kisebb értekezést irt és
előadásokat tartott, amelyek azonban nem igen foglalnak magukban régi
gondolatköréből kiugró megállapitásokat. Másirányu tudományos
vivmányokkal szemben, különösen a Carnot-féle gondolatsorozattal, amely
az energetika második főtételéhez vezetett, amennyire jegyzeteiből
kivehetjük, tartózkodó, sőt elutasitó magatartást követett; Darwin
elmélete ellen is állást foglalt. Ez utóbbi elhatározásait főleg
vallásos képzetei idézték elő, amelyek öreg korára folyton élénkebben
léptek fel, habár Winnentalból való kiszabadulása után, saját állitása
szerint, végleg lerázta volna őket. Ilyenfajta misztikus nézeteivel a
nyilvánosság előtt is, például az 1869-iki innsbrucki
természetvizsgáló-gyülésen, megpróbálkozott s eltévelyedéseit az
ellentábor olyan éles birálat tárgyává tette, hogy ismételten megkapta
szokott idegrohamait.
Az a fokozódó figyelem, amelyben Mayer müvei részesültek, abban is
megnyilvánult, hogy munkáinak összesitett kiadása már jó üzletnek
igérkezett. A gyüjtemény Cottánál 1867-ben jelent meg, ugyanott, ahol
annak idején az Allgemeine Zeitung alaptalan támadásával szemben a
válasz jogát megtagadták tőle. Ebből az epizódból is kitetszik, mennyire
körülfogta Mayert a sváb zárkózottság, amely saját határain tul nem
ismer számbavehető emberi életet. Az előszóban megjegyzi, hogy
rendszeres fizikai tankönyvet – uj álláspontja alapján, felszólitás
ellenére, nem irhat; különben is Tyndall a maga könyvével ennek a
feladatnak már eleget is tett. Meg kell jegyeznünk, hogy még mai napig
sem iródott meg az a fizikai tankönyv, amely czéltudatosan és tisztán az
energia-elméletre helyezkednék.
Hét év mulva az összes munkák második kiadása is szükségessé vált, amely
egypár időközben tartott előadást is magában foglalt. A harmadik kiadás
1893-ban, Mayer halála után Weyrauch kezén át került ki a sajtó alól,
levelekkel és egyéb ismertető anyaggal kibővitve. Ez az alapos munka
volt jelen tanulmányunk vezető fonala.