A szigetbeliek azonban, látván, hogy csakugyan kidobtak a hajóból,
megszántak. Az ár lassan keletfelé sodort s csavarogva egyre közelebb
jutottam a szigethez. Egyszerre csak görcsös megkönnyebbüléssel azt
láttam, hogy a nagy csónak megfordult s felém közeledik. Nagyon meg volt
rakva, s a mint közeledett, kivettem, hogy Montgomery széles vállú, ősz
társa a csónak hátulján ül a kutyák és nehány láda közé szorulva. Rám
bámúlt mereven, mozdulatlanúl. A fekete arczú nyomorék szintén rám
meredt a csónak szögletéből a puma mellől. Három más ember volt még a
csónakban, furcsa vad ficzkók s a vérebek szüntelenül vicsorgatták rájuk
fogaikat. Montgomery, a ki kormányzott, mellém irányozta a csónakot s
aztán felkelve, csónakom kötelét odakötötte a nagy csónak
kormányrúdjához, hogy így vonjanak magukkal, mert a nagy csónakban nem
volt egy csöpp hely sem.
Ekkorra magamhoz tértem már én is kábultságomból s köszönésére elég
bátran válaszoltam. Mondtam neki, hogy a mentőcsónak csaknem elsülyed,
mire lenyujtott hozzám egy vedret. A mint a kötél megfeszült a két
csónak között, hátrahanyatlottam. S aztán egy ideig szorgalmasan
merítgettem a vizet. Csak később tekintettem fel újra a csónakban
ülőkre. Az ősz férfi még mindig merően engem nézett, s ha jól láttam,
tekintete zavarodottságot árult el. A mint pillantásaink találkoztak,
letekintett a lába közt kuporgó vérebre. Hatalmas férfi volt, szép
homloku s komor ábrázatu volt; de szempillái fölött meg volt már az
aggkort jellemző furcsa bőrpetyhüdés és szájszögletei elszánt
határozottságról tanuskodtak. Oly halkan beszélt Montgomeryval, hogy nem
hallhattam. Majd a három emberre tekintettem. Furcsa legénység volt.
Csak arczukat láttam; de arczukban volt valami, a mi undort keltett
bennem. Merően néztem rájuk, de ez a benyomás nem szünt meg, bár okát
nem tudtam megállapítani. Ugy tetszett, barna bőrüek. Lábszáruk furcsa
módon, valami vékony, piszkos, fehér szövetbe volt burkolva, lábuk feje,
sőt még ujjaik is, ugy be voltak csomagolva, mint néhol Keleten a nők.
Turbán volt fejükön s a turbán alul manószerű arcz meredt rám. Ragyogó
szemük s kiugró alsó állkapczájuk volt. Ritka fekete hajuk sörényhez
hasonlított s a mint ott ültek, azt hittem, magasabb termetűek
valamennyi emberfajnál. Az ősz férfi, a ki jó hat láb magas volt,
ültében egy fejjel alacsonyabbnak látszott náluk. Később láttam, hogy
tulajdonképen nálam sem magasabbak, csak a törzsük volt rendkivül
hosszú, lábuk czombrésze ellenben tulságosan rövid volt s csodálatosan
kicsavarodott. Annyi bizonyos, hogy mindenképen undok egy csapat volt, s
fejük fölött, az első vitorla alatt, szüntelenül rám meredt annak a
férfinak a fekete arcza, a kinek szeme világított a sötétben.
A mint rájuk néztem, tekintetünk találkozott, s erre egymásután elkapták
előlem szemüket s csak lopva tekintgettek rám. Az ötlött eszembe, hogy
talán nyugtalanítom őket, s figyelmemet a sziget felé fordítottam, a
melyhez egyre jobban közeledtünk.
Lapályos föld volt, a melyet sűrű növényzet borított, nagyrészt valami
előttem ismeretlen pálmaféle. Egyik pontjáról vékony, fehér gőzcsík
kígyózott felfelé rengeteg magasságban pehelytollá foszladozva. Széles
öbölbe jutottunk bele, melyet jobbról-balról alacsony hegyfok
szegélyezett. A part, a melyet sötétszürke fövény borított, meredek
hegygerinczczé emelkedett, hatvan-hetven lábnyira a tenger színe fölé s
tele volt szórva fával és bozóttal. Közepe táján fölfelé négyszögű tarka
kőkerítést láttam, a mely, mint később megtudtam, korálból és
megkövesült lávából épült. A kerítés közepéből két szalmafödél
kukucskált ki. A víz szélén egy álldogáló férfi várakozott ránk. Mintha
mikor még távolabb voltunk, nehány más furcsa teremtményt is láttam
volna a lejtő bozótos sűrűjébe surranni; de közelebb jutva, nyomuk sem
volt. A parton álló férfi közepes nagyságú, fekete négerarczú lény volt.
Széles, csaknem ajknélküli szája volt, rendkivül sovány karja, hosszú
vékony lába és görbe lábszára, s előre hajló komor arczczal bámult
felénk. Úgy volt öltözve, mint Montgomery és ősz társa, kék vászon
kabátba és nadrágba.
A mint közelebb jutottunk, ide-oda kezdett futkosni a parton a
leggroteszkebb mozdulatokkal. Montgomery parancsszavára a csónakban levő
négy ember furcsa, esetlen mozdulattal felugrott s bevonta a vitorlákat.
Montgomery megfordította a csónakot s belekormányozta egy szűk kis
üregbe, a mely a partba volt vájva s épen elég nagy volt a hosszú csónak
befogadására. A parton álló ember erre hozzánk szaladt. Hallottam, hogy
a csónak orra nyikorog a homokban. Eltaszítottam magam vedremmel a
hosszú csónak kormányrúdjától s leoldva kötelemet, partra szálltam. A
három bepólyázott férfi esetlen mozdulatokkal kimászott a fövényre s
nyomban nekilátott a csónak kiürítésének. Segített nekik a parton álló
ember is. A három beburkolt és össze-vissza kötözgetett csónakosnak
különösen a lába szárain ütődtem meg. Nem voltak merevek, hanem mintha
kicsavarták s aztán rossz helyre illesztették volna vissza őket. A
kutyák egyre morogtak rájuk, rángatva lánczukat, mikor az ősz férfi
partra szállt velök.
A három furcsa ficzkó különös torokhangon társalgott, s az, a ki a
parton várt ránk, mikor a kormányrúd közelében levő csomagokhoz nyultak,
izgatottan rájuk rivallt, a mint gondoltam, valami idegen nyelven.
Mintha hangjára emlékeztem volna valahonnan; de nem jutott eszembe, hol
hallottam. Az ősz férfi a hat ugrándozó kutya között állt s túlharsogva
a csaholás zaját, parancsokat osztogatott. Montgomery rendbe hozván a
kormányt, szintén partra szállt s valamennyien munkához láttak.
Egyszerre csak az ősz férfi hozzám lépett. Olyan – szólt – mintha ma még
nem is reggelizett volna. Apró fekete szeme csillogott komor szemöldöke
alatt. Bocsásson meg érte. Most a mi vendégünk s kötelességünk
gondoskodni kényelméről, bár a mint tudja, nem mi hívtuk. Élesen
arczomba nézett. Montgomery azt mondja, hogy ön, Prendick úr, művelt
ember, ért a tudományhoz. Mivel foglalkozott?
Elmondtam neki, hogy nehány évet töltöttem a londoni egyetemen s Huxley
vezetésével biologiai kutatásokat végeztem. Erre felhúzta kissé
szemöldökét. – Ez változtat a dolgon némileg Prendick úr, szólt kissé
több tisztelettel. Mi tudniillik véletlenül magunk is biologusok
vagyunk. Legalább én meg Montgomery azok vagyunk. Szemét a fehérbe
burkolt emberekre fordította, a kik szorgalmasan vonszolták a pumát
hengereken a falszegte udvar felé. Aztán, hogy mikor távozhatik a
szigetről, azt nem tudom. Kivül esünk valamennyi közlekedési vonalon.
Egy évben ha egyszer látunk hajót.
Hirtelen ott hagyott, felfelé ment a parton, el a kis csoport mellett s
azt hiszem belépett a kerítésen. A másik két ember Montgomeryval halomba
rakta a kisebb csomagokat egy alacsony kerekes targonczára. A láma a
nyúlládákkal még a csónakon volt. A mint a targoncza megtelt, a három
ember neki feküdt s tolni kezdte fölfelé a vagy egy tonnás terhet a puma
után. Majd Montgomery ott hagyva a másik kettőt, visszatért hozzám s
kezet nyujtott.
– Örülök, szólt, hogy igy történt.
– Másodszor is ön mentette meg életemet.
– Az még nem bizonyos. Ez a sziget ördöngös egy hely ám, azt előre
mondom. Az ön helyében nagyon meggondoltam volna, rálépjek-e. Ő…
elhallgatott s meglátszott rajta, hogy elnyelte, a mit mondani akart.
Majd így folytatta:
– Segitsen, kérem, kihozni a nyúlakat.
A nyulakkal nagyon egyszerűen bánt el. Begázoltam vele a csónakhoz s az
egyik ládát kiczipeltük a partra. Ide érve, kinyitotta a láda ajtaját s
egyik sarkára fordítván a ládát, eleven tartalmát kiszórta a földre. A
nyulak kapálódzva egymás tetejére potyogtak belőle. Majd tapsolt egyet,
s a tizenöt-húsz nyúl szétszaladt szökdelve a parton. – Gyarapodjatok és
sokasodjatok, barátaim, kiáltott utánuk Montgomery. Töltsétek meg a
szigetet. Húsotoknak eddigelé nagy híját éreztük.
Mialatt a szanaszét futó nyulakat nézegettem, az ősz férfi visszatért,
kezében pálinkásüveggel s nehány darab kétszersülttel.
– Egy kis harapni valót hoztam, Prendick, szólt barátságosan.
Minden teketória nélkül neki estem a kétszersültnek, mialatt Montgomery
és ősz társa egy újabb csoport nyulat partra szabadított. Három nagy
ládát azonban felvittek a házba a pumával együtt. A pálinkához nem
nyultam, mert születésem óta tartózkodtam a szeszes italtól.