Semmi sem természetesebb, mint hogy a fogolytársak szoros barátságot
kötöttek s könnyebben viselhetővé tették egymásnak börtönbeli napjaikat.
Beszélni volt mit mindeniknek. Celesztin beszélt Pipiskéről, a
medvehajtó magáról, életéről, viszontagságairól. A levélre nézve abban
állapodtak meg, hogy egyelőre legtanácsosabb lesz azt azon a helyen
hagyni, a hol van, bevarrva Celesztin ruhájában. Rendeltetésére nézve
instruálta a medvehajtó Celesztint arra az esetre, ha ez előbb
kiszabadulna. Pipiske számára szintén el volt látva a fiatal kereskedő
üzenetekkel. Celesztin számot vetett magával. Ő bizonyos melegséggel
csüggött a fiatal leányon, de most látta, hogy nem szerelmes belé.
Valamely fordulat, arra való alkalom vagy szó könnyen belevihette volna
őt a szerelembe is, de ez alkalmat s a szót Pipiskétől nem kapta meg, ő
maga erre nem is gondolt, az ő szerény és naiv lelkének elég volt, hogy
ő a szép és érdekes leány szolgálatában jár a nélkül, hogy szineit is
kitűzte volna. Az, hogy a börtönben egy emberrel találkozik, a ki
érzelmeiben a lány iránt egy látásra tovább ment mint ő, épen nem
bántotta, sőt jól esett neki és nem némi aggodalom nélkül gondolt arra,
valjon Pipiske viszonozza-e ez érzéseket. Ő maga csak kevéssé tartotta
valószinünek a dolgot, de erről nem szólt.
Jól esett neki, ellenkezőleg, szerencsétlen fogolytársának ebbeli
reményeit táplálni. Némileg talán arra is gondolt, hogy Pipiskének
alkalmasabb jövőt fog készíteni társa, mint a milyennel ő
kecsegtethetné. Mert a medvehajtó régi s előkelő család ivadéka. Utolsó
férfisarja a Viknyédyeknek. A szabadságharcban fiatalsága daczára szép
szerepet játszott s mikor a katasztrófa bekövetkezett, mások példájára
külföldre menekült. Itt, mint az emigráció tagja, érdekes kalandos
életet folytatott. Minden vállalatában a bolygó hazafiak e testületének
részt vett. Ők azt hitték, ők vannak hivatva a hazát megmenteni, s bár
sok reményök füstbe ment, sok kisérlet kudarcot vallott, a bolyongók
ebbeli hite és reménye törhetlen maradt, annál is inkább, mert itthon is
nagy táboruk volt, a mely táplálta bennök a hitet. S mikor az erőszakos
hatalom itthon tagjaiban lankadni, zsibbadni kezdett, s a nemzet ős
ereje a passziv ellenállásban tette a zsarnokságot tehetetlenné, ők
akkor is a konspirációban, az invázióban látták a mentő eszközt. Egy ily
misszióban járt Viknyédy Géza, a medvehajtó, a hazában egy levéllel,
melyben fontos közlések voltak. Könnyen vállalkozik ily nyakvesztő
vállalatra, a kinek élénk szellemét csak rajongása tartja elfoglalva.
Más kötelékek nem béníták vállalkozó kedvét, s mikor útjában
szembekerült iskolabeli, honvéd- és valamikor rajongásában is
osztályosával, Bőkéndyvel, a kit gyermekei érdeke megtántorított volt
hitében: akkor még Viknyédyből hiányzott az érzék az ily megtántorodás
lehetőségének felfogására. Igazság szerint ez érzék most is hiányzott
belőle. De lelkében helyet kért egy más érdek is, kért és kapott is.
Pipiske osztozott érzelmeiben minden egyébbel, a mi benne volt, s ha
azelőtt más gondolata nem volt, mint elvégezni, a mint lehet, azt, a
mire vállalkozott, most már kezdte elosztani a munkát: ha kiszabadul,
ennyi időbe kerül a levélnek végire járni, ennyit szentelend ama kedves
leány fölkeresésére.