… De még egyszer megállt.
Van itt nemzeti szinház is. Hátha oda menne?
Nem, nem! Az most szerényen meghuzza magát, iparkodik a közfigyelem elül
kitérni, nehogy magára haragítsa a hatalmakat. Ott nem találná meg
Pipiske amit keres…
Pipiske kocsit hozat s először is elhajtat Celesztin úr
principálisaihoz: mit szólnak ott a dologhoz.
Hát bizony Celesztin úr, a ki eddig pontos és megbízható volt, az utolsó
időben kezdett hanyag, szórakozott, sőt rendetlen lenni. Elmaradt
órákig, majd félnapokig, most már egy pár napja feléje se jött az
irodának. Ha e dolog nem változik, nagyon sajnálja ugyan a cég, de
kénytelen lesz az úrfi helyét másnak adni.
– Én azt hiszem, – mondja Pipiske, hogy a fiatal embert valami baj érte.
– Ah! ah! – csodálkozott a cég főnöke s gyanusan nézett Pipiskére.
– Én náluk lakom s csak azért jöttem ide, hogy a szegény fiú öreg anyja
nevében felkérjem önöket, legyenek szivesek inkább szorgalmas multját
tekinteni, mint jelenét, mely – mindnyájunkra nézve szinte
megmagyarázhatlan s helyét fentartani legalább addig, a míg
meggyőződnek, hogy nem hanyagság, nem is valamely gáncsra méltó más ok
tette rajta a változást. Azt hiszem, a dolognak sikerül hova hamarabb
végére járnunk.
– A míg lehet, szivesen várakozunk.
– Köszönöm uram. De még egy indiszkrét kérdést. Mi fizetése van
Celesztin úrnak?
– Százhúsz forintja van – azaz volt havonkint.
– Még egyszer köszönöm és bocsánatot kérek, hogy alkalmatlankodtam. És
ezzel kocsiba ült s a német szinházhoz vitette magát.
A német szinház direktora nagyot nézett, nagyot kiáltott s nagyot
ugrott, mikor Pipiskét meglátta s majd hogy összevissza nem csókolta.
Hát még mikor a szándékát megértette.
Azt se tudta hova ültesse.
Hát még mikor a föltételeit megtudta!
Kétszer háromszor kisérletet tett magán, hogy nem-e álmodik.
Pipiske föltételei voltak: a szükséges szinpadi ruhák, egy egylovas
kocsi, mely őt próbákra és előadásra s innen haza hordozza s százhúsz
forint havi dij.
Mily szerénység egy szinésznőtől, a ki egy föllépésével egy fővárosi
kőzönség előtt feltünést keltett, kinek e szereplése egy hétig volt az
érdeklődő körök beszélgetése tárgya, ki oly különös körülmények közt lép
e szinház deszkáira, s ki regényes körülményei mellett olyan fényes
talentumokkal is rendelkezik, melyek magokban is képesek egy
művészpályát biztosítani.
Még csak most jut eszébe a direktornak is a kisasszony nevét kérdezni.
A kisasszony neve «Pipiske».
– Pipiske! – mondja a direktor. – E szerint kegyed cseh eredetű?
– Nem mindegy az, ha úgy is németül játszom?
– És miben kiván először fellépni?
– Talán Grizeldiszben, de jobb szeretném Learban Kordéliát játszani.
– Ah, és miért?
– Ez a legkedvesebb szerepem.
– Elsőnek mégis csak jobb lesz más, olyan szerep, a melylyel többet van
kegyed a közönség előtt. Maradjunk csak a Grizeldisz mellett.
– Jó, nem bánom.
És Pipiske hazament s elmondta az öreg asszonynak, hogy volt Celesztin
úr principálisainál elnézést kérni a fiatal ember számára, maga meg
beállt szinésznőnek, hogy a kis háztartás jövedelmeiben fennakadás ne
legyen. A mit Celesztin szokott eddig a konyhára haza hozni, azt most
már, a míg Celesztin meg nem kerül, ő fogja beszállítani.
Az öreg asszony könnyes szemekkel megcsókolta Pipiskét a nélkül, hogy
bánkódásának csak részétől is megvált volna.
A német ujság pedig másnap kihirdette, hogy a német direktornak sikerült
a minapi rejtélyes Stuart Máriát föltalálni, és nemcsak föltalálni,
hanem – nem jelentékeny áldozatok nélkül ugyan, de mégis csak – további
fellépésekre is megnyerni. A rejtélyes és nagytehetségű kisasszony nem
német eredetü ugyan, de mindazonáltal hivatva van arra, hogy a német
művészetnek elsőrendű apostola legyen. Fővárosunkhoz lesz e fényes
pályafutás dicsőséges kezdetének emléke kötve. A műértő közönség,
melynek köreiben a művésznő személye s további szereplése iránti
érdeklődés már is tetőpontra hágott, legközelebb fog «Fräulein
Pipischke» kisasszony játékában gyönyörködhetni. Első fölléptére a
kisasszony «Grizeldisz»-t választotta.
És hogy ne is hazudjunk, mondjuk meg, hogy másnap, a mint a szinlap
csakugyan kihirdette Pipiske kisasszony első föllépését, az «érdeklődő
közönség» rögtön el is kapkodta az összes jegyeket.