Az ember ne maradjon el tulságosan a világtól, és ha már ugyis csak
egyszer él, használja ki ezt az egy életét. Például semmiesetre el ne
mulassza megismerni azokat a hires kortársakat, akiknek megismerésére
alkalma nyilhatik. Mit mondok az unokámnak, ha majd a térdemen ring és
megkérdi tőlem:
– Nagypapa, milyen ember volt az a Kuropatkin, aki elvesztette a
japán-orosz háborunak az oroszi részét?
Semmit sem tudok mondani, mert nem láttam Kuropatkint, pedig kortársa
voltam. De ha megkérdi tőlem, hogy milyen ember volt Amundsen, a déli
sark megtalálója, azt meg tudom mondani, mert ezt az alkalmat igazán nem
akartam elmulasztani s elmentem a Zeneakadémiába, hol egy téli szerdán
ez a jó Amundsen felolvasott. Kevesen voltunk, déli sark iránt
érdeklődők, oh be kevesen, s a széken mellettem a Gonosz Szabadjegyes
ült a feleségével. Egész este beszélt a gonosz szabadjegyes és ezeket
beszélte:
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Ide nem kellett volna eljönni, sacikám, és ha
még ugy kötötték is ránk azt a jegyet. Ki-mi ez az Amundsohn…
_A neje:_… _sen_, fiacskám, ez _sen_, az Arnoldson az _son_, de az meg
svéd csalogány.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Sokat törődöm én azzal, hogy ez az Amundsohn
_sen_ vagy _son_. Tény, hogy még sohase hallottam róla egyetlen betüt
se. És valószinü, hogy ez olyan hideget hozott magával arról a déli
sarokról, ami nagyon cuggos hely legyen, hogy mind a ketten influenzát
fogunk kapni. Az kell most, a mai gazdasági viszonyok mellett, egy
influenza, ahol az ember aszpirinra többet költ, mint a
kosztra-kvártélyra.
_A neje:_ Nézd, már be is jött a terembe, nem hozott magával hideget.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Mi az? Mi történik itt? Ez az ember frakkba
járt a déli sarkon? Csak nem akarja belémbeszélni, hogy az emberek
frakkba és fehér mellénybe hóditják meg a déli sarkot? Én nem sokat
tudok, de annyit csak tudok, hogy jól fölkösse a prémeket az, aki a déli
sarkot akarja meghóditani.
_A neje:_ Istenem, hiszen csak a publikumot tiszteli meg a frakk, _ott_
biztosan rókabőrbe járt.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Csak ne védd. A publikumot tiszteli meg a
frakk? A frakkot látom, de a publikumot nem. És milyen nyelven beszél?
Micsoda idióma ez? Ez az ember angolul mer itt felolvasni nekem és én
most egy angol felolvasást fogok végighallgatni, mikor angolul csak
annyit tudok, hogy _Tubiarnottubidetizdekvestn_ és ezt se tudom, hogy
mit jelent.
_A neje:_ Fiacskám, ez nem angolul olvas.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Annál rosszabb ránézve. Mert akkor norvégül
olvas, s norvégül csak ennyit tudok: _Kjökkenmödding_, ezt is csak
annyiban, amennyiben ez norvégül van és nem dánul. Mert lehet, hogy
dánul van, sőt az is lehet, hogy svédül, s az sincs kizárva, hogy ez a
szó még a paleolit-korbeli svéd szó, s akkor mit olvas nekem Amundsohn
norvégül?… Nekem olvashat mai norvégül, ha én csak egy antediluviális
svéd nyelvjárásnak egyetlen szavát beszélem.
_A neje:_ Nem norvégül olvas, németül olvas, csak egy kicsit norvéges a
kiejtése.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Jó, tudom, mit akarsz mondani. Hogy minnyájan
véges emberek vagyunk és _ez_, ez itt norvéges. Jó, jó. Kár tenéked
erőlködni. És most képeket kezd vetiteni. Hallatlan! Moziban vagyunk,
vagy az Urániában? És mit vetit, istenek, mit vetit, egy kutyát vetit!
_A neje:_ De ez egy eszkimó kutya…
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Egyik eb, a másik kutya. Ez egy egész
közönséges kutya, aminek lefelé négy lába van és előrefelé két füle.
_A neje:_ Csak nem kivánod, hogy négy füle legyen és két lába?
_A Gonosz Szabadjegyes:_ De kivánom. Egy vetitett kutya legyen exotikus;
hogy ezt a célt ő hogy éri el, az nekem mellékes. De nézz csak oda, ez
egy szőrös kutya, sőt egy szimpla fehér bunda-részlet, ami kutyának van
maszkirozva. Nem ugrom be egy ilyen szücsészeti tréfának. Ez a kutya
lehet ugyan kutya, de ezt a tényt semmi sem bizonyitja. S ilyen
tudományos dolgokban legjobb a _non-possumus_ álláspontjára helyezkedni.
_A neje:_ Az mi, az az álláspont?
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Azt egy Ignorabimus nevü angol tudós fedezte
fel és azt én most nem magyarázhatom el neked, mert egy ilyen
felolvasáson csendbe kell lenni. Csak annyit, hogy ami az impóniát
illeti, az Amundsohn sarki kutyája nekem abszolute nem imponál. Lássuk a
medvét, a jegesmedvét lássuk, ha azt akarja, hogy lelkesedjem azért az
állitólagos északi sarokért, ami délen van.
_A neje:_ Ó, milyen gyönyörü hómezőt mutat!
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Hó? Hohohohó! Ezen nevetek. Egy kis mezei hóért
mi magunk se megyünk a szomszédba, édes gyerekem. Ezért a silány, fehér
hóért neki nem volt érdemes a déli sarokra menni, nekem nem volt érdemes
a Király-utca és Gyár-utca sarkára jönnöm. Ha én havat akarok, biztosan
nem a Zeneakadémiában keresem. Nagy tévedés egy utazótól, hogy ő itt
keresi. Itt penész van, öreg penész és néhány fiatalabb zenész, de ez
nem egy talaj a hó számára.
_A neje:_ Pszt! most felhuzza a nemzeti zászlót a sarkon.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Csak huzza. Tőlem huzhatja, mig meg nem reped.
Én megint nem látok semmi egyebet, csak havat, a havon egy gebulás
kalyibát, a kalyibán egy piros rongyot, fehér kereszttel. Igy hóditotta
meg a déli sarkot? Hol a vér? Csak nem képzeli, hogy elhiszem, hogy egy
hóditás kardcsapás nélkül történik? Hogy ő bedugja a zászlót a hóba és a
déli sarok meghódol? Á, itt valami svindli forog fönn.
_A neje:_ Befejezi a felolvasást.
_A Gonosz Szabadjegyes:_ Be, be. Ötfertály óra alatt elment a sarkra és
vissza is jött. Messze lehet az a sark és nehéz lehet oda elmenni!
Gyere, Rizám, holnap beirok a Zazestbe egy közönségkörébőlt, hogy itt
Pesten mivel bolonditják a népeket. Azt fogom aláirni: „Egy
felháborodott adófizető“. Gyere, Rizám.
Ezzel a Gonosz Szabadjegyes fölkelt, padónt mondott, miközben a
könyökével szántszándékkal szájon vert, és kirobogott a ruhatárba. Igy
olvasott fel Roald Amundsen Budapesten 1913 november huszonhatodikán,
szerdán, este a Zeneakadémia nagytermében.