A szó, ahogy le van irva, ismeretlen és furcsa, pedig csak a _polgár_
dunántuli ejtése. De amennyire a szó fonetikus képe eltér az irodalmi
polgártól, ugyanolyan értelmi különbség is van a kettő között. A polgár
burzsoát jelent, ilyen értelemben használjuk, a dunántuli pógár
jelentése pedig: paraszt. A paraszt ugyanis nem nevezi magát parasztnak,
ezt méltóztatnak tudni, ugy-e bár; a paraszt szónak durva mellékize van
s a paraszt csak öngunyból nevezi magát igy, szemben az urral, aki nem
paraszt. Ha ellenben komolyan beszél magáról, akkor pógárnak mondja
magát, legalább tul a Dunán, azokban a megyékben, amiket ismerek.
Bocsánat az értekezésért.
Alkalmat erre az értekezésre az ád nékem, hogy a parlamentben egy pógárt
hallottam beszélni, Szabó Istvánt, a nagyatádit, aki különösképen
érdekelt, mert szülőföldem képviselője. Igazán áhitattal hallgattam. De
lehetett is. A pógár, a somogyi paraszt, olyan egyszerü és okos volt,
hogy jólesett hallani, amit mond. Jólesett hallani még a dialektusát is,
a tuladunai tájejtést, amit ez a Szabó István, hogy ugy mondjam,
megszeliditve beszél, mert ösztöne van arra, hogy ha a Házat _tisztőt_
Háznak szólitaná, ez nevettető hatással volna, ellenben a felülkerekedni
igét már igy ejti: _fölükerekenni_, ami jó izt és kedves zamatot ad a
beszédnek. A dialektus a magyar parlamentben nem ritka, sőt gyakori, de
mikor a nadrágos ember, az ur, dialektizál, ez kellemetlen, mert azt a
hanyagságot jelenti, hogy az illető nem készült fel tökéletesen a
közpályára, nem tanulta meg az irodalmi nyelvet, csak felébe-harmadába,
s a germanizmusokkal, latinizmusokkal, parlamentizmusokkal teletüzdelt
keveréknyelvbe, még egy kis dialektust is vegyit, anélkül, hogy tudna
róla s ugyanugy, ahogy nem tud a germanizmusokról, a latinizmusokról és
a parlamentizmusokról sem. Ez az atádi paraszt azonban csak megnemesiti
a maga dunántuli magyar nyelvét, nem rontja meg, noha már több év óta
képviselő s igy alkalma lett volna a legrosszabb magyarságot
megtanulnia, azt, amit legjobb szónokaink is használnak.
Hát persze, hogy az ördög se honorálta ezt a szép magyarságot s még
kevésbbé honorálták a paraszt világos és szabatos eszejárásának egészen
elsőrangu mondatait. A munkapárt gunyosan, az ellenzék közönyösen
halljukozott s ezekben a halljukokban benne volt ez:
– Na, beszéljen a paraszt.
A paraszt beszélt s nekem az az érzésem támad a beszéde alatt, hogy már
nagyonnemsokára a magyar falut, a föld népét, igen kevés _ur_ fogja
képviselni. Nem lesz szükség rá, mert a parasztnak alkalma lesz a
magával egyszőrü embert felküldeni, aki, ha nem is teoretikus alapon, de
kitünően tudja, hol nyomja az ő megbizóit a csizma, de nemcsak hogy
tudja, hanem gyönyörüen el is tudja mondani. S azonfelül az ország
dolgához, az általánoshoz, is hozzá tud szólni, annál is inkább, mert a
mi parlamentünkben nincs külpolitika s a belpolitikát sokkal zavarosabb
és rosszabb észszel gyakorolják, mint amilyen a paraszti ész.
Hamarjában csak egyet kapok ki a Szabó István beszédéből, mely a
sajtóról szólt, tehát – látszólag – a paraszttól távoleső témáról, a
lapok pályaudvari árusitásának elkobzásáról a paraszt a következő igen
szimpla, de furkó-erejü mondatokat mondotta:
– Azelőtt a szegényember fuvarozott országszerte; mikor a vasut jött, az
állam vette át a fuvarozást. Az állam vasutja tehát nem egyéb országos
fuvarosnál. Mit szóltunk volna azelőtt, ha a fuvaros hátraszólt volna az
utasának, hogy nem fuvarozza, ha az utas ezt vagy azt meri olvasni? Már
pedig a pályaudvari árusitás korlátozása nem más, mint a fuvaros
beleszólása abba, hogy mit olvasson a fuvar.
Világos, nemde? A legvilágosabb s azonfelül olyan meggyőző, hogy a
miniszter felelhet, amit akar erre a beszédre, de senkit sem fog
meggyőzhetni arról, hogy a fuvaros csakugyan belekotyoghat a fuvar
olvasmányaiba.
Több ilyet mondott a paraszt, de a fene se hallgatott rá. Ami különben
nem ujság. Ezer év óta okos a magyar paraszt és ezer év óta mondják,
mielőtt kitátaná a száját:
– Na, beszéljen a paraszt!
S utána, mikor már beszélt, semmitse mondanak.