A polgármester elrendelte, hogy a főváros hivatalaiban csend, rend és
figyelem legyen, a tisztviselők udvariasan érintkezzenek a felekkel, a
hivatalos órát betartsák pontosan (ezért majd csengőket is szerelnek fel
a fővárosi hivatalokban) és ha már muszáj étkezniök, mert ők is csak
emberek, ne étkezzenek meleg ételeket a hivatalokban. Csupa nagyon
helyes és kitünő intézkedés, de én nem hiszem, hogy végrehajthatók
volnának. Ha mindez nem alakult ki 1867 óta, akkor ez annyit jelent,
hogy az emberekben nincs is meg a rája való hajlandóság s ha az nincs
meg, akkor a polgármester hiába erőlködik, ő nem lehet jelen minden
hivatalban, nem utasithatja folyton rendre az embereit, nem
szégyenitheti meg őket állandóan és igy a rendelete csak szó-szellő,
amiről holnapután már nagyon kevesen fognak tudni.
De nemcsak az emberek miatt nem lehet igazi rend ezekben a hivatalokban,
s általában, hogy szélesitsem a témát, a többi magyar hivatalokban sem.
Mert már az épületek berendezése sem olyan, hogy bennük valami rend
legyen. Micsoda előljárósági épületek vannak Budapesten. Rühös vén
házak, poloskaszagu lyukak, ronda lépcsőházak, szemetes előszobák.
Táblák helyett, amik a publikumot tájékoztatnák, rongy kis cédulák a
falon, többnyire helyesirási hibákkal. Az ilyen épületben sem magát nem
becsülheti a hivatalnok, sem a közönséget. Helyiségek, amikben a felek
megvárhatnák, hogy rájuk kerül a sor, alig vannak, a közönség tehát
beözönlik magába a hivatalos helyiségbe, amelynek, ennek következtében,
rossz a levegője. Ahol büz van, ott nincs tekintély, s ahol nincs
tekintély, ott nem lehet rendes ügyvitel. Ezek egész egyszerü igazságok.
És bizony esznek, meleget esznek, káposztaszagut esznek és pörköltszagut
esznek a hivatalokban. És hiába, ha kegyetlen is ez az álláspont, egy
hivatalos asztalon, amelyiken akták feküsznek, meg sem fordulhat egy
tányér. De nemcsak meleg tányér nem, hanem hideg sem. Nemcsak ugy nem
akarom látni a tisztviselőt, amint a virstli piros levét kimártogatja,
hanem ugy sem, amint a sonkászsemlyét betömi a szájába. Nem óhajtok
tudomást venni a tisztviselőről, mint táplálkozó emlősről, mert én sem
ilyen minőségemben állok vele szemben. Azonban nehogy azt higyje valaki,
hogy csak a fővárosi hivatalokban esznek a fél jelenlétében. Még a
biróságokon is. S hogy ez milyen helytelen, azt nehezen tudom szóval
kimondani. Odamegyek a biróságra, s ha akármilyen minden-hájjal-megkent
és semmit-nem-tisztelő-ember vagyok, bennem lappang az, hogy tisztelni
szeretném azt a birót, aki az én ügyemben itéletet fog mondani. De
tisztelhetem-e, mikor egy nagyon rossz iroda-kabátban látom, a füle
mellett tollal, a csuklóján vászon karmantyuval, egy fél virstli
nedvével ajakán? Ebben a pillanatban látom, hogy ő is szegény ember,
nemhogy nem különb nálamnál, de még olyan sem, amilyen én vagyok és
dehogy is érti az én ügyemet. S ha nem érti: hogyan hozhasson jó
itéletet benne? Aminthogy az itéletek legnagyobb része nemhogy nem
igazságos, – mert az alig is lehetséges, – hanem nem _jó_, a közép
emberi ész szempontjából sem. Attól félek, hogy a fél virstli miatt.
De nemcsak a hivatalos szobákba nem engedném be az ételt, hanem magába
az épületbe sem. Városnak, államnak nagyon sok hivatala van
privátházakban. Itt persze nem lehet megakadályozni azt, hogy a _többi_
lakók magánélete a maga hétköznapiságával ne folyjon, miközben a
hivatalban komoran bonyolódik a közügy. De vannak hivatalos épületek,
amikben legföljebb egy-két szolga, vagy tisztviselő-lakás van. S ez az
egy-két lakás, néha egyetlenegy is, elég arra, hogy bekáposztázza a
szék.-főv. vagy a magy.-kir. levegőt. Tegye a szivére a kezét, mondja a
biró, mert esketni akar engem, de, hiába, én a gyomromra szeretném tenni
a kezemet, mert csak ott érzek valamit, a szivemben nem. És hogy’
lehessen elhinni, hogy a hamis esküt a törvény szigoruan üldözi és
megtorolja, mikor spórherdre odaégett hagymaszag van? Hagymaszag,
őfelsége a király nevében. Az embernek van orra s ezen nem tehetjük tul
magunkat. S az orrán át az ember épugy kap benyomásokat, álmokat,
eszményeket, mint a szemén és a fülén keresztül. Nem bolondság az, hogy
a katolikus egyház kitalálta, vagy ha már ki volt találva, igénybe vette
a tömjént. Az Isten-szagnak – Ady Endre alkotta ezt a helyes szót – a
soroksári kápolnában pont ugyanolyannak kell lennie, mint a római
Szan-Pietróban. Olyan is.
Pest közigazgatásának, Magyarország szervezetének és a magyar igazságnak
ellenben hol gulyás-, hol pörkölt-, hol töltött-káposzta szaga van.
Egységesitendő.