Mikor a lakásomból elindulok, sohasem tudom pontosan, hogy mennyi az
idő. Nem is tudhatom, mert az órám nem jár. Elfelejtem felhuzni és pedig
következetesen felejtem el. Ugyanilyen következetességgel már eszembe is
juthatna, hogy az órát fel kell huzni, mert ha nem huzom fel, akkor
megáll. Mégsem huzom fel és mégis megáll, s mikor észreveszem, akkor
csak ugy, találomra, megigazitom.
Tévedés nem történhetik nagyobb: egy negyedórányinál. A pusztán lakó
ember a nap járása után igazgatja az óráját, városi ember is nagyon jól
el tud igazodni. Nem a reggeli, déli, meg délutáni gyártülkölésekre
gondolok, hanem azokon kivül az egyéb időmutató jelekre. Ha az ember
figyel a rikkancsokra, megtudja, hogy körülbelül hány óra van, azokból a
cimekből, amiket kiabálnak. És ha lenéz az uccára, a forgalom
mennyiségéből is tájékozódni tud. Itt az én környékemen például tiz
órakor este egészen más a forgalom, mint tizenegykor, pedig, idekint,
mindakettő éjszakai órának számit.
Szóval, meg tudom igazitani az órámat, de mikor a Nyugatihoz érek,
mindig felnézek a pályaudvar homlokzatára, hogy az időt ellenőrizzem.
(Erről az jut eszembe, hogy a Keleti pályaudvaron levő óra, amely pedig
messze ellátszik, mert a Keleti nincs annyira beépitve házak közé, mint
Budapest többi középületei, este milyen gyatrán van megvilágitva. Az
ember rohan, hogy elérje az esti fiumei gyorsat, s mikor kiér a sarokra,
ahonnan már az órát látja, örül, hogy mingyárt megtudja, vajjon
lekésett-e. Dehogy tudja meg. Az óra ciferplattja mögött isten tudja mi
ég, legföljebb, ha néhány puszta gázláng, ámbár attól félek, hogy csak
petróleum, semmiesetre se olyan valami, ami világitana. Csak az
épülettől harminc lépésre látja az ember az időt. Pedig ott, az óralap
mögött, igen erős fényforrásoknak kellene lenniük, mert ha már ki van
világitva az az óra, hát lássék is, hogy mennyi idő van rajta. És ne
harminc lépésre lássék, mert akkor már hiába szaladok. A harminc lépést
megtéve, kiderül, hogy ugyis lekéstem. De ez csak ugy mellékesen jutott
eszembe. A Nyugati órája sincs jobban kivilágitva, dehogy van, ellenben
ez az óra ugyis láthatatlan mindenünnen, hát nem is fontos a
kivilágitása.)
Vagyis föltekintek a Nyugati órájára és megállapitom rajta, hogy a
középeurópai idő, amely szerint a vasut jár, például 10 óra és öt perc.
Ez megnyugtat. Jó tudni, hogy hányat ütött az óra. Odébb megyek, kicsit
boldogan. De, a körülmények sajátságos véletlene folytán, azonnal elérek
egy városi órához, a Podmaniczky-ucca sarkán. Arra is fölnézek, ha már
bennevagyok az idő tudományos megfigyelésében. Hát mit látnak szemeim?
Azt látják szemeim, hogy a városi óra, amire rá is van irva, hogy a
középeurópai időt mutatja, tehát nem a speciálisan budapesti időt, a
városi óra, hihetetlen, de mindig másnak mutatja a középeurópai időt,
mint a Nyugati órája.
Persze az eltérés nem nagy, nincs egy negyed óra se. Öt perc szokott
lenni, vagy valamivel több, vagy valamivel kevesebb. Hogy melyik óra jár
jól, azt én nem tudom, nem is bánom. Nekem ugy sincs elég időm, hát
mindegy, hogy öt perccel több nincs, vagy öt perccel kevesebb van. Ezt
intézzék el egymás közt ezek az órák, ha már versengenek egymással.
Én csak azt szeretném tudni (de puszta kiváncsiságból, semmi különös
érdekem nincs benne, s ha nem tudom meg, akkor se halok bele), hogy
melyik hát az igazi? Melyik a hamisitatlan középeurópai idő? A Nyugatié?
Vagy a fővárosé? Vagy mind a kettő, mert kétféle középeurópai idő is
van, egyik, amelyik jobbközép és másik, amelyik balközép?
Vagy esetleg – ami szintén megtörténhetik – egyik óra sem mutatja a
középeurópai időt? De akkor még kiváncsibb vagyok arra, hogy milyen a
középeurópai idő, eredeti csomagolásban? Hol kapható? És jó-e?
Kelemesebb-e a tényleges középeurópai időben élni, mint ezekben a
másolatokban?
És igy tovább, egy csomó kérdés. De, belátom, tulságosan lényegtelenek.
Elhatároztam, hogy megtanulok teodolittal, szeksztánssal és mesterséges
horizonttal bánni és magam fogom meghatározni magamnak az időt. Akkor
lesz időm elég. Saját időm.