– És most itt áll az egész oknyomozó történelem a kétségbeesés
örvényének rőt sziklapartjain.
– Mondja még egyszer s aztán mondja meg miért.
– Még egyszer nem mondom, mert egyszer is olyan gyönyörü volt, hogy
szinte égette a számat. De a miértre válaszolok. A történelem, az
oknyomozó, azért van a fentebb találó vonásokkal vázolt helyzetben, mert
el kell könyvelnie a börzesztrájk faktumát, anélkül hogy az okot akár a
Pinkerton-iroda detektivjeivel is ki tudná nyomozni.
– Mindenki tudja az okot.
– Igen; mindenki tud egy-egy okot, de az igazi okról senkisem mer
beszélni.
– Kegyed tudja az igazit?
– Kegyem tudja.
– Oszsza meg velem.
– Azt teszem azonnal. Az igazi ok felekezeti forrásból buggyan.
– Érdekes!
– Nagyon érdekes. A börze ugyanis többfelekezetü.
– Hihetetlen.
– Mégis el kell hinnie. A börze két részre oszlik felekezetileg. Vannak
ott olyanok, akik a bevett börzevallást követik.
– Zs…?
– Pszt; igen. De ne kiabáljunk. Ne azért ne kiabáljunk, hogy ezt meg ne
tudják az emberek. Mert ugyis tudják. Hanem azért, mert a következő
adatot nem tudják. S ez az, hogy vannak olyanok is, akik nem követik a
bevett börzevallást.
– Sokan?
– Nagyon.
– Hányan?
– Egyen.
– Nem csengett a fülem? Egyet hallottam.
– Nem csengett a füle, én valóban egyet mondottam.
– Ki ez az egy?
– A tulnyomó többség. Az elnök.
– Csinos.
– Kinos. A legkinosabb. Az egész Szabadság-téren mindenki másvallásu,
sőt minden másvallásu. A hajlongó füvek, kint a gyepágyakon, az oszlopok
az épületben, a lépcsők az előcsarnokban. Másvallásuak. És valahogyan
választottak maguknak egy elnököt, aki nem másvallásu.
– És ebből lett a baj?
– Ebből. A másvallásuak azt hitték, hogy az elnök idővel asszimilálódik
és szombaton kizárólag kérdőmondatokban fog beszélni. De nem ez történt.
Az elnök át akarta alakitani a maga képére az egész börzét.
– Például?
– Például azt akarta tőle, hogy ne beszéljen idegen nyelven.
– Persze. Ne beszéljen németül.
– Dehogy németül. A német nyelv nem idegen. És nehogy azt higyje, hogy
héberül. Az sem idegen nyelv. Vannak egyetemek, amiken ennek a nyelvnek
is van tanszéke.
– Hát akkor milyen nyelven beszélnek a börzén?
– Börzéül.
– Hogy’ hangzik ez?
– Mindjárt bemutatom. Figyeljen: „A küszöbön álló médióhalasztás már
most igen nehéznek igérkezik, mert lépten-nyomon darabhiány van…“
– Ezt a szinházigazgatók mondják?
– Nem. Ezt a börze mondja. De ne szakitson félbe, hadd folytatom a
mondatot: „… és igy alkalmasint a halasztás dijtételeit a kuliszban sok
esetben olcsóbban szabják ki, mint a pénzintézeteknél…“
– Halt, halt! Gondolkodni akarok.
– Ne tegye. Fölösleges. Inkább hadd mondom tovább: „… amelyek azonban a
siralmas pénzviszonyok dacára már most sorba járják a bizományosokat és
papirokat kérnek tőlük kosztba.“ Pont.
– Mi ez?
– Ez egy mondat az értéktőzsdéről.
– Maga ezt érti?
– Vannak benne szavak, amiket megértek. Sőt azt merem állitani, hogy
külön-külön véve a szavakat, nincs benne egyetlen olyan szó sem, amit
meg ne értenék.
– Nekem is ugy rémlett. De az egész…
– Az egész egészen érthetetlen. Képzelje el: mi sem értjük! Hogyan
értené meg az elnök, aki nem másvallásu. Ebből támadt a veszedelem. A
börzén mindenki igy beszél. És mikor jött az elnök, akkor a börzések
gunyos mosolyokkal ajkukon, még igyebben beszéltek.
– Ezt valóban nehéz eltürni.
– Bizony. Ez olyan, mintha a cselédeim franciául beszélnének, hogy én
meg ne értsem őket.
– De ön azt mondja, hogy az idézett mondat az értéktőzsdéről való.
– A gabonatőzsde nyelve ugyanaz. Nyissa ki a fülét.
– Nyitva van.
– „A malmok a tudósitási héten 100.000 métermázsát vettek. Elkelt egy
nagyobb tétel urasági áru, nyolcvan kilogrammos minőségben, 11.85
koronáért, három hóra, ab Budapest.“
– És ez mi volt?
– Ez egy mondat volt a gabonatőzsdéről.
– Vannak benne értelmes részek.
– Hogyne! Urasági áru. Ez mifelénk nadrágot jelent. Vagy hogy: nyolcvan
kilogrammos minőség. Ez olyanféle lehet, mint a piros-szinü mennyiség.
– Beláthatja tehát, hogy az elnöknek volt oka az elkeseredésre.
– Be.
– Ezért elkezdte szekálni a gabonatőzsdét.
– Miért éppen a gabonatőzsdét?
– Mert oda legalább nem restelt bemenni. Ott mégis elhangzott néhány
szó, amit ő is megértett. Ott néha azt is mondták: buza, rozs, zab. De
az értéktőzsdén még ennyi sincs.
– Mit gondol, ki fog győzni?
– Nem lehet tudni. Az első magyar általános országos nyelvujitás harca
is soká tartott.
– De mégis?
– Mondjuk: az idők végéig.
– Az mikor van?
– Vagy mikor az eszkompt és a lombard értéke a váltótárca
ércállományának készlete alá hanyatlik…
– Vagy?
– Vagy mikor a kulisz ultimó-fedezetei a hivatásos és fürge
bessz-spekulisták kinálatai következtében a bankjegytartalék
adókötelezettségévé realizálódnak.