Három idegenek jöttek napjainkban Budapestre, közülük kettő milliomos
francia, aki azért jött, mert azt hitte, hogy üzletet fog kötni itt, s
velük egy magyar, aki már husz év óta van Párisban s jobban tud
franciául, mint magyarul. Idegennek számit. Az első estéjük történetét
fogom elmondani. Okulásul. A három idegenek a nyugoti pályaudvaron
érkeztek, a bécsi gyorsvonattal, első osztályon, előkelő podgyászszal.
Mert franciául beszéltek, azonnal gyanusaknak látszottak, minek
következtében a pályaudvari fináncok a három idegenek összesen tizenkét
darab kofferjét egytől-egyig nemcsak kinyittatták, hanem kipakkolták, s
a bennük-levő külön holmikat, mint parfőm-neszeszert, esernyőtokot,
extra kiüritették. A két igazi idegen csodálkozott ugyan ezen, de azt
hitte, hogy csak szigoru vámvizsgálattal van dolga, noha sok
országhatáron át utazván, megszokta már, hogy a vámvizsgálat udvarias
formaságok közt perdül le a határon, a finánc legföljebb ha belenéz a
kofferbe; ha belenyul, az már nagy ritkaság, de az összes csomagok
teljes kipakkolása – hát ez nem igen szokott előfordulni. A harmadik, a
magyar-francia csak nézte és hallgatott, mert tudta, hogy nem
vámvizsgálat van, hanem csak fogyasztási adó alá eső cikkeket
kereshetnek a budapesti fináncok. Bort, sört, sonkát pedig nem igen
szállitanak az emberek, ha még olyan idegenek is, rézveretü, nagyszerü
kofferekben. Mikor az eljárásnak vége volt, a három idegenek felültek
egy taxiautóra s elgördültek Budapest egyik legelőkelőbb hotele elé, s
mikor kiszálltak, örömmel állapitották meg, hogy a taxi-óra
podgyászpótdijakkal együtt négy korona nyolcvan fillért mutatott. Mégis
megkérdezték azonban a soffőrt, hogy mi jár neki.
– _Kilenc_ korona – felelte a soffőr.
A három idegenek kaptak három szobát, jó szobát a hotelben, bár, igaz,
hogy a három szoba napi ára _százhatvanöt_ korona volt, s a három
idegenek ugy vélték, hogy ez talán mégsem olcsó. Mert éhesek voltak s
mert este volt, s mert nem akartak szmókingba öltözni, elhatározták,
hogy nem a hotelben vacsoráznak, hanem a hotelen kivül, szerényebb
helyen. Bementek tehát egy középfinom resztoranba és ott középfinom
vacsorát fogyasztottak, melynek az ára fizetéskor _negyvennyolc_ korona
lett volna. A három idegenek sokallották egy kicsit ezt az összeget,
revizió alá vették a számlát s tételről-tételre menvén kiderült, hogy a
számlájuk a legjobb akarattal sem tud harminckét koronán tulmenni; ami –
tekintettel arra, hogy nagyon szerényen és igen rosszul vacsoráztak –
még mindig tiszteséges összegnek mondható.
A három idegeneknek kicsit elkomorult a kedvük, de azért mentek tovább.
Ugy vélték, rossz a ruhájuk, azért történik velük ilyesmi. Visszamentek
a hotelbe, átöltöztek és ugy indultak ki az éjszakába. A portással egy
autótaxit füttyenttettek elő, az autótaxiba beültek, s mikor beültek,
látták, hogy az ugrifüles óra máris három korona ötven filléren áll.
Kiszálltak tehát az autóból, mert már kezdték a dolgot nehezményezni s
gyalog sétáltak a városban vagy másfél órát. Nagyon tetszett nekik
minden. Éjféltájban, hogy megnézzék a hires budapesti éjszakát,
fölmentek a legelőkelőbb budapesti mulatóhelyek egyikébe, s mert látták,
hogy a közönség válogatott, a környezet elegáns, azt hitték,
kötelességük egy üveg francia pezsgőt rendelni. Franciául beszéltek
közben. A pezsgőt megkapták, de felbontva, dugó és vinyetta nélkül,
persze nem franciát, hanem valami savanyu löttyöt, de azért nem
haragudtak, mert ugysem akartak inni. Szépen letették a ki nem ivott
pezsgőt a székük alá. Félóra mulva fizetni akartak.
– Két üveg francia – mondta a közeg.
– Egy volt – mondták a három idegenek és elhallgatták, hogy az sem volt
francia.
– Kettő volt – mondta a közeg és a szék alá mutatott, ahol ekkor már
valóban két üveg állott. Az egyik csakugyan üres volt.
A három idegenek kifizették a számlájukat, mely ötvenegynehány koronát
tett ki borravalóstul, és hazamentek lefeküdni.
Másnap fölkeltek.
De nemcsak fölkeltek, hanem el is utaztak. Ketten; azok a ketten, akik
üzletet kötni jöttek ide. Nem is szóltak semmit, nem is mondták, hogy
nem kötnek üzletet ebben a városban, amelyben mindenki, akivel negyedfél
órán belül dolguk volt, meg akarta csalni őket. A harmadik még ittmaradt
egy napig, mert okvetlen elintézendő dolga volt. A másik kettő Bécsben
várta meg. Ezt az _egy_ várási napot sem akarták kedves körünkben
tölteni.
Ez a három idegenek szomoru nótája.