A vasut egyszerre keletnek kanyarodik s a mint egy kettévágott hegy
kapuján kiszabadulunk, előttünk áll a tenger.
Ez a titokteljes világ, a mi több embert táplál, mint a föld. A közös
haza.
A nap épen akkor jött fel a dalmát hegyormok mögül, a hullámokat ezüst
csillám födte egész a láthatárig; tíz vitorla látszott a távolban; a
szemközti partok átlátszó köddel voltak elfátyolozva.
A tenger szépsége még arra nézve is elragadó, a ki azt a pompázó földdel
hasonlítja össze; hát még nekünk, kik előtt az árvíz ellentétes
panorámája vonult végig még tegnapelőtt. A mocsokkal, iszappal hömpölygő
áradat után a csendes, suttogó, zöld kristályként átlátszó tenger.
A délnek forduló part már egy másik zóna.
Az elhagyott hegytető még a «mérsékeltnek» csufolt földöv területe, a
meredeken aláomló part már a meleg földöv első szalagja. A tenger örökké
meleg. Az adriai partvidék ritkán lát havat. Bizonyítják ezt a vén
olajfák, mik a partoldalakat fedik, örökzöld ezüst hamvas lombjaikkal.
Titokteljes birodalma a néma népnek, a melynek óriásai hatalmasabbak a
mi hadvezéreinknél, építészei, a korallok, nagyobbszerű műveket
alkotnak, mint a mi münstereink; földlakói, a csigák, jobban hiszik a
halhatatlanságot mint mink, mert életükben megcsinálják sarcophagjaikat,
a mit az utolsó napon újra felvehetnek.
A tenger, ez a titokteljes perczinga az idő nagy óraművében, mely
szabályosan számlálja a csillagászi nap kezdetét és végét, még az éjsark
alatt is, hol a hosszú éjben nincs dél, nincs éjfél.
A tenger, a szabadságvágyat felköltő, a visszatérő emléket fentartó, a
függetlenséget ébresztő nagy elem. A mely népnek tengere van, az nem
könyörög annyit a földnek s nem káromolja annyit az eget.
Az egész part egy folytonos kert, lépcsőzetes szakaszokra rendezve, mint
egy amphitheatrum karzatai; a szakaszok falai mellett szőllőlugasok
képeznek hosszan elnyuló mennyezeteket; a gyümölcsfák teljes
virágzásban. (Hajh, azokat soha nem bántja sem a «három fagyos szent»,
sem a mogorva borkostoló Orbán!)
A kertlánczolat véget ér Miramárnál; a tündérszép kastély, sötét
cziprus-ligetével messze benyuló földnyelv előfokát koronázza, s innen
meglátszik Triest.
Ausztria gyöngye. A gyöngy foglalatja sokba is kerül! Beszél arról a
delegatiók évenkinti költségvetése. Egy kétárboczos épen most indul
útnak; vitorlái dudorrá felfuvódva, úgy áll ott a sima víztükrön, mint
egy torony fantomja. A kikötőt árboczerdő tartja megszállva.
Triesztet ismerik sokan, leirták elegen, én csak annyi időt töltöttem
benne, a mennyi kellett rá, hogy nőmnek és leányomnak meleg öltönyöket
vegyek, miket elég könnyelmüek voltunk otthon hagyni, azt gondolva, hogy
Olaszországban meleg van. Egész utazásunk alatt nem volt nagyobb meleg
hét, nyolcz foknál. Az egy napi itt időzés nagyobb részét Miramárra
szántam.
Hogy megvalljam az igazat, a tengerváros nem tette rám azt a benyomást,
a mit vártam. Szép rakpartja nagyon csendes rakpart. A kikötőből egy
hajót láttam csak eltávozni két nap alatt, s érkezni egyet sem; a reggel
látott vitorlák halászbárkák voltak. Gőzös füstje nem tünt fel az egész
tengeren. Rakodni csak dongafákból láttam, kirakodni csak déli
gyümölcsökből. Lehet, hogy ez csak ezen a napon volt így. A pesti
rakpart élénkebb képet mutat. Ez igazi emporium jellegével bir, gőzösei
fürge rajával, míg Trieszt kikötője oly mozdulatlanul áll, mintha
photographnak fogadta volna meg nyugalmát.
Valami kis izgalomról is tudtam meg valamit egy ott megtelepült régi jó
barátomtól, dr. Goldmarktól. A triesztiek a jó öreg Garibaldinak egy
hozzájuk intézett levelére szándékoznak valami választ componálni (ad
formam, hogy a képviselőjüknek is bizalmat szavazzanak, de a kormányt se
bántsák meg). A derék öreg szabadsághős a triesztieket megbiztatja, hogy
eljön a boldog idő, a mikor ők is Olaszországhoz fognak tartozni, s a
jámbor triesztiek most nem tudják, hogy mit vegyenek maguknak ezen az
ajándékon?
Már hogy mit nyerne vele Olaszország, ha Trieszt hozzá tartoznék, azt én
nem tudom; hanem hogy mit nyerne vele Trieszt, ha Olaszországhoz
tartoznék, azt nem tudja senki.
Nem is említve azt, hogy «drága» ugyan, de nem «eladó».