Egy kis házikó az, háta mögött egy elhagyott kőbánya üregével,
köröskörül kő és agyaghalmokkal, miket áttörhetlen bozót nőtt be;
rókatanya, tüsköncz fészek; hanem a kilátása nagyszerű, fenséges.
Egy hegedűcsináló építteté. Tehát az is lanttal foglalkozott, mint én.
Vakmerő gondolat volt ebbe a helybe belekapni! Meredek hegyszakadékok,
felváltva kivájt üreggel; földibodzacsalit, galagonyaerdő, s aztán egy
nagy darab sivány, esőtől kilugzott, füvet sem termő agyagtér, kőpor
piramidok, üszögtől égett, levéltelen fák, három holdnyi területben.
Hanem egy előnye volt e helynek. Félre esik, s mégis közel van. A mély
út, mint egy isthmust, félkörben veszi körül. Csak a ki keresi, az talál
rá. Ez nekünk való hely. A kik szeretjük a világot látni és láttatni is
benne s még se lenni benne.
Mi abból a vadonból, abból a boszorkánydombból kertet csináltunk. A mi
fáink a legárnyékosabbak a Svábhegyen. Azokat a fákat mi magunk
keltettük magról, én magam ojtottam a legtöbbet: a föld, a miben élnek
is, az én költeményem; mint a hogy enyim az a regény, a mihez csak a
tintát és a papirost kaptam mástól.
És azonkívül egy album, egy emlékkönyv is a kertünk. Vannak fák, bokrok,
mik régi jó barátok emlékét tartogatják: Tóth Endre, Heckenast, Emich,
dr. Huray sógorom, Károly bátyám, Vályné testvérem, szegény jó anyám,
Konkoly Balázs nagybátyám, Nagy Pál barátom, Gubody, Kiss Miklós,
Horváth Döme képviselő társaim; Pap Zsiga pajtásom, erdélyi, szabadkai,
borsódi, kecskeméti ismerőim egykori ajándékai mind törzsekké nőttek már
fel. Itt van Tóth József komám három darab cserépben nevelt diófája.
Négy volt, mikor adta, azt mondá: «mindenik egy-egy gyermekem nevét
viseli: babonás vagyok rá, ha megmaradnak-e?» Egy kiveszett belőlük. Az
a szegény Mariska nevét viselte: a többi nagyranőtt. S a miket nőm
vendégszereplései alkalmával, ritkaságokat haza hordott: a fák, miket a
szinház építésekor kiszórtak s én nyár derekán elültettem, megtartottam;
kedves sírokról elhozott életfák, Encz, Málnay, Girókuti, Kovács, Barna
Ignácz legkitünőbb ujdonságai; aztán azok az orgonafák, a mik hajdani
két emeletes házamból megmaradtak; mind megannyi emléklapjai egy nagy
könyvnek, a mibe olyan sok van megirva; de a mit csak mi magunk tudunk
elolvasni.
S nem csak az én életemnek története van azokban megirva.
Ez az alacsony eresz, a honnan a messze világba ellátni, annyit
beszélhetne!
Itt ez eresz alatt gondoltam ki a «Magyar Nábobot», melyhez az
alapgondolatot nőmnek egy útleirása adta.
Itt főztem ki az Üstökös, az első magyar humoristikus lap tervét, a
mikor még nem volt se humoros iró, se rajzoló, se olvasó közönség.
Aztán saját ültette szőlőmnek legelső borát is itt szüreteltem el.
Néha napján víg napokat is látott e veranda.
Itt játszottunk Saphirral falra hajítósdit; itt koczintottunk baráti
poharat Sayous-val, Pattersonnal, Beaumont Sommersettel, Braun
Károlylyal, kik mind nagy barátai voltak a magyar irodalomnak és a
magyar bornak.
Itt ültük meg Szerdahelyi lakodalmát s azt a vígsággal teljes vacsorát,
mely a kedves művészpár: Hegedüs és neje utolsó derült napja volt az
életben. (Rövid időn meghalt az egész család: nő, férj és gyermek.)
Aztán rémséges napjai is voltak e verandának.
Itt víttunk egy irótársammal, hirlapi czikk miatt háromnegyed óra
hosszat, míg egyikünk harczképtelenné lett. Itt volt Egressy és Dobsa
között a hosszas aestheticai vitát bevégzett komoly rencontre szinhelye.
Itt tanakodtunk a haza sorsán olyan férfiakkal, mint Tisza Kálmán,
Almássy Pál, Nyáry, Keglevich Béla, Beniczky Lajos, Ivánka Imre; mig
egyszer a tanakodásnak az eredménye tetté lett: megalapítottuk «A HON»
lapunkat.
A minek aztán megint más eredményét érte meg az alacsony házeresz.
Ugyanis a másik év tavaszán itt koczintottunk egy este baráti poharat
Zichy Nándorral, (a ki akkor egy kis ideig nem volt «gróf» a haditörvény
itélete szerint) meg a József-kaszárnya parancsnoktisztjével és
porkolábjával: mi ketten el levén itélve Magyarország jogai mellett irt
czikkünkért nehéz fogságra; emezek ketten pedig saját itéletük szerint
ilyen módon súlyosbítva a fogságunkat.
Itt ez eresz alatt állva láttuk egyszer a villámot szemeink előtt
keletkezni nőmmel együtt: ott csapott el kettőnk között az égi láng,
lesujtva a szomszéd házba! egy vakító gömb, mely szemünk láttára
született. A halál három lépésnyire!
Itt ez eresz alatt volt eltemetve annyi nehéz titka az elmult rossz
időknek. A nemzeti ellenállás erőfeszítése a vas hatalom ellen. Egy nagy
darab történet, mely nincs megirva; mert nem lehet megirva.
Dicsőség és honfierény tényei, a miknek emlékét úgy őrzik, mint szokás
őrizni gyermekek előtt a szülők versenygéseinek titkát.
S ide ez eresz alá hoztak ki egyszer halálos ágyamból, a várost
elhagyatva velem, a mikor már azt hittem, hogy megyünk «pihenni».
Félhalott voltam már: másvilág vándora, s a napsugár s az életadó lég
visszahitt fele utamról; megint itt marasztott hallgatni azt, a mit a
fák beszélnek a méhekkel.
Ez az én magam rakta fecskefészkem.