Arról, hogy a zsidók Babylonban voltak, fogságra hurczolva, értesít
bennünket a szentirás; de hogy mit csináltak ott, arról nagyon keveset
beszél. Egy-egy futó világot vet a homályba az olyan szép románcz, minő
Eszter és Ahasvér története s sejteti velünk, hogy egy egész fogságra
hurczolt nemzetnek ott az idegen földön saját története is volt.
A troyesi «Anecdotes historiques» is feljegyzett e rejtélyes időszakból
egy ilyen sajátszerű történetet.
Anil és Assin fiatal zsidó testvérek egy babyloni takácsnál voltak
rabszolgálatban, mint szövőlegények.
Egyszer gazdájuknál pompás virágos palástszövetet rendelt meg egy
előkelő parthus vezér felesége. A hölgyet Harmozánénak hitták. A szövet
tyrusi gyapjuból és ezüst fonálból készült.
Anil és Assin együtt dolgoztak rajta.
Mikor a palást-szövet elkészült, maga az előkelő hölgy ment el érte. S
mit a gazda szeme észre nem vett, felfedezte az asszonyé, hogy egy
helyen hiba van a szövésben, egy virág nem olyan, mint a mustrában van.
A mester dühbe jött e felfedezésre s kérdezé, hogy melyik készítette ezt
a részt?
Assiné volt a hibás munka; de Anil, a bátya, nagyon szerette az öcscsét:
az sirni szokott, ha megverték s szégyenlette azt, hogy az idegen sirni
lásson egy zsidó ifjút; inkább magára vállalta, hogy ő dolgozott azon a
hibás részen. S mikor aztán a gazda a háromágú nilusi lóbőrkorbácscsal
vérig verte meztelen vállait, Anil daczosan nézett az idegen úri asszony
szeme közé, egy vonást sem rándítva meg arczán.
A babyloni takácsot e dacz még jobban felingerelte: neki jajgatás
kellett. Mikor Anilon kifáradt, akkor neki esett Assinnak, hogy azt is
megveri.
Anilnak nem fájt az ütés, a mit maga kapott, hanem az, a mi Assinnak
volt szánva, az fájt.
– Assint ne bántsd! kiáltá a mesternek. A hiba megtörtént, én
meglakoltam érte.
A mester nem hallgatott rá: megütötte Assint. De csak egyszer. Már a
második ütés Anil öklétől jött s az ő fejére szállt, s az elég volt egy
takácsnak még Babylonban is: szörnyet halt bele.
S ez ütés után Anil odaugrott Harmozánéhoz, megragadta annak vállán azt
az ócsárolt palástot, mely már a szép hölgy termete körül volt redőzve,
letépte onnan s annak szemei előtt rongyokra szakgatta azt vakmerően.
Harmozáné szemei ragyogtak.
Mikor a dühöngő ifjú a széttépett palást rongyaira taposott, a hölgy
nyakába rohant, odaölelte őt magához s megcsókolta az ajkait.
– Ilyen férfit kerestem én! – Elkezdted: folytasd!
Azzal eltünt.
S ebből a csókból csaknem egy új ország keletkezett.
Anilnak, ki gazdáját megölte, futnia kellett Babylonból. De nem futott
egyedül. Magával vitte öcscsét is és még egy egész csoportját a
fellázított zsidó ifjaknak, kik a keserű szolgaság kenyerét ették
Babylonban.
E kis csoport bevette magát az Eufrát egy szigetébe s aztán karddal a
kezében szerezte meg a kenyerét. Menhelyüket őserdőkből összehordott
fákkal megvíhatatlanná tették s onnan indítottak rabló hadjáratot a
világ ellen. Számuk folyvást szaporodott Babylonból odamenekülő
elégületlenekkel s rövid időn félelmévé lettek az egész környéknek.
Hatalmukat növelte két alkotó szellem, mely egy czélra dolgozott: Assin
bölcsesége és Anil szerelme.
Assin bölcsesége azt tanácsolta, hogy az új telep harczosai
rablókalandjaikkal ne az assyrokat háborgassák, hanem távolabb
országokat keressenek fel, Parthiát, Armeniát, és Anilt is ugyan arra
ösztönözte a szerelme. Harmozáné parthus tartományi kormányzó neje volt,
s ő nem tudta azt az első csókot elfelejteni.
Az Eufrát-szigeti zsidó ifjak, mint később a varegerek, felvették a
vállaikra dereglyéiket, napijáró földekre elvitték azokat magukkal, míg
más folyóhoz értek, ott vizre szálltak velük, felfelé eveztek s a hol
senki hirüket sem hallotta, hirtelen megrohanták Artaban, parthus király
folyammelléki városait, sorba rabolták azokat, s lekonczolták, a ki
fegyverrel állt ellent.
Győzelmeik hire, halomra hordott kincseik csakhamar egész sereget
gyűjtöttek körülök, s az euphrati sziget már erőddé alakult át, égetett
téglából emelt falakkal: s kezdett az elpuhult Babylon mellett egy új
Zsidóország képződni, melynek már zsinagógája is volt.
Anil most vágyai teljesülte előtt állt: vakmerő bajtársaival szemközt
ment az Artaban által ellenük kiküldött parthus hadvezérre, Narsilámára
s azt egy diadalmas csatában megölte, s annak a csatának az éjszakáján
elfoglalta a kormányzó várát és elvette az özvegyét. Ez volt Harmozáné.
Harmozáné csókjából egy egész hadsereg támadt már.
Anil diadalmasan vitte haza az Eufrat-szigetre hadizsákmányát, zászlóit
és Harmozánét.
A zsákmányt és zászlókat nagy örömmel fogadták a hivek, de nem az idegen
asszonyt.
Anil a Lévi nemzetségből való volt, s annak tiltva van mást nőül venni,
mint szeplőtlen hajadont; de leginkább egy pogánynőt, ki a napot és a
csillagokat imádja, s a tűzforrásoknál áldozik.
De hasztalan volt minden ellenmondásuk: Anil feleségül tartá a nőt; s ha
vétett a nő, midőn Jehova helyett annak az égi csillagait imádta: úgy ő
még jobban vétett, mert ő egy földi csillagát imádta, egy asszonyt.
S a zsidókat az tartá meg mind e mai napig, hogy ők a legkisebb
megsértését a törvénynek sem türték el – a legnagyobbtól sem. Annak
engedelmeskedni tartozott felkent király és hős népkegyencz.
A synagogában elhatározták, hogy Anilnak el kell bocsátani magától a
pogány hitvest. S e határozatot tudtul adni megbízták testvérét Assint.
Assin szerető szivvel, rábeszélő szóval adá elő testvérének a bölcsek
határozatát, kérte testvéri szeretetükre, népének szenvedésére, a Jehova
nevére bátyját, hogy váljon meg azon nőtől, a kiért fel van háborodva
egész Izrael.
És Anil nagyon szerette Assint. Lám a verést is kiállta érte, a
rabszolga korbácsütést büszke lévita vállai elviselték testvére helyett
– szerette népét – szerette atyái Istenét, de mind valamennyinél jobban
szerette Harmozánét.
Annyira ment a szerelme, hogy elmondta a szép hölgynek egy bizalmas
suttogás órájában, hogy testvére mit beszélt neki.
Ekkor Harmozáné adott neki egy tanácsot, a mi bizonyítja, hogy a nők már
évezredek előtt is olyan – diplomaták voltak, mint most.
Azt tanácsolta Anilnak, hogy ha a nép itthon zugolódik, harczba kell őt
vinni: a dicsőségben majd elfelejti itthoni panaszát. Rávette férjét,
hogy ez magát Mithridath királyt támadja meg.
Assin ellene mondott a vakmerő kisérletnek s másnap meg volt halva.
Anil tudta jól, hogy Harmozáné keverte neki a méregitalt; tudhatta
előre, hogy azt fogja tenni, már akkor, mikor elmondta neki Assin
izenetét. De a nő csókja elfeledteté vele a testvér csókját.
És aztán elvitte a népét Mithridath ellen. Az egyenlőtlen ütközetben
elhullott a zsidó ifjak virága az armen nyilak zápora alatt; Anil
csapatja romjaival tért vissza az Eufrat-szigetre. Ott a zsidók törvény
elé állíták és Harmozánével együtt megkövezték.
Ezen végződött az eufratszigeti telep története.
A zsidók elvesztettek a szép Harmozáné miatt egy országot; de
megtartották a törvényt.