Ahmed szemében még most is megjelent az emlékezet adója: a köny.
«A két megölt orgyilkosban a tegnapi két arnótra ismertem.
A kajmánfejű gondola a zürzavarban eltünt, s reggelre a berber hajónak
hire sem volt a Lidóban. Az török hajó volt kalóz lobogó alatt.
A kék gyémánt enyim maradt; hanem Leila elveszett. S én odaadtam volna
érte a világ minden gyémántját s tetejébe még a jobb kezemet is, hogy ő
az enyim maradjon.
Most ime megtudtad Ahmed bey történetét. Most már megértheted, mi üzött
engem Angliába? Mi kényszerít a világtól így elzárnom magamat? Miért e
rejtély körülöttem? Én halálra vagyok ítélve a világ egyik első hatalma
által. S e halálítélet méltó, mert oly sértést követtem el koronáján, a
mit se ország, se uralkodó meg nem bocsáthat soha. Hóhéraim szét vannak
bocsátva s bebarangolják értem az egész világot, hogy a hol rám
ismerhetnek, pisztolylyal, gyilokkal, méreggel elpusztítsanak. Nem véd
meg ellenük semmi: csak a mély titok sötétsége. Ha megtudják, hogy hol
létezem, már meg van ásva számomra a sir.
Látod-e már Hafitem, hogy mennyire szeretlek? Kezedbe adtam az életemet.
Mert a milyen igaz az, hogy ajkaidnak egy csókja elég, hogy nekem e
földön a paradicsomot szerezze meg, olyan igaz, hogy ugyanezen édes,
rózsaajkakról egy szélnek eresztett szó elég lesz arra, hogy engemet a
földöntúli paradicsomba szállítson el: a hova Hafitem nem jöhet utánam,
mert Mohammed az asszonyok számára nem rendelt a földön túl életet.»
E végszavaknál a bájos, szerelmes Hafitem aztán inkább az első kincséből
ajkainak részesíté Ahmedet oly mértékben, hogy attól az egész kerek föld
paradicsommá válhatott számára s megesküvék, hogy azt a második megölő
erejű hatalmat örökre el fogja tiltani ajkairól.
– Te betöltéd szivemben azt a nagy ürt, a mit Leila otthagyott. Oly szép
volt ő, mint te vagy. Oly jó, mint te vagy. S úgy szeretett, mint te
engem. Csak egy hibája volt: az, hogy örömét, szerelmét, diadalát nem
tudta eltitkolni. Ezt a hibáját ne örököld! Neked adtam már mindent, a
mi Leiláé volt: magamat is. Akarod-e, hogy még a kék gyémántot is neked
adjam? Gondold meg, hogy balsors van hozzákötve! Árát nem tudja még
senki; mert eddig mindig véren vették, vérért adták. Legyen a tied.
Legyen a kezedben, hogy meggyőződjél róla, hogy a mit mondtam neked,
mind igaz és való. De a mig én élek, meg ne mutasd azt senkinek; mert az
én halálom van abban.»
Ahmed odaajándékozta a szerető, hű Hafitemnek az ékszerek csodáját, a
kék gyémántot; a miért első hitvesének fel kellett szállnia az égbe. (Ha
ugyan Mehemed megengedi a nőknek, a kik nagyon szerettek s mint hősök
haltak meg, hogy ők is feljussanak az égbe?)