A szatócs feljelentette a borzasztó esetet a lord mayornek, hogy
Ó-Anglia területén létezik egy darab föld, a hol egy halandó ember
másképen mer örülni az életnek, mint a hogy azt az irott törvények s a
helybenhagyott canonok megengedik.
A lord mayornek azonban az az aggodalma támadt, hogy ez talán nem esik
London területére, hanem valamivel odább, s akkor más mayornek a
hatásköréhez tartozik.
A szatócs aztán elővette a mappáját, s rámutatva az általa furfangosan
kitalált útra, mely olyan volt, mint egy sakkfeladvány lóugrásokkal,
bebizonyítá előtte, hogy a szultánlak valóban itt létezik London
területén, még pedig a Kenti grófságban.
Ezt az esetet azután közlé a Lord mayor a Kenti grófság aldermanjával,
az alderman rábizta az intézkedést a baillifjára, a baillif
felhatalmazta az intézkedésre a sheriffet, s a sheriff utasította a
teendők sorozatára a konstablet.
Igy aztán nagy csoda lett volna, ha két nappal elébb nem értesült volna
miszter Herby a konstable látogatásáról, mint mikor az a kellő rendőri
segédszemélyzettel megjelent a felvonó hidja előtt, bebocsátatást
követelni «a király nevében!»
Ezen szó előtt lehull minden zár, megnyilik minden kapu.
A belépő constable aztán nem talált maga előtt egyebet, mint igen is egy
pompás úri lakot; de abban csak egyetlen egy úrnőt: a hogy illik egy
gentleman mellé; s azonkívül több rendbeli «frajokat», a kik közül az
egyik komorna, a másik szakácsnő, a harmadik varrónő, a negyedik
zongoratanítónő, az ötödik felolvasónő, a hatodik kertésznő, a hetedik
madárápolónő, a nyolczadik felszolgálónő, a kilenczedik aranyhimző nő, a
tizedik tortasütőnő, a tizenegyedik – kártyavetőnő. Hát nincs e szüksége
egy angol myladynek ennyi nőcselédre, ha türhetővé akarja tenni az
életét?
Hogy ezek a hölgyek mind szépek, csinosak és fiatalok: az olyan
körülmény, mely ellen nem intézkedtek Ó-Anglia törvényei.
Még miszter Herbynek állt feljebb.
– Én meg nem foghatom, mit törnek önök be a kapumon, király ő felsége
nevében? a kit az Isten tartson sokáig! Lopás, rablás, összeesküvés
gyanujában állok-e én? Kényszerítettem-e valakit az ittlevők közül, hogy
ide jöjjön hozzám? Tartok-e vissza valakit erővel, hogy itt maradjon
nálam? Tessék sorba kérdezni e hölgyeket!
A constable vallatás alá fogta a szépségeket; de nagy kudarczot vallott
vele. Egyetlen egy sem akadt közülök, a ki miszter Herbyre, vagy
társnéira árulkodott volna; a mi a ritkaságok közé tartozik; mindenik
azt állította, irigykedés nélkül, hogy ő csak Hafitem szultánának a
szolgálója.
A constable majd megpukkadt mérgében.
– De hát Hafitem szultána mi jogon szultánája miszter Herbynek?
Ezt csakugyan joga volt a constablenek megkérdezni miszter Herbytől.
De ravasz ám a török: nem hagyta sarokba szoríttatni magát.
– Hafitem szultána nekem törvényes nőm; igaz, hogy nem az angol
szertartások szerint, hanem a török szertartások szerint.
Erre a constable azt mondá neki, hogy az ilyen mentséggel nem fognak
verebet! Török földön a török törvények, angol földön az angol törvények
uralkodnak.
Erre a szóra miszter Herby elkérte a constabletól megbizó pecsétes
levelét s a hatalmas rendőrhivatalnok nagy bámulatára dobozkát
csavarintott belőle, azt telemerítette az udvaron elhintett homokból s
úgy nyujtá neki megint vissza a markába.
– Ime, uram, nesze: fogjad. Gondoltam rá, hogy egyszer valamikor valaki
ezzel a szóval lépend be hozzám. Azért jó eleve, mikor e palotát
építtettem, hajóteherszámra hozattam ide a tripolisi öbölből földet s
azt minden utamon, udvaromon elterítettem. E szerint én most nem angol,
hanem török földön járok. Török földön pedig a török törvények
uralkodnak.
A becsületes constablet a guta kerülgette erre az ellenvetésre.
Kénytelen volt azt figyelembe venni s odábbállni a megbizó-levelébe
takart homokkal, melyet is a törvénykezés rendi szerint ő felsége tudós
szakértői, kik a vizsgálatra meghivattak, górcső alatt megszemlélvén,
megállapíták, hogy ama homok csakugyan olyan hatszögletű kovarczokból,
olyan ammonszarvnak nevezett apró csigahéjakból, és különösen olyan
pálmalevél sejtrészekből áll, a minők a tripolisi homokot alkotják, s az
által keményen el lett ismerve, hogy miszter Herby mindaddig, a míg a
saját kastélya udvarán áll, a török törvények szerint itélhető csak meg
s az ő házi ügyeibe Nagy-Brittania minden mayorjének, sheriffjének és
constablejének, a nemzetközi törvények megsértése nélkül beavatkozni nem
szabad.
Bajnak csak az az egy maradt meg miszter Herbyre nézve, hogy e
biztosítás elnyerése után, annak a többi tizenegy hölgynek is a hány
anyja, apja, keresztszülője, bátyja, öcscse, sógora volt, az mind úgy
tudta a török alaptörvényeket, hogy azok szerint a szultán a szerályába
fogadott hölgyek közeli és távoli atyafiságát gazdagon szokta
megajándékozni; s nem is késének irányában ők is a maguk részéről
viszont alkalmazásba venni a cserkesz és georgiai szokásokat.
Miszter Herby pedig jó ember volt: fizetett, gazdag ember volt: jól
fizetett.
Mindenki meg volt vele végül elégedve; asszony és férfi, ifju és öreg;
szomjas és szerelmes.