Gróf ** S** barátunk egyike volt annak a vitéz «ezer»-nek, a kikkel
egykor Garibáldi kiszállt Marsalánál s elfoglalta Siciliát s a kikről
most «I mille» regényét irja.
Természetesen magyar emigrans volt. Volt ide haza egy megátalkodott
uzsorás hitelezője, a kinek kamatokban kétszer is lefizette már a tőkét;
de azért a tőke maga csak fenmaradt. A kibujdosáskor a többi országos
jók között ezt a derék jó hitelezőt is itthon hagyta, s az aztán meg is
siratta őt nagyon s bizonyosan imádkozott is érte, hogy valahol meg ne
lőjjék, s hogy az Isten a dolgát nagyra vigye.
S a hitelezők imádságát meg szokta hallgatni az ég. ** S** barátunkat
nem lőtték meg, ellenkezőleg az olasz kormány vitéz tetteiért kinevezte
ezredesnek.
Ki örült ennek jobban mint a jámbor uzsorás? Ő volt a legelső, a ki
Magyarországról gratulálni sietett ékes prózában a kitüntetett magyar
vitéznek, tudatva vele, hogy még mindig nem felejtette el, sőt «azt a
bizonyos dolgot», (értsd váltót) melyet a gróf nála hagyott, még mindig
becses ereklye gyanánt őrzi, s alig várja, hogy azt neki sértetlen
állapotban bemutathassa, elannyira, hogy nem resteli, lefáradni Turinba,
hogy azt a «bizonyos dolgot» (értsd pénzt) tőle személyesen átvehesse.
Hozzá volt téve, mintegy nyomatékos fenyegetésül, hogy az illető nem
restelendi, szükség esetén egyenesen magához az olasz kormányhoz
fordulni.
Posta fordultával meg jött rá a válasz.
A kérdéses uzsorás ezen a dicséretes minőségén kívül még az erdélyi
provisoriumnál hivatalnok is volt. Valami adóbehajtó.
Olvassa tehát a választ.
«Hazafiui köszönetem nyilvánítom önnek azon önfeláldozó buzgalmáért,
hogy azt a bizonyos dolgot a mit 49-ben önnél hagytam, mindekkorig jól
eldugván megőrizte. Fölöttébb megörültem rajta, hogy ön szándékozik
személyesen Olaszországba, hogy azokat a bizonyos dolgokat átvegye. Már
szóltam Klapkának, Türrt is értesítettem róla. Csak jöjjön minél előbb,
mindent készen fog találni».
A jámbor adóbehajtó majd a fülét ejté el ijedtében. Tudta, hogy
Olaszországból jövő leveleket itt-amott el is szoktak olvasni. Ő már
lóg! Épen akkor vadászott a rendőrség legjobban olaszországi ideális
fegyverszállítmányokra.
Rohant a szerencsétlen a kapott levéllel a rendőrségre, feladta maga
magát: hogy ő bizonyos dolgokat akart ugyan kapni odakinn; de azok nem
ágyúk, sem puskák. Alig tudta a boldogtalan tisztára mosni magát.
Hanem aztán többet nem is lépett levelezésbe emigrans ezredesekkel; ha
még olyan feledhetetlen emlékek kötötték is valamelyikhez.
Ezóta megkapta már a bizonyos dolgokat; a másik bizonyos dolgokról pedig
nem szól többé az irás.