(Idő: délutáni öt óra. Szín: a nagykörút, hol most egymásután gyulladnak
ki a nagy villamoslámpák a boltok előtt. Személyek: két nagyon kis fiú.
Az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdag fiun szilszkin-sapka és
kötött keztyű van, a szegény fiunak kendő van a nyakában és rongyos,
széttaposott czipő a lábán.)
A gazdag: Én azért szólítottalak meg téged, mert látom, hogy szegény
vagy.
A szegény: És mit akarsz tőlem?
A gazdag: Én jószívű fiu vagyok és segíteni akarok rajtad, mert az apám
mindig azt mondja, hogy segíteni kell a szegényen. De én nem tudom, hogy
mi a baja a szegénynek. Ha tudnám, hogy mi a baja, könnyebben tudnék
segíteni rajta.
A szegény: Igen, én nagyon szegény fiu vagyok. A Szigetvári-utczában én
vagyok a legszegényebb fiu.
A gazdag: Hát lássuk: Nincs pénzed?
A szegény: De van. Most adtam el az utolsó ujságot és most van hatvan
krajczárom.
A gazdag: Nekem csak két krajczárom van, mert annyit kapok, ha elmegyek
hazulról, hogy legyen nálam pénz, ha jön egy koldus.
A szegény: Nekem hatvan krajczárom van és abból nem is kell adni a
koldusnak. Ha én adnék a koldusnak, felpofozna az apám.
A gazdag: Eddig még minden szegény gyereknek, a kivel találkoztam, több
pénze volt, mint nekem. Hát akkor nem ebben van a szegénység. Majd én
kérdezek, te meg majd felelj. Jó?
A szegény: Jó.
A gazdag: Hát van neked gonosz mostohád?
A szegény: Nincs. Hanem két mamám van. Az egyik az igazi mamám, a másik
meg csak közös háztartás. Mindig csúfolják is az apámat, hogy két nővel
él. De a másik is rokon.
A gazdag: Hát akkor gondoskodnak rólad.
A szegény: Oh, igen.
A gazdag: Hát most megint kérdezlek: a szegény gyerek nem kap enni?
A szegény: Dehogy nem. Csakkogy nem meleg húst eszik és nem főzeléket
eszik, hanem kenyeret eszik és szalonnát eszik.
A gazdag: Mi az? Neked nem muszáj húst enni? Neked nem kell főzeléket
enni? Milyen jó neked! És neked szabad szalonnát enni? Fogadjunk, most
is van nálad szalonna.
(Vágyva néz a szegény fiu zsebére.)
A szegény: De van ám! Csakhogy nem adok belőle.
A gazdag: Milyen jó neked! Nekem mindenből muszáj adni a szegényeknek.
Istenem, Istenem, milyen jó is nektek.
(Csöndesen mennek egymás mellett.)
A gazdag: Hát aztán megint kérdezlek. Azt mondják, hogy a szegények
dideregnek és fáznak és reszketnek. Nem fázol?
A szegény: Nem fázom, mert az öreganyám nagykendője van a nyakamban.
A gazdag: Nekem Petőfi-gallér van a nyakamon és mindig befuj a szél a
gégémbe.
A szegény: Hogy fuj be a gégédbe?
A gazdag: Hát csak befuj. Tudhatnád, hiszen neked is van gégéd. Nem
tudod, mi a gége? Az az a kő, a mi az ember nyakában van, elől. Ha
tapogatod a nyakadat, érzed hogy van benne elől egy kő. Vagy egy vas.
Vagy nem tudom… szóval valami kemény. Az a gége. És abba fuj a szél. És
az rossz. De csak nekem rossz, mert nekem gallérom van. Neked nem rossz,
mert neked kendőd van. És most már látom, hogy nektek nem is olyan
rossz. Nekünk gazdagoknak sokkal rosszabb.
A szegény: Nem is rosszabb.
A gazdag: De is rosszabb.
A szegény: Nem is.
A gazdag: De is.
(Ballagnak tovább. A gazdag erősen gondolkozik.)
A gazdag (magában): Talán a vallásban van a dolog.
A szegény: Mit mondasz?
A gazdag: Van vallásod?
A szegény: Van.
A gazdag: Mikor?
A szegény: Kedden és pénteken, háromtól négyig.
A gazdag: Nekem is akkor van. Hát akkor te is olyan vallásu vagy, mint
én. Mert ha más vallásu volnál, akkor szerdán négytől ötig volna
vallásod és ha zsidó volnál, akkor csütörtökön volna és nem köszönnél a
papnak.
A szegény: De nekem kedden és pénteken van, háromtól négyig és én
köszönök a papnak.
A gazdag: Ez a római katolikus vallás.
A szegény: Ez az.