Erzsi: Mi tetszik?
A kisasszony: Csak mondja. Talán ez az. Mi az érzékiség a katonával
szemben?
Erzsi: Hát ez a promonáton van. Kimegyek a katonával a promonátra
vasárnap délután, vagy a ligetbe. Ottan megfogja a kezemet és úgy
sétálunk, kézenfogva. Aztán ő lóbálni kezdi a kezemet, én meg nem
hagyom. Azt mondom neki: maradhasson. Ő meg azt mondja: ne legyen olyan
daczos. És ő akarja lóbálni, én meg nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom,
addig, a míg egyszer csak hagyom. De akkor már este van és mink szép
lassan sétálunk és lóbáljuk a kezünket, föl le, föl le és ez az
érzékiség. Tilos, tilos, de meggyónom. Legyónom a papnál. Szivem joga.
A kisasszony: És… és szerelmi bűn?
Erzsi: Tessék?
(A kisasszony nem felel. De a cselédleány már mesélő kedvében van.)
Erzsi: Aztán mikor az ember már nagyon belegabalyodott a katonába, akkor
következik a szívszerelme.
A kisasszony: Talán ez az.
Erzsi: Persze, hogy ez az. A szívszerelme abból áll, hogy ha az ember
sokáig kimarad, nyáron, mikor a kisasszony meg a mama vidéken van és
csak a papa van Pesten, de az sincs otthon, akkor az ember megvárja a
ligetben a katonával a virradást. Már félháromkor virrad. Hát akkor már
megvolt a kaczérság is, meg az érzékiség is, szivem joga, hát
elkövetkezik a szívszerelme. Már akkor a padra ülök és a katona fogja a
kezemet. Bort nem iszunk, csak piros limonádét. Hát nem részeg a katona,
nehogy azt tessék hinni. Hát a pofáját az arczomhoz támasztja és
hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az arczomról, mert
elalszik. Akkor szép csöndesen az ölembe igazítom a fejét és ott alszik.
De azért fogja a kezemet álmában. És virrad, virrad, egyre virrad. Ez
nyáron van. És én nézdegélek jobbra, balra és szagulom a virágszagot,
mert az is hajnalban van. De ő nem érzi, mert alszik. És nekem is fáradt
már a szemem és én is szeretnék aludni, de nem alszok. Csak úgy
megvagyunk ott ketten. És ez a legszebb, mert ez a szívszerelme.
A kisasszony (minden reményét elvesztve): És elveszi magát feleségül?
Erzsi: Nem.