(A történet kezdődik Budán, a Margit-köruton és végződik Pesten, az
Erzsébet-körut tájékán. Személyek: egy finom úrikisasszony és egy
egyszerű cselédleány. A cselédleány este hét órakor megjelent Budán,
abból a czélból, hogy hazakisérje a kisasszonyát. Most együtt mennek,
mendegélnek.)
A kisasszony: Kérem Erzsi, ne arra.
Erzsi: Arra van a villanyos megálló.
A kisasszony: Nem, nem. Nem megyünk villamoson. Gyalog megyünk. Nekem
van egy eszmém. Mennyit adott a mama?
Erzsi: Huszat. Tizet nekem villamosra, tizet a kisasszonynak villamosra.
A kisasszony: Hát ha gyalog megyünk, megmarad magának a maga tíze és én
az én tízemet is magának adom.
(Erzsi belenyugszik a jó üzletbe, a mit azzal jelez, hogy rettenetesen
buta pofát vág.)
A kisasszony: Tudja, miért van ez?
Erzsi: Miért?
A kisasszony: Azért, mert beszélni akarok magával négyszemközt és ahhoz
sok idő kell.
Erzsi: Igen.
A kisasszony: Hát mondjam?
Erzsi: Mondja.
A kisasszony: Mondhatom?
Erzsi: Tessék, tessék.
(A kisasszony hallgat. A hídra érnek.)
Erzsi: Most már nincs befagyva a Duna, mert már márczius van. De azért
nagyon hideg a víz még mindig.
A kisasszony: Igen. Hát magának van egy katonája.
Erzsi: Ugyan kisasszony.
A kisasszony: Ne szégyenkezzék, Erzsi, mert azért beszélünk, hogy erről
legyen szó. Gyalogos katona. Sértés az, ha úgy mondom: baka?
Erzsi: Nekem nem sértés. Ha nem volna baka, lovon ülne. De mert nem
huszár, hát baka.
A kisasszony (némi izgatottsággal): Hát gyorsan, gyorsan, mert már benne
vagyunk. Magának van egy katonája, egy gyalog-katona, a ki mindig a
konyhában ül, mert a mamám engedi. És vasárnap elmennek együtt sétálni
és maga csak éjfél után jön haza. Hát maguk szeretik egymást és ezt
tagadni nem lehet.
Erzsi: Nem bizony.
A kisasszony: Hát most figyeljen jól. Hány éves maga?
Erzsi: Tizenkilencz.
A kisasszony: Én még csak tizenhat vagyok, de a mi a gyalogkatonát
illeti, hát már nekem is van egy, csakhogy az önkéntes. Maga nagyon jól
ismeri, ez az a György, a ki jár hozzánk. Mert a mamám engedi. De én
érzem, hogy a mamám már nem sokáig fogja engedni és akkor drukkoljon
maga is, mert akkor a maga katonáját is kidobják.
Erzsi: Kidobják?
A kisasszony: Ezt csak úgy mondom. Nem dobják ki, csak nem eresztik be.
Az én katonám azon az úton van, hogy a mamát fölheczczelje az összes
katonák ellen és ha Györgyöt kitiltják, akkor a magáé se ülhet a
konyhában, tehát nekünk össze kell tartani Erzsi, mert mi közös sorsban
vagyunk és nemsokára össze fog bennünket fűzni a közös bánat.
Erzsi: Istenkém, istenkém.
A kisasszony: De én nem akarok semmit csinálni, mert nekem bele kell az
ilyenbe nyugodnom. Magának könnyű, mert maga szabad, mint a sólyom
madár, magának kifizetik a tizennégy napját és kirugják. De én nem
mehetek el, mert én rab vagyok, mint kanári madár, oh istenem, bár
volnék én is rugott madár.
Erzsi: Hát aztán?
A kisasszony: Most már nekem nagyon kevés időm van. Az anyám két héten
belül betiltja az önkéntest és én akkor mást nem tehetek, minthogy a
Dunába ugrom. De egy kis baj van.
Erzsi: Milyen baj van?
A kisasszony: Az a baj, hogy az én katonám még nem szeret engem. Csak én
szeretem a katonát és minden éjjel fáj a szivem. Hát most maga mondja
meg nekem, hogy hogyan kell a katonát elcsábítani, hogyan lehet a
katonát szerelemre birni, mert minden katona egyforma. A miért az egyik
önkéntes, a másik meg nem önkéntes, az csak a műveltségtől van. De
katona, az katona. Ebben egyformák mind, az urak is, meg a pórok is.
Erzsi: Pórok? Mik azok a pórok?
A kisasszony: A pór, az Beniczkynénél fordul elő és egy fokkal lejebb
van, mint a polgár és egy fokkal feljebb, mint az izraelita.
Erzsi: Most már nem értem.
A kisasszony: Mindegy. Adjon nekem tanácsot, mivel csábítsam el a
katonát.
Erzsi: Hát mért akarja elcsábítani a kisasszony?
A kisasszony: Hogy szeressen és megszöktessen és a magáévá tegyen. Az
övé vagyok, legyen erényem is övé. A maga erénye az övé?
Erzsi: Nekem nincs erényem.
A kisasszony: Nincs? De volt.
Erzsi: Nem is volt, mert én tisztességes lány vagyok.
A kisasszony: Igen.
(Kis szünet, melyet a kisasszonynál az emberi butaság felett való
elkeseredés okoz.)
Erzsi (váratlanul megszólal): Hát először is segélyezni kell.
A kisasszony: Segélyezni?
Erzsi: Attul döglik a légy. Ezt a huszat is neki adom, a mit most
megtakarítottunk.
A kisasszony: Igen.
(Elkeseredik, mert kezdi érezni, hogy a katonák még sem mind egyformák.)
Erzsi: Aztán kaczéran kell viselkedni.
A kisasszony (némi reménynyel): Ez az! Ez az! Folytassa.
Erzsi: Hát az ember velemegy a tánczterembe, aztán mikor vége van a
táncznak és az ember elmegy onnan vele, hát ő híjja az embert a ligetbe,
de az ember nem megy a ligetbe.
A kisasszony: Miért?
Erzsi: Mert sötét van. Aztán ő húzza az embert a karjánál fogva, de az
ember még se megy. Aztán lökdös egy kicsit, meg megint czibál, aztán
igér kendőt, aztán az ember még se megy. Aztán ledisznózza az embert, de
mégse megyek, hanem hazamegyek, ő meg szépen hazakisér és nem történik
semmi erkölcs és aztán ettül még jobban szeret és hát ez a kaczérság.
Tilos, tilos, de szivem joga.
A kisasszony: Na… hát még?
Erzsi: Nahát néha aztán, ha már nagyon heczczülve van, akkor hát lehet
egy kis érzékiség.