(A hölgyek, a kikről itt szó van, életkorukra nézve tíz és tizenegy év
közt ingadoznak. A férfi, a kiről szó van, tizenkét éves. A történet
színhelye Abbázia. Tehát jómódú pesti gyerekekről szól. Szép tavaszi
ebédután, tengerpart. Amália és Erzsébet egy sziklán ül. Amália tíz
éves, Erzsébet tíz és fél.)
Amália: Te miért ülsz itt?
Erzsébet: Hát te mért ülsz itt?
Amália: Én itt ülök.
Erzsébet: Hát én is itt ülök.
(Sokáig hallgatnak.)
Amália: Jó, jó, hát én itt ülök, én tudom mért ülök itt, de mért ülsz
itt te, mikor nem tudod, mért ülsz itt?
Erzsébet: Nekem is szabad itt ülni és én itt ülök, mert játszok a
tengerrel.
Amália: Az nem játszás a tengerrel, ha te itt ülsz és belelógatod a
lábadat. Lógasd a lábadat a lavórba.
Erzsébet: De nekem a tengerbe tetszik és ha neked nem tetszik, mégis
belelógatom, de az egész beszéd úgy is a súlhóf miatt van, hát juszt’se
megyek el.
Amália: Micsoda súlhóf miatt van? Mi van a súlhóf miatt? És egyáltalán
micsoda súlhóf?
Erzsébet: A Jenő, a Jenő, tudod te, ne járjon a szád. Tudod te jól, ki
az a súlhóf.
Amália: Ezt megmondom a zanyádnak, hogy heczczűsz engemet a súlhóffal.
Majd ad neked két pofont és majd csöndes leszel te kofa.
Erzsébet: Itt mingyár hajhúzás lesz.
(Sötéten néznek egymásra.)
Erzsébet: Itt mingyár olyan hajhúzás lesz, mint még nem volt.
Amália: Nekem kihúzhatod a fejemet is, mert erősebb vagy, én sovány lány
vagyok, te meg kövér lány vagy, hát henczeghetsz, de mégse hagyom
magamat szekálni a súlhóffal.
(Most mind a ketten felnéznek a parti útra, a hol fütyörészve jelenik
meg a súlhóf, rövid kék nadrágban, meztelen lábszárakkal, kis sapkával a
fején, halászbottal a kezében.)
Erzsébet: Úgy-e most hallgatsz?
Amália: Nem is hallgatok.
Erzsébet: Ott megy a súlhóf.
(Nézik mind a ketten. A súlhóf rájuk vigyorog és eltünik a fordulónál.)
Erzsébet: Szépen idegyött.
Amália: Mét hogy szépen idegyött. Nem is kellett idegyönni, hát nem is
gyött ide.
Erzsébet: Nekem ne beszélj! Azért nem gyött ide, mert engemet látott. Ha
te egyedül lettél volna itt, akkor idegyött volna. Tudom jól, hogy őtet
vártad. De nem gyött, hanem lesajnált téged. Most meg mért bőgsz?