(Csinosan berendezett, tiszta, rendes kis szoba. A falakon zsirfoltok, a
szőnyegen sajtpapiros és egy fél kifli. A diványon egy tegnapi női
gallér. A szekrényajtó nyitva. Az ablak papirossal van beragasztva. A
szobában egy férfi ül és vár, a petroleumlámpa fénye mellett. Egyszerre
csak belép a nő. A nő szőke, fiatal és még soha a színpadon egyedül nem
énekelt.)
A férfi: Féltíz.
A nő: Csak negyed.
A férfi: Fél.
A nő: És ha fél? És ha fél? És ha háromnegyed? Mi vagy? A férjem vagy?
A férfi: Hol voltál éjféli féltizig?
A nő: Sehol.
(Most a nő lecsapja a kalapját a székre, beakasztja a kabátját a
szekrénybe, előveszi az ujságot és olvas.)
A férfi (hirtelen kitör): Disznó, disznó, hol voltál délután kettőtől
féltizig? Megöllek! (Felkap egy széket).
A nő: Na, na, na. Semmi szinház. Takarodjék a lakásomból. Takarodjék a
lakásomból, mert rendőrt hivatok. Goromba fráter. Hogy lehet ennyire
ideges valaki? Nem tud szebben beszélni? Gyerek… Ülj le, te majom.
Puszit. Ide.
A férfi (bepuszil a nő nyakfodrai közé): Duu, duu, duu, buu, buu. (Ezt
mind nagy meggyőződéssel mondta be a nyakba.)