A nő: Nem, nem, az Istenért, nem. Csak szeress, Kővári. Szeress, Kővári.
A szinész: Szerelem, e szó annyit takar. De ha d’Aubignyné úgy akarja,
szivem lábai elé teszem s mint postatiszt nézek a világ szemébe. E
harczban Lebidois győz, grófnő.
A nő: Szeress, Kővári. Ne szavalj annyit, ne czitálj a szerepeidből, de
szeress. Kővári, szeress nagyon, mert érzem, hogy nagy szükségem van a
szerelemre és a gyöngédségre.
A szinész: Úgy van, bibornok.
A nő: Viczczeltek mind. Nem vagytok komolyak. A huszártisztek, azok
férfiak, de az meg mind csapodár. Ti kedvesebbek vagytok, szegények
vagytok, szépek vagytok, de nem lehet veletek komolyan beszélni. Légy
komoly, Kővári, hiszen azt mondod, hogy elveszel feleségül.
A szinész: A mit az ezredes mond, az szentírás. Azt mondtam, hogy
szeretlek, mint az életemet. Ne kinozz, Sárközy. Elveszlek és pont.
Szeretlek és pont. Emlékezz a forró éjszakákra. Sárközy, mikor nem volt
pénzünk, de úgy éltünk, mint a galambok. Ezt én nem felejtem el.
Meghalok érted, Sárközy.
A nő: Mondd csak Hermin.
A szinész: Sárközy. Ezt már megszoktam. És ez a te dicsőséges neved. És
elveszlek. Második Lipót portepéjét hordom s ezredem elsőnek vágta ki
magát Rüttingsheim hídján. Van még óhaja, kanczellár?
A nő: És még egyet.
A szinész: Nos?
A nő: De ezt komolyan.
A szinész: Hallgatlak, fecsegj.