(Benn a szinházban folyik a délelőtti próba. Künn süt a nap, és az a
néhány szinész, a kinek nincs éppen dolga, sétál a napon. Egy szinész és
egy szinésznő együtt sétál.)
A szinész: Persze, persze, hogy úgy van.
A nő: Mindig azt mondod, hogy szeretsz.
A szinész: Nagyon. Még így nem is szerettem. Kolozsváron szerettem egy
nőt kilenczvenhétben, de azt se szerettem úgy, mint téged, angyalom.
A nő: Hát akkor hol az igazság?
A szinész: El foglak venni, drágám, becsületszavamra. A mint ahhoz a kis
pénzhez jutok, elveszlek. Ha Glückstein aláírja, megkapom a pénzt és
akkor úgy elveszlek, hogy csak úgy zúg.
A nő: És akkor is fogsz szeretni?
A szinész: De még hogy. Egyszer elvettem egy nőt, nyolczvankilenczben,
Sopronban, de azt se szerettem úgy, mint a hogy téged foglak szeretni.
Te vagy az én életem, az én ragyogó üdvösségem, mit nekem az ország
gondjai és Shaftesbury herczeg igérete? Ám jőjjön hadával.
A nő: Ez a London csillaga.
A szinész: Úgy van. Második felvonás, ötödik jelenet. Voltak, a
békebiró.
A nő: És meg tudnál halni értem?