A szinész: Szeretlek? Talán imádlak. Több, mint imádlak. Tied ez a
rongyos életem, ez a dicsőséges. Ha mutatsz nekem valakit, a ki Hamletet
másfél próbára úgy játszotta, mint én Marosvásárhelyen, akkor
megengedem, hogy ne nevezz szinésznek.
A nő: Kővári, nagyon búsulok, hogy nem hallgatsz meg komolyan.
A szinész: Na mondd, Sárközy. Figyelek.
A nő: Ebben az új darabban miért állsz a fináléban elém?
A szinész: A fináléban?
A nő: Igen. Mikor mind bejönnek és az udvar azt énekli, hogy jaj te kis
bohó királyfi, jaj te kis bohó királyfi, akkor én mint herczegnő, a
kinek a vőlegénye megszökött, átjátszom magam jobbra az asztalhoz és
ráborulok. És akkor jösz te mint miniszterelnök és azt énekled, hogy
elszökött, elszökött, a haza reménye, és mink azt énekeljük rá: reménye,
reménye, akkor énnekem játékom van, zokogok, tördelem a kezemet, mert
megszökött a vőlegényem, és te pont a pofám elé állsz.
A szinész: Sárközy! Én a pofád elé állok?
A nő: Igen. Az egész szerepem egy rongy, egy semmi, mert a második
felvonást ugyis a várbörtönben töltöm, kenyéren és vizen, és csak a
harmadik felvonás végén szabadít ki a vőlegényem, és egy pár szavam van,
meg az a kis játék az első fináléban, zokogni, az asztalra borulni és
mikor a kar nem énekel egy pillanatra, kizokogni a többi közül, és itt
akarok valamit mutatni a tehetségemből és te már a negyedik próbán pont
a pofám elé állsz.
A szinész: Sárközy! Én a pofád elé állok?
A nő: Igen. Egészen eltakarsz, és én próbáltam kizokogni a hátad mögül,
kidugtam a fejemet, de nem lehetett, mert ugrálsz, és ha jobbra dugom,
jobbra ugrasz, ha balra húzódom, balra lépsz, nem lát a közönség és
elveszett az egész szerepem.
A szinész: Sárközy! Hát most nem tréfálok. Egy kérdést. Pardon, csak egy
kérdést. Mi vagyok én a darabban?
A nő: Te vagy a miniszterelnök.
A szinész: És mit mondok én akkor, mikor te ott sírsz?
A nő (sírva): Elszökött, elszökött, a haza reménye.
A szinész: És mit mondsz te rá?
A nő: Ménye, ménye, a haza reménye.
A szinész: És mit mondok én erre?
A nő: Azt mondod, hogy: megbuktam mint egy kanczellár, a karriérem
fuccs, fuccs, fuccs.
A szinész: Na és mit gondolsz? Ehhez nem tartozik valami játék? A
miniszterelnök egyszerűen elénekli, hogy megbukott? Hogy fuccs a
karriérjének? Ez a legnagyobb fájdalmak egyike és a szinésznek
kötelessége ezt ábrázolni. Hát a mikor mondom fuccs, jobbra ugrom és a
fejemhez kapok, és megint mondom fuccs és a fejemhez kapok és ide-oda
ugrom keserű pofával, mint minden bukott miniszterelnök. Az ilyet meg
kell játszani.
A nő: De nem az én pofám előtt.
A szinész: Balról állanak az apródok egészen elől. Középütt ül az öreg
király. Nincs máshol hely a játékra és az ugrásra, mint jobbról. Tehetek
én arról, hogy te ott ülsz mögöttem az asztalnál és sírsz?
A nő: De Kővári, hiszen azt mondtad, hogy szeretsz?
A szinész: Mint a hold a csillagokat. Mint a tenger hajósa a felkelő
napot.
A nő: Mért nyomsz el?
A szinész: Sárközy! Én elnyomlak?
A nő: Magad is beismered, hogy eltakarsz.
A szinész: Ápollak és eltakarlak.
A nő: Az ember takarja a vetélytársát, én takartam két évig Benesnét
Debreczenben, hogy végre is bocsánatot kért és megadta a tíz forintomat.
De az ember nem takarja azt, a kit szeret. A harmadik felvonásban nekem
jogom volna eléd állni, mert akkor te már bukott miniszterelnök vagy és
én visszakapom a herczegnői rangot és mégse teszem meg. Mikor az öreg
király bejön és megrúg téged. Te akkor olyan viczczesen nyulsz oda, a
hol megrúgtak, én tudom, hogyez neked egy nüanszod, és félrehúzódom,
pedig a rendező nem is mondta. Ez a szerelem. Nem pedig az, hogy te a
pofám elé állsz és úgy buksz meg.
A szinész: Hát ehhez semmi közöd. Az életemet elveheted, de a
művészetembe nem engedek beleszólni. Ha nem tetszik, menj a rendezőhöz.
Menj a direktorhoz. Nekem itt kétszáz forintom van, neked százharmincz.
Meglátjuk kinek lesz igaza.
A nő: Miért mondtad, Kővári, hogy szeretsz?
A szinész: Hát nem szeretlek? De a művészetem, az szent.
A nő: Hát nem mégy el előlem a fináléban?
A szinész: Nem.
A nő: Akkor a harmadikban eléd állok, mikor a fejedelem megrúg.
A szinész: Azt szeretném látni.
A nő: Hát meg fogod látni.
A szinész: Hát szeretném látni.
A nő: Hát meg fogod látni.
A szinész: És ez a rongy nő azt meri mondani, hogy szeret! Ábránd.
Ábránd.