Csák kezébe vette a papirlapot.
– Ez minden? Mind itt van?
– Igen, válaszolta a fia.
Kocsiba ültek. Felkeresték a fiú összes hitelezőit, gyanus bankárokat,
zúgüzleteket, uzsorásokat. Csák mindenütt fizetett.
– Nincs több?
– Nincs.
– Akkor megyek haza. Kisérj ki a vasútra.
Hallgatva ültek egymás mellett a kocsiban. Mielőtt a vonatba szállt
volna, Csák odafordult a fiához:
– Géza! Kijelentem neked, hogy két évig egy fillért sem kapsz tőlem a
havi pénzeden kívül. Nem bántam volna, hogy adósságokat csinálsz. De egy
vagyonnyit három hónap alatt, és most már másodszor, és ilyen ügyetlen,
ostoba, gyáva módon… Meg kell mutatnod, hogy másképen is tudsz élni,
hogy egyáltalában tudsz élni. A Csák-birtok nem lesz egy félbolondé. Két
évig egy fillért sem kapsz a havi pénzeden kívül.
A sápadt, gyenge fiú lehajtott fővel állott hatalmas, erős, délceg apja
előtt. Kettőjük közül az apa volt fiatalabb. Szó nélkül váltak el.
Négy hónap mulva levelet kapott Csák a fiától: – kérek négyezer
forintot. Csák nem válaszolt a levélre. Harmadnap távirat jött. Csák
széttépte a táviratot. Két napra rá megjött a hire, hogy a fia
agyonlőtte magát.
Csák vonatra ült. Keserűen vivódott magával. Marcangolta a lelkét; rongy
négyezer forintért engedte meghalni a fiát. Próbálta megnyugtatni a
lelkiismeretét: nem tehet róla, nem tehetett másképen, erősnek kellett
lennie.
Megérkezett. A fiának egy barátja várta.
– Hogy történt? Miért?
– Horr Lona miatt, az átkozott Horr Lonáért, – tört ki a fiuból a
keserűség.
– Ki az a Horr Lona?
– Táncosnő. Excentrique. Bestia. A Francia Mulatóban.
Az eset egyszerű volt. A fiú minden pénzt ráköltött a leányra. Ujra
adósságokat csinált. Rá kellett írnia az apja nevét a váltókra. Jött a
lejárat. Pénz is kellett volna újra, főbe lőtte magát.
Csák nézte a holttestet és kínzottan nyögte:
– Az anyja még nem tudja.
Másnap volt a temetés. Kevesen voltak, a fiúnak egy pár jóbarátja. A sír
előtt lehajtott fejjel állott Csák. Körülötte mozgolódás támadt. Egy
kocsiból gyászruhás, sötéten elfátyolozott nő lépett ki. Aranyosan
csillogott a szőke haja.
– Ki ez? – kérdezte Csák.
– Horr Lona.
Csáknak megrándult a karja. Az ajka megvonaglott és szikrázó düh gyult
ki a szemében.
Az egyik fiu megfogta a karját:
– Bátyám, az isten szerelméért, csak nem csinálsz semmit. Itt!…
Csák lehajtotta a fejét. Igaz. Még botrány is legyen? Csendesen állott,
de egyszer-kétszer odanézett a leányra dühös haraggal és vad
undorodással. Miatta! E miatt a rongy miatt, e miatt a bestia miatt.
Erősnek érezte magát, nagynak, keménynek. Oh, ezzel a gyenge fiúval
könnyű volt elbánni; ha férfival volna dolga…
A temetés után hazautazott. Most jött a legnehezebb feladat: elmondani
mindent a feleségének és a lányának. Elmondta. Az asszonyok zokogtak, és
ő a kezébe hajtotta a fejét.
… Következő nyáron tenger mellé mentek. A felesége beteg volt; az orvos
ajánlotta a tengert. A vendéglőben az első napon egy szőke nő mellé
kerültek. Csák ránézett és ismerősnek találta.
– Milyen elegáns, szólt a leánya; és Csák törte a fejét, ki lehet.
Egyszerre megdobbant a szive. Hiszen ez Horr Lona. A gyászfátyolon
keresztül nem látta jól az arcát, de mégis ráismert. A muló fájdalom
újra felcsapott a szivében, és vad gyűlölettel nézte.
– Emiatt, e miatt a rongy miatt!…
Hallgatott. A többiek semmit sem tudtak Horr Lonáról. Nekik egy mesét
mondott el, valami boldogtalan szerelemről, nem akarta bepiszkitani –
mondta akkor magában – a fia emlékét ezzel itt.
A lányt azután mindennap látták. Csák gőgösen tekintett el felette, de a
lány is megismerte, és kék szeme szelid, alázatos, megindult tekintettel
bolygott ott körülöttük. Csák ügyet sem vetett rá eleinte, de a lány
tekintete később zavarni kezdte. A többieket már nem is nézte a leány;
alázatos tekintetéből eltünt a megindultság is, és csak bámulat és
tetszés volt benne. Tetszett neki Csák, és a pillantása nyíltan beszélt
erről a tetszésről. A férfi dühöngött:
– A becstelen…
Egy napon egyedül sétált a tengerparton. Szembe jött vele a nő. Kitérni
már nem lehetett, felszegte hát a fejét, és gőgösen akart tovább
haladni. A lány hozzáfordult.
– Uram, mondta, két szót csak…
Csák haragtól égő szemmel tekintett rá, és tovább akart menni.
– Nem, nem – könyörgött a lány. Meg kell hallgatnia. Ne gyűlöljön engem,
én nem tehetek róla. Én nem tudtam semmiről. Én nem tudtam, hogy Gézának
nincs pénze, nekem mindíg azt monta, hogy annyi van, amennyit akar. Ha
tudtam volna, ha csak sejtettem volna… Ne gyűlöljön engem, nem tehetek
róla.
Zokogni kezdett. Csák kinosan feszengett:
– Kérem, kérem… igen. Igen elhiszem. Géza gyenge volt.
Elváltak. Csák bosszankodott. Ostoba nő. De Géza csakugyan gyenge volt.
Gyenge, gyenge fiú, az életre nem való. Persze, hogy nem merte
bevallani, hogy az apjától kéri a pénzt. Gyenge volt.
Kiegyenesítette a derekát, és nagyon erősnek érezte magát.
A lány szeme állandóan követte. Most már kacérkodott vele. Alázatos
pillantása kigyúlt néha, összevont pillákkal, fátyolos, álmodó
tekintettel nézett rá. Csák most már nem tudta gyűlölni. Ezt gondolta
magában:
– Oh, ha egyszer egy férfivel volna dolgod…
A felesége és a lánya elé ment egy napon a tenger felé. Egy harmadik nő
is volt a társaságukban. Csák elhülve nézte. Horr Lona.
A felesége bemutatta a lánynak és hozzátette:
– A tengernek köszönhetjük ezt a kedves ismeretséget.
Csák két perc mulva odasúgta a lánynak:
– Gézáról egy szót se. Nem tudják.
Egy hálás pillantás volt a válasz. Mikor elváltak. Csák a feleségéhez
fordult:
– Az isten szerelmére, micsoda ismeretségeket kötsz? Ez valami
orfeuménekesnő.
– A lányoddal veszekedj, válaszolt az asszony. Különben, fürdőn nem kell
az embernek nagyon válogatósnak lennie. Kedves, ennyi elég.
– Oh, olyan kedves volt hozzám, mondta a leány.
Csák hallgatott. Nem tudott már Horr Lonára haragudni. Vakmerő egy nő,
gondolta magában. Utána nézett. A távolból csak a szőke haját látta és a
karcsu termetét. Szépnek találta.
Azután gyakran voltak együtt. Horr Lona urinő volt, diszkrét volt,
elmés, kedves, mulatságos; de a szeme titokban tüzesen lobbant néha
Csákra. A férfi érezte, hogyan zavarják meg a nyugalmát ezek a szemek.
Ideges lett, zavart, ingerült; küzdött a lány hatalma ellen, de a
nyugtalansága egyre növekedett. Látni kívánta már és róla álmodott. A
leány akaratosan, könyörögve, álmodozva, mámorosan simogatta a
pillantásával.
Egy este szivarozva sétált a kertben. A többiek lefeküdtek már.
Találkozott a lánynyal. Zavarodottan állott meg.
– Hová megy? – kérdezte azután.
– Felmegyek lefeküdni, – válaszolt a lány és a kezét nyujtotta neki.
Csákon forróság futott át.
– Felmegy, felmegy… mondta dadogva.
– Igen.
A lány megszorította a kezét hosszan, tartósan, égetően, és lesütött
szemmel ment el.
Csák megállott. Pirult, szégyenkezett, megvetette magát, a feleségére
gondolt és a leányára, akik itt vannak a szomszédban; a fiára gondolt;
de forró láz futott át a tagjain, égető szomjuság tikkasztotta el a
torkát a meleg nyári éjszakában, és a leány után indult.