Az asszonyt sokáig kínozta az álma.
– Álmában ismeri meg az ember önönmagát. Álmában ismeri meg az ember a
rejtett tulajdonságait, mondta magában. Hát én rossz asszony volnék?
Sokáig kínozta ez a kérdés. Eltelt egy év, két év, és még mindíg eszébe
jutott néha az álma, és még mindíg szégyenkezett, ha eszébe jutott, még
mindig zavarodva fordult el a férjétől, az ajkába harapott és elpirúlt.
Lassanként azonban megnyugodott. Kezdte elfelejteni az álmát,
megállapította nyugodtan és biztosan, hogy hűséges feleség, aki szereti
a férjét és akit már csak a kényes ízlése is visszatart a csalástól;
Ysardra sem gondolt többé félelemmel és undorral; a nagy muzsikusra való
emlékezése zavartalan és kedves emlékezés volt.
Eltelt tíz év, harmincegy éves lett és nyugodtan és szépen élt.
– Magda – mondta ekkor egy napon a férje – el kell mennünk a
Losonczy-bankettre.
– Menj egyedül.
– Nem lehet. Nagyon rossz néven vennék, ha nem jönnél el.
Így elment az asszony is. A bankett zajos volt és rettentően unalmas.
Ismerős kevés volt; az unalmas ismeretleneknek egy egész hadseregre
mutatkozott be és az asszony kétségbeesve gondolt rá, hogy éjfélig nem
szabadulhat meg. Mikor asztalhoz ültek, még egy idegent mutatott be a
férje.
– Geréb László kollégám.
Leültek a vacsorához. Az asszony jobboldalán ült a férje, a baloldalán
Geréb ült le. Keveset beszéltek. Geréb apró szolgálatokat tett az
asszonynak, de nem igen szólt hozzá.
Később a férjével beszélgetett – rajta keresztül – jogi dolgokról.
Az asszony unatkozott. Egyszer-kétszer ránézett a szomszédjára és
találkozott a a pillantásuk. A férfinek mély és tüzes pillantása volt. A
feje is szép formájú, finom fej. Az ajkai keskenyek, az álla gőgös; és
nyilvánvalóan nagyon unatkozott.
Az asszonyt bántotta ez az unatkozás, ő kezdett beszélgetést, de a
szavaik egy percre sem melegedtek fel. Az asszony boszankodott.
Azután hazamentek. Az asszony úgy érezte, hogy megsértették; szépnek
tudta magát, és fájt, hogy a szépségét nem vették észre; ostoba és
jelentéktelen ember, – mondta haragosan; de kénytelen volt mégis Gerébre
gondolni, és nagy keserűséget érzett, mikor elaludt.
Nyugtalan álma volt; néhányszor felébredt, reggel felé azonban lágyan és
mélyen elaludt, és világos, tiszta és nyugodt álma keletkezett.
… A szalonban ült és mellette ült Geréb. Megfogta a kezét és halkan ezt
mondta:
– Magda!
Őt elfutotta az öröm és csodálkozva és diadalmasan gondolt: – hát mégis
tetszem neki.
Geréb ekkor feléje hajlott, elérte az ajkát, és ő simán, természetesen,
egyszerűen és boldogan átadta magát.
… Mikor felébredt, világos reggel volt. Kinyitotta a szemét és
körűlnézett; kinyújtózkodott, ásitott és álmosan mosolygott.
– Szervusz szívem, mondta a férje, jó kedved van.
– Igen, szólt nyugodtan az asszony, jól aludtam.
A férje megsimogatta az arcát és nyugodtan indult kifelé.