Gyöngyösi bekopogtatott a feleségéhez:
– Magda, itthon vagyok. Siess szívem, mert elkésünk.
– Mindjárt készen leszek, mondta az asszony.
Öt perc múlva kijött. Kivágott báli ruha volt rajta. Gyöngyösi
megcsókolta a nyakát, és az asszony hálásan mosolygott rá.
Azután lementek és kocsiba ültek.
– Igaz is, mondta Gyöngyösi, akarsz megismerkedni Ysard-ral? Fürst, az
impresszáriója, meghívott, vacsorázzunk együtt vele koncert után.
– Igen, mondta az asszony. Ugyis vendéglőben vacsoráztunk volna.
Felértek a terembe, leültek és nemsokára kezdődött a koncert. Az asszony
el volt ragadtatva, minden zongoraszám új szenzációkat hozott a számára,
és lelkesen tapsolt. Mikor a hangversenynek vége volt, Gyöngyösi újra
megkérdezte:
– Hát együtt vacsorázzunk vele?
– Igen, válaszolta lelkesen az asszony, igen, igen. Micsoda muzsikus ez.
A világ első zongorása. És a saját dolgai elsőrangúak.
Felvették a téli kabátjaikat, átmentek a vendéglőbe, és megkeresték a
Fürst külön szobáját. Az impresszárió vagy tizennégy vendéget hívott meg
és a vendégek már mind ott voltak. Tíz perc múlva jött Ysard is.
Megismerkedett a társasággal, azután vacsorához ültek. Gyöngyösiné a
muzsikus mellé kerűlt, eleinte egy kicsit ideges volt, de Ysard őszinte
és nyílt tetszéssel nézegette szép, szőke fejét; beszélgetni kezdtek, az
asszony boldog volt, hogy jól tud franciául, és azután kipirulva,
vidáman és bátran kérdezett és felelt.
– Mester, mondta, el vagyok ragadtatva magától.
– Asszonyom, mondta Ysard, én hasonlóképen el vagyok ragadtatva magától.
– Én a muzsikára értettem.
– Én magára értettem.
Azután beszélgettek muzsikáról, operákról, Párisról, Berlinről, és két
óra volt amikor hazafelé indultak. Elbúcsuztak Ysardtól és kocsiba
ültek. Az asszony fáradt volt és álmos; de izgatottan és boldogan
nyujtózkodott. Örült, hogy szép volt és hogy tetszett, örült, hogy
hallotta Ysardt és hogy megismerkedett vele. A muzsika és a tetszés, a
társaság és a kis pezsgő, amit ívott, az egész színes és érdekes éjszaka
megborzongatta és felizgatta.
Azonban álmos volt és mikor hazaértek, gyorsan le akart feküdni.
– Én írok még egy levelet mondta a férje, hogy holnap délelőtt nem
megyek tárgyalásra.
– Jó, válaszolta az asszony; azután lefeküdt.
Öt perc alatt elaludt. Mire a férje visszajött, mélyen aludt. Gyöngyösi
föléje hajolt, látta, hogy alszik, és ő is lefeküdt.
Az asszony álma éber volt és nyugtalan. Össze-vissza kavargott a fejében
a mai este, elmúlt események és elmúlt esték, és többször felébredt.
Reggel felé megszűnt a lázas, értelmetlenül rohanó, össze-vissza
kavargó, fantasztikus és kínzó álmodás; nem hánykolódott többé,
csendesen, lágyan és mélyen elaludt, és egy világos, tiszta és nyugodt
álma keletkezett.
… A szalonban ült a diványon. Vele szemben ült Ysard és franciáúl
beszélgettek. A muzsikus azután felkelt, melléje ült, és megfogta a
kezét.
– Asszonyom – mondta – el vagyok ragadtatva magától.
Azután megszorította a kezét, és lassan feléje hajolt. Elérte az ajkát
és csendesen megcsókolta… És mindez oly símán, olyan természetesen és
egyszerűen történt, mindez olyan ellenállhatatlan volt, a csók és az
ölelés olyan kábítóan és olyan mámorítóan ereszkedett le rá, az egész
esemény olyan ködösen, homályosan és édesen burkolta be őt, hogy az
elméjének és a lelkiismeretének egy rezzenése, a szemérmességének és a
hűségének egyetlen tiltakozó mozdulása nélkül adta át magát.
Világos reggel volt, amikor felébredt. Zavarodottan nézett körűl, azután
eszébe jutott, mi történt vele. A szíve rémülten dobbant meg, és riadtan
kérdezte magától, hogyan volt mindez lehetséges. Nem tudott válaszolni
magának, és rettenetes szégyenkezés rohanta meg. Mit csinált? Hová
vitték a gondolatai, hová vitte egy galád és csúfos álom? Hogyan
történt, hogy kiszolgáltatta magát egy idegen férfinek, akit nem szeret,
és elárulta a férjét, akit szeret? Szégyelte magát és gyűlölte magát.
– Istenem, gondolta, egy félévi házasság után!…
Világos volt előtte, hogy megcsalta a férjét. Gyűlölettel gondolt a
tegnapi estére, Ysardra, a muzsikára; remegett a félelemtől és attól a
fájdalomtól, hogy semmít sem tehet jóvá; reszketve nézett körűl…
A férje jött.
– Magda, drágám, jó reggelt, – szólt és meg akarta csókolni.
Az asszony ekkor keserves, lázas, réműlt zokogásba tört ki.
– Magda, szívem, mi baj van? – kérdezte ijedten Gyöngyösi.
Az asszony szégyenkezve szorította be a fejét a párnájába, és
kétségbeesetten, fájdalmasan sírt.
– Mi bajod, mi történt? – könyörgött a férje.
Az asszony sírt és végre szégyenkezve és halkan mondta:
– Semmi… nincs semmi. Valami… rosszat álmodtam.
– Óh drága, bolond asszonykám, azért nem kell sírni, mondta Gyöngyösi.
És megnyugodva ment el.