A bankkonzorczium (némi csekély módosítással) elfogadta a Kont
feltételeit. A parczellázási munka befejezése, illetve a telekkönyvi
állapotok rendezése után hajlandó volt 400 millió koronát a régi
birtokos érdekeltség javára s ugyanannyit a Kont kezéhez folyósíttatni,
azzal a feltétellel természetesen, hogy az uradalmak részvevői az egész
összeg erejéig, úgy birtokukra vezetendő zálogjogi biztosítással, mint
személyi hitelükkel is szolidárisan jótállanak.
A pénzügyi rész rendezésével egyidejűleg kezdetét vette az uradalmak
felosztásának temérdek körültekintést és részlet-munkát igénylő művelete
is.
Alig két hét lepergése után több mint háromszázezer ajánlat adatott be.
Való, hogy a megállapított fizetési feltételek igen kedvezőek voltak. A
szerződés megkötése napján a vételár 10%-át kellett a vevő félnek
lefizetnie, a hátralékot tetszésszerinti, negyven évre felosztható
rátákban törleszthette.
A sokszoros túljegyzés folytán szükségessé vált ajánlattevőknek bizonyos
osztályokba való sorozása. A klasszifikálásnál irányadó szempontok
voltak: a pályázó egyéni tisztessége (személyhitele), családi állapota
és nemzetisége. Az első osztályba a többgyermekes apák lettek fölvéve, a
másodikba az egygyermekesek, a többi osztály összeállítása a parczellázó
bizottság részéről inkább statisztikai munka volt, az azokba sorozottak
ajánlata, a családos jelentkezők fölös számánál fogva tárgyalás alá sem
bocsáttatott. A nem magyar nemzetiségű pályázók pályázatai azonban
bizonyos arányszám szerint figyelembe vétettek. Minden egyes magyar
telepítvénynek 20–30 százaléka, svábnak, szerbnek, horvátnak, tótnak
jutott. Hadd asszimilálódjanak!
Valameddig ajánlattevő fél alá nem irta azokat a kikötéseket, a
melyekkel Kont a föld észszerű művelését szinte ráoktroyálta vevőire: a
bizottság szóba sem állott vele. De kevés ilyen ember akadt. A Kincses
skrupulusai hiábavalók voltak. A nép fölszabadítóját látta Kontban s
vakon elfogadta minden javaslatát, parancsát, abban a meggyőződésben,
hogy az csak javára válhatik…
Hónapokig tartott, míg a régi dominiumokon tervezett új telepek végleges
rendezése befejeződött, de Kont addig se pihent. Mindenekelőtt egy 4000
magyar hold kiterjedésű kertészetet alapított, hogy a telepeseket s
majdan az egész ország népét, ingyen nemes alanyokkal láthassa el; a
nagyobb községekben vegyészeti állomásokat szervezett, a melyeknek a
föld elemzése volt a feladata; az e czélra kirendelt vándorgazdák azok
munkálata, szakértői véleménye alapján rendelték el a telepeseknek, hogy
mint műveljék földjüket s mit vessenek belé; minden vegyészeti állomás
műtrágyatelep is volt egyszersmind, a hol telepesek minimális áron
szerezhették be a rájuk diktált földjavító anyagot. «Egy szem mag se
hulljon haszontalan földbe és haszontalanul», véste Kont emberei eszébe
a jelszót, a melynek betartása fölött zsarnoki szigorral őrködött.
Aztán egy óriási épület alapját vetette meg a nagyúr.
– Ez lesz – mondta Kincsesnek, – az összes általam kreált nemzeti
intézmények központi szervezetének a székhelye. Az államot az
Országházából dirigálják, annak anyagát, a társadalmat, innen a
Nemzetházából fogjuk ápolni, irányítani.
Lázas sietséggel folyt az építkezés. Négy hónap lefolyása alatt tető alá
került az ország leghatalmasabb s legterjedelmesebb épülete. Akkorára
már elkészült Kont a hivatalos szervezetek tervezetével is: a
kinevezett, előkészített s beoktatott hivatalnokok elfoglalhatták
helyeiket. A hatalmas, százfelé terjeszkedő igazgatásnak főbb ágazatai
szerint tiz osztály hatáskörébe lett beosztva a nagystilú nemzeti munka
fölötti igazgatási és felügyeleti hatalom. Ezek: I. A népesedési
mozgalmat vezető, II. A filantrópiai, III. Az adóreform, IV. A
földmivelési, V. Az ipari, VI. A kereskedelmi, VII. A vizszabályozási és
vizerő, VIII. Új termelési ágakat meghonosító s új találmányokat segítő,
szabadalmazó s végre IX. A bányászati osztályba. A X-ik (elnöki)
osztálynak Kont volt a feje. Minden osztály mellé tanácsadó, szakértő
testületek rendeltettek, a melyeknek tagjai a világ minden tájáról
meghivott világhirű szakemberek lettek; az előmunkálatokat végző, a
magyar föld becslésével megbizott amerikai urak valamennyien itt
maradtak a Kont szolgálatában.
De volt ezeknek egyéb fontosabb teendőjük is a szakértői tanácsadásnál:
az amerikai pénztőke meghódítása. A magyar föld gazdagságát kimutató
becslési munkájuk s jelentésükhöz fűzött szakvéleményeik tudományos
feldolgozása után Kont egy rendszeres művé tömöríttette az általuk
összeállított értékes anyagot, s kinyomatván azt, elküldte az összes
számottevő amerikai pénz-emporiumokba. S az újvilág pénz-embereinek
figyelme egyszeribe Magyarország felé fordult. Rövid idő alatt
tuczatjával keresték fel Kontot Amerika milliárdosai s az általuk ismert
s nagyratartott szakértőik véleménye alapján konzorcziumot kötöttek
egymás között a magyar föld ki nem aknázott kincseinek mozgósítására. A
konzorczium feje Kont lett, a ki tizszázalékos hozzájárulással vett
részt az érdekeltségben. Az igazgatótanács felerészben magyarokból,
másik felerészben amerikaiakból volt összeállítva. A magyarok között
szerepeltek a Kont-massza régi birtokosai közül a legtöbben, egyebek
között Gábris, Gyimóthy, Kanut is. Kincses a felügyelő-bizottság
elnökévé s Lombos annak tagjává választatott. A három milliárd tőkével
megalakult részvénytársaság a «Magyar Föld Értékeit Feldogozó és
Értékesítő Ipar- és Kereskedelmi-Részvénytársaság» czimet kapta. Angolul
rövidesen: Americo-Hungarian Exploiting Company.
Mire elkészült a Nemzet-háza, megkezdhette működését a Részvénytársaság
is.
Meg is kezdte (mert az amerikainál a percz is drága) azonnal. Valahol
törvényeink tervbe vett alkotásaiknak nem állottak útjában, perczet sem
késtek, hozzáláttak a munkához. Fölszaggatták a földet mindenütt, a hol
aranyat, ezüstöt, kobaltot, antimont, rezet, vasat, márványt,
drágakövet, szenet, tőzeget jelzett a szakértők jelentése. Gépgyárakat
emeltek amerikai mintára, a melyek a bányászati kultura legújabb és
legtökéletesebb gépmintáinak előállításával foglalkoztak. Tuczatjával
nőttek ki a földből, a föld méhéből kivájt nyersterményeket feldolgozó
hatalmas iparművek. Az üzemhez szükséges vizenergiának kihasználásához
szükséges gátak, zsilipek, akkumulátorok s egyéb erőgyűjtő berendezések
építéséhez, a mennyiben vizjogi törvényeink értelmében nem ütköztek bele
mások szerzett jogaiba, szintén hozzáláttak s megigértették Konttal,
hogy az amúgy is elavult vizjogi törvények revizióját keresztülhajtja az
országgyűlésen, hogy az általuk tervezett nagystilú, az egész országot
behálózó vizszabályozás és vizierő-megosztás kolosszális és egységes
művét akadály nélkül keresztülvihessék minden vonalon.
Kont nemcsak ennek a revizióját vállalta magára, de valamennyi oly
törvényét, a mely a nagy nemzeti munkát hátráltathatta volna, a mellett
javaslatokat dolgozott ki új törvények, iparvédő és kereskedelmet
fejlesztő törvények előkészítésére.
A Nemzet Házában égett a munka, a folyó ügyeken kivül valamennyi osztály
törvényjavaslatok előkészítésével volt elfoglalva. Ezekre majd rátérünk
később. Akkor, a mikor a javaslatok tárgyalásáról lesz szó…
De az előmunkálatok részletei se igen érdekelhetik a regényolvasót. Az
új, hatalmas, gazdag Nagy-Magyarország vajudásánál mindenesetre
érdekesebb lesz a befejezett, megszületett s életereje teljességében
lévő államorganizmust működése közben látni. Akkor, a mikor a szem elé
terülő kép nem szorul bővebb magyarázatra; hatásának közvetlenségét nem
alterálja a befejezetlenség körül ólálkodó emberi kishitűség és
kételkedés: hogy vajjon milyen lesz az utolsó ecsetvonás után, nem
romlik-e el addig, beválnak-e rajta alkotójának összes inspirácziói és
reményei?…
… Addig is számoljunk be a Kont esküvőjéről. Mert megtörtént rövidesen,
hat héttel az eljegyzés után.
De nem azzal a tüntető, megejtő fénynyel, a melyet Kont egyéb
körülmények között a közélet terén kifejteni szokott. Házasságának szent
intimitásait nem akarta nimbusza czéljaira kihasználni azzal, hogy az
ország piaczára állítsa be látványosságnak azt, a mi egyedül a templom
áhítatára való.
Szűk körben tartották meg esküvőjüket Kont és Emerenczia herczegnő. Az
anyakönyvvezető István de genere Kont néven vezette be a matrikulába a
férjet, miután az felmutatta neki a kötelező okmányok bemutatása alól
való dispenzáczióját.
Az esküvő tanui Gábris és Kincses voltak. Az eskető pap egy szegény
káplán (a kit Kont később püspöki rangra emeltetett.)
Kont természetesen várkastélyába vezette a herczegnőt. A női lakosztály
küszöbén letérdelt előtte:
– Kisérje áldás minden lépésedet a szeretetedért és a hitedért, – mondta
s felállván, keblére zárta a boldogságtól szinte elalélt hitestársát…
Kont még egy napi pihenést sem engedett meg magának esküvője alkalmából.
Vitte, ragadta a tüze: alkotni, gyarapítani. Reggeltől estig járt kelt,
buzdított, tüzelt. Referáltatott magának mindenről, a legkisebb
mulasztás sem kerülte ki figyelmét, az ő szankcziója nélkül elintézést
nem nyert semmiféle ügy.
Különösen paraszt-telepítvényesei sora feküdt a szivén. A legnagyobb
szigorusággal ellenőriztette, hogy végrehajtják-e szakközegeinek nevében
kiadott utasításait, főképen a kiültetni kötelezett gyümölcsfákat
illetőleg. Minden vonalon kedvező jelentéseket kapott. A telepesek
megszerették a fát, (a mit különben nem igen sokra becsült eddig a
magyar), mert ő tőle jött. Legtöbb fejcsóválást meg a föld vegyelemzési
kényszere provokálta, – mert azt már még Kontnak magának sem igen hitték
el az atyafiak, hogy egy darab rögből akkurátusan ki lehessen sütni,
hogy mivel kell legczélszerübben bevetni a táblát, – de azért ettől sem
igen ódozkodtak.
– Hagy mulassanak a tudósok, – mondták, – mert alighanem nekik kell a
miskulanczia, hogy legyen miről könyvet irniok…
Miután Kont egymaga mégsem győzte minden vonalon az irányítás és
ellenőrzés munkáját, annak jogi részében megosztozkodott Kincses
mesterrel. A törvényeket előkészítő bizottságok működésének
főfelügyeletével fiskális uramat bizta meg.
Lombos a kiadóhivatalt kormányozta s tartott is ott oly pedáns rendet,
hogy még a légy röpüléséért is felelőssé tette alantos közegeit.
Őszig úgy beleszokott új munkakörébe a Nemzet-házának valamennyi
tisztviselője, mintha évtizedekkel ezelőtt kitaposott nyomokon való
haladásról lenne szó. Pedig úgyszólván még ki sem alakulhatott a
feldolgozandó anyag kezeik között. Újabb és újabb invencziókra volt
szükség, hogy simán mehessen az ügyek ellátása. Mindenki gondolkozott,
önálló konczepcziókon törte fejét. Egy eleven organizmus szive volt a
Nemzet-háza, az állam organizmusának rugóihoz, fűtőkazánjához semmiben
sem hasonlított. Itt élt, fejlődött, vért szivott magába minden
intézmény, ott kereken járt, mint a taliga. Kont nem egyszer
hangoztatta: a társadalom, a nemzet önző munkája az igazi produktiv
munka, az állam nem produkál, csak szortiroz és rendez.
A politikától lehetőleg távol is tartotta magát Kont vitéz. Pártonkívül
maradt, nem vett részt semmiféle alakulásban, csak akkor lépett az
aktivitás terére, midőn egy áldatlan obstrukczió után, a melyet egy
nagykövetnek tapintatlan bambasága provokált, kénytelen volt az uralkodó
feloszlatni a Házat. Kont akkor egy újabb kiáltványt bocsátott ki, a
melyben az ő zászlaja alá való sorakozásra hivta fel a nemzetet. A párt
hivatalos neve «Országos Párt» volt, de mindenki csak Kont-pártnak
nevezte.
A nyár végén megejtett általános választásokon túlnyomó többséget
nyertek a Kont jelöltjei. Közöttük volt Kincses és Lombos is.