A költségvetési vita lezajlása után Kont igénybe vette a magyar
képviselők törvénykezdeményezési jogát s egy emlékezetes beszéd
kiséretében a Ház asztalára tette időközben nyélbeütött
törvényjavaslatait.
Beszéde (a mi különben is százféle alakban adatott ki azóta)
szóról-szóra olvasható az akkori országgyűlési naplóban, nem egy
elbeszélő munka keretébe való. A történelemtől mindössze annyit vesz
kölcsön az iró, a mennyi a maga hőse világlátásának, lelki
konczepcziójának illusztrálásához szükséges…
«Ebben az országban szerteszét hevernek a kincsek, mint a bitang jószág,
csak le kell értük hajolni, hogy mindnyájan gazdagok legyünk s mégsem
moczczant ezer esztendeig, hogy felszedje őket, a magyar. Mert sajnálta
a gerinczét és mert vak volt.»
Ez volt a beszéd kezdete. A folytatásából ime egy pár szemelvény:
«Rövid időn annyi lesz itt a munka, hogy kétszer annyian se fogjuk
győzni, mint a mennyien vagyunk. S ha majd kétszer annyian leszünk, új
források támadnak, örökösök, kiapadhatlanok, mert nincs olyan gazdag
föld több, mint a mienk, akkora tömegeket semmiféle ország nem képes
eltartani, boldogítani.
«A nyers produkcziót meg kell sokszorozni s itthon kell feldolgozni
mindent, a mi emberileg feldolgozható. Nemcsak feldolgozni, de
elfogyasztani is. Ki csak az megy, a mi itt fölös; be ne jöjjön semmi,
mert ha akarjuk, van, lesz mindenünk.
«A fősúlyt a minőségre kell fektetnünk. Úgy a nyers produkczió, mint a
gyáripar terén, a világversenyben győztesek csak így lehetünk. Ne érjük
be azzal, hogy jobbat adott Isten, mint más népeknek, buzában, borban,
gyümölcsben, állatban, becsüljük meg a gondviselés emez ajándékát, a
melylyel kiválasztott népét megáldotta, azzal, hogy igyekezzünk a
legjobb nyers terményczikkből a legjobb anyagot, árúczikket előállítani.
A «magyar minőség»-et világfogalommá kell emelnünk.
«Követnünk kell a természet törvényeit, s azokhoz alkalmazkodjunk az
emberi törvények megalkotásánál. A föld megterheltetését mindenha
kínnak, injuriának érezte a magyar, tehát el kell a földadót (a mi az
állami bevételeknek ugyis csak egy töredékét képezi) törölni s a helyett
a nyersterményekre kell illetéket kiszabni. Ez így igazságosabb,
egyenlékenyebb, egyszerűbb, nem kiván komplikált apparátust s mégis
jövedelmezőbb.
«Az első tekintély az anya. A királyi kitüntetés nem a férfit illeti
meg, hanem a nőt, a ki gyermeket nevel.
«A föld, valamint a levegő mindenkié. Azon kell iparkodni, hogy mennél
többen részesülhessenek a föld jótéteményeiben. A viszonyokat odáig kell
fejleszteni, hogy majdan a szabadságjogok megsértése nélkül törvénynyé
lehessen emelni, miszerint 100 holdnál nagyobb birtoktestet senki sem
birhat.
«A ki gazdagabb, többet adjon a köznek. Csak egy igazságos adópolitika
van, az, a mely fokozatosan megvalósítja a létminimum adómentességét s
minden vonalon keresztülhajtja, kiépíti a progresszivitás elméletét.
«Egy nemzet létalapját a szellemi művelődés, a szabadság és a vagyon
képezik, minden egyéb azon épül fel önmagától, automatikusan: az állam
nemzetközi sulya, a jog, a törvény, az igazság, a melyek azok nélkül
puszta óvó és rendészeti szurrogatumok, ha nem üres jelszavak.
«Művelt társadalom nem tűrheti meg, hogy tagjai éhezzenek, de még azt
sem, hogy ki ne vegyék részüket az élet örömeiből.
«Egy eszme, egy költemény, a mely megragadja a sziveket, többet ér egy
nyert csatánál, mert fölemeli, megnemesíti az emberanyagot.
«Csak egy arisztokráczia van: a szellemi. A többi képzelődés, vagy –
természetellenes tömegalakulás.
«Az a törvény, a mi láb alatt van, kiirtandó, ha alaptörvény is, csak a
fejlődést biztosító és előmozdító törvények tűrhetők meg a Corpus
Jurisban; különben annyi új törvényt kell hozni, mint a mennyi
életviszony szabályozásra szorul, a termelésnek arányban kell állania a
növekedő szükséglettel ezen a téren is.
«Csak oly monopóliumoknak van jogosultságuk, a melyek nem sértik egyesek
érdekeit; az állam, polgárai rovására, nem üzérkedhetik; legföljebb az
_érdekükben_ szerepelhet, mint közvetítő. A buzát például az államnak
kell a termelőtől megvennie, mert az jobban értékesítheti azt, a maga
hitelével és tekintélyével kedvezőbb piaczot teremthet számára, mint
jobb minőségű terménynek, emelheti az árát s kikoplalhatja a szűkmarkú
keresletet. Semmi értelme nincs annak, hogy valameddig az elsőrendű
gyümölcs, vagy portéka esetleg tizszerte nagyobb áron kél el, mint az
alsóbbrendű: az első minőségű búza, a melyre, valameddig finom süteményt
esznek az emberek a földön, mindig szükség lesz, ugyanazon az áron
dobassék piaczra, mint a fele értékű franczia vagy olasz gabona…
«A gyermek neveltetését elvben az állam tartozik ellátni; ott, a hol nem
látja el, ellenőrizni tartozik azt. A rosz erkölcsű szülők gyermekei
törvényesen kisajátíthatók az állam terhére s közintézetekben
nevelendők…»
Mint a fenti szemelvényekből látható, a Kont által benyújtott
törvényjavaslatok főképen a népjólét előmozdítását, a nemzeti vagyon
öregbítését czélozták.
Első nagy beszéde alkalmával tizenöt ilyen javaslatot nyújtott be Kont,
– köztük a vizjog reviziójára vonatkozót, – s valamennyit törvényerőre
emelte a Ház, illetve magas szentesítésével a király. Ausztria, bár a
nagy készülődés féltékenységre méltán okot adhatott volna, hozzájuk sem
szólhatott, a testvér két állam közjogát távolról sem érintette a
javaslatok egyike sem. Kont megmutatta, hogy így is lehet dolgozni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A Kont-eset történetéből immár alig hiányzik egyéb, mint azoknak az
eredményeknek bemutatása, a melyeket hazánk nagy reformzsenije
alkotásaival a nemzet újjáteremtése, a haza megmentése körül elért.
Elérte, hogy a haza földje azoknak a kezébe került, a kik azt legjobban
szeretik, imádják, mint hajdantan a tüzet pogány őseik. Az új
gazdálkodási rendszer, a melyhez az első évi kedvező eredmény után
egyszeribe hozzászokott a földmíves, meghozta gyümölcsét. A földmívelési
miniszterium által kiadott statisztikák tanusága szerint mennyiségben
legalább 100, értékben 200 százalékkal több nyers anyagot termett a föld
Kont óta, mint azelőtt. Ennélfogva két-háromszorosára szökött fel a föld
ára s mi természetesebb, minthogy a nagybirtokosok saját érdekükben
önként megváltak latifundiumaiktól a földmives javára, annyival is
inkább, hogy a konzorczium által létesített vállalatokba befektetett
pénz rengeteg kamatot hajtott. Négy év múltával annyira felszökött
részvényeik értéke, hogy Kont beválthatta szavát: 400 millió korona
helyett 800-at fizetett vissza azoknak az uraknak, a kiknek naivságából
megkezdhette az ő nagy reformművét… A paraszton kívül hovatovább
mindenki részvényes akart lenni; az érsekek, püspökök maguk kérték a
holt kézen levő birtokok szekularizáczióját, hogy szaporíthassák
egyházmegyéik jövedelmeit. Megrendíthetlen hitele volt Kont minden
intézményének és méltán, mert hiszen még csak a kezdetén voltak az
országos vagyon mozgósításának az amerikai nagymesterek s máris
megkétszerezték befektetett tőkéiket.
A temérdek felszabadult, pénzzé változott érték, a mi a birtokforgalom
föllendülése folytán folyóvá lett a volt nagybirtokosok kezében, mind
részvényért kiabált. Talán a Low-féle Missisipi-részvények sem voltak
olyan kapósak annak idején, mint az Ameriko-hungarian company-éi. S Kont
gondoskodott róla, hogy az amerikai tőkések bizonyos föltételek mellett
kötelesek legyenek részvényeiket kiadni a kezükből. Ki is adták. Az urak
kivettek volna a kezükből még annyit is. Tizenöt év múlva csak azoknak
az idegeneknek kezén maradhatott csak egy részvény is, a kik
nosztrifikáltatták magukat. Ilyenek sokan voltak s teljesen
asszimilálódtak.
De asszimilálódtak a nemzetiségek is. A jólétben elsimultak a
féltékenykedések, de azonkívül is gondoskodott Kont oly nemzetiségi
törvényekről, a melyek azáltal biztosították a magyar faj hegemóniáját,
hogy a magyar hazafiságot anyagi kérdéssé tették. Ingyen nem lesz
szivesen magyarrá se tót, se oláh, de ha kiéheztetvén, anyagi javakat
igérnek és adnak neki a hazafiságért, bizony nem lesz bolond a tót, hogy
kapva ne kapjon az erényen.
Azok között az eszközök között, a melyekkel Kont a föld nyershozadékának
értékét megsokszorozta, előkelő szerepet játszott új termelési ágaknak
és iparműveknek meghonosítása.
Hovatovább másodrendű szerepre szorultak a gabonaneműek, a jobban fizető
nemes gyümölcs, rizs és a gyapot mögött. Nagy elterjedtségnek örvendett
még a len és a komló is. Megszaporodtak a szőlőkertek s okszerű
pinczekezelés elterjedése folytán világpiaczi czikké lettek a magyar
borok.
A búzát csakugyan az állam monopolizálta, de nyereség nélkül; idővel
elérte, hogy megfizették neki a búza tényleges belső értékét (a
világbúza áránál 50–60%-al többet), de a többletet visszatérítette a
termelőknek, abból csak a közraktári és kezelési interkaláris
kamat-költségeit vonta le.
A nép pedig, az istenadta nép, szaporodott a jólétben kedve szerint.
Gyermekét, inproduktiv korában felnevelte az állam, s mire munkaképes
lett, csak tőkét képviselt a családban, attól nem tarthatott a szülő,
hogy munkát nem talál. Ilyenformán hogyne szűnt volna meg az Egyke,
mikor csak kárral járt s mikor a vagyon kérdése egygyé lett a munka
kérdésével: ki-ki annyit kereshetett, mint a mennyit akart.
A haza minden polgára elfért a magyar földön s értéke szerint
helyezkedhetett el. Úgy a munkás, mint a szellemi élet harczosa.
Protekczió, nepotizmus szóba se jöhetett, mert szükség volt minden
erőre, s a munkában élők jogosulatlan kedvezmények osztogatása által nem
csalják meg magukat. Mindenki az őt megillető helyére került az állam
gazdaságában, a munkamegosztás természetes úton kifejlesztett
nemzetgazdasági törvényei szerint. Nem kallódott el a magyar faj
hatalmas energiájából úgy szólván semmi, mert több volt a munka, mint a
munkás.
Bevált Kontnak az a törekvése is, a melylyel a magyar termelés értékét a
minőség emelése által igyekezett gyarapítani. A magyar nyersterménynek,
valamint iparczikknek európai hire ment, kivitelünk megnőtt, ki se tudta
elégíteni a keresletet, míg behozatalunk a minimumra redukálódott,
gyarmati czikkekre szorítkozott. A pénz itt maradt az országban és újabb
és újabb befektetési alkalmakat keresett.
A világraszóló viziművek, a melyeknek kiépítése s az ahhoz fűzött
számítások fényesen beváltak s csakugyan ellátták az ország összes
iparvállalatait a szükséges energiával, az országban termelt s új
területek megnyitása folytán óriásilag felszaporodott kőszénkészletnek
helyes felhasználását feleslegessé tették. A Balkán-államokat
boldogítottuk a fölös mennyiséggel.
Általában a Balkán, Kis-Ázsia és Éjszak-Afrika piaczait a mi terményeink
és gyártmányaink uralták. Még az élelmes németek s a retorzió politikája
sem árthatott kereskedelmünknek, a kikoplaltatás kisérletébe azok
bicskája tört bele, a kik megtámadtak bennünket. Mert jobbat adhattunk
(a termelés olcsósága folytán) ugyanazon az áron, mint más állam. Jól
számított Kont vitéz.
A kultura természetesen óriási lendületet vett. A művészet, irodalom,
tudomány virágzásnak indult. A szellemi munkával foglalkozók kontingense
megnövén, több szellemi energia jött forgalomba s nem lévén tétlenségre
kárhoztatva senki, nem kallódott el a tehetség, nőtt, addig nőhetett,
szabadon, fölényes ambiczióval, a meddig növekedésében határt nem
szabtak neki a természet korlátjai. Más korlátok nem léteztek.
Elszaporodván a tőke, rengeteg vagyon vált fölössé, maradt fenn a luxus
czéljaira. S miután kielégítette eredendő anyagi vágyait, szinte
öntudatlanul rákapott a magyar a nemes luxusra is. Elkezdett képet és
szobrot venni, könyvtárakat alapítani s nagystilű márványpalotákat
épített… S miután még így sem tudta hova tenni a pénzét: kórházakat s
egyéb emberbaráti intézményeket létesített…
Tizenöt esztendő múlva a Kont föllépése után 60 milliárdra lett a magyar
nemzet vagyona becsülve Ausztria 40 milliárdjával szemben. S hála
népesedési mozgalmi törvényeinknek s gazdagságunknak, népességünk is
túlszárnyalta a testvérországét.
Kont ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy megkoronázza művét. Az
egész országgyűlés élén a király elé lépett s a nemzet nevében önálló
hadsereget, bankot kért s a vámközösség megszüntetését követelte.
S az ősz király teljesítette a nemzet kérését; ezekkel a szavakkal
felelt:
– Most már, hogy gazdagabb magyar népem birodalmam többi népeinél:
kérését azok sérelme nélkül teljesíthetem; vonakodásomnak amúgy se lenne
értelme, mert a természet rendjén királyi hatalmammal nem
változtathatok. Az erősebb, a gazdagabb velem vagy nélkülem, mindig
győzni fog a gyöngébb és szegényebb fölött…
… Ime, ez a Kont-eset. Így mentette meg a végromlástól, így váltotta meg
nemzetét egy gondviselésszerű férfiú. Magyar szerencse, hogy végszükség
esetén mindenha gondoskodott hasonló nemzetmentő férfiakról a mi
Istenünk. A mi Istenünk az ő népét nem hagyja el.
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: