Nemsokára, újabb híreket megelőzve, Platón maga érkezett Sikeliából
haza. Házához (künn, az Akademia közelében van) Athenae legjobbjai
siettek üdvözlésére. Harmadnap az Akademiában tisztelőinek nagy serege
fogadta tapssal, ujjongással. Aristoteles is köztük volt. Platón az
alkalomhoz szokta kötni tanítását. Ma (kiki tudja, hogy miért) a
tyrannisról tanít. Párbeszédes elbeszélés művészi formájába foglalja
gondolatait. Glaukonnal beszélgetteti Sokratest, akit most és mindig,
mint az igazság és döntő szó mesterét, tolmácsol.
Fölteszi a kérdést, hogy a tyrannus, mint ilyen, nyomorult-e, vagy
boldog? És a vágyak háromféleségéből, meg a gyönyörélvezetek megfelelő
számából és az uralkodások módjainak háromságából (aszerint, hogy az
okosság, vagy csak a törvényesség, vagy pedig féktelenség a lényegök),
továbbá kormányzók és kormányzottak sorsának viszonosságából, rejtelmes
számvetés segítségével, kihozza, hogy a tyrannus
hétszázhuszonkilencszeres (= 3×32×33) távolságban áll az igazi
gyönyörélvezettől. (Dionysiosra sújt ez a felelet.)
Aristoteles tanulékony és hűséges tanítványa lett ugyan Platónnak, de
nem olyanképpen, mint Platón volt Sokratesnek, akiket találkozásuk első
óráján kezdve a legcsodálatosabb vonzalom és szeretet köt vala egybe, s
akik halhatatlanságukban is elválhatatlanokká lettek. Sokrates nem írt
könyveket, csak egy nagy tanítványt képezett ki szelleme örököséül. _Ez_
pedig semmit sem tanít a maga nevében, hanem lelkének minden kincsét,
tanításaiban és írásaiban, tragikus végü mestere nevének oltárára rakja
áldozatul: mindent a Sokrates nevében…
Aristoteles önálló és eleve is birálásra hajló elmével hallgatta Platón
művészi formáju leckéit. A mester hamar értesült új hallgatójának
jelességeiről, a föltünésről, amelyet ifju hallgatótársai közt már is
szerzett. Méltóságosan és igazságossággal viseltetett irányában. A
kodrostól és Solóntól származó dicső férfiunak jóindulatát fokozhatta
az, hogy Aristoteles atyja, _Nikomachos_, királyi családnak híres
orvosa, aki Hiatrikont és Physikát is írt. Az ifju tehát asklepiasi nagy
nemzetség, akinek származásához méltó lesz a jövője is.
Tanításai közben Platón gyakran vetette rá nyugodt bizalommal a szemét:
– Mit adhat még ehhez hozzá a mi Sokat-olvasónk?
Máskor pedig:
– Mit szól a kérdéshez iskolánk Esze?
Aristoteles tiszteletes szerénységgel fogadta a kitüntető jelzőket, s
nem kapatta el magát. Inkább azon volt, hogy a legkomolyabban véve,
megérdemelje.
Azalatt a négy év alatt, amíg Platónt folytonosan hallgathatta, végképp
megszerette az Athenaeben tartózkodást is. Házat vásárolt, s törvényes
módon fölvétette magát a megtelepedettek közül a valóságos polgárok
sorába. Nem a politikai jogokért, inkább csak illendőségből. Különben az
athenaei demokratiát ő kiméletesebben ítélte meg, mint Platón, aki a
Sokrates elitéltetése után a „sokfejü zsarnokot“ ki nem állhatta, s tíz
évet töltött távol hazájától, mígnem rabszolgaságából, amelybe őt az
idősebb Dionysios vettette, mint athenaei polgárt váltották ki s hozták
itthonába.