_Törő_, majd _Beatrix_.
_Törő_ (mosolyogva néz az altábornagy után. Derült, nagy boldog jókedv
ragyog az arcán, amelyet néha zavar meg egy kis nyugtalanság. Az
ablakhoz lép. Kinéz rajta. Visszafordul. Türelmetlenkedni kezd).
_Beatrix_ (benéz az ajtón, mosolyog): Maga van itt?… Bejöhetek?
_Törő:_ Maga itt a ház úrnője… Én csak vendég vagyok…
_Beatrix_ (bejön): Nálunk a vendégnek több joga van, mint a gazdának.
_Törő:_ De én úgyszólván fogoly vagyok itt… Az apja rámdördült, és
annak, amit mondott, azt hiszem, az volt az értelme, hogy fogságra vet
és meg akar büntetni.
_Beatrix:_ Vallja be, hogy a büntetést megérdemelné… (Nagylelküen:) De
én majd közbenjárok.
_Törő_ (mosolyogva, túlzottan): Örök hálára kötelez…
(Szünet.)
_Beatrix_ (jár-kel, úgyszólván kerülgeti Törőt. Várja, hogy Törő
szóljon, de minthogy Törő hallgat, megrázza a fejét és ő szólal meg):
Tudja mit… én nem szeretem ezt a hangot… Mondja meg nekem mindenekelőtt
becsületesen és komolyan: mit érez most?… Hogy van?… Elégedett, vagy
elégedetlen?…
_Törő_ (egy másodpercnyi habozás után): Megmondom… Boldog vagyok…
Szeretném kinyitni a két karomat és megölelni vele a földet… Sohasem
hittem volna, hogy ilyen jó az… az erkölcs; és… és a becsület; és… (a
meghatottságát egészen elrejtve:) és hogy… Sohasem hittem volna, hogy én
így szeretem a hazámat.
_Beatrix_ (minden mondathoz boldogan igent int. Azután vár).
_Törő_ (nem szól többet).
_Beatrix:_ És… és… és nincs nekem semmi érdemem abban, hogy maga… most
ilyen jól érzi magát?
_Törő_ (kissé elsötétül az arca. Azután becsületesen): De igen. Magának
köszönhetem… hogy… hogy… hogy egy jégkéreg lepattant a szívemről.
_Beatrix_ (megint hevesen többször igent int. Azután megint vár. Hiába.
Bosszúsan): No?… És?
_Törő_ (zavarban): És?…
_Beatrix_ (odalép hozzá): Ejnye… hát igazán nem akar engem most már
feleségül venni? (Maga is mosolyog a heves felelősségrevonáson.
Általában nem veszi komolyan a dolgot.)
_Törő_ (nagy zavarban. Nem tekint a szemébe): Nézze, Beatrix, én
magának… őszintén nagyon hálás vagyok… Őszintén az egész életre… De azt
hiszem… a szabadságát vissza kell adnom.
_Beatrix_ (elkomolyodik): És miért?
_Törő:_ Mert… azt hiszem… úgy vettem észre… maga… maga még mindig
szereti Almásyt.
_Beatrix:_ Ezért?
_Törő_ (int).
_Beatrix_ (röviden): Ez csacsiság… Sohasem is szerettem voltaképpen.
_Törő:_ De…
_Beatrix:_ Még valami van?
_Törő:_ Igen.
_Beatrix:_ Ki vele.
_Törő_ (elszánja magát; komolyan): Nézze, Beatrix, én azt hiszem… én
megmondtam magának… én csak akkor tudok nyugodt és boldog lenni, ha
engem nagyon szeretnek. Mindenek fölött. Mindennél jobban.
_Beatrix:_ És én?
_Törő:_ Maga… engem ide visszatérített… Az elszántságával és a
bátorságával… Ezért én egy életre hálás vagyok magának… De ugyanakkor…
ugyanakkor… maga azt mondta, hogy engem magamra hagyna; azt mondta, csak
azért jött velem, hogy visszatérítsen; és ha nem jövök… elhagy engem.
_Beatrix:_ Ezért?
_Törő:_ Ezért.
_Beatrix:_ Mert azt mondtam magának, hogy elhagynám?
_Törő:_ Igen.
_Beatrix_ (elnyomott mosolygással): Csakhogy az nem volt ám igaz…
_Törő_ (álmélkodva): Mi?… Mi?…
_Beatrix_ (lassan): Amikor azt mondtam, nem mondtam igazat…
_Törő_ (levegő után kapkod).
_Beatrix_ (nyugodtan): Hazudtam. (Közelebb megy hozzá.)
_Törő_ (hátrál): Vagyis maga…
_Beatrix:_ Vagyis én magát sehogy, soha, semmiért a világon el nem
hagytam volna. De ha ezt akkor őszintén megmondom, maga marad a
makacsságban, a bajban és az örök bánatban. Hogy megmentsem… kénytelen
voltam hazudni.
_Törő_ (levegő után kapkod): Maga tehát nemcsak azért jött velem, hogy…
_Beatrix:_ Én azért mentem magával, hogy mindig magával maradjak és hogy
magától soha el ne váljak. (Feléje megy.)
_Törő_ (boldog volna, feléje indul, de hirtelen megáll): De hátha…
_Beatrix:_ Hátha?
_Törő:_ Hátha… akkor mondott igazat és _most_ nem mond igazat?
_Beatrix_ (mosolyogva tagadja és indul feléje).
_Törő_ (hátrál, kétségbeesve): Sohasem fogom megtudni, mikor hazudott.
_Beatrix_ (energikusan feléje nyomul): Az nem is fontos. Az a fontos,
hogy végre belássa, hogy engem kell feleségül vennie. Még pedig sietve.
_Törő_ (mosolyogva meghökkenve néz rá).
_Beatrix:_ Akarja tudni, miért?… (Törő igent int.) Azért, mert… látja…
én rájöttem, hogy ma már csak a nőkben vannak meg a férfias
tulajdonságok.
_Törő_ (kételkedő arcot vág).
_Beatrix:_ Az igaziak: a hűség, az állhatatosság, a kitartás, a
következetesség, az őszinteség… ezek csak a nőkben vannak már meg.
_Törő_ (szólni akar).
_Beatrix_ (nem engedi): Almásy?… az kivétel… Megállapítottuk tehát, hogy
férfias tulajdonságok csak nőkben vannak. A férfiak hütelenek,
állhatatlanok, következetlenek és mértéktelenül hiúk, különösen
következetlen, állhatatlan és hiú a tehetséges férfi… Minél
tehetségesebb, annál inkább… A maga következetlensége, állhatatlansága
és hiusága tehát… (Alig talál rá szót:) már egyszerüen kimondhatatlan…
Hogy ebből baj ne legyen, szüksége van arra, hogy a boldogsághoz és
boldoguláshoz szükséges következetességet, állhatatosságot és puritán
egyszerüséget, hogy úgy mondjam, rábízza a feleségére, az életének
határozottan jobbik és szebbik felére… Kell, hogy valaki következetes,
állhatatos és hiuságtól ment legyen maga helyett is… Kell, hogy valaki
vigyázzon magára… Vagyis mi következik mindebből?… kell, hogy maga engem
minél előbb boldogan, hálásan és szeretettel feleségül vegyen.
_Törő_ (állandóan hátrált előtte; most végre nem bírja tovább; megáll;
elneveti magát. Egy másodpercig nevetve néznek szembe egymással. Azután
Törő megöleli… Hosszu ölelés).