_Beatrix, Almásy._
_Beatrix_ (föláll, sóhajtva körülnéz, megborzong az idegenségtől, az
ablakhoz lép és kibámul a sötétségbe).
(A baloldali ajtó villámgyorsan fölnyílik és rongyolt ruhában, porosan,
gyorsan, de szinte zajtalanul beugrik rajta Almásy. Az ajtót halkan és
gyorsan bezárja maga mögött és mozdulatlanul megáll.)
_Beatrix_ (visszafordul, halkan fölsikolt, azután megismeri Almásyt és a
szájára szorítja a kezét, hogy a sikoltását visszaszorítsa. Szünet): Ah,
te vagy az?
_Almásy:_ Én.
(Szünet.)
_Beatrix:_ Te üldöztél bennünket?
_Almásy:_ Én.
_Beatrix:_ A golyóitok én körülöttem röpködtek… (Szünet.) Mit akarsz
itt? (Szünet.) Minek jöttél ide?
_Almásy:_ Én Törőt vagy visszatérítem, vagy megölöm.
_Beatrix_ (hevesen:) Menj el innen…
_Almásy_ (közelebb lép hozzá; halk fájdalommal): Bea, te engem
elárultál.
_Beatrix_ (hevesen akar válaszolni, de azután halkan és dacosan csak
ennyit felel): Bocsáss meg, én téged nem szeretlek.
_Almásy_ (fájdalmas ajkrándulással veszi tudomásul a választ): De ebben
a hitvány árulásban vele tartani… vele elmenni… A milliók kedvéért vele
lealacsonyodni… (Szünet.) Miért jöttél el vele?
_Beatrix_ (küzd az érzelmeivel; gőgösen): Mert én őt szeretem és én
odamegyek, ahová ő hí engem.
_Almásy_ (fájdalmas ajkbiggyesztéssel, fanyar fejbólintással veszi
tudomásul a választ. A foga közt halkan): Asszony!
_Beatrix:_ És én neked azt mondom: innen menekülj. És ilyen hangon vele
ne beszélj, mert ő… mert ő… olyan, mint egy király; engem hagyj vele
egyedül; és megölni őt ne próbáld… mert én őt visszatérítem… de ha te
merészeled csak a kezedet is fölemelni ellene… (Teljes asszonyi dühvel
akar vele szembe szállni, de hangokat hall a folyosó felől és
félbeszakítja magát.) Jönnek… Menekülj innen… Rejtőzz el legalább.
_Almásy_ (komoran): Hová?
_Beatrix_ (a baloldali ajtót, nem a lépcsőházba, hanem az ebédlőbe
nyílót fölnyitja): Ide… Próbáljuk meg, talán nem vesznek észre… (A
jobboldali folyosó felé figyel.) Siess.
_Almásy_ (bemegy az ajtón).
_Beatrix_ (sápadtan várakozik).