_Törő, Beatrix._
(Egymástól messze megállnak és hosszan és hallgatva nézik egymást.)
_Törő_ (szintelen, szinte rekedt hangon, szándékos közömbösséggel, száz
más szót beleszorítva a torkába): Hm… (Rágja a szavakat, teljesen
nyugodtan:) Beatrix, – a ruhája elrongyolódott.
_Beatrix_ (elfogódva): Igen, – elszakadt. (Szünet. Közömbösen:) A mikor
a csónakból kiugrottunk.
(Szünet.)
_Törő_ (rekedten, gőgösen): Lihegve kellett futni. És elbotlott. Kétszer
is.
_Beatrix_ (zavarodottan simogatja végig magát): Ah, semmi…
_Törő_ (reszkető, elbiggyesztett ajakkal): Lövöldöztek ránk. A vízbe
csapkodtak a golyók. (Közelebb megy hozzá. Más hangon:) Félt?
_Beatrix_ (egyszerüen): Igen. Dideregtem. Még most is didergek.
(Összeborzong.)
_Törő:_ Adja ide a kezét, Beatrix.
_Beatrix_ (odaadja a kezét): Hiszen a maga keze is jéghideg.
_Törő_ (elereszti a kezét. Halkan és monotonul): Bocsásson meg nekem
Beatrix… hogy elrongyolódott és bepiszkolódott a ruhája. És hogy lihegve
és elbotolva szaladnia kellett.
_Beatrix_ (a kezét nyújtja neki): Én magát szeretem és…
_Törő_ (megcsókolja a kezét, nem ereszti el, gyorsan, őszintén): Nem
bánta meg? Eljönne még egyszer?
_Beatrix_ (nem válaszol, folytatja a mondatát): … és oda megyek, a hová
maga hí.
_Törő:_ Eljönne mégegyszer?… Erre feleljen.
_Beatrix:_ Előbb feleljen maga: megtenné még egyszer?
_Törő_ (elereszti a kezét, elfordul, az ajkába harap, visszafordul,
megáll; gőgösen és fölemelt fejjel): Megtenném még egyszer. (Megfordul
és kimegy.)
_Beatrix_ (összekulcsolt kézzel sokáig mozdulatlanul néz utána).