_A főlakáj, Radován, Törő, Beatrix._
(A kis társaság hosszu és izgatott futás után érkezik meg; a hátsó
ajtón. – Az ajtó mögött lépcső van, ezen kellett fölrohanniok. – Az ajtó
fölrántódik; elsőnek lép be a főlakáj, aki vezette a társaságot, azután
Radován, majd Beatrix és végül Törő. – Törő szótlan és komor.)
_A főlakáj:_ Ide jőjjenek… Gyorsan be az ajtón… A lépcsőház még nem ad
védelmet a golyók ellen… (Törőhöz idegesen:) Siessen kérem, oda még
betévedhet egy golyó.
_Törő_ (lassan és komoran bejön).
_A főlakáj_ (behuzza mögötte az ajtót): No most aztán lövöldözhetnek, ha
a román határőrség el nem rontja a mulatságukat.
_Radován:_ Vagy, ha jobbnak nem látják egyszerüen átrándulni ide.
_A főlakáj_ (felsőbbségesen): Legyen nyugodt… itt már román területen
vagyunk.
_Radován:_ A Dunán is román területen voltunk, mégis fütyültek
körülöttünk a golyók.
_A főlakáj_ (büszkén): De itt a mi követünk védelme alatt vagyunk.
_Radován_ (nagyon fanyarul, mindig mély keserüséggel, szinte tompa
dühvel beszél): Van az önök követének egy ezred bakája is, hogy
megvédjen bennünket, ha azok mégis meggondolják a dolgot és átrándulnak
ide?
_A főlakáj_ (gőggel): Legyen nyugodt, nem rándulnak át. Mert az
átrándulás, az azt jelenti, hogy a mi fővezérletünk rögtön kiadja a
parancsot a háboru megkezdésére.
_Radován_ (teljes, keserű, harapós dühvel): És ön azt hiszi, hogy a
háborutól odaát félnek? – és nem az önök fővezérlete fél tőle?
_A főlakáj_ (bámulva): Mi történt önnel? Most bennünket gyülöl? (Nézi.)
Eh… ön mindenkit gyülöl… (Óvatosan kinyit egy ablaktáblát.) A lövöldözés
különben úgy látszik abbamaradt… Igen… Teljes csönd… Itt biztosságban
vagyunk… (Kinyitogatja az ablaktáblákat.) Nem értem, hogyan üldözhettek
bennünket… a telefonvezetékek el voltak vágva… Az üldözőink huszárok
voltak; tornyirányban próbáltak az automobil elé vágni… Mindenesetre
helyes volt, hogy nem hallgattunk az öreg paraszt könyörgésére és
kilyukasztottuk a másik csónakot.
_Radován:_ Ha a bárónőre hallgattunk volna, már fogságban volnánk.
(Szünet.) Minek ijedős asszonyokat hozni az ilyen útra.
_Beatrix_ (ijedten néz rá).
_Törő_ (föl akar lobbanni, azután gőgösen hallgat).
_A főlakáj_ (befejezte a rendezgetés munkáját): Igy… rendben van…
(Megáll. Udvariasan, nem lakáj módra, hanem házigazda módjára:) És most
talán lesz majd részem abban a szerencsében, hogy megismerkedhetem a
bárónővel. (Törőre néz.)
_Törő_ (komoran hallgat):
_Beatrix_ (zavarodottan): De hiszen én önt már ismerem, Schmidt úr.
_A főlakáj_ (udvariasan): A bárónő nem ismer… Engedje meg, hogy
bemutatkozzam: Golovin Miklós… kapitány. (A bemutatkozás szól Törőnek
is.)
_Beatrix_ (elfogódottan bólint).
_Törő_ (komoran meghajol).
_Golovin_ (szeretetreméltóan): Engedjék meg, hogy átvegyem itt a
házigazda szerepét… Remélem, sikerül elég kényelemmel ellátnom
mindnyájukat… A bárónőnek teljes garderobera lesz szüksége, arról
természetesen gondoskodunk… csak holnap reggelig kérem a szives
elnézését.
_Beatrix_ (elfogódottan): Nagyon szeretetreméltó.
_Golovin_ (benyul a zsebébe és egy papirlapra rajzolt skiccet vesz elő):
Engedjék meg, hogy megismertessem önöket a ház berendezésével is. (A
skiccről olvassa:) Ez itt a társalgó; balra az ebédlő van; jobbra
folyosó: hálószobák… egy, kettő, három… méltóztassék majd választani… A
földszinten mi helyezkedünk el… (Törőhöz:) ott egyébként teljesen
berendezett laboratórium is várja önt… A háznak villamos telepe van, itt
tehát (keresi a villamos-lámpa csavarját) rögtön teljes világosságot
teremthetünk. (Fölcsavarja a lámpát. Világosság.) Igy… Parancsolják
talán most mindjárt a vacsorát is? (Hallgatás.) Nem? (Szünet.) Később?
_Beatrix_ (habozva): Azt hiszem, kilenc óra tájban… most még nyolc óra
sincs.
_Golovin:_ Nagyon helyes. Lehetek más valamiben szolgálatukra? (Hosszu
szünet.) Ha semmiben, akkor (Törőhöz:) mi talán elintézhetnők a mi
ügyünket. (Alig észrevehető, inkább csak az udvariasság kedvéért való
mozdulat a válasz.) Igen? Akkor talán nem terheljük ezekkel a komoly
dolgokkal a bárónőt, akinek nyilván kellemes is volna egyedül maradnia.
_Törő_ (komoran): Nekem az a kivánságom, hogy a bárónő is legyen jelen
a… tárgyalásnál.
_Golovin:_ Amint parancsolják. Mi tehát megvesszük az ön találmányát nem
húsz, hanem huszonöt millió koronáért, amely huszonöt millió korona a
Credit Lyonnais bukaresti testvérintézeténél máris az ön rendelkezésére
áll. Azonkívül ha ön formálisan az én kormányom szolgálatába lép, mi még
tiz évig fizetünk önnek évenkint egy fél millió frankot, amely fél
millió frank felvehető minden év julius elsején a Credit Lyonnais párisi
főintézetében.
(Hallgatás.)
_Törő_ (lesütött szemmel): Miért… miért… kívánják önök, hogy én az önök
kormányának a szolgálatába lépjek?
_Golovin:_ Hm… szeretnők hivatalossá tenni azt a ránk nézve valóban
örvendetes összeköttetést.
_Törő_ (felnéz): Hogy minden lehetősége megszünjék a hazatérésemnek?
_Golovin_ (udvariasan): Ha parancsolja: igen.
_Törő_ (fanyarul): Ez még mindig nem akadálya annak, hogy én a
találmányomat idővel egy más hatalomnak, – esetleg magának az
osztrák-magyar monarchiának eladjam.
_Golovin_ (habozik, azután nagyon udvariasan): Nem akadálya, – de mi
tökéletesen megbizunk az ön becsületében.
_Törő_ (szinte felszikrázik a haragja erre a bókra, azután erőt vesz
magán és keserűen, gúnyosan legyint egyet).
_Golovin:_ A döntő az, hogy megegyeztünk. (Hallgatás.) Tehát
megegyeztünk. Ez a döntő. És minthogy ránk nézve nagyon kívánatos a
dolog sürgős lebonyolítása, bátor vagyok önt megkérni rá, fáradjon le
velem a földszintre, hogy a laboratóriumot önnek megmutathassam.
(Szünet. Félig most már Radovánhoz is, aki eddig hallgatva állott.)
Szabad kérnem talán erre… (A jobboldali folyosó felé mutat.)
_Radován_ (indul).
_Törő_ (rövid habozás után): Kérem az urakat, menjenek előre. Én
szeretnék a… a menyasszonyommal pár szót váltani.
_Golovin:_ Kérem. Parancsoljon. Majd erre kérem azután, hogy utánunk
fáradjon. (Meghajol, kimegy Radovánnal. Utközben:) Ami önt illeti…
(Elmentek.)