rejtve maradt rezgéséből s ezer más csekély jelenségből is tudja, hogy
mi van annak a lelkében, aki hozzá szerelemről beszél.
* *
Miben sem kell inkább _természeteseknek_ lennünk, mint a szerelemben. A
csalafintaság, mesterkedés, pose és félrevezetés a börzeügyletben igen
hasznos dolog lehet (tisztességesnek ott sem az), de a szerelemben az
őszinteségtől és a dolgok természetes rendjétől való eltérés bizonyosan
megboszúlja magát, mert mérget kever abba, aminek az emberi életben
legtisztábbnak és legkifogástalanabbnak kell lennie.
* *
Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valamely áldozatot azért, akit
szeret: az már ne hozza meg.
HÁZASSÁG.
A házasság az isteni és emberi jogok egyesítése.
_Modestinus_.
Amióta emberek élnek, mindig megvan az a törekvés, hogy a házasság és
családi élet erkölcsi rendjét a külső jólét és a társadalmi rend
szabályaival pótolják. De a szeretet aranykapcsait sohasem lehetett és
nem is lehet soha nyers vasból való pántokkal helyettesíteni.
Van ennek az állításnak próbaköve is.
Az életben bizonyosan láttál már sok mindenfélét, némely csodálatos
dolgokat is, feltéve, hogy nem vagy túlságosan fiatal, ami egyébiránt
nem hiba. Láthattál elég vagyonilag rendezett, külsőleg kifogástalan
házasságot, amelyről tudtad, hogy mindez csak látszat, a világrend
kedvéért űzött állandó hazugság, amelynek leple mögött szeretetlenség és
mély erkölcsi nyomor dühöng. Van ilyen elég; a gazdagok közt sokkal
több, mint a szegényebbek között.
És láthattál, vagy sejthettél olyan hosszú időn át tartó szerelmet, ami
talán házasságra sohasem vezethetett, vagy éppen a jog ellenére,
reménytelenül, bujkálva, de mégis hallatlan makacssággal tartotta magát.
Mit gondolsz, ha _amazokat_ kérdezed meg és azután emezeket, melyik
fogja azt vallani, hogy boldogabb és tökéletesebb ember?
Keserves dolog ugyan a világrend ellen szeretetben élni, de emberileg
mégis emelkedettebb, becsesebb, sőt erkölcsileg is magasabb így, mint a
világ befogadott törvényes rendje és helyeslése szerint tengődni a
szeretetlenség és képmutatás keserves nyomorában, a megszabadulás
reménye nélkül.
* *
A házasság opera, amelynek vezérmotívuma a szerelem. Vannak vezérmotívum
nélkül való operák is, de ezeket jobb volna külön darabokban előadni.
Családi boldogság.
Az ember annál boldogabb, minél teljesebben és őszintébben vannak
rendezve nagy életviszonyai. S mivel közönségesen a _szerelem és
házasság_ kérdései azok, amelyek legnyomósabbak az életben: ezek
összhangja adja az elérhető legnagyobb boldogságot, ziláltsága pedig a
legnagyobb boldogtalanságot.
A pénz és vagyoni jólét a kisebbik érdek. Igen sok gazdag ember
fordította már maga ellen a fegyvert szerelmi szerencsétlenség vagy
zilált családi élet miatt. És igen sok szegényes viszonyok közt élő
ember érezi magát boldognak összhangos családi életében.
Az élet nagy bolondságait nézve, sokszor úgy tetszik, mintha az
állatvilág szerencsésebb volna a fajfenntartás küzdelmeiben, mivel maga
közt végre is ki tud veszekedni valamely tűrhető, a faj tökéletesedésére
kedvező igazságot. Ellenben az »ésszel és szabad akarattal bíró lényt«
az élet legnagyobb kérdésében, ahol a nő boldogsága vagy erkölcsi
katasztrófája s vele a jövő nemzedék deréksége vagy hitványsága dől el,
gyakran a tökéletlen multaktól átvett gyatra életszabályok s a jelen
durva önzései irányozzák.
A polgári társadalomban naponként megesik, hogy a józan életszabály, a
társadalmi állás túlbecsülése s a gazdag hozomány nemcsak az egymásnak
szánt házasfeleket dönti erkölcsi nyomorba, hanem az utódok testi és
lelki szerencsétlenségének is nemzedékeken végig özönlő kútforrásává
lesz.
A nőnek szent jogai vannak a teremtéstől fogva a szerelemre. De amikor
keresi, rendesen csak új előítéleteket kap a civilizációtól. Bevett
erkölcsi szigort, kemény házassági jogot vagy hivatásához illő termékeny
boldogság helyett száraz és meddő nőemancipációt.
* *
A boldog házasságnak a kellékei következők:
1. Erős, kipróbált és kölcsönösen hű szerelem.
2. Megfelelő korkülönbség. A nép szerint a menyasszony legyen fele
annyi, mint a vőlegény és héttel több. De ez a szabály némi alkut is
eltűr.
3. Jó egészség.
4. A két házasfélnek helyes erkölcsi alapon álló jelleme.
5. Vagyoni rend, ha nem is éppen gazdagság.
Menjen férjhez!
A korán való férjhezmenés a legvégzetesebb társadalmi előítéletek közé
tartozik.
A 16–18 éves leány, kivált nevelési rendünk mellett, még
testileg-lelkileg egyáltalán gyermek. Egész mivolta szerint képtelen még
az élet legnagyobb kötelességeinek teljesítésére. És ami legfontosabb,
tökéletlenül fejlett értelmi és érzelmi világánál fogva végzetes
tévedéseknek van kitéve.
Ebben a korban kötik rendesen a legszerencsétlenebb házasságokat. A
szülők és rokonok tele beszélik a leány fejét, hogy milyen jó dolog
asszonynak lenni. Önálló lesz, szinházba járhat, főzhet-süthet ami nekik
tetszik; szép butoraival, fejkötővel, ékszereivel imponálni fog;
látogatásokat fogadhat; hazatérő férjének nyakába ugorhat és így tovább.
Félig gyermekfejjel, tökéletlen érzelemvilággal, biztos tapasztalat és
itélet nélkül, a környezet rábeszélésének és az önálló asszonyi állapot
csábításának engedve, férjhez mennek tehát és hűséget fogadnak olyan
úrnak, aki »elegáns és jó állással bír«. Ha nem is szeretik mélyen, no
de rokonszenveznek vele és – amint mondani szokás – majd csak egymáshoz
törődnek.
Bölcs-bolond beszéd!
Kevesen akarják elhinni, hogy a szerelem nemcsak ideális igazság, hanem
fiziológiai igazság is. A legkövetelőbb igazságok közt is az első,
aminek megvannak a magához illő jogai. És hogy az a nő, aki komoly és
határozott szerelem nélkül megy férjhez, természeténél fogva nem
megbízható feleség. Még maga előtt sem az, mert hiszen a nő gyönge lény,
akit a szeretet tarthat meg csak a férj és a család számára. Ha ez nincs
meg, minden doktrina és kényszer kevés arra, hogy állandó hűségét
biztosítsa.
Szerencsétlen hiúsága a szülőknek! És ostobasága a világnak, hogy az
ilyen korán férjhez menő leányokat irigylik.
A férjhezmenés a leány 20 éves életkorában is inkább korán van, mint
későn. De akkor legalább már némileg a maga felelőssége mellett megy
férjhez és érzelmeiről legalább magának számot bír adni.
Milyen kevés vígasztalása az a szerencsétlenül férjhez adott nőnek, hogy
kétségbeejtő helyzetét nem egyedül maga okozta!
* *
Ha minden férj zsarnok volna, akit a nők zsarnoknak mondanak, akkor a
világ már régen nem volna egyéb, mint egy óriási keleti szatrapia,
többnejűséggel.
* *
A férj és feleség nyilvános helyen ne csókolózzon; de ha már
egyáltalában tesznek valamit, inkább csókolózzanak, mint veszekedjenek.
Tegeződés.
A szülők és gyermekek között a kölcsönös tegeződést nem lehet
helyeselni; annál kevésbé a fonák szokást, hogy a szülők a gyermekeket
magázzák, ezek pedig őket letegezzék. Ez egészen a feje tetejére állítja
a dolgok természetes rendjét, tehát nyegleség. A magyar család rendjének
régi időktől fogva az felel meg, hogy a szülők a gyermekeket tegezzék,
azok pedig őket magázzák, még pedig illő tisztelettel.
A kölcsönös tegeződés idegen, németes szokás. Amivel indokolják, hogy t.
i. a családi élet kapcsait bensőbbé teszi, értéktelen, mivel a családban
nemcsak a szeretet és bensőség kötelékei lényegesek, hanem a tekintély
is az. Valószinű, hogy az a gyerek, aki apját tegezi, serdült korában
egy nap ezzel fog előállani:
– Apám! Fizesd ki az adósságaimat.
A bensőséget azzal lehet fentartani, hogy a gyermek szüleit »édes apám,
édes anyám« címmel illesse és ők így viszonozzák: »édes fiam, édes
lányom«.
A magyar nép józansága mutatja meg az utat. Ott nincs ez a tegeződés, de
a gyerek szüleit »édes szüleimnek« (édeszlőim) nevezik, ezek pedig őket
»édes cselédjeim« szóval illetik.
Valamikor a családfő a feleségét is tegezte, a nő pedig férjét »urazta«
(férjem uram) és a népnél ma is így van! a férj a feleségét tegezi, ez
pedig kendezi az »urát«.
A magyar családi rendben – pedig az elég jó – semmi sincs, ami a
kölcsönös tegeződést támogatná, annál kevésbé olyan, ami a címzések
megfordítását indokolná.
Mesterkedések.
A szerelmes férfit asszonyi praktikákkal nyilatkozatra bírni nemcsak
nőietlenség, hanem oktalanság is.
Ha a férfi szereti a nőt és a nőnek erről bizonyossága van, tudnia kell
azt is, hogy az a férfi kezdettől fogva magáévá akarja őt tenni. Meg
kell várnia tehát, amíg ő a maga akaratából nyilatkozik.
Mert: vagy helyes érzülettel bír az a férfi és akkor biztatás nélkül is
ez a legnagyobb gondja; biztatni tehát felesleges. Vagy helytelen
erkölcsi érzülettel bír, megbízhatlan, vagy éppen szédelgő: és akkor
biztatni káros.
De van más, gyakorlati szempont is.
A férfi, aki a nőt szereti és mégsem megy át a »nősülés terére«,
bizonyára oly jelentékeny akadályokkal – akár anyagiakkal, akár
erkölcsiekkel – küzd, amelyek nősülését vagy egyáltalán, vagy bizonyos
időre lehetetlenné teszik. És az ilyen küzdelmek minden valamire való
férfiúra nézve a legnehezebb megpróbáltatások közé tartoznak.
Szenvedélyes természetek nem egyszer oldották meg már az ilyen problemát
nagyon is váratlan módon.
Már most, ha a nő becsüli is valamire azt a férfit, akit szeret, akkor
jobb mind a kettőre nézve, ha gyöngéd viszonyuk nyilatkozat nélkül
felbomlik.
A férfi, ha gyöngéd erőszak elé állították, az esetek kisebb részében
képes csak megmaradni a rideg »nem lehet« mellett. Az esetek nagy
többségében a becsületére való hivatkozás lenyomja az ellenálló okokat
és a kényszer nyomása alatt határoz, többnyire helytelenül.
De még ha helyesen határozott is, még akkor is rettenetes az az ár, amit
a nő a férfi igenlő elhatározásáért kénytelen fizetni. Úgyszólván egész
erkölcsi értékét odadobja, gyakran csak azért, hogy egy-két hónappal
hamarabb legyen az esküvő.
A férfi nem felejti el a rá gyakorolt erkölcsi kényszert soha.
Természeténél fogva uralkodásra s a maga és családja életsorsának
független intézésére lévén születve, akaratának és itéletének
megsértését éppen e legkényesebb viszonyában érzi később legkínosabban.
Gyakran az első pillanatban, a szenvedély és lelkesedés hevében talán
nem is veszi észre az önérzetén ejtett súlyos sebet, mint a katona, aki
a csata hevében még átlőtt mellel is harcol egy darabig; de azért ez a
seb mégis csak ott van és elkezd fájni, mihelyest a felhevülések
elmultak. A legszelídebb férfi is érezni fogja idővel ezt a sebet, ha
nem is vallja be soha.
És jaj a »biztató« nőnek, ha idővel az is kitetszik, hogy azok az
akadályok, amelyek a férfi lelkében a házasság gondolatával küzdöttek,
csakugyan nyomatékosak és nagyok voltak. Később azokat az élet a maga
tökéletlenségeivel és bajaival rendesen nagyon is kézzelfogható alakban
állítja a két házastárs közé, szükség, talán nélkülözés, lemondás, vagy
valamely lappangó titok fölfedezése alakjában.
Azért mondják az életben, hogy a házasságnak _tiszta erkölcsi alapon_
kell nyugodnia. A bizalmatlanság, kényszer és őszinteség hiánya, ha a
szerelemben ültették el magvát, a házasságban méregfává növekszik.
Unokatestvérek.
A vérközösség házassági akadályát az unokatestvérek közt a régi egyházi
jogok ismerik. Ismeri az újabb magyar házassági jog is. De mindenütt
könnyű volt alóla fölmentéssel szabadulni. Nálunk az igazságügyi
miniszter adja meg a fölmentést.
Évszázadok tapasztalatai nem erősítették meg azt a feltevést, hogy az
ilyen házasságokból egyáltalán gyönge és beteges gyermekek származnának.
A tudományos megállapítások eddig csak abban bizonyosak, hogy a
házastársak bizonyos közös, állandó és egyforma tulajdonságai az
utódokban rendszerint átöröklődnek. Tehát a rokon házastársak kiváló
tulajdonságai is, nemcsak a rosszak.
Mégis, mivel ily közeli vérközösségnél gyakrabban fordulnak elő bizonyos
leszálló és bujkáló atavisztikus betegségi hajlamok és az ezektől való
szabadulás az utódok nagy érdeke: az unokatestvérek házasságánál
bizonyos óvatosság sohasem ártalmas. Általában a leszálló
terheltségeknél (elmebajok, idegbajok, tüdőbetegek, tagok ferdeségei
stb.) az unokatestvérek házassága nem ajánlatos.
Ha ilyenek nincsenek, a fajilag közelálló, egyforma alkatú, egyszinű
hajú és szemű rokon egyének közt a házasság szintén aggodalmas. Ha
ellenben a fajbeli jelek elütnek és leszálló terheltség nincsen az
apáknál és anyáknál, a vélelem az, hogy az unokatestvérek házassága
kifogástalan.
A lemenő gyermekeknél _többször_ ismétlődő unokatestvér-házasság
egyáltalán nem ajánlatos, mivel a fizikai és szellemi tulajdonságok
egyformaságára, pangására vezet. Az élet fejlődése mindig a
változatosságra törekszik. Ennek mesterséges feltartóztatása a
természeti erők kimerítésével jár s végre is leromlásra vagy meddőségre
vezet.
Igazság-keresés.
A családi életben és a szeretet kötelékeiben ne keressük az igazságot;
elégedjünk meg a _valósággal_, ami az igazságnak szintén egyik fajtája,
talán a jobbik.
Más az a külső életben, ahol az emberek a létért küzdenek vagy
marakszanak és fel is falnák egymást, ha nem állna köztük a jog.
Képzeljük úgy, hogy a jog paragrafusai megannyi lándzsahegyek, amelyek
az ember mellének szegeződnek, mihelyest az élet küzdelmeiben és
dulakodásaiban felebarátjának a zsebébe akar nyulni, vagy az oldalát –
keresztényi szeretettel – be akarja törni.
De mit keresnek ezek a lándzsahegyek a családi életben, a belső rokoni
és baráti körben? Itt ne az igazságokat hegyezgessük még hegyesebbre,
hanem azt nézzük, hogy miképpen lehetne jog nélkül is megélni,
kiméletesség, türelem és szeretet segítségével úgy, hogy egyik a
másiknak javát akarja és ne a maga jobb vagy rosszabb igazságait keresse
rajta.
Többet ér egy csepp szeretet egy tenger szeretetlen igazságnál.
* *
A tétel:
A férjem megcsalt; mivel pedig a házasságban a jogok és kötelességek
egyenlők, nekem is jogom van őt megcsalni.
Hiba, hogy ez a megcsalás sem nem »jog«, sem nem »kötelesség«, hanem a
legnagyobb mértékben jogellenes és kötelességellenes valami. Ez pedig
sehogyan sem illik bele a jogegyenlőség logikájába.
Ha tehát a nő ebben a kérdésben a pozitiv logika és nem a kávéfecsegés
szabályai szerint akar eligazodni, akkor a kérdést így állítja lábára:
A férjem megcsalt; mivel pedig a házaséletben a csalás nemcsak hogy nem
jog, hanem a legcsúnyább jogsértés és kötelességszegés, tehát én nem
fogok annyira lesülyedni, hanem válni fogok tőle, vagy… kikaparom a
szemét.
Mellékesen pedig ezt is hozzá lehet tenni: … különben nem is olyan
nagyon bizonyos, hogy megcsalt.
Műveltség.
A házaséletben sokan aggodalmasan keresik, hogy a _férfi és nő
műveltsége_ közt is meglegyen a kellő összhang. Az esetek többségében
azonban ez csak ürügy; a lényeg a vagyon- és osztályegyformaság.
A szabály mindenesetre az, hogy a férj és nő, ha nem is a tudomány
dolgában, de az általános műveltség, az ú. n. »szellemi láthatár«
dolgában egyenrangú legyen.
A teljes benső együttélés, ami a házasélet boldogságának alapja, alig
képzelhető másképpen, mint ha a házasfelek egymás gondolatait,
törekvéseit és terveit helyesen megérteni képesek. Máskülönben
okvetlenül beáll az a helyzet, hogy az erősebb fél önmagában tartja
gondolatait és szellemileg külön életet fog élni. Ez pedig a gyöngébb
félnek állandóan fájni fog, mivel a mellőzés, a kevésre becsültség
érzetét kelti föl benne.
A két házasfél közt azonban kisebb a baj, ha a _nő_ műveltségi
szinvonala az alacsonyabb, föltéve, hogy nem nagyon sokkal alacsonyabb.
A nő, ha szeret, sok mindenre, szinte a lehetetlenre is képes. Sok
esetben belátja a különbséget és utána jár, hogy kisebbítse. Ha nem is
sikerül neki, kedvességével, szerelmével s ezer kellemes erényével
elfeledteti.
Képzelhető és van is igen sok házasélet, ahol az értelem és műveltség
dolgában magasan álló férj szemrevetés nélkül megelégszik szerényebb, de
szerető és hű feleséggel, akivel sohasem érezteti fölényét. Ily
esetekben az eszes nő elfogadja a helyzetet; az esztelen pedig kínozza a
férjet.
Súlyosabb a helyzet, ha a műveltség dolgában az asszony áll magasan a
férj fölött, ami legtöbb esetben a társadalmi rangban való felsőbbséget
is jelenti. És még ennél is rosszabb a helyzet akkor, ha az asszony
műveltsége mellett nem okos, ami nem mindig jár együtt.
Ilyenkor az összeütközés nem várat magára soká. A nő kevésbé bírja
fölényét erős akarattal megfékezni és elfeledtetni. Az esetek nagy
többségében a férj önállását és szabadságát veszti el a házaséletben. A
nagy dolgokban, de még inkább az apró útbaigazításokban kínosan fogja
érezni, hogy alkotásra hivatott akarata fölött más uralkodik, ha
mindjárt a neje akarata is. Ha azután ez a műveltebb feleség gazdagabb
is, mint amilyen okos, akkor előáll a zsarnokság egy neme, melynek
kormánypálcája s úgy mondják kardja is már négyezer év óta a – papucs.
Mindenkor az a házasság a legboldogabb, ahol a szerelem mellett a
műveltség és vagyon bizonyos arányban áll egymáshoz. Helyesebben
szólván: az ily házasság van legkevésbé kitéve az emberi gyarlóság
romboló hatásának.
Persze van itt egy nagy demokratikus tényező is, ami sokszor a
legnagyobb különbségeket is áthidalja. Ez a _szerelem_, amit még nem
sikerült kipusztítani az emberek közül s minden valószinűség szerint
ezután sem fog sikerülni.
Érdekházasságok.
A házasságnak természeti alapja a szerelem. Erre lehet vagyoni jólétet
is építeni, sőt az utódok érdekében kell is. De megfordítva nem lehet. A
természet nem tűr megfordított rendet. Szerelem vagyoni érdekekből nem
támad soha, ha mégannyi hamis próféta hirdeti is ezt a tanítást.
Minden házasság, mely szerelem nélkül csakis vagyoni érdekekre van
építve, természetellenes állapot, tehát erkölcstelenség is. Akik az
ilyen házasságot létrehozzák, kimondhatatlan és hosszú időkig tartó
szerencsétlenségek és szenvedések Pandora-szelencéjét nyitják föl.
Tegyük föl a kérdést, hogy mennyivel volna erkölcsösebb az élet s
mennyivel volna előbbre a kor (mivel a boldogtalanságnak butító hatása
is van), ha a társadalmi életben a házasuló felek szivét és vonzalmát
tennék föl elsőnek a mérlegre s a »kényszer« kitöröltetnék a házasság
előzményeiből?
Vagy tegyük föl a másikat, azt a lehetőséget, hogy az állam és az egyház
egy napon fölfüggesztené valamennyi létező házasságok érvényességét és
mindenkinek szabadságára bízná, hogy folytassa vagy szakítsa meg a
fennálló köteléket, amint különben ez az ókorban egyes kezdetleges népek
életében hét évenkint meg is történt. Csak akkor lehetne igazán
meglátni, hogy milyen laza és képtelen a modern emberek házasságának a
fundamentuma.
Némelyek szerint a házasságoknak csak egy negyedrésze maradna érvényben.
* *
Az érdekházasság előnyei körülbelül a következők:
Valaki megnősül és elvesz egy leányt, pl. 50.000 korona hozománnyal,
akit nem szeret és aki őt valószinűleg szintén nem szereti. Akkor abból
a következő előnyök háramlanak a férfira:
Mindenekelőtt kifizetheti az adósságait s 3–4 év alatt kényelmesen
elköltheti a többi pénzt. Neje kezdetben szemére fogja ugyan vetni, hogy
»ő tartja el őt«, ami azonban nem tart sokáig. Mihelyest a pénz
elfogyott, akkor már csak azt fogja mondani:
– Te ingyenélő, elverted a hozományomat!
Lesz továbbá annak a férjnek egy folyton válni akaró felesége és
valószinűleg félkegyelmű, keserves gyermekei is, rendes gyümölcsei a
szerelem nélkül összecsirizelt érdekházasságnak.
Végül pedig, – ami szintén benne van az ilyen házasságok programmjában –
a felesége meg fogja őt csalni, mivel szerinte neki joga van különb
emberhez is, mint amilyen a férje. Amiben egyébiránt igazsága is lehet.
* *
Nem okvetlenül az a _gazdag menyasszony_, akinek nagy a hozománya.
Ha figyelemmel nézzük az életet és összevetjük a léha asszonyok által
elpusztított hozományok összegét ama vagyonértékekkel, amelyeket egy
gondos és okos feleség keze és egy szerencsés házasság hozott létre:
akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a »jó parthiek« igazi mivolta nem a
hozmányban, hanem a nő személyében van kifejezve.
Nem lehet ugyan azt mondani, hogy minden nagy hozománnyal bíró hölgy
okvetlenül magával hozza Medea pusztító tüzét is a házba. A világért
sem! De az bizonyos, hogy a gazdag feleség, ha nem igen szeret minket,
vagy mi őt, sokkal szegényebb, mint a hozománytalan feleség, akit
szeretünk és aki minket szeret.
Michelet egy vagyontalan, de tehetséges barátjának ezt tanácsolja: Si
vous voulez vous ruiner, épousez une femme riche!
Ha tönkre akarod magad tenni, csak gazdag nőt végy feleségül.
* *
Nincs megalázóbb a férfira, mint az, ha pozicióját, sikereit és vagyonát
a »szoknyának« köszöni.
Az olyan házasság, ami azzal kezdődik, hogy a férfi éppen férfias
jellemét alacsonyítja le a nő előtt, nem az égben köttetik, hanem a
pokolban. Annak jó vége nem lehet, mivel ellentétes, rothasztó elemek
vannak benne.
* *
Nem igaz az, hogy a modern életben a házasságokat rosszabb elvek szerint
kötik, mint egykor.
A letünt századok telve vannak az érdekházasságok emlékeivel. Az pedig
mindennapi dolog volt a régi jó időkben, hogy a királyok 10–12 éves
gyermekeiket egymásnak eljegyezték.
Egészen kétségtelen, hogy a modern kor számos visszamaradásai mellett is
jobban kedvez a szerelmi házasságnak és a nő szabad választási jogának.
Igaz, hogy ez a jog még korán sincsen általánosan elismerve. A modern
»pénzes zsák« megint olyan új intézmény, ami az ósdi jogelnyomást
örökíti tovább; azonban a politikai, jogi, irodalmi és filozófiai
eszközök hatása alatt s kiváltképpen a természettudományos gondolkozás
terjedése mellett lépésről-lépésre halad előbbre a házasság fizikai és
erkölcsi elemeinek tisztulása is. És ezzel elsősorban a nő
fölszabadítása a testi rabszolgaság alól.
A feminizmus törekvéseinek is ez a legmélyebb erkölcsi magva.
Hozomány.
A régi jó magyar fölfogás szerint, a _hozomány_ az a vagyon, amelyet a
nő férjének hoz a házasság terheinek könnyítése végett. Az új és éppen
nem magyar fölfogás szerint pedig a hozomány ama pénzösszeg, amelyen a
nő férjet vesz magának. Vagy némely hozománytudós szerint: az a ráadás,
amellyel a nő elkel.
A hozomány önmagában véve tisztességes dolog s minden időben adtak is,
kaptak is, hozományt, ha volt. Tisztességtelen és ártalmas azonban az a
fölfogás, mely megfordítja a dolgok természetes rendjét és így fejezi ki
magát:
– A feleség az a teher, amelyet az ember a hozománnyal szokott kapni.
Még a gazdag leányok is tiltakozni fognak mindenkor az ilyen fölfogás
ellen, ha érzik saját méltóságukat. De igen sokszor előfordul, hogy a
férjhez menő vagyonos hölgy is igen modernül gondolkozik és akkor ő a
hozományvadász vőlegénnyel szemben így állítja föl a maga igazságát:
– A férj az a tárgy, akinek a hozomány fejében kötelessége eltűrni az én
szeszélyeimet, esetleg kalandjaimat.
Igen sok dús hozományban lebzselő férj és feleség van, aki szívében egy
egész életen át keserű irigységgel szemléli a kis hozományú vagy
hozománytalan családok gyarapodását és szerencséjét, míg a magáénak
elpusztulását szinte pontosan ki tudja számítani.
A házaséletnek csodálatos, kitanulhatatlan matematikája van. A többi
közt ilyen képtelen számok is fordulnak elő benne: 100 = 100.000,
100.000 = 0.
* *
A hozományvadászat nagyobb ellenségei a női nemnek minden nőtlenségre
kényszerítő állami intézkedésnél és mindig a nő megbecsülésének nagy
hanyatlását jelenti. Aki ez ellen küzd és azt gyalázatossá bélyegzi,
több gyakorlati hasznot tesz a női nem boldogságáért, mint ezer elméleti
bölcselkedő.
* *
Az okos és jó feleség, ha nem is az ő kezében van a pénztár kulcsa,
mindenkor iparkodik férje költekezését s a maga és családja
szükségleteit megfigyelni és arányban tartani, nehogy öntudatlanul
bűnrészesévé legyen férje ballépéseinek.
A házibarát.
Arról van szó, hogy ha egy férjes nőnek valaki hevesen udvarol, vagy
világosabban szólva: szerelmével ostromolja, miként utasítsa vissza?
Következő esetek lehetnek: