indulatainak, mint a férfié. Michelet »örök betegnek« mondja a nőt s a
férfimorál szempontjából igazsága is lehet; de csakis így.
A teremtés közös álláspontjáról nézve, még az is kétséges, hogy nem-e a
női szeszély és az asszonyi idegrendszer ezernyi gyarlósága a természet
igazi ősi rendje? Az utódok és a késő nemzedékek sorsa lévén benne
isteni rendelésnél fogva elhelyezve, élete a fajok nagy életében sokkal
jobban fölolvad, mint a férfié, aki túlnyomólag egyéni életet él s a nő
hatalmas altruizmusával szemközt az önzés erejét képviseli. Innen vannak
a nő ama tulajdonságai is, amelyek csak a mi szempontunkból gyöngeségek.
A nők szeszélyesnek tetsző, logikához nem alkalmazkodó ösztöne,
idegeiknek némelykor csodálatos érzékenysége, intuiciójuk különössége s
amiből szerencsétlenségeik java származik: a magukhoz illő férfiak
megválasztására való heves törekvés, még ki nem kutatott probléma.
Miért fordulnak el ettől gyülölettel, szinte utálattal, logikai ok
nélkül s miért vonzódnak ahhoz mindent föláldozó szeretettel: hány
bölcselő vagy fiziológ álmait háborítja? Vagy tud-e a szociológia ilyen
irányú tudományos kutatásokról és megállapított törvényekről?
* *
A nő még a beszélgetésben is a _negatív elem_. A tagadás maga.
Az állításokat és igazságokat kétségbevonja. A tényekből kikeresi a
valótlanságokat. Sokszor kétségbeejti az embert örökös ellentmondásaival
és a legnyomatékosabb argumentumokat is úgy szétfujja szellemes
megjegyzéseivel, mint a pihét. Ami nem akadályozza meg őt abban, hogy
valami csekélység, talán egy kézmozdulat előtt hirtelen meghajoljon s a
győzhetetlen tagadóból egyszerre legyőzött nő váljék.
De az igaz, hogy még beszédközben is kiválasztja, hogy ki legyen az, aki
őt legyőzi.
* *
Miért követeljük meg a nőktől a korrekt, zárkózott és tartózkodó
magaviseletet?
Hát miért szoktuk az ajtót bezárni, hacsak azért nem, hogy azon
illetéktelen emberek vagy tolvajok be ne tolakodjanak?
Ha a nők azt mondják »igen«, az sokszor »nem«-et jelent; a »nem« csaknem
mindig »igen«-t és a »soha« többnyire azt, hogy »nemsokára«.
Ami azonban nem azt jelenti, hogy a nők föl vannak mentve az igazmondás
szabályai alól, hanem csak azt, hogy igéreteiket, ha szívük ellen van,
nem kötelesek megtartani.
Ellenben megtarthatják azt is, amit nem igértek.
* *
A nők se feledjék el, hogy az élet tulajdonképen jó és rossz dolgok
harmónikus vegyüléke s az életigazság a zárda és a bálterem közé esik.
Jusson eszükbe mindig, hogy a tömjén, amelyet számukra gyujtanak, inkább
elszédítésükre szolgál, mint magasztalásukra.
Szépség.
A szép nők természetes bája, habár öntudatlanul jut is kifejezésre, a
hiu férfivilág előtt könnyen kacérságszámba megy. Egy bájos mozdulat
vagy egy csintalan arckifejezés például – ami a kevésbbé szép hölgynél
föl sem tűnik – a valóban szép hölgynél annyi vonzerőt gyakorol, hogy a
férfiak azt azonnal hajlandók egyenesen magukra magyarázni s abból
többé-kevésbbé merész következtetéseket vonnak le.
De ez a férfiak gyöngesége és nem a nőké.
* *
Az istenek veszedelmes ajándéka a női szépség. A férfi lángeszéhez
hasonlatos. Egy csöpp az istenek poharából, amely a halandó embert
könnyen, szinte bizonyosan megrészegíti és ezáltal elvész az a hatalma,
ami az égből származott.
Bizonyos, hogy száz szép nő közül kettő-három képes csak ennek a nagy
áldásnak a súlyát elviselni. A többi elbizakodik. A hódolat, az
udvarlás, a bámulat elbízottá teszi és mivel Lucifernek a hatalma még
mindig tart ezen a földön, a vége rendesen az szokott lenni: ami.
Aki az életben a szép nők keserves sorsát figyelemmel kiséri, a nagy női
szépség előtt nemcsak áhitattal áll meg, hanem félelemmel, sőt
megdöbbenéssel is.
Minden nagy női szépségben a görög végzet-tragédiák csirái lappanganak.
* *
A testi szépséget tisztes módon ápolni, fönntartani s jól szabott
ruhákkal az ízlés korlátai közt »kiemelni«, ez épp olyan jogosult, és
természetes, mint ha a nő szép lelki tulajdonságait és tehetségeit
műveli ki.
Mindezek a szépséghez tartoznak s ha egy öntudatos női jellem hangolja
őket egybe, mellőzhetetlenül, mindenkinek és folytonosan, még a
haladottabb korban is tetszeni fognak, mert igaziak.
* *
A legjobb szépítőszer után méltóztatnak kérdezősködni?
Ime: Ártatlan szív, rendes gondolkozás, üde kedély, helyes beszéd,
természetes magaviselet, tiszta lakás, szorgalom, munka, friss víz,
mérsékelt sport, szabad levegő és minél kevesebb udvarló.
* *
A _szépség és szellem_ a nőnél nincs olyan ellentétben, amint azt a nők
maguk hiszik.
A szépség előnye ugyan kétségtelen, már csak azért is, mivel nemzetközi.
A szép nő az egész világon szép; a szellemes nő szinte csak a maga
hazájában szellemes.
Vígasztalhatja azonban a magukban kételkedőket, hogy a szellem már
magában véve is a szépségnek bizonyos, még pedig nem is jelentéktelen
fajtája.
A szellem az arcban, mozdulatokban és szemekben is kifejeződik. A
szellemes hölgy rendesen szép is. Vagy legalább annyi szellem és
felsőbbség nyilatkozik meg benne, hogy sohasem kell a rideg külső
szépségre irigykednie.
Azonfelül a szellem nélkül való testi szépség rendesen csak a gyöngébb
fejű embereket bilincseli le; azokat sem állandóan. A tökéletesebb
férfiakat magasabb impulzusok vezetik még a szerelemben is. Ennélfogva a
szellemes nőknek még fogyatékos szépségük mellett is nagyobb kilátásuk
van arra, hogy a társadalomnak magasabb és előkelőbb osztályaiban
nyernek házasság útján elhelyezést.
Nem közömbös az a világra, hogy a gyermekek okosak lesznek-e vagy buták.
* *
A nagy szépség, ha szellemi szegénységgel párosul, rendesen annak teszi
ki a nőt, hogy igen sokan bámulják és járnak utána, de csak a legbambább
veszi el.
Kedvesség.
A _női kedvességnek_ millió kútforrása van és ezek éppen olyan
kimeríthetlenek, mint a költészet kútforrásai.
A nőnek hivatása, hogy kedves legyen. A természet sajátszerűen
gondoskodott arról, hogy még azokban a nőkben is legyenek kedves
vonások, akik vagy testi, vagy lelki fogyatkozásokban szenvednek.
Ha tehát azt keressük, hogy mi által lesz ez vagy az a nő kedvessé, a
kérdést egészen meg kell fordítani és úgy tenni föl, hogy melyek azok a
hibák és ferdeségek, amelyek egy szép nőt is képesek nem-kedvessé, sőt
kiállhatatlanná tenni.
Ime egy sorozat:
Ha cifrán öltözködik és eltorzítja természetes szépségeit.
Ha kacér vagy álnok.
Ha többet beszél, mint amennyit tud.
Ha túlkövetelő, akár szüleivel, akár férjével, akár a világgal szemben.
(Ez a legsűrűbben fordul elő és arrogancia a neve.)
Ha gőgős, vagy ha nagyon demokratikus.
Ha haragjában vázákat vagdos földhöz.
Ha barátnői szépségét vagy jó tulajdonságait kisebbíti.
Ha sokat jár egyleti gyűlésekre.
Ha a házat nem tartja rendben és tisztán.
Ha többet költ, mint amennyit családja jövedelmi viszonyai megengednek.
Ha nem műveli ki szellemét annyira, mint amennyire társadalmi állása
követeli.
Ha férjnél lévén, egy sereg udvarlót tart magának. (Még inkább, ha csak
egyet.)
Ha gyermekeit egészen a cselédekre bízza.
Ha sokat járkál az utcán.
Ha a reábízott diszkrét titkokat kifecsegi.
Ha ferdesarkú cipőben jár…
* *
Az igazi női kellem, a természetes finomság, a művelt fej és művelt
lélek, a természetes egyszerűség, a szív nemessége fiatalít még akkor
is, amikor már sem a rizspor, sem a kölni víz, sem az illatszer, sem a
kitömött ruha, sem az elegáncia, sem a pénz, sem a jó társadalmi állás
nem használ többé semmit.
* *
Valamint műbor van, úgy van műkedvesség is. A korszellem általában nagy
tökéletességre juttatta a hamisítás művészetét.
A vidám, üde női kedély isten különös ajándéka és oly becses
tulajdonság, hogy azok is utánozzák, akiknek nincs meg. De mégis azt
mondjuk, hogy ha valakinek nincs elég vidám kedélye, vagyis ha nem
kedves, mesterséges eszközökkel ne iparkodjék ilyenhez jutni.
A férfinak nincs borzasztóbb csalódása mint az, ha észreveszi, hogy a
nőn mesterséges kincseket szeretett s hogy abban van megcsalva, ami
életének legmagasabb célja volt.
Hiuság.
Ha azt mondjuk, hogy ez vagy amaz a nő _hiu_, még semmit sem mondottunk.
Minden nő hiu és kell is, hogy az legyen.
A nők hiusága: erény. Alapjában nem más, mint jogos tetszeni vágyás. És
ez sem más, mint az alkalmazkodás az erősebb férfi kedvező indulataihoz.
Az olyan nő, aki éppen nem hiu, már cinikus is egyben.
Amely nőnek pedig szíve nincs, az a maga nemében a legalsóbb
individuumok közé tartozik s ha még oly kivágott ruhában csillogtatja is
fehér vállait, fekete, mint maga Belzebub.
Szeretetlenség.
Sok nő van, talán a többség ilyen, aki közepes rokonszenv mellett vagy
közömbös szívvel megy férjhez és vagy nem érzi ebben való
tökéletlenségét, vagy beletörődik, vagy – ami szintén az élettel jár
szeretetlenségben lelkileg elfajul, rosszá lesz. Maga sem tehet róla.
Egy töredék később válással menti meg életét a lelki katasztrófától, a
többi, a sok, végigtengődik a szeretetlen életen.
A női élet gyarlóságának hajótöröttjei ezek, akik sokkal többen vannak,
mint amennyit magunk körül ismerünk, mert hiszen ez a dolog a
statisztika előtt gondosan el van rejtve.
Egy bizonyos rész előre tudja, hogy szeretetlenül nem képes férjhez
menni, de ez az eltűnő kisebbség. Ebből is sokat behódít a bevett
szokások karjaiba a rábeszélés, az idő, a mások vélt családi
boldogságának a látványa, a szülők parancsa és a fiatal korral járó
tapasztalatlanság. Hiszen annyi mindenféle kényszerítő erő dolgozik a
női szív örökkévaló jogai ellen!
Nagyban és egészben így bánik el a nővel a felvilágosultság. Elnyomja
zsenijüket, mint ahogyan a férfiak tehetségét is legnagyobbrészt
elnyomja a születési és osztályelőítélet, a protekció, a nepotizmus és
más ezer káros előítélet. Csakhogy a nő gyöngeségénél fogva nem tud
harcolni ellene, vagy csak óriási kockázatokkal.
Segíteni kell neki.
Férjhezmenés.
A férjhezmenés bizonyára legfőbb rendeltetése a nőnek.
De jaj annak, aki az élet egész tartalmát ebben keresi és nem ismeri
föl, hogy az nem maga-magáért nagy és szép dolog, hanem a kötelességek
és jogok ama szép harmóniájáért, amelyek a férjhezmenéssel elég
kellemesen kezdődnek, de sokszor nehéz megpróbáltatásokkal folytatódnak.
Aki erre nincsen készen és pusztán csakis férjhez akar menni, az
rövidesen, de már későn ébred föl nagy álmaiból.
* *
Az a leány, aki mesterkedéssel szédít meg egy férfit, – ami egyébiránt
nem nagyon nehéz – a végzettel űz játékot. Eleintén a dolognak
mindenesetre szebb színe van, de a házasság után a legszebb rózsaszín is
elfakul, ha a festék hamis volt. És ami még legrosszabb, azoknak a
nőknek, akik így jutnak fejkötő alá, már jellemükben is olyan hiba van,
ami később, amikor már a mámor tengerén átlubickoltak, mindenféle módon
érezteti magát.
A nőnek, hogy boldog lehessen (mert a férjhezmenés még egyáltalán nem
jelenti a boldogságot), egészen bizonyosnak kell abban lennie, hogy őt
szereti is az a férfi, akihez hozzámegy. Már pedig ha csak mesterkedés
útján idézte elő nála a hajlandóságot, ezt sohasem tudhatja, sőt
csakhamar, már az első rossz órában arra a tudatra fog ébredni, hogy
maga-magát csalta meg legjobban.
* *
A tisztességesnek ismert szerelmi mesterkedések közt mindennapi kérdés:
– Hogyan kell diszkrét módon a széptevő férfit színvallásra, vagyis
nyilatkozatra bírni?
A kérdés nem egész. Folytatása ez volna: »… úgy, hogy el ne szalasszuk«.
Rendesen a mamák kérdése. Olykor a leányoké. De erre a kérdésre is csak
azt lehet felelni, mint minden szerelmi mesterkedésre: _sehogyan_.
Ami magától él és fejlődik, azon a mesterséges beavatkozás csak ronthat.
És ha valamire, úgy erre illik a jól ismert német közös-szólás: Man
merkt die Absicht und wird verstimmt.
Még rosszabb az, hogy a mesterkedésektől éppen azok a legderekasabb
férfiak állanak félre leghamarabb, akik igaz szerelemmel közeledtek
ahhoz a nőhöz. A számítók és haszonlesők soha.
A férfiak közt két fajta van, mely a mesterséges »édes kényszerítés«
visszataszító erejét meg nem érzi: a gonoszok és a bambák fajtája. Ezt a
két fajtát azonban igazán nem érdemes nyilatkozatra bírni.
Női becsület.
Azok a megfontolatlan törekvések, amelyek a _női becsületet_ a férfiak
becsületével mindenben egyenlővé akarják tenni, mindig kudarccal
végződnek, mivel figyelmen kívül hagyják, hogy becsületfogalmaink
életküzdelmeink eredményei.
A munkapályáknak a nők számára való megnyitásával kétségtelenül
alkalmazást nyernek a velük járó becsületfogalmak a nőkre is; de a női
tisztaság, a hűség és a nemi megbízhatóság nagy becsületfogalma éppúgy
nem tűri el a reformot, mint a férfinak a bátorsággal járó
becsületfogalmai. A gyáva férfi és az aljas asszony változhatlan
tipusok.
Egyáltalán a tízparancsolat ellen a társadalmat nem lehet reformálni,
mivel az a kezdetleges társadalmi rend minimális törvénykönyve. A békés
együttélést, ami a társadalmi rend, több tilalom jobban biztosíthatja,
kevesebb sehogyan.
Hősiesség.
Az asszony legnagyobb hősiessége, ha szerelmét a szeretett férfi
jóvoltára való tekintetből eltitkolni képes. Éppen ezért olyan ritka is,
mint minden nagy hősiesség. Mert százszor is elevenen hal meg az a nő,
aki közönbösséget vagy éppen ellenszenvet tud mutatni, holott a szíve
telve van szerelemmel.
Drámákban és regényekben nem ismeretlen ez a hősiesség. De mert a költő
olcsón oszthatja az igazságot, ott nem is marad soha jutalom nélkül. A
hősies lemondás kitudódik és a hősnő elveszi a maga jutalmát.
Az életben a nagy erények azonban drágábbak. Ott a hősnőnek legtöbbször
meg kell elégednie a vértanui koszoruval. Aminthogy a férfiak
hősiességének is legtöbbször ez a jutalma.
Innen van az, hogy az életben annyi nő játssza – biztos hatás reményében
– a hősies lemondás nagy komédiáját és igazából olyan igen kevesen
tudnak lemondani.
De ez a kevés a női nem legjava.
Szemérem.
Ha a szemérem puszta emberi kitalálás volna, mint például a
vajköpülőgép, akkor lehetne arról beszélni, hogy valami jobbat találjunk
ki helyette. A szemérem azonban a kulturtörténet illatos virága s mint
természetes alkotás, nagy jogokkal bír a haladásban.
Nem felel meg a tudománynak az a »feminista« tan, hogy már a gyermeket
is meg kell tanítani _mindenre_, ami a felnőttek tudása alá tartozik, de
ott is a magasabb erkölcsi érzés fátylával van letakarva.
A szemérem fejlődési állapot lévén, már ennélfogva is tiszteletet
érdemel. De észbeli okkal is könnyű belátni, hogy a serdületlen, helyes
ítéletre még képtelen gyermekelme egészen _mást_ fog látni a nemi élet
pozitív dolgaiban, mint a felnőtt elméje.
Körülbelül bizonyosan előre meg lehet mondani, hogy az a
gyermeknemzedék, melyet ily cinikusan vezetnek be az élet nagy
misztériumaiba, felnövekedve, feslett lesz és a műveltségben minden
tekintetben visszaeső állapotot fog létrehozni.
A szeméremérzésre a műveltségnek nagy szüksége van és beláthatatlan
időkig lesz is. Annak pedig, aki a gyermekeket megbotránkoztatja, – így
szól a jézusi tan – jobb lett volna malomkövet kötni a nyakába és a
tengerbe ugrani.
Az istenek a különböző életkorokat különböző koszton tartják. Aki ezt
összezavarja, az élet nagy rendjét dúlja föl.
A tudásnak lassan és fokonként kell föltárulnia a gyermek értelme előtt;
akkor is úgy, amikor és ahogyan ítélete és tapasztalata már elbírja a
nagyobb és nagyobb igazságokat.
Életundor lenne belőle, ha már a fiatalabbak is úgy tudnák, mint az
öregek. Nemcsak életundor, de a társadalmat összetartó erkölcsi
kötelékek oly meglazulása, mely üressé tenné az életet és kívánatossá a
korai halált.
* *
A nő szemérmessége a társadalmi rendben még akkor is fönntartó erő, ha
igazi erkölcs nincs mögötte. Mekkora hatalom akkor, ha igazi belső
tisztaságnak külső ragyogása!
Rágalmak.
_Nők erkölcseiről_ férfitársaságban rosszat beszélni szokás, de minden
körülmények közt aljasság.
A nő abban a szerencsétlen helyzetben van neménél fogva, hogy nem
védheti úgy magát az ilyen cudarságok ellen, mint a férfi; sőt ha védeni
kezdi magát, már a védelem is sujtja.
Az asszony hírneve csak akkor tiszta, ha még védelmezni sem kell.
Ennélfogva a nő ebben oly igen gyönge helyzetben van, hogy rajta a
pletyka és a rágalom a legborzasztóbb igazságtalanságot is büntetlenül
gyakorolhatná.
Tiszta dolog, hogy az asszonyokról, kivált pedig a szép asszonyokról
továbbadott állítások 99 századrésze ráfogás és igazságtalan vád. Amíg
asszonyok közt megy az ilyen, hagyján. Ők nagyon jól tudják, hogy az,
amit egymásról mondanak, többnyire csak szóbeszéd és nem igazság. De
amint férfiak veszik át az ilyen beszédet, ott már a legnagyobb
mértékben komoly és a becsületre megy, olykor egy egész élet semmivé
tételére.
A nő becsületét tehát rágalommal illetni: a halálos bűnök közé tartozik.
* *
Dumas fils a rágalmakról:
Nincs olyan sok rossz asszony, mint ahogyan mondják. És nincs olyan sok
jó, mint képzeljük.
* *
Az emberek s kivált az asszonyok megítélésében nem szabad elbizakodott
módon eljárni. Aki siet az ítélettel, vagy éppen előbb eljár a szája,
mielőtt még ítélt volna, az hamar észre fogja venni, hogy sokban
tévedett.
Okos ember csak akkor ítél, ha tényekről és kétség alá nem eső
bizonyítékokról bír tudomással, de akkor azután meg is marad az
itéletnél.
Crémieux egyik híres védőbeszédében – nem lévén elég bizonyíték egy
gyilkossággal vádolt ember ellen – Kainra és Ábelre hivatkozott mentő
tanuk gyanánt.
Kain – úgymond – megölte Ábelt; az isten, aki mindenható, ezt látta és
tudta. És mégsem sujtotta le azonnal Kaint, hanem előbb a próbákat
kérte. Megkérdezte Kaint, hogy hova tette az öccsét. Kain azt mondta,
hogy ő nem őrzője Ábelnek. Az isten erre az égbekiáltó vért hozta fel
bizonyíték gyanánt és tárgyalást tartott Kainnal.
No, ha az isten is ilyen alapossággal vizsgálta meg az esetet, akkor
senkinek sem fog ártani, ha előbb tárgyalást tart magában, mielőtt
ítélne, különösen az asszonyok felett, akiket már a puszta gyanu is
sokszor megöli.
Feminizmus.
A feminizmus lényege ebben a két kérdésben van:
1. Ugyan a nő értelmileg egyenlő-e a férfival?
2. Ugyan az élethivatásokban sikerül-e a nőt valamikor a férfival
teljesen egyenlővé tenni?
Mind a két kérdésre nemmel kell felelni, bármennyire meg is ijedünk a
magunk hangjától.
Az elsőre azért: nem, mivel a nő értelmi világa, ha mennyiség szerint
egyenrangú is, de minőség tekintetében nem egyenlő. Egyenrangúság tehát
van, de egyenlőség nincsen, mivel a két nem szervezete és rendeltetése
egy ponton különbözik egymástól. Az egyenlőség itt az emberi nem halálát
jelentené.
A másodikra azért: nem, mivel az elsőre: nem.
A nő rendeltetésénél fogva értelmileg sem egyenlő a férfival. Egyenrangú
igen, de _más_. Egyenlősége minden tekintetben az emberiség visszaesését
jelentené.
Amivel még nincs az mondva, hogy a feminizmus hiábavaló. A végső határon
innen még tengersok kérdés van, amiért küzdenie érdemes.
Az asszonyt még a legtökéletesebb jogrendszer sem képes megvédelmezni
attól, amit zsarnokságnak szeretnek nevezni, de ami túlnyomó nagy
részében magának az asszonynak a védelme.
Az élet csendes felszíne alatt azonban csakugyan kimérhetetlen emberi
szenvedések szörnyetegei laknak. Nem egy, de számtalan asszony van, aki
a legsúlyosabb gyötrelmeket viseli naponkint, vértanui megadással.
Nemcsak súlyos erkölcsi, de sokszor fizikai szenvedéseket; olykor durva
lökéseket, borzasztó és gyakori megaláztatásokat, sokan ütlegeket.
Egy se viselné, ha a családi életben nem találna nagyobb erkölcsi jót s
a ház födele alatt nagyobb biztosságot, mint kint az életben, egyedül,
ahol szintén sokszor meglökdösik és megütlegelik az embert, de szeretni
úgy sohasem tudják, mint a családi élet tűzhelye mellett.
A törvény szava és a rend parancsa sohasem ér el eddig. Az emberek nem
is tudják, milyen nagy hálával tartoznak a vallás, az irodalom, a
tudomány és művészet papjainak, akik lelkük melegével és értelmük
világosságával szelidítik az emberi erkölcsöket ott, ahová semmiféle
hatalmi eszköz nem bír elhatolni.
Ime, egy megművelhető parlag a feministák számára.
* *
Sok nő van, aki egész életét csupa szabadságharcban tölti el. Először a
szüleitől, azután pedig a férjétől akar szabadulni.
* *
Jusson eszünkbe, hogy a nőnek is van egyénisége, amelyet megsemmisíteni
nem szabad, még a szerelemben sem.
Ha például Romeo úr kéri, talán követeli Julia őnagyságától, hogy
távollétében az egész farsang alatt egyetlen bálban se táncolja senkivel
az ismeretes »második négyest«, ez legalább is gyöngédtelenség. A fiatal
hölgyet nem szabad így kitenni a világ céltáblája gyanánt soha, még
akkor sem, ha Romeo majd meghal érte.
A szabadságra minden emberi viszonyban szükségünk van. A nőnek nem
kevésbbé, mint a férfinak.
Máskülönben örökkévaló igazság az is, hogy a nő, ha nem tesz valamit a
szíve szerint, nincs is abban semmi köszönet.
Nevelés.
A jónevelésű leány fogalmának meghatározása igen sok nehézségbe ütközik.
Azt lehetne mondani, hogy az a leány, akinek mindig a jó nevelését
dicsérik, nem bír jó neveléssel.
A jó nevelésű leány körülbelül az, akinek a neveléséről sohasem
beszélnek, hanem más jó tulajdonságait dicsérik, mivel észre sem veszik,
hogy »nevelve van«.
Azok, akiknek mindig a jó nevelését emlegetik, rendesen fonákul vannak
nevelve, vagy ha úgy tetszik: agyon vannak nevelve. Az utcán úgy járnak,
mintha botot nyeltek volna; öltözékük annyira divatos, hogy majdnem
elrepülnek; a társaságban olyan jól nevelt arcot vágnak, mint egy fából
faragott Buddha-bálvány. És nem mosolyognának egy házért, amíg a mamára
nem néznek előbb. Különben telve vannak illemszabályokkal; legjobb
gondolataikat elhallgatják; rokonszenveiket gondosan eltitkolják…
szóval, ki vannak tömve jó neveléssel.
* *
Borzasztó elgondolni, hogy ebben a mi művelt, felvilágosodott,
jogegyenlő és jól rendezett világunkban vannak olyan asszonyok is, még
pedig milyen sokan, akik életfogytig tartó jónevelésre vannak elítélve.
Jóravaló asszony.
Mindennap hallani azt a panaszt tiszteletreméltó nők ajkairól, hogy _nem
érdemes_ _jóravaló asszonynak_ lenni. Mert íme, ez a ledér nő, amaz a
ledér nő, hogyan úszik a szerencsében. És hány eset van arra, hogy a
férfi elpártol még családjától is, hogy idegen, cifra női bálvány lábai
elé rakja hódalatát.
Szerencsére az ítélet rossz, de nem is egészen őszinte.
Azok a nők, akik ezeket mondják, tulajdonképen nem is képesek arra, hogy
a boldogságnak abban a kétes nemében részesüljenek, ami »azoknak« a
nőknek jutott osztályrészül.
Ugyanaz az undor az, ami a becsületes férfit képtelenné teszi valamely
aljas cselekedet elkövetésére, habár tisztán látja, hogy más férfiak
milyen szerencsét tudnak kovácsolni alávalóságaikból.
Barátság.
A barátság csak férfiak közt lehet igazi. Ennek oka az, hogy a durvább
életküzdelem a férfiak dolga lévén, az abban szükséges hűség,
megbízhatóság és lovagias, szinte katonás összetartás csak a férfiak
közt képes kifejlődni igazán. Ezek együvé foglalva barátság név alatt
ismeretesek.
A nők közt a barátság, vagy mondjuk: barátnőség, meglehetősen laza
érzés. Ők kiválólag egyéni és családi életet élnek, s így az ahhoz való
erkölcsi tulajdonságaik fejlettebbek. Kint az életben pedig a nők
tulajdonképen nem küzdőtársak, vagyis bajtársak, hanem versenytársak.
Férfi és nő közt nincsen tartós barátság, mivel annak életünkben helyes
alapja nincs. A férfi és nő természeti viszonya más lévén, a barátságban
vagy összevesznek egymással, vagy pedig egymásba szeretnek.
A férfinak csak egy igaz barátja lehet: a felesége. De az azután a
legjobb barát.
Kacérság.
A kacérság voltaképen nem más, mint folytonos hazugság. Arra van
alapítva, hogy az emberekben nagyon is közvetlen tetszést és nem
teljesedő óhajt idézzen elő a tetszelgő nő iránt. Ez egy darabig vonzó
lehet, de utóvégre is megszűnik annak hatása, ha kitetszik, hogy csak
charlatinizmus és a folytonos igérő magaviselet mögött nem rejlik semmi
teljesedés.