KENEDI GÉZA
AZ ÉLET KÖNYVE
*
MÁSODIK KIADÁS
BUDAPEST,
ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA
1911.
5140. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.
TARTALOM.
Előszó 7
=VILÁG.=
Filozófia 11
Koreszmék 13
Szocializmus 13
Erkölcsi érzék 14
Az élet mértékei 15
Optimizmus, pesszimizmus 17
Egoizmus, altruizmus 18
Hit és tudás 19
Idealizmus, realizmus 24
Tragikum 27
Világfelfogás 29
Szabadakarat 30
Életszabályok 32
=JELLEM.=
Férfiasság 39
Alkalmazkodás 41
Önérzet 42
Jellemhibák 43
Önzés 45
Erkölcs és jog 49
Okosság 50
Bátorság 53
Igazság 56
Hazugság 59
Jóság 60
Becsület 61
=ASSZONY.=
Szépség 71
Kedvesség 74
Hiúság 77
Szeretetlenség 78
Férjhezmenés 79
Női becsület 81
Hősiesség 82
Szemérem 83
Rágalmak 85
Feminizmus 88
Nevelés 91
Jóravaló asszony 92
Barátság 93
Kacérság 94
A rossz asszony 95
Fölvilágosítás 96
=SZERELEM.=
Egymáshozvalóság 103
Őszinteség 106
Megbízhatlanság 107
Kiváncsiság 109
Féltékenység 110
Gazdagság 115
Lázadások 115
Gyarlóságok 118
Bizalom 124
=HÁZASSÁG.=
Családi boldogság 131
Menjen férjhez! 133
Tegeződés 135
Mesterkedések 137
Unokatestvérek 140
Igazságkeresés 141
Műveltség 143
Érdekházasságok 146
Hozomány 151
A házibarát 153
A mult 156
Férj és feleség 159
Összeveszések 161
Szerelmi házasságok 165
Elhidegülések 167
Az utolsó szó 170
Válás 173
=ÉLET.=
Életigazságok 183
Szellemesség 186
Illem 188
Étkezés 190
Erények 191
Vagyoni rend 192
Protekció 195
Türelmesség 196
A világ 197
Diszkréció 198
Eszesség, okosság 199
Stílus 201
Igazság, hazugság 202
Az ősök 203
Arrogancia 205
Pletyka 209
Kellemes 210
Műveltség 213
Konvenciók 214
Vendégek 219
Fényűzés 220
Szívességek 223
Habeas corpus 226
Életpályák 227
=VIGASZTALÁSOK.=
Idegesség 235
Megtisztulások 238
A lélek válságai 240
Küzdelem 244
Könyörületesség 244
Kétségbeesés 245
Halál 249
Öngyilkosság 250
Demoralizáció 257
=FORGÁCSOK.= 259
_ELŐSZÓ._
_Ebben a könyvben jegyzeteimből és különféle írásaimból azokat a
magukban is megálló kisebb részleteket foglaltam egybe, amelyek az
életben figyelmeztetéseket és útbaigazításokat nyujthatnak az
olvasónak._
_Legnagyobb részük a mindennapi életben fölmerült intimebb természetű
kérdésre azon melegében tett följegyzés. Ilyenek azok a részek is,
amelyeket »Problémák« című korábbi kötetemből ebbe, részben megigazgatva
átvenni méltónak tartottam._
_Valamely filozófia-rendszert vagy célzatos tanításokat az olvasó e
könyvben tehát ne keressen. Nyugodt lehet. Törekvésem csak az volt, hogy
neki élete útján, örömeiben, szenvedéseiben és megpróbáltatásaiban
hasznára, vagy legalább vigasztalására legyek._
_Ha ezt kellemes módon sikerült elérnem, már minden fáradságom jutalmát
megtaláltam._
_Budapesten, 1909 október._
_A SZERZŐ._
* * *
_A MÁSODIK KIADÁSHOZ._
_A könyv alig remélt sikere aránylag rövid idő alatt második kiadását
tette szükségessé. Szót sem érdemlő apró igazításokat nem számítva,
változatlanul adom az olvasó kezébe és vele együtt örülök a magyar
filozófiai gondolkozás terjedésének._
_Budapesten, 1911 januárius._
_A SZERZŐ._
VILÁG.
Semmi sem _jó_ vagy _rossz_ magában véve, csak a gondolkozás teszi
olyanná.
_Shakespeare_. Hamlet.
Filozófia.
A nagyon praktikus ember csak a dolgok közvetlen összefüggését látja, de
a távoli okokig és okozatokig nem képes elmenni, mivel nem szokta meg a
filozófiai gondolkozást.
Azt lehetne mondani, hogy amíg a praktikus embernek 10 egység áll
rendelkezésére nézetei és ítéletei megalkotásánál, addig a filozófiailag
képzett elme egyazon tárgynál 100, néha pedig ennél is sokkal több
egységgel rendelkezik.
Persze a 10 egységes ember szívesen vigasztalja magát azzal, hogy a 100
egységes emberre a nyelvét kiölti.
* *
Filozófiai szellem nélkül az emberek nem élnek, csak vegetálnak. Sem
igazi örömöket nem éreznek, sem igazi fájdalmakat. A társadalmi poshadás
bizonyos neme ez és a szolgaság útja.
A merő praktikusság mindig a lealacsonyodás felé hajtja az embereket; a
gondolkozás a szabadság felé.
A filozófiai közszellem ébredése mindig tiltakozás valamelyik régibb, az
emberiségre nyomasztó világfölfogás és rendszer ellen.
Azt lehet mondani, hogy a filozofálás elterjedése nem is egyéb, mint az
emberek nagy tömegeinek összebeszélése valaminek a megdöntésére, ami
régi és rossz. Az összebeszélést azután a tett követi, bár sok idő
mulva.
A filozófiai szellem tehát a társadalom megfontolása a cselekedet előtt.
Minden forradalmat és belháborút hosszas és beható filozofálás szokott
megelőzni az élet minden terén. Az úgynevezett szociális vagy szociológ
doktrinák is valamely készülő nagy forradalmi cselekedet előhirnökei.
Koreszmék.
Legyünk óvatosak az új koreszmék elfogadása körül.
Minden koreszme a társadalom gondolkozásának egy-egy hatalmas emóciója.
Föllépése tehát erős, szenvedélyes, olykor ellentmondást nem tűrő.
Haladván azonban az idő, az eszme föltagozódik, tisztul és olyan
megszorításokhoz jut, amire föllépésénél senki sem gondolt. Mire pedig
befogadott életszabály lesz belőle és alkalmas arra, hogy cselekvésünket
is hozzá alkalmazzuk: gyakran már alig hasonlít ahhoz, amilyennek
föllépésekor ismertük.
Aki az új koreszmék utasítása szerint akarja életét berendezni, éppen
úgy jár, mint az az ember, aki első indulatai és emóciói szerint,
megfontolás nélkül cselekszik. Élete merő bukdácsolás lesz és az
elkövetett hibák kijavításával emésztődik föl jobbra érdemes ereje.
Szocializmus.
Ingyen csak a természet adományai vannak, vagy a vallásos hit szerint a
malaszt. A társas együttélésben azonban semmi. Mindent, ami benne
adatik, valaki, valahol és valamiképpen kénytelen megfizetni.
Sőt, ha jól meggondoljuk, minden, amit másoktól ingyen kicsaltunk,
kizsaroltunk vagy kiokoskodtunk, végre is lopás.
A társadalmi élet természeti törvényei azonban kiegyenlítésekre
törekszenek és nem tűrik el sokáig az ingyen-előnyöket. Ha pedig a nagy
kiegyenlítési munkának akadályai vannak a törvényben vagy a hatalomban:
a forradalom azonnal készülni kezd.
Mi más a szocializmus is, mint e nagy korrigáló természeti törvény
érvényesülése? Boldogok azok, akik jókor megértik.
Erkölcsi érzék.
Darwin óta az utca levegőjével vegyült össze az igazság, hogy a test nem
gyakorlott szervei és a lélek tétlen tulajdonságai elsenyvednek, hosszú
idő mulva pedig visszafejlődnek.
A lélek nemes tulajdonságait tehát még úgy is kell _gyakorolni_, hogy az
ember hasznot nem tesz velük, avagy a haszon nem áll arányban az
erőkifejtéssel.
Kétségtelen, hogy jócselekedeteink jelentékeny része arra érdemetleneket
ér, egy másik jelentékeny része nem végződik jó eredménnyel, mivel a
henyeség és az ingyen való jólélés gondolatát táplálja. Csak egy
bizonyos rész az, – rendesen a legkisebb rész – mely erre érdemeseken
segít és nem is okoz társadalmi kárt.
A helyes jócselekedet tehát nem közönséges munka.
Azonban felmérhetetlen haszon az emberiség fejlődésére már az is, ha
_egyáltalán_ jót cselekszünk, mivel ez nemes lelki tulajdonságainkat
megőrzi az elsorvadástól és gyermekeinkre – a jövendőre – átszállítja a
nagyobb boldogulás leglényegesebb feltételét: a begyakorolt erkölcsi
érzést.
Az élet mértékei.
Az élet hosszúsága nem függ ugyan tőlünk (ámbár mi is tehetünk érte
egyet-mást), szélessége azonban a mi dolgunk. Tőlünk függ annak
megállapítása, hogy munkában, élvezetekben, küzdelemben és pihenésben
megtartsuk azt a mértéket, amelyre testünk és lelkünk állapota minden
nap figyelmeztet.
Aki túlságosan szélesen él, még a munkában és jó cselekedetekben is
megsínli; annál inkább megsínli az, aki annyi életörömet emészt föl,
amennyi nem jár neki teljesített munkája vagy kiállott szenvedései
arányában.
Az élet jó és rossz dolgok helyes vegyülékéből áll. A szenvedéseknek
kiegyenlítője az öröm, az örömöké a szenvedés. Fölemésztődik az is
időnek előtte, akit túlságos kompenzálatlan szenvedések nyomnak, de
fölemésztődik az is, aki túlságos örömeit az élet természetes
szenvedéseivel nem nyesegette meg. És a fölemésztődésnek ez az utóbbi
módja a csunyább.
* *
A lelki csömör tulajdonképpen a természet figyelmeztetése, hogy
lassabban, keskenyebben éljünk és olyan küzdelmeket vállaljunk magunkra,
amelyek megfelelnek az élvezett örömöknek. És nemcsak a buja, tobzódó és
munkátlan élet, de már az is nyüggé teszi az életet, ha valaki felnőtt
koráig már mindent látott és megtapasztalt s így újat már nem talál az
életben.
Az istenek az embereket az élet különböző korában más és más koszton
tartják és jaj az olyan ifjúnak, aki már kora fiatalságban férfikoszton
élt. Valamint jaj az olyan öregnek is, aki vén korában a fiatalemberek
életrendjét követi. De egyáltalán mindenkinek jaj, aki a 70–80 évre
szánt élettapasztalatokat már 30–35 éves korában elvégezte s azontúl nem
talál semmi újat, semmi meglepőt és figyelemre érdemeset az életben.
Ezek azok, akik már idő előtt kiélték a maguk életét és fölöslegesek úgy
a társadalom, mint a természet háztartásában.
Optimizmus, pesszimizmus.
Az optimizmus az idealizmus, a pesszimizmus a realizmus visszatükrözése
az élet mindennapi ítéleteiben.
Mindig akkor mutatkoznak, amikor az embereknek a világról való fogalmaik
kétfelé kezdenek ágazni. Előhirnökei tehát a világlátás általános
átalakulásának. A nagy forradalmat Rousseau, a szocializmust pedig
Schopenhauer pesszimizmusa előzte meg.
* *
A gyakorlati életben a különbség köztük körülbelül a következő:
Pesszimista az, aki, mikor a hegynek fölfelé megy, azért haragszik, hogy
nehéz, amikor pedig lefelé megy, azért haragszik, hogy majd megint
fölfelé kell menni.
Optimista ellenben, amikor lefelé megy, ennek örül, amikor pedig fölfelé
megy, annak, hogy majd megint lefelé kell mennie.
Egoizmus, altruizmus.
Az élet önzés és altruizmus vegyülékéből áll, mint ahogyan az
aranypénzben is van arany is, réz is.
A tiszta eszményi altruizmus szerint nem lehet megélni, de még haladni
sem lehetne, mivel a fejlődésben a régi önző alakulások és elemek nem
tűnnek el egyszerre.
A jézusi tan azt mondja, hogy ha valaki kővel dob meg, dobd vissza
kenyérrel, és ha valaki az egyik arcodat üti, tartsd oda a másikat is.
Egyáltalán minden erkölcstan szerint is nagy erény, ha ellenségünkkel
jót teszünk. Ám világos, hogy ha ez a tan _vegyíték_ nélkül forogna a
valóságos életben, a legderekabb embereket kirabolnák és eltipornák
azok, akiket erkölcsi vagy vallásos szabályok nem kötnek.
De ez nem azt jelenti, hogy el kell tehát hányni az erkölcsi fékeket,
hanem azt, hogy terjeszteni kell az altruizmust, mivel az a haladás és
tökéletesség eszménye.
Aki pedig az altruizmus fokozására törekszik, abban a tudatban teheti,
hogy a maga hasznára is teszi. Az önzés erőszakoskodását fékezvén,
könnyebben hozzájut ahhoz a haszonhoz, ami az egész társadalom nagyobb
jóvoltából őt jogosan megilleti.
A két véglet ez: az önző ember mindig valamiféle formában a lopást
műveli, az altruisztikus ember ellenben a munkát.
Hit és tudás.
Az emberek erkölcsi tudata nem terem olyan vadon, mint az árokparton a
lósóska. Amit mink megállapított »erkölcsi igazságoknak« mondunk, azokat
a vallás és gondolkozás nehéz munkájával fejtette ki ezer éveken
keresztül olyanná, hogy azok szerint művelt állapotban élhessünk.
Még a vad népek legközönségesebb fetise is igen tiszteletreméltó, sőt
igen tartalmas dolog, mivel annak alakjához, helyéhez és tiszteletéhez
számos befejezett ethikai igazság csatlakozik.
Mint a csontok a testet, úgy tartják fenn ezek az emberiség
moralitásának élő szövetét. Összeomlana a test, ha csontok nem volnának
benne. Ezek tehát nem formai, hanem lényeges részei az emberi életnek,
amelyeket semmiféle doktrina és filozófiai elv nem pótolhat.
* *
Egyébiránt pedig a filozófia, még az istentagadó filozófia sincs
ellentétben a vallással. Az, hogy isten _nincs_, kézzelfoghatólag éppen
oly kevéssé bizonyítható és tudható, mint az, hogy _van_. Ez nem a tudás
dolga, hanem a hité. A tudós ész, akármit vizsgáljon is, mindig csak
arra lyukad ki, hogy a tudásnak határai vannak.
A természettudományos kutatásban egy ponton túl minden valamely
ismeretlen _egységre_ mutat. Ez ébresztette fel az isten gondolatát már
akkor, amikor ezek a kutatások még csak homályos sejtelmek voltak.
* *
Az igazi tudás ma is néma tisztelettel áll meg amaz óriási nagy tény
előtt, hogy ott, ahol a legmodernebb nyomozás is az egység, az
örökkévalóság és a végtelenség fogalmaira bukkan, már ezer és ezer év
előtt szimbolumokat alkotott az emberiség hite magának s ezzel mintegy
betekintett az ismeretlenség miszteriumába.
A jelképek és dogmák valóságairól és a vallások fejlődéséről
mindenesetre lehet beszélni. Voltak, vannak és lesznek mindig olyanok
elegen, akiknek magasabb tudását az éppen létező vallásos tények nem
elégítik ki; akik tehát a vallás területén is a fejlődés élesztői. Ámde
ez még senkit sem jogosít a vallás abszolut elvetésére. Legeslegkevésbé
arra, hogy mesterségesen csinált dolognak tartsa azt, ami történeti
fejlődés eredménye, tehát végre is természeti dolog.
Tiszteletreméltó minden dogma és jelkép, amely szerint milliók élnek
együtt anélkül, hogy egymást megennék.
* *
A vallás és erkölcs valóságai külön is tisztelhetők és mívelhetők, de
azokat egymástól elszakítani sohasem sikerült.
A nép óriási tömege, a maga csekély műveltségével, bizonyosan nem képes
az erkölcsi igazságokban a meggyőződésig felemelkedni, hacsak a vallás
tantételei, tanításai és jelképei nem emelik. De hol van egyáltalán a
határa az erre képes intelligenciának? És az, aki magát a tudásban és az
erkölcsi igazságokban a vallás nélkül is tökéletesnek hiszi,
ugyanilyen-e valójában is?
Az emberi spekuláció és ítélet oly igen alá van vetve tévedéseknek, hogy
még a legfölvilágosodottabb elme sem képes elszakadni azoktól az
erkölcsi igazságoktól, amelyeket a vallások ezer éves munkával és nem
kevés tudással formába öntöttek. Csak éppen más, elvontabb formában
ismétli ugyanazokat és elnevezi »tiszta emberi morálnak« vagy akármi
másnak.
Ami különben mind nem zárja ki azt, hogy a vallások a maguk dogmáival,
jelképeivel és erkölcstanával együtt éppen olyan szabad vizsgálódás és
tudományos kutatás tárgyai legyenek, mint bármely hozzájuk hasonló
tiszteletreméltó társadalmi intézmény. Ennek eltiltása vagy a tőle való
rettegés az obskurantizmus.
* *
Az _imádságot_ a jól nevelt modern emberek megkisebbítő, vagy legalább
is felesleges dolognak tartják.
Az imádság azonban mindig a lélek felemelkedése. Az, aki nem szokott
imádkozni, hanem csak a mindennapi élet rideg dolgaival foglalkozik,
lassankint elszokik minden felemelkedéstől és egész jelleme
elkérgesedik.
Kezdettől fogva arra való volt az imádság, hogy az embert a maga
gyarlóságával megismertesse, önismeretét ébrentartsa és hozzászoktassa
amaz erkölcsi törvényekhez, amelyek minden társadalom életfeltételei és
minden haladás alapjai.
A mindennapi imádság a lélek mindennapi gyakorlata az emberibb
gondolkozásmódban. Ha valaki nem gyakorolja erre vonatkozó lelki
tehetségeit, azok benne éppen úgy elgyöngülnek, mint elgyöngül annak a
karja, aki testi munkát sohasem végez.
A ma élő emberiség kilenc tizedrésze kész vadállat volna, ha nem tudna
imádkozni; veszedelme a társadalmi rendnek és terhe önmagának borzasztó
erkölcsi szegénységében.
Idealizmus, realizmus.
Az _idealizmus_ szó körül a fogalomzavar onnan van, hogy nem egyazon
értelem szerint forog.
E szó vagy filozófiai rendszert, vagy életfelfogást jelent.
1. Mint _filozófiai rendszer_ az idealizmus (eredetileg görög szó)
Sokratesnél keletkezik és Plato fejtette ki. Sokratesnél látjuk először
azt a tant, hogy a világ nem objektiv lét, hanem csak gondolatunkban
(idea) létezik. Plato szerint csak az létezik valósággal, ami
fogalmainknak megfelel. Tehát csak ideák vannak igazán; a jelenségek
csak másolatai, árnyékai az ideáknak. Az újkorban Kant a legnagyobb
idealista. Ellentéte: a realizmus a középkorban formálódott ki.
Nagymestere Herbart. A realista a világot nem a gondolatokban látja,
hanem valóságos (reális) létezést tulajdonít neki.
2. Mint _erkölcsi életfelfogás_ közönséges használat szerint az
idealizmus lényegében azt jelenti, hogy valaki az élet alapelveit s így
az erkölcsi szabályokat is nem az ösztönökből és érzékiségből
származtatja le, hanem forrásukat magasabban keresi, nevezetesen
valamely isteni eredetben, vagy az ész parancsában, a lélek
szabadságában, vagy az ember őseredeti rendeltetésében.
_Idealistának_ pedig a közönséges életben azt nevezik, aki
cselekedeteiben nem a maga hasznát, hanem embertársai javát keresi, a
maga feláldozásával is. Tehát az idealista a köznyelvben egyenlő az
altruistával. Triviálisan szólva: az idealista szamár.
A _realizmus_ az életben ellenben azt jelenti, hogy ha valaki az élet és
erkölcs alapelveit az ösztönökből, az érzéki életből vagy az emberek
együttélése közben lassan létrejött célszerűségi megállapodásokból
származtatja. Tehát végre is a hasznosságot keresi.
Az idealizmus rossz hirneve többnyire abból származik, hogy képét a
hóbort is gyakran bitorolja s a mellett a képmutatás is
bele-belekontárkodik a mesterségébe.
Ha valaki folytonosan emberbaráti érdekeket keres az életben; ha a
világot apró dolgokban erőszakkal akarja megjavítani; ha minden
méltatlan dologban az eszményi álláspontra pályázik; ha untalan
csalódva, az embereket kimélet nélkül szidja s kényes helyzetekből
valamely eszményi balfogással menekül: az bizonyára vagy különc, vagy
hóbortos ember. Csak éppen annyira idealista, mint amennyire lovagias
ember a krakéler.
* *
Vannak közöttünk fanyar, cinikus, gyakran szarkasztikus emberek, akikre
valamelyest haragszunk is, de azért még sem vagyunk képesek kivonni
magunkat hatásuk alól, mert érezzük, hogy felfogásuk magasabb mint a
mienk. Ezek nem kötözködnek bele mindenbe, nem vesznek össze
mindenkivel, gyakran hibáink iránt csodálatos türelmet tanusítanak s
egyáltalán nem marakszanak semmiféle magasabb eszményekért. De nagy
hitük van, tehát idealisták.
Tragikum.
A görög mitologiában nem egy, de száz alak van, aki súlyosan bünhődik
azért, mivel az istenekkel »komázott«. Az egyik így, a másik úgy tett
olyant, ami a véges és gyarló emberek jogai közé nem tartozik.
Amit tettek, alapjában véve mindaz jogosult volt, olykor nagyon is
nemes, olykor éppen fenséges; de mégis súlyosan meg kellett bünhődniök,
mivel az akkori felfogás szerint (ami egyébiránt ma is csak éppen olyan
igaz) az istenek a maguk jogait nem ruházták egészen át az emberekre. Ha
tehát valaki a földi jogokon és képességeken túltette magát és az
istenek hatalmába avatkozott, annak súlyosan kellett bünhődnie csupán
vakmerősége miatt is.
_Prometheüsz-_ról tudjuk, hogy korábbi inkorrektségeit Zeüsz
megbocsátotta volna neki, de amikor Prometheüsz visszalopta azt a
titokszerű tüzet, amelyet Zeüsz az emberektől elvett: sziklához láncolta
a főisten a tolvajt és ott saskeselyűvel marcangoltatta.
_Sisyphos_ alapjában véve nagy és nemes király volt, Korinthost
felépítette. Hogy népét boldogíthassa, az istenek titkos szándékait is
kileste. Mi lett a vége? Még talán most is ott gurigatja a nagy követ a
hegynek fölfelé.
_Tantalos_ az istenek különös kegyeltje volt és velük együtt evett, amíg
nektárt és ambróziát nem csent az istenek asztaláról és az emberek közt
el nem osztogatta. Önzetlen lopás volt; de Tantalosnak azóta sem innia,
sem ennie nem lehet. Leánya: _Niobe_, gyermekeit az istenek rovására
szerette és könnyek árja közt megkövült.
Az emberek csak emberi jog és hatalom szerint cselekedhetnek, ha a
bünhődést magukra vonni nem akarják. Aki az isteni jogot megsérti azzal,
hogy az emberi jogon túl, az isteni jog szerint akar élni vagy
cselekedni, bünhődni fog, ha cselekedete még olyan nagyon nemes és
megbocsátható is.
Ez a tragikum ma is.
Világfelfogás.
A világ jóságáról vagy rosszaságáról való felfogás inkább az életkortól
függ mint a tapasztalatoktól.
Az igen fiatal ember azt hiszi, hogy a világ csupa angyalokból áll. Az
ifju az első élettapasztalatok leszerelő hatása alatt már csupa
romlottságot lát benne. Később, amikor már a tapasztalt férfi szemével
nézi a dolgokat és helyesen tud különböztetni, csodálatos szépségeket
fedez fel benne a csodálatos alacsonyságok mellett.
A befejezett ember már igazságokat lát; nem lepi meg semmi, de nem is
veszi el a kedvét semmi, mivel minden jónak és rossznak tudja a maga
helyét.
* *
_Új világfelfogás kerestetik?_
A szociológusok tábora a természettudósok munkáját lesi. Lábujjhegyen
kandikál be akár a csillagászok, akár a biológusok műhelyeibe. A
végtelen nagyból és a végtelen kicsinyből akar levonni olyan egységes
szabályt, ami az isten gondolata nélkül is alkalmas legyen a
tökéletesebb élet vezetésére.
A tudósok azonban fent az ürben is, lent a parányi sejtmagban is olyan
mozgató elvre ismernek, amelynek titkaiba az emberi értelem a
legtökéletesebb eszközökkel sem képes behatolni. _Primum movens:_ ősi
mozgató erő, mondják.
Az emberek minduntalan megpróbálják az istent letagadni. És a vége
mindig csak az, hogy új nevet adnak neki.
Szabadakarat.
A _determinizmus_ az akaratelhatározást egymásra vagy egymással ható
külső természeti és társadalmi okok kényszerű eredményének tartja. Ez
tehát az észbeli szabad akarat hiányának a tana. Szélső alakja az, hogy
az emberi akaratelhatározás egészen külső ható okok eredménye, amiért
tehát az ember végre sem tartozik felelősséggel.
Az _indeterminizmus_ az emberi szabad akaratelhatározás és ezzel a
cselekedetért való teljes felelősség tana.
A vita Kant óta dühöng, anélkül mégis, hogy a deterministák (a szabad
akarat tagadói) győztek volna.
A kérdést feltétlen itélettel eldönteni nem lehet. A determinizmus
sikere csak annyi – s úgy látszik, igazsága se több – mint amennyit
Quetelet híres statisztikai »köre« képvisel. Ez pedig a következőkből
áll:
A társadalmi élet minden tüneménye kényszerítő törvény eredménye. Pl.
bizonyos vagyonosság és erkölcsi fok mellett meg lehet előre mondani,
hogy ebben és ebben a néptömegben (állam) legalább 1000 öngyilkosság
lesz évenként. Ezt úgy kell képzelni, mint bizonyos kört, amiben pl. 10
millió pont van. Ezek közt 1000 fekete, a többi fehér. Az ezer fekete
pont szétszórva kényszerítő erővel ott fog lenni évről-évre ebben a
körben, bár sohasem egyazon helyen. Az determinálva van és ezen fokig a
szabad akarat nem érvényesül.
Ez tehát mint _társadalmi igazság_ (nemcsak ebben, de minden másban is)
be van bizonyítva. Mint _egyéni_ igazság azonban határozottan nincsen.
Az okok és körülmények legalaposabb ismerete mellett sem lehet egyénileg
senkire előre biztosan rámondani, hogy az öngyilkos lesz, lopni fog,
megházasodik, vagy más, akaratától függő cselekményt követ el.
Mindezekből tehát az következik, hogy a társadalmi életben az egyéni
akaratot korlátozó törvények uralkodnak, amiben már magában is benne van
az a második igazság, hogy egyéni akarat: van. A cselekedet a társadalmi
és egyéni hatóerők eredő vonalába esik, vagyis mindig a belső szabadság
és a külső kényszer eredménye.
Életszabályok.
Az életet egyetlen nagy elvhez való szigoru ragaszkodással végigélni
csak a boldogság árán lehetséges. Olykor az élet árán. Aki ezt
felvállalja, emberi erőt meghaladó feladatra vállalkozik és kihívja maga
ellen – mint az ókorban mondották – az istenek haragját.
Viszont az, aki az életet elv nélkül, vagy, ami egyet jelent: magasabb
emberi rendeltetésének hite nélkül, pusztán a pillanatnyi hasznosságok
szerint akarja végigélni: magában és gyermekeiben a lealacsonyodás
veszedelmeinek van kitéve.
Helyesen csak az él, aki emberi rendeltetésében és a magasabb
eszményekben való hitét meg tudja őrizni, de nem csinál belőle
bálványképet. Idealista, de nem a mások iránt tartozó kötelességei
rovására. A maga hasznát keresi, de sohasem a mások megrövidítésével.
Élvezi az élet örömeit, de sohasem a megcsömörlésig. Jó, de nem az arra
méltatlanok hasznára. Szigorú, de nem a kegyetlenségig.
Megnemesítvén ilyképpen a gyakorlati élet tökéletességeit az eszményiség
fénysugaraival és megmérsékelvén az eszményiséget a gyakorlati élet
követeléseivel: emberhez illő módon zarándokol végig az élet göröngyös
útjain.
Ez a helyes élet titka.
JELLEM.
A jellem igazában nem más mint hosszas megszokás.
_Plutarchos_.
Az erény magában véve negatív tulajdonság. Ha ész párosul vele, akkor
pozitív. Ha akarat is, akkor erő. Ha szenvedély is, akkor hatalom.
Ha pedig túlzás: akkor hóbort.
* *
Az emberek jelleme és az égi testek mozgása közt is van hasonlóság.
Vannak jellemek, amelyek túlnyomólag csak röpítő erővel bírnak.
Szenvedélyes, fékezetlen, szilaj lelkek, mérséklet nélkül, kevés vagy
semmi józansággal. Ezeket az életben a maguk röpítő ereje viszi és
kóborolnak az igazságok közt, mint az üstökös a világűrben.
Vannak ismét olyanok, amelyek röpítő erő és lendület híján csak maguk
körül forognak s rendesen más, erősebb jellemek zsákmányaivá lesznek.
Az igazi értékes jellem nagy röpítő erőt hordoz magában, de helyes
forgás által van mérsékelve.
* *
Akinek jellemében ferdén állanak az alapkövek, annak ráépített egész
élete tele lesz ferdeségekkel és ingadozásokkal. Minél több alapkő van
ferdén letéve, annál több lesz a ferdeség és ingadozás. Mivel pedig az
alapozás a nevelés dolga, azért olyan végtelenül fontos a fiatal emberi
lények helyes erkölcsi nevelése.
* *
Az erény nem találtatik a földön vegytanilag tiszta állapotban, mint pl.
a gyémánt. Általában véve egyetlen erény sincsen, ami természetfölötti,
égi állapotban jegecesednék ki köztünk.
Az egyik ember rosszabb, a másik jobb. Még az anyósok közt is vannak
szeretetreméltó teremtések.
De bizonyos, hogy lelkünkben minden erénynek tiszta képével rendelkezünk
és öntudatunkban minden cselekedetünknek megvan kétség alá nem eső
erkölcsi szabálya.
Tisztán a mi hibánk, ha ezeket a szabályokat nem képezzük ki magunkban,
vagy ha kiképezzük, akkor is csak mások ellen alkalmazzuk.
Férfiasság.
A férfi arra való ezen a világon, hogy önönmagából merítse a rendet,
amelyet fenntartani van hivatva. Egyetlen tanácsadója a lelkiismeret
legyen, de az is csak úgy, ha az indulatok zavaró hatásától megtisztult.
Amit lelkiismerete mond, annak engedelmeskedjék, mivel az az ő saját
maga ősereje. A számítás és alkalmazkodás csak mások akaratának
visszatükröződése az ő lelkéből, sokszor igen torzított alakban.
És tudjon a férfi mindenekelőtt a maga lelkiismeretének engedelmeskedni.
Ne félig, habozva és tökéletlenül, hanem egészen, határozottan és
tökéletesen. Kíméletet és visszafordulást nem ismerő szigorúsággal még
akkor is, ha mögötte a szerencse hivogatja s előtte a halálveszedelem
csattogtatja fogait.
* *
Vannak az életben olyan hatalmas igazságok, amelyek megvédelmezése
végett minden férfi nemcsak bátran, hanem lelkesedéssel és felemelt
lélekkel megy harcba s szinte gyönyörüséget talál benne, hogy az egész
életét beleviheti.
Szánjuk azokat a férfiakat, akik ezt soha nem érezték.
* *
Legelső erkölcsi fegyelmünk: szüleink szeretete. Ez kapcsolja be az
embert először az állatias egyéni világtól a társadalmi élet nagy emberi
világába. És ezen tanuljuk meg az igazi tekintély nagy elvének
tiszteletét.
* *
A férfiasság a felelősséggel jelent egyet. Az élethivatásban, a
szerelemben és a családi életben a férjet ugyanaz az erkölcsi törvény
kötelezi, ami a hajóskapitányt a tengeren. Ha a hajó sülyed, a nőket,
gyermekeket és gyöngébbeket szabadítja előbb a mentőcsónakokban. Ő
utolsónak menekül, vagy egyáltalában nem is menekül.
Alkalmazkodás.
Vannak olyan férfiak is, akik jobban tették volna, ha zöldbékának
születnek. Megérzik a rossz időt, mielőtt egyetlen bárányfelhő
mutatkozik az égen, azután pedig hangos kuruttyolással jósolják meg a
visszatérő napsugarat.
Mindig tudják, hogy mi készül és ahhoz alkalmazkodnak.
* *
Az alkalmazkodás a természetben azt jelenti, hogy minden egyénnek és
fajnak vissza kell esnie s végül el kell pusztulnia, ha nem tud a
létezés feltételeihez simulni. De az állatok, hogy magukat s fajukat
fenntartsák, azért nem dobják egyéniségüket zsákmányul a létezés
feltételeinek. Ez az elpusztulásnak a másik, sokkal csúnyább fajtája
volna.
Az alkalmazkodásnak erre a förtelmes módjára csak a szabad akarattal
bíró ember képes.
Mennyire megvetné a stréberkedés útján elaljasodó emberi lényt a
közönséges mezei egér, ha bele tudna szólani az ő dolgaiba.
Körülbelül ezt mondaná neki:
– Nyomorúlt! Látod, nekem mennyi ellenségem van. Olykor macskák jönnek
ki a faluból és reám leselkednek. Máskor menyét tolakszik be a lyukamba,
hogy megfogjon. Felülről meg a vércse számít rám. Azonfelül a hosszú
télen nincs mit ennem. Én tehát futok, bujkálok; a lyukaimat
össze-vissza furkálom; télre magvakat hordok össze jó pajtásaimmal és ha
több a kettőnél, harapni is tudok… de azért egér maradok.
Önérzet.
A derék cselekedeteknek megvan az a rossz oldaluk, hogy közönségesen
csöndben maradnak és dicséretben vajmi ritkán részesülnek. Még ha
tömjént gyujtanak meg előttünk, az is rendesen másoknak az orrát
csavarja.
Nagy megnyugvásunkra lehet azonban, hogy nemcsak a titokban maradt bűnök
és rossz cselekedetek halmozódnak össze idők folytán, hanem a titokban
maradt jócselekedetek is. És míg amazok egy napon tengersok könnyet és
vért is kamatoznak, emezekből jólét, becsületesség, életöröm, egészség
és erő buzog elő azok számára és azok gyermekei számára, akik jót
cselekedtek.
A világ derék cselekedetek nélkül már régen összeomlott volna.
Jellemhibák.
Az erkölcsi világban is uralkodnak a természettudományos igazságok. A
jellem, az erény, a becsületesség mind alája van vetve a fizikai világ
törvényeinek is. Nem különálló égi tünemények ezek sem, hanem a gyarló,
véges ember tulajdonságai.
Ezek erősödése, fejlődése és fennmaradása is a gyakorlattól függ, nem
pedig az axiómáktól és az olvasástól, amivel magunkat agyontömjük.
Valamint a vívó embernek a karizmai szépen kifejlődnek a folytonos
gyakorlattól, úgy a jellem fejlettsége és szépsége sem attól függ, hogy
mennyi doktrina van valakiben, hanem attól, hogy mennyire volt képes
gyakorlat útján magának a nemesebb indulatokat állandóan megszerezni?
Az olvasás ismereteket és szabályokat ad; de azok aszerint fejlődnek
vagy halványodnak el bennünk, amint azokat gyakorlat követi vagy nem
követi.
* *
Némely ember _kedélyének_ dúsgazdag háztartása van, de micsoda borzasztó
rendetlenség van abban a háztartásban! A legszebb ruhákat félig viselve
odadobják a lomtárba. Összetört ezüstedények, csorba drágaságok, viselt
krispinek, penészes szilvalekvár, eltört velencei üveg és rongyos cipő
egymás hegyin-hátán… Sehol egy érzés végigérezve, sehol egy gondolat
befejezve, sehol egy ötlet kitisztogatva, sehol egy forma betetőzve.
És az ilyen emberek nem hogy rendet csinálnának szellemi háztartásukban,
hanem kapzsi módon egyre jobban gyűjtik és halmozzák a sok drága
lim-lomot.
Önzés.
A modern önzés-elmélet a természettudományi álláspontból s kivált a
darwinizmusból sarjadzott ki, de csak vadhajtás gyanánt. Lényegében véve
borzasztó félreértése vagy tudatos félremagyarázása a tudományos
igazságoknak.
Általában véve természettudományi igazságok címén végzetes visszaélések
és tévedések mentek át a társadalmak felfogásába. Nem egy sikkasztó,
csaló vagy hazug védi magát azzal, hogy ő a »létért való küzdelem« nagy
törvénye szerint cselekedett, amikor embertársait kizsebelte vagy
félrevezette.
* *
Az önzés (egoizmus) fogalma szorosan csak az egyéni haszon és előny
területére terjed. Önző az, aki embertársának jogait és érdekeit nem
veszi tekintetbe. Aki ellenben más ember jogai és érdekei által mérsékli
magát s az erre vonatkozó jogi, erkölcsi és társadalmi törvényeket
tekintetbe veszi, az már az altruizmus (önzetlenség) területére lépett
át s önzését megnemesítette. Kimutatható, hogy ez még az állatoktól sem
idegen.
A szülő, aki gyermekét szereti és érte dolgozik, már nem önző. A férj,
aki feleségét kényelembe helyezi és önfeláldozással is védi: már nem
önző. Aki jótékony célra ád vagyonából, az már nem önző. De önző az
uzsorás, a csaló, a zsaroló, a vesztegető, a tolvaj, a rabló és mindaz,
aki jogaival, az erkölcsi és vallási törvényekre való figyelem nélkül,
kegyetlenül és csakis a maga hasznára él.
Elcsavart igazság és silány ürügy, hogy az emberek az erényeket csakis
önzésből gyakorolják. Igaz, nem gyakorolnák, ha belsőleg jól nem esnék
nekik. A szülő sem áldozna gyermekeért, ha jól nem esnék neki; a hős sem
halna meg a csatatéren, ha a kötelességteljesítés nem okozna érzületének
bizonyos megnyugtató, sőt örömteljes érzést.
De az Isten szerelmére, hát önzés ez is? A hős halála és az
uzsorás-váltó behajtása közt nincs semmi fogalmi különbség többé?
* *
Az önző, szívtelen ember csak félig él emberi életet, mivel az emberi
élet legnemesebb javaiból ki van zárva.
Aki nem tud szíve szerint másokat szeretni, mások szeretetében és
őszinte becsülésében sem részesül. Aki pedig egész életén át csak
hízelgett, számítást és haszonélvezést lát maga körül: az, ha akószámra
issza is a legfinomabb borokat s a legelsőrendűbb orfeumprimadonnák múló
kegyeivel is dicsekszik: utóvégre is szánalomra méltó teremtés.
Az emberi élet boldogsága a különböző ellentétes tényezők helyes
egyensúlyán, összhangján alapszik. Az élet nem is egyéb, mint folytonos
küzdelem összhang után.
Önzés nélkül meg nem élhetünk, mivel ennünk, innunk, laknunk kell és
akinek nincsenek meg eszközei ahhoz, hogy jogos vágyait helyesen
kielégítse, az hiányt érez.
Viszont az önzetlenségre (altruizmus) is szüksége van az emberi lénynek,
mivel különben a társadalmi élet legbecsesebb magasabb származású örömei
(barátság, bizalom, becsülés, szerelem, családi boldogság stb.) záródnak
el előle és puszta anyagi életre szorul.
Boldogság nélkül való az az ember, aki önzésénél fogva a mások
kizsákmányolásának él; de viszont boldogtalan az is, akit túlságos
önzetlenségénél fogva szeretett embertársai szabadon kirabolhatnak.
Bölcsnek pedig és boldognak neveztetik az, aki minden viszonynál
fölismeri a helyes arányokat és úgy él, hogy embertársai önzése miatt
jogosan meg ne gyűlöljék, önzetlensége mellett pedig ki ne
zsákmányolhassák.
_Az önzés fokozatai:_
A magam hasznára cselekszem:
1. a más hasznával,
2. a más haszna nélkül,
3. a más kára nélkül,
4. a más kárával.
_Az önzetlenség fokozatai:_
A más hasznára cselekszem:
1. a magam hasznával,
2. a magam haszna nélkül,
3. a magam kára nélkül,
4. a magam kárával.
Erkölcs és jog.
_Jogaink_ erőnket fokozzák, de az erkölcsi szabályok kiméletre
köteleznek.
Az életben a legderekabb emberek élnek legkevesebb joggal. Ezekre nézve
a jog olyan szerepet játszik, mint a kard a katona oldalán. Tiszteletet
parancsol, de nem szokás kirántani, ha csak valami igen nagy ok nincs
reá. De akkor azután, ha ki van rántva, vágni kell vele.
Ellenben a rossz emberek rendesen tele vannak joggal. Minden kis
alkalommal jogaikra hivatkoznak s míg maguk részére bőven igénybe veszik
más emberek szelídségét, jóságát, lovagiasságát, ők örökké a joggal és
törvénnyel vagdalkoznak.
Shylocknak is megvolt a maga joga az egy font húshoz, de ki ne döbbenne
meg a jogérzet ilyen alkalmazásától és ki ne örülne neki, amikor Shylock
jogaiba belepusztul?
* *
Ott, ahol erkölcsi parancsok ütköznek a jog parancsaiba, az erősebb fél
az erkölcs.
Nem az ideális fölfogás mondja így, hanem maga a gyakorlati élet, mely
mindennap millió és millió jogot hagy pihenni és elenyészni, pusztán
csak azért, mivel az erkölcsi kötelességek tiltják azt, amit a jog
megenged.
Okosság.
Vannak a világon praktikus lények, akik már kora ifjuságuktól kezdve
helyesen és eszesen tudnak számítani és csodálatos érzékkel bírnak a
maguk érdekei fölismerésére.
Az iskolában pompásan el tudják sajátítani a jó tanulók föladatait és
azok verejtéke árán nem csekély tekintélyre tudnak szert tenni.
A katonaságnál (ámbátor többnyire kibujnak a katonaság alól) nagyszerűen
értik, hogyan kell a nehéz szolgálatot, esetleg a veszedelmet kikerülni.
Később: hogyan kell kihalászni társaságukból a leggazdagabb leányt
feleségül.
Haladván az idő, ők is haladnak az élet nagy művészetében; megtanulják,
miként kell mások munkájának gyümölcsét kiszivattyúzni s minél nagyobb
vagyont harácsolni össze minél kevesebb munkával. Idővel – ha el nem
pusztulnak valamely véletlen baleset következtében – nagy vagyonra is
szert tesznek, sőt bizonyos hírnévre is. Azonban a derék emberek közé
sohasem soroltatnak s a nagy vagyonnal együtt rendesen olyan rossz
tulajdonságokat hagynak gyermekeikre, amelyek egészen alkalmasak arra,
hogy az így összegyüjtött vagyon a következő nemzedék alatt szétmenjen.
Ámbár igen sok esetben a hasonló embereknek – hála a természet bölcs
rendjének – egyáltalán nincsenek gyermekeik.
* *
Az okosságnak sokféle fajtája van; némelyik nagyon is csábító. De a
legokosabb okosság mégis csak mindig az, amelyik a lelkiismerettel
egybehangzik.
* *
Nemcsak nagy észbeli tehetségekkel, de nagy _érzésbeli tehetségekkel_ is
sok kiváló ember születik a világra.
Az előbbiekből lesznek a nagy tudósok, a nagy hadvezérek, esetleg a nagy
csalók; az utóbbiakból pedig a nagy költők, nagy művészek, a nagy
rajongók, esetleg a nagy lumpok.
A hatalmas érzésbeli tehetségekkel és szenvedélyekkel világra született
ember többet, jobban és tökéletesebben érez, mint a többiek. Indulatai
tisztábbak s gyakran milliókban hasonló indulatokat képesek korszakokon
át előidézni. Egy-egy ily tehetség egészen új irányt ad a kultúra
fejlődésének, de a kisebbek is mind kiszámíthatatlan érzésbeli
kincsekkel gazdagítják az emberiséget.
A nagy fölfedezések, hőstettek, vállalatok és a nagy társadalmi
újjászületések nem a rideg észbeli spekulációból, hanem a kedély nagy
emócióiból és a képzelőtehetség őserejéből származnak.
Az emberiség tiszta és erős érzésbeli impulzusok nélkül szinte még egy
részvénytársaság alapítására sem volt képes.
* *
Az oktalan embernek is megvannak a maga ismertetőjelei. Az arab
közmondás ebbe a hatba foglalja őket össze:
Haragszik.
Beszél haszontalanul.
Hisz mindenkinek.
Változtat, ahol nem kell.
Azt keresi, amihez semmi köze.
Nem tudja megkülönböztetni barátját az ellenségétől.
Bátorság.
Az igazi bátorság nem abból áll, hogy életünket vagy nagy érdekeinket
hidegen föltegyük egy kockára. Ez gyakran alig több, mint a
képzelőtehetség fogyatékossága, a léleknek bizonyos merevsége és
hidegsége. És ez inkább az együgyű emberek tulajdonsága, – akik a
kockázat nagyságát fölismerni nem tudják – mintsem az észben és
kedélyben gazdagoké, akik élénk képzelőtehetségükkel minden eshetőséget
keresztül bírnak látni.
A lélek igazi bátorsága abból áll, hogy nyugodtak tudjunk maradni a
legnagyobb megpróbáltatások idejében is és _hitünket_ ne veszítsük el
még akkor sem, ha minden tapasztalat és ok arra is kényszerít bennünket.
Ha jól meggondoljuk, számos férfi van olyan, aki a halálveszedelmet ki
tudja állani, de a vagyoni megkisértés előtt gyáva lesz. Valamint számos
olyan nő, aki szívét meg tudja őrizni minden kisértés ellen, de elveszti
hitét, ha az élet alacsonyságai érnek hozzá.
A legnagyobb bátorság mindig abból áll, hogy inkább sajnálkozva és
szánva, mint kétségbeeséssel vagy megvetéssel nézzük a bennünket
körülvevő rosszaságokat vagy megpróbáltatásokat.
* *
A férfira nézve vannak bizonyos kötelességek, amelyeket minden
kockázatra való tekintet nélkül, még a testépség, az élet és annál
inkább a vagyon belevetésével is teljesítenie kell, vissza nem tekintve,
nem nézve sem jobbra, sem balra és nem kérdezve senkitől, hogy mi
következik annak utána.
Grant amerikai tábornokot a vicksburgi csata után megkérdezték, hogy
hány halottja volt.
A tábornok vállat vont:
– I never count my deads!
– Nem szoktam megolvasni a halottjaimat.
* *
A _megfontolás_ csak egy bizonyos ideig ér valamit; addig, amíg a
cselekvésnek biztos alapot ad.
Azontúl pedig cselekedni kell és csakis cselekedni. A cél felé menni,
itt-ott, amint az akadályok megkívánják, némi kerüléssel, taktikával; de
mindig csak a cél felé.
A világ ítéletével pedig, ha a cselekvés megindult, nem igen kell
törődni, mivel ez csak gyöngíti annak erejét.
* *
Embertársaink iránt mindig vannak bizonyos kötelességeink; de a világnak
sohasem tartozunk annyival, amint gondoljuk.
A bátorsághoz tartozik az is, hogy igazságunk tudatában ne törődjünk
azzal sem, hogy mit szólnak helyes cselekedeteinkhez az emberek.
Igazság.
Az élet legnagyobb bonyodalmai is elveszítik félelmességüket azonnal,
mihelyest az ember nem a többiek véleményére, hanem a maga
lelkiismeretére támaszkodik.
Az igazság általában véve nehéz dolog, de mindig megéri azt, nagyon
megéri, hogy törhetetlenül és félelmet nem ismerő módon megálljunk
mellette. Az igazság nem is érvényesülhet másképen, mint úgy; de így
azután előbb-utóbb bizonyosan.
Úgy van az, hogy kockázat és küzdelem nélkül nem is juthat az ember
annak birtokába; legfölebb csak fél és tizedrész igazságoknak, amelyek
ideig-óráig tartanak, de alapjukban véve nem is érnek sokat.
Az egész igazságot kell megkeresni.
* *
Az igazságokat elviselni nagyon könnyű akkor, ha nekünk tetszenek vagy
hiuságunkat legyezgetik. Sőt ilyen föltétellel a legszemtelenebb
hazugságot is szivesen vesszük teljes értékű igazságnak. Ám nehéz az
igazságot elemészteni, ha az meggyökerezett előítéleteinkbe, még
nehezebb, ha érdekeinkbe, legnehezebb, ha hiuságunkba ütközik.
Ki mennyit tud elviselni belőle, az mutatja meg, hogy mit ér ő maga.
Li-Hung-Sang hires kínai alkirály mondta egyszer a következőket:
– Azokat az igazságokat érdemes legjobban tudni, amelyeket legkevésbbé
szeretünk meghallgatni.
* *
Az őszinteség nem magában álló erény, hanem a legszebb jellemek állandó
zománca. Külső ragyogása a belső erőnek és megbízhatóságnak.
Az őszinte embert nem is lehet pusztán arról megismerni, hogy sohasem
hazudik. (Ilyen ember különben nincs is a világon.) De sohasem hazudik a
maga előnyére és még ennél is kevésbbé a más hátrányára.
Legeslegkevésbbé akkor, amikor másnak kárt, magának pedig hasznot
csinálhatna vele.
Ha valaki a maga hátrányával más előnyére hazudik, az sokkal nemesebb,
mint az ingyen való igazmondás.
* *
Az őszinteségnek az életben van olyan legkisebb gyakorlati mértéke is,
amin alul már azonnal a megbízhatatlanság és az alacsony jellem
kezdődik.
Hol van ez a határ, azt az élet tudásából leszűrődő erkölcsi érzés
mondja meg.
Igazmondásra általában mindenki kötelezve van, de arra csak az élet
legbensőbb viszonyaiban van kötelezve, hogy mindent meg is mondjon, ami
igaz. Ez szabályozza őszinteségünket a gyakorlati életben.
Legkevesebb őszinteséggel tartozunk a politikában meg a kereskedésben.
A társaságban elég annyi, hogy szavunk és tettünk igazságos legyen.
A barátságban őszinteségünket a férfias bizalomhoz illő nyiltsággal
tartozunk egyesíteni.
A szerelemben őszinteségünk legnagyobb mértékével tartozunk és jogunk is
van ilyent követelni.
A hallgatás is hazugsággá válik abban a pillanatban, mihelyt másnak kárt
okozunk, vagy magunknak tilos előnyt szerzünk vele.
Hazugság.
Nincs szaporább valami a hazugságnál. Gyakran elég, ha csak egy
ruhadarab, egy függő, egy szőnyeg vagy egy butordarab által hazudunk és
abból azonnal egy hazugság-nemzetség származik.
És ami még rosszabb, nem is lehet arra számítani, hogy ez a szapora
nemzetség majd magától ki fog halni. Átöröklik apáról fiura, anyáról
leányra s az utódok többnyire szaporítják az örökséget.
És ha azután valamely család elpusztulásának okát nem értjük, minden
másra gondolunk, csak arra nem, hogy azt talán a fölszaporodott
hazugságok ölték meg.
* *
_Társadalmi nyelven:_ Jó házból való, kedves fiatalember.
_Egyéni nyelven:_ Kifogástalanul öltözködő üresfejű fráter.
* *
Tiszteljük a természetes érzéseket.
A világot ezek tartják fönn, ezek teszik széppé és igazivá, nem pedig
azok a betanult, előkelő cafrangok, amelyeket magunkra akasztunk s
amelyek legtöbbnyire éppen olyan konvencionális hazugságok, mint édes
beszédeink és körmönfont udvariasságaink.
Jóság.
A férfira nem a legnagyobb dicséret az, ha azt mondják: _jó ember_,
mivel ez rendesen azt jelenti, hogy gyönge és engedékeny.
Már pedig a férfinak az a hivatása, hogy az életben küzdjön és ne igen
legyen _jó_ ember, mivel akkor ki fogják rabolni jóságát a _nem jó_
emberek. Avagy fegyelmetlenség és romlás támad azok közt, akik az
életben az ő gondjaira vannak bízva, nevezetesen pedig családjában.
A férfi jósága egészen más dolog, mint az asszonyé. A gyöngédség és
szerető szelidség mindenesetre őt is díszesíti, de sohasem a fegyelmező
szigor rovására. Akaratereje és ítélete erősebb lévén, mint azoké, akik
családjában vannak: tudnia kell nem-et mondani még akkor is, ha a
szeretet nevében kérik tőle az igent, ha csak lelkiismeretében tisztában
van afelől, hogy helyesen cselekszik.
Ha jól megfontoljuk a dolgot, a férfiak jó cselekedeteinek java nem az,
amiért dicsérik, hanem az, amiért szidják őket és aminek gyümölcsei csak
későbben érnek meg.
Becsület.
A _párbajképesség_ még semmit sem jelent és éppenséggel nem egy a
_korrektséggel_. A becsületességhez pedig semmi köze.
Lehet valaki teljesen párbajképes ember, ha az egész élete tele is van
inkorrektségekkel. Ellenben lehet és van is akárhány ember, akinek soha
nem volt párbaja, de azért a legkorrektebb emberek közé tartozik.
Példa:
Valaki tisztán a pénzeért, spekulációból elvesz egy leányt anélkül, hogy
iránta vonzalommal lenne, vagy hogy komolyan és férfiasan el volna arra
határozva, hogy őt boldoggá tegye. Azután elkölti a hozományt és elválik
tőle, vagy pokollá teszi az életét másképen. Ez az úr a »lovagiassági«
fogalmak szerint teljesen párbajképes ember, de teljesen romlott fráter
is.
* *
A _becsületkórságok_ nagyon hasonlítanak a test kórságaihoz. Azt lehetne
mondani, hogy ugyanazok.
Az életben sokszor látni, hogy valaki a becsületén ejtett súlyos sebbe
sem hal bele. A seb fáj, de idővel beforr, mivel a lélek alapjában véve
egészséges.
Máskor ismét a becsületen egy tűszúrás is elégséges, hogy a kicsi seb
gennyedésnek és üszkösödésnek induljon, mivel a lélek telve van fertőző
anyaggal.
Annyiszor látjuk az életben az erkölcsi sorvadás eseteit is. Egész
családokat emészt a lelki száraz betegség. Maguktól elcsenevésznek,
kipusztulnak és eltűnnek.
Az emberek látják, de nem kutatják, hogy hol és mikor esett bennük
erkölcsi fertőzés.
* *
Az ember jó hírneve és érintetlensége nem attól az osztálytól és
hivatáskörtől függ, ahova tartozik, hanem maga-magától. A legkedvezőbb
helyzetben is van rossz hírnév, a legkedvezőtlenebben is van jó.
Akarod, hogy megbecsüljenek? Kezd magad.
ASSZONY.
Az asszonyok befolyása szelidítette meg a férfiak szilajságát, az
nemesítette meg erkölcseiket és az puhította meg kegyetlenségüket.
_Bukle_. Essays.
Van valami varázsa a női léleknek, mely mint egy kiengesztelő szelid
sugár, megaranyozza a lét tökéletlenségeit és virágot fakaszt ott is,
ahol a természet keze csak sivár élettörvények szikláit bírta
fölhalmozni.
* *
Csodálatos lények a nők.
Az ő érdemük, tehetségük és _zsenijük_ a világalkotásban egészen más,
mint a férfiaké. Vagy meg lehet-e azt mondani, ki nagyobb és hasznosabb
tényezője az emberi faj boldogulásának: a tehetséges katona-e, aki telve
van zord akaraterővel és világpusztító szenvedéllyel, vagy a nemesszívű,
szeretetben, gyöngédségben és öntudatban gazdag lelkű nő, akinek élete
ki nem számítható derékségek és jóságok kútforrása?
* *