teher mérték szerint föl van irva és föl van számolva. A mit ő átvett a
vállalkozótól s a mit át kell adnia a megrendelőnek. Erre az irni,
olvasni nem tudó orosz tutajos alig lenne képes. A sáfár többnyire
zsidó. Ez se tud ugyan irni olvasni valamennyi, de a számjeleket ismeri
s a többi tudomány a szokásnál és gyakorlatnál fogva fejében van.
Van dolga a személyzetnek.
A tutaj összeállitását ő végzi. Ha tüzifát, sót s egyebet is szállit a
tutaj: ezt a tutajra a partról át kell rakni ott, a hol a víz már
alkalmas. Ezt is a tutajosok és szolgák végzik, valamint az út végén a
kirakodást is.
De a hajózás is nagy figyelemmel, nagy gonddal s néha nehéz munkával
jár.
Csendes vizen evezni kell. A kormányrud mellett mindig ott kell lenni a
kormánybirónak vagy helyettesének. A zátonyt, tőkét, sarkantyut, malmot,
hidlábakat, jégtörőket minden esetre ki kell kerülni. Szembejövő
gőzösökre vigyázni kell. Forgatagba belekerülni semmiképen nem szabad. A
hol a Tisza árama szögben dül a partnak s azt mossa és sodorja: ott a
parthoz, közeljárni veszélyes. Könnyen odaütődik a tutaj s kivált ha
terhelve van, darabokra hull széjjel. A kis viz csak oly ártalmas lehet,
mint a nagy. Bajjal jár egyik is, másik is. Különösen vigyázni kell,
hogy hamis útra, kiképzetlen átvágásba, eliszaposodó ágba a tutaj ne
jusson. A kikötést is mindig nagy figyelemmel kell végezni. Lakott
helytől ne legyen nagyon messze. A hol czövekpénzt, kikötő-dijat kell
fizetni: azt a helyet el kell kerülni. A tutajok közt menetközben is,
kikötésnél is meg legyen a kellő távolság, mint a katonasorok között.
Minden tutajon van egy kis fedett hajlék. Deszka az oldala, deszka a
teteje, gunyhó alaku, egészen kezdetleges tákolmány. Zápor, jégeső, erős
vihar nem hatol át tetején és oldalán. Némi enyhelyet mégis ad. A tutaj
személyzete esős, viharos napokon és éjszakákon ide menekül, itt alszik.
Oly kicsiny, hogy egymás mellett fekve épen csak belefér három-négy
ember. A neve: kaliba. Igy nevezi az északnyugati tót is, az északkeleti
rusznyák is, a tuladunai magyar is. Eredetileg hellen szó: kalübé. El
van terjedve egész délkeleti Európában. A régi helleneknél is gunyhó
volt a jelentése.
Nagy szélben, áradó magas vizben, ködben, sötét éjszakán nem szabad
tutajozni. Minden este ki kell kötni. A kormánybiró és a sáfár csak nagy
ritkán engedheti meg, hogy a csillagos és holdvilágos tiszta éjszaka egy
részén át legalább mehessen a tutaj. De csak biztos vizen.
Ünnepnapon sohase szabad se menni, se elindulni. De a tutajosok szabálya
szerint csak a keresztyén ünnepeken tilos a tutajozás. Zsidó ünnepekre
nincsenek figyelemmel, ha van is zsidó köztük, hacsak a zsidó pálinkát
nem ad.
De az ünneplés nem arra való, hogy istentiszteletre menjenek. A mint
Beregvármegyét elérik: ott már a falvak többsége a partokon kálvinista
és magyar. A máramarosi kálvinista nem megy tutajozni. Ez tiszta magyar
faj. A magyar faj épen nem kedveli a lézengő, késedelmes és ácsorgó
munkát. Vagy dolgozik egész istenadta erejével vagy henyél tökéletesen,
mint az útszéli kő. Azután valami gyönge keresetért nem is engedi meg,
hogy neki parancsolgassanak.
A tutaj azért áll meg ünnepen vagyis az ünnep előtt való nap estéjén,
hogy a tutajos jókor reggel bemehessen a legközelebbi faluba vagy
városba dohányt, sót, pálinkát s ennivalót venni. Ha van pénze: annyi
pálinkát vesz, hogy megittasodjék tőle. Délelőtti 10–11 órára nemcsak
megfordul a faluból, de meg is késziti s el is költi ebédjét, ki is
szivja pipáját, pálinkáját is megiszsza mind s be is rug tőle egészen.
Akkor lefekszik s aluszik egész nap és egész éjjel. Ha rossz az idő: a
kalibában; ha jó az idő: a füzesben a parton. Szunyoggal, légygyel,
kigyóval, békával nem törődik. Egy kis tüzet gerjeszt a parton s annak
hamvadozó parázsánál tiz-tizenkét órát alszik egyhuzamban. Az elmult
napok álmatlanságát kipótolja egészen.
Fizetését sohase kapja ki előre. Baj lenne ebből. Vagy el se menne a
tutajjal vagy előre meginná pénze nagy részét s miből élne az úton,
szárazon és vizen?
Nagy bölcseséggel állapodott meg erre nézve a százados gyakorlat.
Hajdan állandó tutajosai, szegődvényes állandó szolgái voltak a nagy
fakereskedőknek. Ez más dolog. Akkor a gazda gondoskodott a cselédjéről.
Most a tutajos csak alkalmilag vállalkozik esetről-esetre s mindig csak
egyetlen tutajútra.
A tutaj például Szegedre megy s a tutajos megalkuszik 50 koronára.
Bustyaházán kap 5 koronát, Tokajban és Szolnokon ugyanannyit, Szegeden
pedig, ha rendben átadott mindent, 10 koronát. Ha azután visszatér és
semmi panasz ellene: Bustyaházán vagy ott, a honnan elindult, kapja meg
a még járó 25 koronát.
Ez a szabály és az elmélet. A fakereskedő ragaszkodik is ehhez keményen.
De a sáfár jelentékenyen módositja ezt útközben.
A rusznyák szokott otthoni ruhájában indul útnak. Szürét gubáját viszi
magával, hogy éjjel a hüvös időben legyen mivel takaróznia. Ruhája durva
szőrkelme, elég meleg az ő edzett testéhez képest, de zsiros, szurtos és
szagos kegyetlenül. Piperére, ujra öltözködésre, fürdésre, semmit se ad.
Néha megmosdik, de a mikor megmosdik, akkor már rendesen elfelejtette,
hogy mikor mosdott utoljára. Haját és bajuszát azonban megnyirbálja s
szakála eltávolitásáról is gondoskodik, kivált a ki katonaviselt ember.
Tarisznyáját elviszi az útra s visz némi főzőedényt is. Gyakran
összebeszélnek arra, hogy ki miféle edénykét vigyen a tutajra. Csuprot,
lábast, bögrét, apró pálinkás üvegeket. Ez az utolsó épen nem maradhat
el. Visz egy botot is, legyen mivel hazajönni.
Élelmiszer készlete nagyon szerény. Van egész kenyere, jó adag
kukoriczalisztje s nyers babja. Ha az évszak megengedi: burgonyát is
visz magával. Ezt nagyon szereti sülve. Hagyma nem hiányzik s valamelyes
szalonna se. Visz magával egy ökölnyi kősó darabot is. A porrá tört sóra
nincs épen szüksége. Azért pénzt kell adni. A kősóhoz Máramarosban
hozzájut isten nevében is. Mikor eszik, a kősóból leharap egy
babszemnagyságut s hatalmas foga ugy megőrli azt, mint malomkő. Ha
kukoriczalisztjét vagy babját főzi, abba is tesz egy kis darabot.
A terhelt tutajon rendesen van valami tüzhelyféle alkotmány. Néhány
deszkadarab egymás mellé rakva, földdel vagy homokkal pár hüvelyk
magasságban beteritve: im erre már lehet tüzet rakni a teherrakomány
szélmentes oldalán. Valamely bölcs rendőrség isten világáért se engedné
meg ezt a merényletet. Holott okos ember kezében a tűz se veszedelem s
azután csakugyan ott van a viz a tutaj közelében, csak meriteni kell
belőle. Olyan esetről még nem emlékeznek a krónikák, hogy a tutaj a
tutajosok vigyázatlansága miatt égett volna el. Senkinek se jutott az
előtt eszébe a tutajt tűz ellen biztositani, mig az a vizen áll vagy
mozog.
Nem is főz a tutajos minden nap. Ha az idő vagy a víz állása miatt
sokáig kell egy helyben ácsorogni: akkor szivesen főz, valamint
ünnepnapon is. Máskor pedig, ha sietős az útja és sok a dolga, napokon
át csak kenyérrel, sóval, hideg puliszkával él s ha van neki: egy kis
sajttal. Régebben elég sajtja volt ingyen is. Az alföldi jó magyar nép
abban a szent meggyőződésben élt, hogy a tutajos oláht és oroszt neki
ingyen el kell látni ennivalóval. A kenyeret, köleskását, kukoriczát,
burgonyát bizony nem sajnálta tőle. A juhászok pedig birkafejés idején
szivesen, sőt hetykén adtak neki egész sajtot. Még kegyetlenül le is
nézték vagy megsajnálták, hogy nyavalyás oroszsza milyen hálálkodva
fogadja el tőle ingyen a sajtot.
Húsra, halra nem igen áhitozik a szegény tutajos. Pedig szárnyassal és
hallal, rákkal és teknősbékával ugyancsak tele vannak a Tisza füzes és
rekettyés partjai, a holt Tiszák, az elhagyott medrek, az árterületek
gödrei, a morotvák. Mennyi libucz sipákol a partokon, mennyi szárcsa
uszkál ott kevélyen, mennyi vadkacsa röpköd és bukdácsol szanaszét! De a
szegény orosz, oláh és zsidó mindig csak jobbágy volt. Istenért se vinne
magával lőfegyvert. A vadászat csak királyoknak és uraknak való. A vadat
nem a szegény ember számára teremtette az isten. El nem sütné a puskát a
világért se, ha volna is neki. Nyomban kezébe kerülhetne vagy a
csősznek, vagy a csendbiztosnak, vagy a főszolgabirónak. A mitől pedig
mentsen isten!
Még hálót se visz magával. Pedig sokszor napokon át nem lát embert a
Tisza végtelen kanyarulatain. A horogról fogalma sincs. A rákot és
teknősbékát nem is kérné tőle számon senki. Hiszen ezek csak férgek,
noha az urak jóizüen megeszik őket. Bizony megehetné ezeket a szegény
ember is, a tutajos is. Igaz, hogy röst is ahhoz, hogy rákot,
teknősbékát fogdosson, mikor e helyett lefekhetik a harmatos fűbe s
kalapját arczára téve, nyugodtan alhatik.
Azonban a Tisza is más már, mint hajdanta volt. A mióta szabályozták:
azóta csak a régi térképeken van meg a régi Tisza. Hala, madara
eluszott, elszállt, elfogyott azóta. A juhász ürüje se kolompol azóta
oly szakadatlanul a partok közelében. A tutajos csak akkor ehetik most
már juhsajtot, ha mikor pénzen vesz magának tiz fillérért.
De a tutajos fizetésének s életmódjának okosan kigondolt törvényét kissé
megváltoztatja a sáfár.
A tutajos, mikor a tutaj napokig vesztegel, nem tud el lenni pálinka
nélkül. Pénze nincs, az ismeretlen falvakban hitele nincs. De szomja,
vágya, áhitása nagy.
A sáfár ezt jól tudja. Az ő butykosa mindig tele van pálinkával. Nem
tukmálja a tutajosra. Ez nem szabad. A nagyvállalkozó mindig lelkére
köti otthon, hogy a tutajost se hitel, se előleg, se pálinka czimén
megkoppasztani, vagy eladósítani nem szabad. Nem lenne maradása a
sáfárnak otthon se, ha a tutajosok ugy érkeznének haza, hogy minden
járandóságukat útközbeli adósság czimén a sáfár teszi zsebre.
Nem kinálja tehát pálinkáját. Hanem a helyett mindig akként hajtja fel
butykosát a tutajos közelében, hogy a szellő a pálinka szagát oda
legyintse a tutajos orrához. A hatás nem marad el soha.
Egész nap nagy munkában van a tutajos. Reggel óta huzza az evezőt. Két
nap óta üres már félmeszelyes pálinkás üvegje. Két nap óta szinét se
látta az isteni folyadéknak. S ime most odaütődik orrához az illat.
Kegyetlen bűz annak, a ki nincs hozzászokva. Hitvány burgonyaszesz,
kozmával vagy effélével teljes. De idegrázó, ingerlő, elbüvölő illat a
szegény tutajos érzékeire nézve. Ennek az illatnak ellenállani nem
lehet.
A szagban nagy erő rejlik. Nagy hatalom az, melynek titkait még nem
buvárolták ki a tudósok. A szerelem ezer válsága, ezer szerencsés és
szerencsétlen esetlege függ az illattól. A tüzes rokonszenvek s romboló
ellenszenvek egyik rejtélyes forrása a szagló érzék működése. Az
életfentartás csodálatos ösztöneit a szag edzi s tartja élénk
működésben. A párjaváró nőstény rovar lebukik a föld mélységébe s oda
várja himjét. Vajjon rátalál-e lovagjára? Rátalál. Egy mérföldről
megérzi illatát, oda talál sötétben is s fölkeresi a föld mélységében.
Egyik királynéjukat azért kergették el a spanyolok, mert nem volt kedves
illata. Boldogságos Margit szüz, magyar királylány azért jutott az égiek
seregébe, mert sok éven át nem váltott ruhát s mégis égi illat vette
körül szép alakját. A fejlődés történetében nagyobb szerepe van a
szagnak, mint a hangnak. Vannak illatok, melyek az akarat minden
szilárdságát lefegyverzik.
A tutajos, a mint megérzi a pálinka illatát, nyomban kér belőle. Eseng,
kunyorál, rimánkodik egy italért. A sáfár ugy tesz, mintha nem is
hallaná a szót. De utóbb nagy nehezen megkönyörül a szegény tutajoson.
Ad neki szeszt. Üvegét megtölti a butykosából. Ismeri már az üveg
mértékét. Minden tutajos üvegje egy mértékü. Megtölti azt, de pénzért és
hitelben. Igy történik minden tutajossal. S mire a tutajútnak vége van s
a legénység visszatér, hogy bérét felvegye, bizony annak nagy részét a
sáfár tartja már magáénak.
Ezt cselekedte Hersko Dávid sáfár is a nagy per idejében s egyéb okok is
hozzájárulván, bizony nagy következései lettek cselekedetének.
II.
(Herskó Dávid sáfár tutajai. – Kikből állt a tutajok személyzete? – A
tutajut története. – Mikor a Tisza virágzik. – Selever és Galsi. – A
kártyázás élvezete. – Mi az unalom?)
Hersko Dávid a Sréter és Hillmann kereskedő czég tutajainak volt sáfárja
1882-ik évi május és junius hónapban.
A czég máramaros-szigeti czég volt. Egyik tagja Sréter máramaros-szigeti
születésü és lakos 28 éves, nős, fakereskedő s az állami kincstár
favállalkozója s egyuttal italmérési bérlő. Társa Hillmann szintén
fakereskedő, kolozsvári származásu, nős, 33 éves, szintén
máramarosszigeti lakos. Nagyobb tutajszállitmányt akartak útnak inditani
Szegedre, egyik ottani gőzfürészgyár számára. Szegedet pár év előtt
pusztitotta el az árviz s ott most egy-kétezer házat lázas rohamossággal
épitettek. Kellett az épületfa.
A tutajok számára a fa kincstári erdőkből Bustyaházán volt
összehalmozva. Innen kellett a tutajokat elinditani.
Első dolog volt a személyzet összeállitása. Sáfárt és kormánybirót
kellett kiszemelni, velük a kötést megcsinálni, s tanácsukra és
segitségükkel a tutajosokat és szolgákat felfogadni s bérükre nézve
velük megalkudni.
Ezt a munkát nem a czég főnökei végzik, hanem a czég sáfárja. A helyi
sáfár, a ki végrehajtó közege az üzletvezetésnek. A sáfár neve volt
Herskovics Mosko. Ez szemelte ki az embereket.
A tutaj sáfárjának Hersko Dávidot fogadta föl. Talán valami atyafiságban
is volt vele. De ezt csak a névből sejtem.
Hersko Dávid zsidó volt. Szeklenczei lakos, 47 éves, nős, négy gyermeke.
Volt Szeklenczén házacskája és kertje s talán még néhány száz korona
értékü ingósága. Irni-olvasni nem tudott, magyarul meglehetősen beszélt,
előéletét törvényes szeplő eddig nem érte. Éles nézésü, gyanakvó
tekintetü, kaftánviselő, ó-hitü zsidó volt.
Szeklencze 8–9 kilométernyi távolságra fekszik, Bustyaházától a Tisza
jobb portján. Rendetlen épitkezésü nagy orosz falu, közel 2000 lakossal.
Házai szanaszét szórva feküsznek a folyam völgyén s fönt a hegyek
oldalán is több, mint három kilométer hosszuságban. A falun a
Sokicznicza-patak s a Bajlova-patak csatangol keresztül.
Kormánybirónak Matej Pétert fogadta föl Moskó sáfár. Ez is szeklenczei
volt. A tiszai utat a vizen már jól ismerte. Előhaladt koru, 55 éves,
nős, görög katholikus vallásu, három élő felnőtt gyermeke, s egy
házacskája. Lassu, csendes beszédü komoly embernek látszott. A
törvénynyel eddig még soha se jött összeütközésbe.
A terv az volt, hogy négy nagy tutajt fognak leszállitani legalább
harmincz kötéssel. S Mező-Váriból tüzifát is szállitanak a tutajokon 110
ölet, a mi mintegy 400 köbméter tüzifának felelt meg. Minthogy tehát a
tutajok meg lesznek terhelve, egész személyzetre lesz szükség.
Az egyik tutajt vezette Hersko Dávid, a tutajok sáfára. Tutajának
személyzete volt még Simon Bazil, 27 éves családos görög katholikus s
két szolga: Szolku Mihály és Lupojda Mihály, – mind a kettő nőtlen,
fiatal ember s keresztyén. Mindannyian szeklenczeiek.
A második tutajt vezette Matej Péter, a kormánybiró. Tutajosa volt fia:
Matej Bazil s szolgái: Potrohos István, 16 éves erős fiu és Paczkan
Bazil szintén nőtlen, de már 31 éves legény. Ez utóbbi bocskó-rohai
lakos, a többi szeklenczei. Mind keresztyén s mind fenyitetlen előéletü.
A harmadik tutajt vezette Szavinecz Péter, mint kormánybiró-helyettes.
Nős, családos s van házacskája is, 30 éves. Tutajosa: Hecska György, 51
éves, nős, családos s szolgái: Susztra Bazil és Dujtsák István nőtlen
legények. Az utóbbi unyihai, a többi mind szeklenczei. De valamennyi
keresztyén s eddig büntetlen.
Csepkanics György vezette a negyedik tutajt. Ennek a tutajnak volt a
pörben a legnagyobb szerepe. Csepkanics élemedett ember volt. 49 éves,
nős, gyermekes, görög katholikus. Volt kis erdei házacskája. Ugy
emlékszem: magas termetü s törődött alaku ember volt, koránál idősebbnek
látszott. A pör folyamán hősi léleknek bizonyult.
Tutajos társa volt Matej Ignácz. Ez is nagyon fontos személye a pernek.
Ez is nagy tanu. Az egyik a Sarf Móricz, a másik ő. Sokat beszélünk róla
e történet folyamában. Ő is szeklenczei, mint társa.
E tutajon is volt még két szolga. De e tutajra Mező-Váriban teher nem
jutott. A két szolgát tehát itt elbocsátották s helyettük, ha kellett, a
többi tutaj egyik s másik szolgája segitett időnként. Később fogadtak
szolgát, de erre később térünk.
Ime ezekből állt a tutajszemélyzet, a mint azt Herskovics Moskó a sáfár
és a kormánybiró javallatára összeállitotta. Megkötötte velük a
szerződést, azt a czég főnökének bemutatta s mikor ez jóváhagyta:
kiosztotta az emberek közt a felpénzt s megkezdődött nyomban a szálak
kiválogatása s a tutajok összeállitása. Ez május 25-ike körül
történhetett.
A kész tutajok május 28-án indultak el Bustyaházáról. Zászlólengetés,
ágyudurrogás nem történt az elindulásnál. Ki üdvözölné a szegény
embereket a hosszu viziuton? Asszonyaik, jegyeseik nem ott laknak; – a
család tagjai közül alig egy vagy kettő megy el az induláshoz. Az se
lengeti a fehér kendőt, mivel hogy nincs is neki. De még a zöld ágat se.
Legföljebb isten áldását kivánja a távozók utjára s ha fehér cseléd, egy
könyet enged arczán végigfutni. Hanem a bucsupálinkából ő is iszik egyet
s örül annak, ha a tutajosok az elindulás után néhány vig kurjantást
tesznek.
Bustyaházától kezdve nehéz a tiszai út. A folyamnak több medre van, sok
ágon ömleszti vizét aláfelé, minden ág sekélyes alacsony vizállásnál,
sok helyen nekiszögellik a partnak, a tutajosnak egész erővel s
figyelemmel kell dolgozni egész napon át. A kormányrudnak mindig erős
kézben s biztos kézben kell lenni. Még beszélgetésre sincs idő.
Az első állomás Huszton volt. Mikor értek Husztra; egész bizonyossággal
egyik se tudta megmondani. Hajónaplót természetesen nem vezetnek. Hiszen
az is megesik, hogy az egész személyzetből senki se tud irni. Csak arra
emlékeznek biztosan, mikor éri őket utól valami ünnepnap vagy vasárnap s
arra, hogy hol terhelik a tutajt.
Ugy gondolom, még május 30-án estére Husztra értek. Itt már rakodtak, a
tutajokat terhelni kezdték. Néhány öl tüzifát ott már fölraktak a
tutajokra.
Három napi veszteglés után indultak útnak s a negyedik napon értek
indulás után Mező-Váriba. Itt több napon át időztek. A tutajosok
többsége azt mondja, hogy itt 8–9 napot töltöttek el. Ezt nem lehet
elhinni. A sáfár beszéde leghihetőbb. Ő azt mondja, junius 2-án, pénteki
napon értek Mező-Váriba s onnan kedden, 6-án indultak el. Ez lehető.
Csak azt nem lehet érteni, miért beszélnek a tutajosok 8–9 napi
időzésről. Pedig valótlant mondani szándékosan nem akarnak. Az időzés
oka egyébiránt főleg a rakodás volt. Három tutajt itt terheltek meg
egészen. Az összes teher, mint már emlitettem, minegy 400 köbméter
tüzifa volt. A köbmétert nem tömörméretben, hanem a rakott hasábok külső
térfogatában kell érteni.
Mező-Váritól nem messze Nagy-Szőllős alatt már a tiszai nagy magyar
Alföld kezdődik. A meder nagy esése már megcsökken, a viznek árama
megcsillapodik, a tutajok már lassan hatolnak előre. A nehéz munkára már
csak helyenként van szükség.
Mező-Váritól Nagy- és Kis-Tárkány a folyam hajlatait is számitásba véve
mintegy 110 kilométer távolságra van.
Az útnak e szakaszán már teljesen rendezve voltak a tutajok. Több
terhelés már nem történt. Minden tutajnál megállapitották, kik lesznek a
tutaj élén, kik a hátulján s miként történik a szolgálat felváltása.
Meghatározták a tutajok sorrendjét is. Az első lett volna Szavinecz
Péter tutaja, a második Matej Péter kormánybiróé, a harmadik Herskó
Dávid sáfáré, az utolsó Csepkanics Györgyé. Több tutajnak a folyam
szélességében egy homlokzattal menni nem szabad. Csak egymásután
mehetnek oszlopvonalban. De valami nagyon közel egymáshoz igy se. A
tutajok közt legalább 20–25 méter távolságnak kell lenni.
Junius 6-án, keddi napon indultak Mező-Váriból s ugy látszik, e napon
nagy utat végeztek, közel ötven kilométert. Estennen elhagyták a
Szamosnak, a balparti mellékfolyónak torkolatát s áthatoltak a gergelyi
hid alatt is s Vásáros-Namény fölött kötöttek ki.
Innen észak felé folyik a Tisza s éri egyebek közt Tisza-Kerecseny
falvát. Itt nem kötöttek ki; szabályos gyorsasággal vonultak el
Kerecsénynél, de azt látták, hogy itt idegen tutajok állanak. Nem
törődtek se ezekkel, se a tutajosokkal. Annyit Csepkanics György mégis
észrevett, hogy a mint tutajuk elhaladt, annak irányában a parton egy
zsidó üldögélt s a mint Herskót meglátta, felállt, Herskóhoz néhány szót
szólt zsidó nyelven, de Csepkanics se jól nem hallotta a szavakat, se
nem értette. Tőle a parti ismeretlen zsidó mintegy kétszáz ölnyire volt.
Tovább nem figyelt rá, csak annyit látott még, hogy lefelé ballagott kis
ideig, mintha kisérte volna a tutajokat. E napi útjukat egyébiránt a
tutajosok nagyon csonkán beszélik el. Egészen össze nem vágó
előadásukból ugy értettem, hogy junius 7-én Eszenynél kötöttek ki. E
napon is nagy utat végeztek, talán 40 kilométernél is nagyobbat.
Junius 8-án alig végeztek 8 kilométernyi utat. Záhonyon felül kikötöttek
körülbelül a vasuti hid és az országúti hid közt lévő szakaszon. A
következő pénteki napon, 9-én Tárkány alá értek s alig 7 vagy 8
kilométernyi út után kikötöttek. Gyanus szél támadt az útban, ez volt a
kikötés oka.
Érdekes némileg az a kérdés, hol kötöttek ki?
Nagy-Tárkány közvetlenül a Tisza partján, ennek egy nagy hajlatánál
fekszik. E hajlatba nem mentek be a tutajok. Tárkány fölött egy jól
kiképződött átvágásból uj medre van a Tiszának. Ezen áthatoltak s még a
régi medren is leszálltak majd két kilométernyire. Itt kötöttek ki
sokkal közelebb Agárdhoz, mint Tárkányhoz. Ez a falu is a jobbparton
fekszik, jó két kilométer távolságra a folyamhoz. Tőle egyenesen keleti
irányban a Tisza partjához közel egy tanya vagy szállás épülete áll. Itt
egy helyütt dombos partja van a medernek. Itt történt meg a kikötés.
Itt töltötték el a pénteki nap nagy részét s az egész szombatot. A szél
nem engedte az elindulást. Vasárnap az ünnep miatt nem lehetett indulni;
csak hétfőn, 11-én indulhattak útnak.
Mivel ölték az időt? Miként töltötték el a harmadfél napot s a három
éjszakát?
Éjszaka aludtak. Egyik a parton, másik a kalibában, de mind elaludtak.
Pénteken már bementek Agárdra, csaknem valamennyien. Sót, dohányt,
paszulyt vettek ott. A paprikás lében főzött paszulyt nagyon szereti az
orosz tutajos. De pálinkát is vett mindenki 4–6 fillérért.
Szombaton és vasárnapon reggel főzés volt a parton. Déli étkezés után, a
mi 10–11 óra közt szokott történni, az összes tutajosok bementek
vasárnap Agárdra s annyi pálinkát ittak, hogy mámorossá lett valamennyi.
Délután mind elfeküdt a füzes parton aludni. Még Csepkanics is aludt
egész délután, egész este. Csak Szavinecz Péter emlékszik arra, hogy
vasárnap délután Herskó a parton egy ismeretlen emberrel, még pedig
zsidóval beszélgetett. Ez még világossal történt, 5 vagy 6 óra tájban.
Hogy mit beszéltek: nem tudja. Egy szavukat se értette. Tőle 150–200
ölnyi távolságban lehetett a beszélgetés, de egyébként se hallhatta a
szavakat, mert ő a beszélgetés alatt kalibájából ki se jött. A
beszélgetést Matej Péter kormánybiró is észrevette, de ő se értette, ő
se ügyelt rá.
Nagy dolognak lett oka és ürügye ez a beszélgetés. Hogy ez megtörtént:
el ne felejtsék nyájas olvasóim. E nélkül nem lett volna teljes ez a
nagy per.
Junius 12-én, hétfőn indultak el a tutajosok Tárkány alól. Ezen túli
megállásuk kikötésük, éjszakázásuk sorrendje nem világos egészen. Az
adatok egybevetéséből ugy látom, hogy e napon Czigándra értek s ott
éjszakáztak. Alig végeztek 30 kilométernyi utat. Kedden, junius 13-án
Berczelig jutottak s a Révdülőnél a rév fölött állottak meg. Szerdán,
14-én értek Tokajba, de valószinüleg Vencsellőnél is megálltak egy
darabig. Matej Ignácz azt mondja, hogy itt meg is háltak. Nem vettem
észre, hogy ez a pörben teljesen bebizonyult volna. De ez nem is fontos
dolog.
Tokajból csak pénteken, 16-án indultak el. Itt töltöttek két éjszakát s
egy egész nappalt s 14-ikének délutánját is. Itt már a tutajosoknak némi
kis történetük akadt.