kiknél a fő szép simára van borotválva. Ellenben a szakáll és bajusz le
van koppasztva arczukról, az oly diszes szakáll és bajusz! Viselnek szűk
feszes ruhát, mit Allah büntetésül szabott rájuk, kemény örvet, mely
állukat mozdulni ne engedje, s hegyes füleket vászonból, a mit
csúfságból hordanak.
Beszédük nem szép zengő és nyugodt, miként a hivők szavai, hanem olyan,
a mely kínnal jön ki a szájból, s facsarja a nyelvet. Nyilván ez is
büntetésül van reájuk mérve Allahtól.
Italuk sem olyan mint a mienk; nem tiszta hűs víz, hanem pokolbeli égető
nedv, mely lángolva ömlik alá a belekbe. Allah a kínzást mérte rájuk
gonoszságaikért. Legyen áldva az, a ki egyedül itélhet.
Ha még nem láttál ilyen dzsint soha, jere Sztambulba és fogsz látni
eleget. Ott járnak az utczán fényes nappal, hallhatod őket beszélni, és
megtépheted ruháidat, kérdezve Allahtól: miért van ez?…
… Több száz év előtt, midőn az ozmanok legdicsőbb uralkodója meghódítá a
büszke Byzanczot, s adott neki áldottabb, magasabb nevet, történt, hogy
egy napon az ulémák vénje Al Faraby, a ki nagy és híres tudós volt, s
ismerte mindazokat, a mik a föld fölött és a föld alatt laknak,
összehivatta az imámokat és dervisheket, a kik Sztambulban laktak mind,
és azt mondá nekik:
– Ime a hivők birodalma elfoglalta a hitlenek világrészének sarkát és
nagy leend, a míg innen ki nem mozdítják őt.
– Ám lássátok, hogy most engemet eltemessetek a földbe, mert elakarok én
utazni innen ama tudás hazájába, a hol szinre látni mindent.
– Visszajövök pedig ötöd nap elmultával, és akkor ismét vegyetek fel a
sírból, hogy elmondjam nektek azokat, a miket láttam és hallottam.
Ezt mondá, és az imámokkal megmosatva testét, lezáratva szemeit, elhagyá
magát temetni a városon kívül a cziprusok ligetébe, arczczal Mekka felé
fordulva.
Öt nap és öt éjjel ott őrködtek sírja mellett a dervisek és imámok: ötöd
nap felbontották sírját, kiemelék belőle a holttestet, megmosták
szemeit, arczát, és ime feléledt az, a szíve elkezdett dobogni, és
szemei felnyiltak, mint a ki csak aludt és fölébredt.
Akkor elmondá az imámoknak, a mi öt napig történt vele a túlvilágon.
Ott járt a hatodik égben, egészen a hetedik ég kapujáig, hol az Al
Siráth hídja van, a honnan vissza nem lehet térni többé.
A hatodik ég pedig a zsidók paradicsoma: ott ül ezüst trónusában az
idegen népek prófétája, Szalómon; a kinek a földön lakozó minden
szellemek szolgálnak, a ki érti a madarak nyelvét, s parancsol minden
dzsineknek.
Al Faraby odajárult a bűvész királyhoz, és elmondá neki, miért jött?
Hogy megtudja, mint lehetne megőrizni a szép és hatalmas ozman
birodalmat az enyészettől.
És ekkor azt mondá neki a bölcs király, földig rezegvén ezüst szakálla:
– A mely napon a zsidók meghintik a páskha vérével küszöbeiket, az nap a
dzsinek, a mik a világot lakják, mind összegyülekeznek a Horeb hegyen,
egy nagy és mély kút öblében, s abban tartózkodnak, míg a hajnalcsillag
fel nem jő.
– Te akkor eredj oda a Horeb hegyére, a mély kúthoz. Vidd magaddal azt a
harangot, mely Sztambulban legutoljára kongott a szultán bevonulása
előtt, s midőn a dzsinek mind együtt lesznek ott a mély kútban, fedd be
őket ama haranggal, s hogy fel ne emelhessék azt valaha, pecsételd le a
harangot négy oldalról az én pecsétnyomó gyűrűmmel.
– Meghagyd azonban a te utódaidnak és a kalifáknak rendben, a kik egymás
után fognak következni Omár khán trónjára: hogy soha Sztambul falain
belől harangot ne engedjenek megkondulni, mert ez a hang muzulmánok
veszedelme; ezen hangra feltörik a pecsét a horebi kútról s kijönnek a
dzsinek, szétbomlik az ország.
Ezt beszélte az imámoknak Al Faraby, és mindenki bámulatára most is ott
volt balkezének mutatóujján a gyűrű, a mit Szalómon adott neki a hatodik
égben. Pedig ott őrzék őt az imámok éjjel és nappal.
A bölcs uléma úgy tőn, a hogy parancsoltatott neki. Elment a Hóreb
hegyére, a Sztambulból vitt haranggal lezárta a mély kútat, midőn
legjobban zúgtak abban az összeszorult dzsinek, s akkor lepecsételé őket
mind a négy oldalról feltörhetlen erejű pecséttel.
Ismét visszajött azután, ismét eltemetteté magát, hogy Szalómonnak
vissza vigye a szent gyűrűt. Öt nap újra virasztottak sírja mellett, s
midőn másodszor felbonták az üreget, melyben feküdt, újra életre tért az
uléma. Csak a gyűrű hiányzott ujjáról, mely az alatt tűnt el onnan, míg
ő a sírban feküvék.
És azután még elélt Al Faraby húsz évig és két hónapig. (Áldassék az, a
ki örökkön él!) Akkor halt meg és bizonyosan átment az Al Siráth hidján,
mert vissza nem tére többet.
Azóta pedig sok száz esztendő lejárt. Avagy hány birodalom van a gyaúrok
földén, mely meg ne bomlott volna az alatt? Azt csak azok tudnák
megmondani, kiknek ily hasztalanságokra is van gondjuk.
Sztambulban nem volt harangszó mind ez ideig.
Az ulémák, a kalifák megőrzék jól a hagyományt, s nem engedték ez
érczeket megszólalni fejük fölött.
Közeledik pedig az idők teljessége reánk.
Ime születik az omárok vánkosain egy padisah, a ki hasonló akar lenni a
gyaúrok fejedelmeihez, ki velük enyeleg, hozzájok folyamodik, velük
öltözködik, nyelvüket beszéli és elfordul atyái sírjától.
A padisah megengedé, hogy a hitetlenek építsenek tornyokat maguknak
Sztambul városában és harangokat húzzanak fel azokba.
Hallgassátok, mit beszélnek e harangok!
– Romlik bomlik ozmán ország! hullong, ödöng rendje rangja. Hajdan
félték, mostan szánják. Omár harcza bolond kaland. A múltak híre balga
hang!… Bilim, balam!!…
A dzsinek elszabadultak!
KÜLÖMBÖZŐ ÉLETÍRÁSOK.
I.
Lord X. ó-angol család sarjadéka, melynek minden tagja historiai nevet
vívott ki magának.
Ősei mind hírneves arisztokraták, kiket nem onnan ismer a közönség
csupán, hogy lovaikkal kis gyermekeket gázoltattak el, hanem pártfogói
voltak a hazai iparnak, művészetnek, tudománynak: jó katonák, bölcs
státus férfiak.
Lord X. maga is méltó utóda őseinek.
Fiatalsága tudományos előkészületekben folyt el, férfi korát a
csatatéren tölté, egyik karját ott temették el Waterloo alatt.
Azután is híven szolgálta hazáját, minden intézmény, melynek virulása
nemzetére fényt, hatalmat, gazdagságot hozott, benne önzetlen
pártfogójára talált.
Férfi korában megnősült: erényes, szilárd volt szerelmében, derék fiakat
és leányokat nevelt hazájának.
Idő haladtával bölcs tapasztalatait hozta a közügyek oltárára, mint
követ a küludvaroknál eszesen, bölcsen tartá fenn nemzete tekintélyét.
Az országteremben a szabadelvűség bajnoka volt, a nép ügyeiért küzdött,
örömét találta a gyors és hatalmas fejlődésben.
A közéletben szegények gyámola, ügyefogyottak védője, ifjak példaképe
volt.
Midőn kiütött a nagy nemzeti harcz Anglia és Oroszország között, ő is
elhozta a csatatérre azt a félkarját és azokat az ősz hajfürteit, hogy
még egyszer viselhesse rajtok nemzete nehéz napjait.
Egy fia szeme láttára esett el az almai csatatéren, másik karja közt
halt meg kholerában. A harmadikat is odahivatta magához.
Mint öreg tapasztalt katonára egy lovas csapat vezényletét bizták. Egy
emlékezetes ütközetben félreértett parancs miatt vakmerő támadást tett
az ellenfélre, a roham becsületére vált mint katonának, hármas
kereszttűz között törte át az ellenség gyalog sorait, elfoglalta
tűztelepeit, ágyúit beszegezte; hanem a szép lovas csapat, a britt sereg
virágának kétharmada odaveszett, maga a derék lord is három nehéz sebet
kapott, azokban becsülettel meg is halt.
És a midőn meghalt, a britt közvélemény oda állt sírja szélére, s
itéletet mondott fölötte.
Elmondá egy, hogy ámbár nagy ember volt, ámbár free-tader volt, és jó
katona, és nagy státusférfi, de seregvezényléshez nem értett semmit;
fiatal korában talán jó kapítány lehetett, de a háború több egy parádé
manoevrenél. Kárhoztatja, hogy miért vállal többet, mint a mit megbír.
A másik összecsapta kezeit, s jajgatva panaszlá, hogy ime egyetlen ember
vakmerősége miatt mennyi derék brítt alattvaló veszté el életét, a kik
ha Bright quaekkerei lettek volna, még most is portert ihatnának; ez már
Lord X-t őrjöngő dæmoniakusnak mondja, ki hogy itthon felelősségre ne
vonathassék, azt a malitiát követte el, hogy maga is elesett.
Harmadik szeretné tudni, hogy vajjon mi érdemei voltak Lord X-nek, a
miért ily fontos állomás bizatott reá, miért kellett őt a kandalló
mellől a köszvényes lábzsacskóból elővonni, fél kezével, fél eszével,
öreg ember létére?
A negyedik már meg is mondja, hogy mi érdemei voltak erre? egyik leányát
a hadügyészség titkárja bírja nőül; az anyja pedig született Lady Z. a
külügyér unokahuga, stb.
Az ötödik még tovább megy; kimondja rá egyenesen, hogy áruló, hogy egész
élete kemény kritika alá vehető: mint ifjú könnyelmű volt, mint
státusférfi makacs, büszke tory, mint követ tapintatlan; Aberdeen azért
engedte őt a harczba menni, hogy ez is egy eszköze legyen a hadviselés
fonákságaiban; hogy elveszett, egyenesen Isten büntetése rajta.
Végre a karikatur lapok furcsa gúny és torzképei fejezték be a halotti
beszédet, a hol fél kezü és fél fejű emberek nyargalnak lóháton kerített
sánczoknak.
II.
Gróf Y. szinte régi hatalmas család ivadéka Magyarországról. Az ő ősei
is mind historiai nevű férfiak, kik a hírnevet kereső minden pályán
meghozták a babérokat hazájuk számára; ott függnek koszorúik a hosszú
ősrégi családfa ágain, mint borostyán, mint cser és olajág, vagy
gabonafüzér és pálma, a hős, a költő, a hadvezér, a békeszerző, a
gazdagító, a diadalmaskodó jelvényei; a nemes gróf családjának utolsó
ivadéka, az ő számára maradt ág sem leend koszorúzatlan, arra is jut, ha
egyéb nem, egy pár kamélia bouquet Pepita da Olivától.
Gróf Y. fiatalságában nem tanult semmi tudományt, szépen felnőtt a
nélkül is: mikor teljes korúvá lett, akkor kiment külföldre és
elfelejtett magyarúl, még a nevét is megfordítva írta, elől a
keresztnevet, hátul a családjáét, mintha nem elébb lett volna gróf Y. és
csak azután harmadnapra Nepomuk János.
Sok időt élt ő is; hanem büszkén elmondhatja magáról, hogy soha nem
szolgált senkinek, sem Istennek, sem hazának, sem emberiségnek.
Jószágain elpusztultak templomok és iskolák, megszaporodtak ellenben az
uzsorások és pálinkaboltok.
Ott, a hol az ország ügyeiről tanácskoztak, késő vénségeig nem ült,
csupán a homburgi és badeni játékházaknál szokott, mint rendkívüli
követ, működni hazája érdekében.
Gyönyörű szép birtoka volt a hazában, egy nap fogadásból sem
lovagolhatott volna egyik végétől a másikig; az összes hazai
intézményeknek mind együtt nincs annyi alaptőkéje, mint neki egy évi
jövedelme volt: ezt a szép javadalmat gróf Y. úgy elpazarlá az utolsó
zsellértelekig, hogy midőn ötven éves volt, már jövedelmeit más kezelte,
a nélkül, hogy valami hazai intézmény egy fillérét látta volna.
Ez az ötvenes szám gonosz szám, az ember huszonnégy éves korában azt
hiszi, hogy jól osztotta fel vagyonát és idejét, ha ötven éves korára
mind a kettőt elpazarlá: s ime előjönnek a fehér hajak, s mikor az
embernek már nincs kedve élni, és pénze élhetni, akkor még előtte áll ki
tudja milyen hosszú szánom-bánom idő.
A fehér hajakat még csak el lehet takarni egy ideig az álhajjal, a
pénztelenséget a hitellel: a nemes grófot ez a két szomorú jó barát haza
üldözé a jó Magyarországba.
Itt ugyan nem voltak sem Steeplechasek, sem híres ballettánczosok, de
volt helyettök országgyülés; s ha egyéb nincs, ez is jó mulatság.
Ott gróf Y. a bal oldalra ült, mert a jobb oldalon mit konzervált volna?
tartott is egy beszédet, melyről nem lehetett megtudni, hogy micsoda
nyelven volt elmondva, hanem azután kijött az nyomtatásban, s ezért a
derék grófot szabadelvű férfiúnak nevezték.
Titkárjával iratott hatalmas felszólításokat a nemzethez, hogy
adakozzunk a nagy nemzeti czélokra, a közintézvényekre; ő maga nem adott
semmit: ezért a derék urat nagy hazafinak nevezték.
Azt is megtette, hogy fél esztendeig eljárt a más páholyába, ezt a rossz
magyar operát hallgatni, a mi elég szép áldozat volt tőle, s nem is
valami csekély ok miatt maradt ki, hanem azért, mert ez a canaille von
Schauspielern und Schauspielerinnen szinte ott ül egy sorban a többi úri
renddel: az ember a páholyokban nem tudja őket megkülömböztetni a
komteszek és baroneszektől. Ez derogált neki, a miért a derék urat
nagyon elegans gavallérnak nevezték.
A nős életet nem sokra becsülte, az embernek nem az a rendeltetése, hogy
gyermekeket neveljen a nyakára és saját örömeit kevesítse általuk; sem
pedig, hogy menekülhetlen különczhöz kösse magát holtig, midőn az egész
világon válogathat magának virágot; mely nézetért a nemes grófot igen
okos embernek nevezték.
Mikor aztán odajutott ez érdemes úr, hogy egészen tisztában állott a
világban, mikor tudniillik épen két annyi volt a jószágain fekvő
adósság, mint azoknak értéke, mikor már a harmadik meghosszabbítás
határideje közelgett legfenyegetőbb váltóival, akkor egy szép reggel
szokása ellenére tíz óra előtt felkelt, elhivatta a fodrászt, parókáját
felsüttette, megfőzette a theáját, megevett mellé két híg tojást,
meggyujtott egy valódi Havannah szivart, azt kiszívta kétharmadáig,
azután megkefélte a fogait, a szemöldökét kiviaszkolta, tükröt tett maga
elé, s a tükörből szépen sziven keresztül lőtte magát.
És a midőn ily nemesűl bevégzé számadásait az élettel, a magyar
közvélemény rendviselői megjelentek ravatala körül és elmondák: «hogy
gróf Y. a geniális férfiú meghalt, a vitézlő, szabadelvű hazafi, a
daliás lovag megtért az ő őseihez. A világfájdalom, a nemesebb kebel
vágyainak meghiúsultán elfonyadt remények, az emberiség jobb jövője
fölötti kétségbeesés megtörték a nemes férfi szivét.»
– Élte legvirulóbb szakában, épen akkor, midőn már csak hogy el akarta
kezdeni nemes tetteinek sorozatát, dönté ki ez oszlopát a hazának egy
eléggé meg nem siratható balvégzet.
– Mennyi jövendő nagyság, milyen szép munkásság reménye szállt vele a
kora sírba, mely nagyratörekvő, de örök akadályokra találó szellemének
egyedül volt képes nyújtani vigasztalást.
*
Oh nagy emberek, ne menjetek Angliába születni; jertek mi hozzánk!
ODA FENT ÉS ODA ALANT.
(Kitépett lapok két szinésznő naplójából.)
I.
Pest, 185…
… nem lehet tovább kiállani!… Az egész kétheti repertoir ismét úgy van
elkészítve, hogy egy főszerepnél többet nem játszom benne: és az is egy
bérletszünet és egy jutalomjáték közé esik… Ez kiszámítás! Oh az emberek
oly gonoszak itt a szinház körül: minden jó szerepemet a nyárra fogják
szorítani, a mikor már nincs közönség; hogy így bizonyítsanak ellenem.
Szerencsére vannak, kik e világos cselszövényeket keresztüllátják, s
reménylem, hogy X. X. nem mulasztandja el az unalmas szebasztopoli
háborútól annyi tért elszakasztani lapjában, mennyi egy üldözött
művésznő közérdekeinek kivívására szükséges, s ez bizonyosan jobban
érdeklendi az olvasó közönséget holmi háborúi tudósításoknál. Hadd tudja
meg a világ, hogy nekünk is van háborúnk, nem csak a töröknek, s nem
csak Krimiában esnek el az emberek, hanem mi nálunk is: igaz ugyan, hogy
itt megint felkelnek…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… ma valaki az előadásra virágokat küldött számomra; sejtem, hogy
kicsoda? Midőn haza tértem szállásomra, egész departementom egy virágos
kertté volt átalakítva… Milyen gyöngéd figyelem. A kellemes meglepetés
szerzője szerényen eltitkolá magát: de énnekem sikerülni fog nevét
kitudnom. Egy új ruhát igértem szobaleányomnak, ha utána jár… Ah, ha
gróf Z. volna!…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… a virágárus megmondta szobaleányomnak a tegnapi virágküldő nevét: egy
fiatal hivatalnok, ki egy negyedévi fizetését költötte el e virágokra…
Minő vakmerőség! Nagyon rosszúl látszik ismerni elveim szilárdságát…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… Ma háromszor is keresett az igazgató. Megmondtam szobaleányomnak, hogy
csak akkor ereszszék be, ha harmadszor keres. Haragszom rá. Ne is
szóljon, tudom hogy miért jön: mondám neki, azt kivánja, hogy azt a
gyülöletes szerepet eljátszszam. Nem fogom tenni. Tudom, hogy vannak a
szinháznak törvényei, de azt is tudom, hogy vannak nélkülözhetlen
művészei, a kiknek a kedveért kivételeket szokás tenni. Nem játszom, nem
játszhatom azt a szerepet. Egy nőt, kit a színpadon megvetnek, kit
kigúnyolnak. Soha. Inkább felbontom a szerződésemet; valahányszor
rágondolok, megbetegszem bele, s betegen csak nem játszhatom. Adják
másnak: én csak nem játszhatom oly nőt, a kinek, a darab végén már 16
esztendős fia van… Az igazgató kénytelen volt okaimat helyeselni. A
szerepet visszavette és bocsánatot kért…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… egészen magamon kívül hagytam el a mai előadást. Azt a gyülöletes
szerepet csakugyan másnak adták. Vetélytársnőm csupa daczból elfogadta.
Természetesen az ő pártja jól működött: midőn kilépett, tapsokkal
fogadták, s azután is minden szavát megéljenezték. Könnyű volt így, mert
rosszúl fogta fel a szerepet. Ő a kigúnyolt nőből egy szenvedő alakot
csinált, hogy részvétet gerjeszszen. Így könnyű a hatást vadászni. A
közönség bele volt bolondulva ebbe a szerepbe. Oh milyen értetlen nép ez
a közönség! Azért is vissza fogom követelni ezt a szerepet. Majd
megmutatom én, hogy kellett volna azt helyesen visszaadni…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… nem értem ezt a dolgot: ma egészen hatástalanúl múlt el az előadás,
pedig tudta a közönség, hogy azt a szerepet ma én játszom; alig kongott
egy-két ember a színházban, s a karzat csaknem üres volt. Érdemes itt
művésznőnek lenni! Azért fárad az ember egész életén keresztül, azért
áldozza fel éjeit, nappalait, hogy azután tizenkét embernek játszszék!
Oh! inkább lennék Vámos-Pércsen, vagy Rácz-Becsén primadonna, mint itt:
ott legalább lelkesült közönség értené meg szavaimat, míg itt csak a
kritikus a rendes színházjáró…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… látott az ember ily tengeri szörnyetegeket, mint ezek a színházi
referensek! Még összehasonlításokat tesznek köztem és az elébbi szereplő
között: az egyik lap oly orczátlan, hogy még jobbnak találja azt, mint
engemet, s tanácsokat ad nekem! én nekem! Kedvem volna ellenbírálatot
írni reájok. De érdemesek-e? nem minden ember kaczagja-e, a mit ők
mondanak…? Felfogadtam, hogy mától fogva több magyar lapot el nem
olvasok soha…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… Ma tökéletes diadalmamat ültem. Soha ily tömött színházat nem láttam,
mint mai jutalomjátékom alatt. Volt benn ötszáz huszonhat forint. Ezt
még a játék alatt megkérdeztettem a pénzszedőtől. Kilépésemkor özönlött
lábaimhoz a koszorú, a taps nem akart szünni, valódi virágzápor volt
taps mennydörgéssel (milyen naiv gondolat, méltó volna, hogy ki legyen
lapban nyomtatva, ha volna oly lap, mely méltó volna, hogy
belenyomassék). Felvonás közben egy becses ajándékot is kaptam a nagy
közönség részéről: megér kétszáz forintot. Most itthon vagyok ennyi
diadal után, körülem virágok és koszorúk halmaza, fülemben még az
elhangzott tapsok viharja cseng. És lelkem belűl elsötétül, ha
rágondolok, hogy hát mi ez mindössze is? Ez hát a művészet netovábbja
nálunk? Egy ruháskosár koszorú és egy bagatelle, mely kétszáz forintot
ér? A mellett rongyos százötven forint havi fizetés. Midőn egy Rachel
jutalomjátéka van, a gyöngyfüzérek omlanak így lábaihoz, s ezreket érő
gyémántokkal tisztelik őt meg herczegek és lordok, pedig százötvenezer
frank fizetése van mellette, s két fogatot is tart. Olyan kedvem volna
kihányni az ablakon mind ezt a sok koszorút, és a színpadi ruhákat és a
szerepeket utána és elmenni kapálni…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… ma végig olvastam valamennyi lapot: hogy hízelkednek, hogy iparkodnak
hódolatukat kifejezni irántam. Szegények. Ha tudnák, hogy én soha sem
szoktam őket olvasni…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… ma nagy vitám volt a rendezővel: ő azt állította, hogy a mai darabhoz
XIV. Lajos korából való öltözet kell; de én bebizonyítottam neki, hogy
ahhoz a renaissance korábóli viselet szükségeltetik, s már azt el is
készíttettem: természetesen nekem volt igazam…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… asztalomon tizenkét jegy hever, csupa megtisztelő meghívások ugyanazon
napra, előkelő delnők tánczestélyei, nyilvános vigalmak, hangversenyek,
melyiket boldogítsam a sok közül? kénytelen vagyok sorsot húzni: egy
hangverseny, egy estély, egy tánczvigalom egy napra elég lesz…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… nagy beteg vagyok. Ezer okom van rá. Az öltözőszobában kétszer rám
nyították az ajtót, bizonyosan keresztülhültem. Meg is boszantottak,
későn húzták fel az előfüggönyt, midőn harmadszor kihivattam. A
hangversenyen elfoglalták a helyemet, s az estélyen zöld ruhám kéknek
tetszett. Mindjárt éreztem, hogy nagy bajom lesz. Kénytelen vagyok az
ágyat őrzeni s csak annyi erőm van, hogy ezt a naplót megírhatom. Az az
egy vigasztalásom van mégis, hogy betegségem felforgatta a játékrendet,
van nagy zavar: legalább most érezik, hogy mennyire nem lehetnek el
nálam nélkül. Korán reggel kétségbeesve jött hozzám annak az eredeti
darabnak az irója, a mit holnap után kellene adni, s hüledezve rebegé,
hogy csak reám várt a darabjával: elhalasztassa-e? Csak adassa galambom
nálam nélkül, mert kijut az időből, a május rossz hónap, ne várjon rám.
Az orvos itt volt. Komolyan aggódni látszik állapotom fölött. Kiváncsi
voltam belepillantani a recipébe, melyet számomra irt, «aquæ destillatæ
unc. duo. sachari albi dr. sechs. rad. liquiritia sem. duo.» Ez a
rövidség engem nagyon aggódtat. Csak valami heroikus kurát ne használna
ellenemben. Az a sachari albi valami hirtelen hatású gyógyszer lehet.
Pedig mondtam neki, hogy csak engedjen időt a betegségnek, de ezek a
színházi orvosok mind olyanok: azt akarnák, hogy az ember mindjárt
meggyógyuljon; más orvos annak örül, ha soká beteg az ember. Csak
legalább négy napig ne engedne felkelni.
II.
Rácz-Becse.
… nem lehet tovább kiállani!… minden nap játszom, minden nap új szerepet
adnak, néha kettőt-hármat is, a mikor csak egy szerepem van, akkor
időközben súgnom kell. Micsoda előadások! Ha valaha Pesten megtudnák,
nem hinnék el, hogy az egész társaságban csak egy férfi van, az
igazgató, a többi mind némber, azokat öltöztetik fel férfiaknak,
bajuszszal, szakállal, s azok játszszák a hősöket és szerelmeseket. Az
embernek a szeme ég ki ily művészet fölött. Ma a Szökött Katonában én
játszottam Gergely kovácsot, mert csak én tudok énekelni, kétszer
elbuktam a hegyes csizmákban, a mikhez nem vagyok szokva, s a közönség
úgy röhögött. Gyakran felhangzik egy-egy kofa kritikája a játék alatt:
ni a szemtelenek!…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… ma a játék után egy részeg suhancz erőnek erejével be akart törni
szállásomra, s hogy bezárkóztam előle, behajította az ablakot. Valami
előkelő ember fiának kellett lenni, mert a bakterok nem merték elfogni.
Egész éjjel nem mertem elalunni…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… A tegnapi garázda fiú anyja megtudva kiállott aggodalmaimat,
engesztelésül egy tál kocsonyát s egy kulacs bort küldött. Az Isten
áldja meg érte. De régen ettem egy napra eleget. Megizentem neki, hogy a
fiát ne bántsa miattam…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… az igazgatónk mind elkártyázta a társaság pénzét, háromszor is voltunk
rajta, mig megkaphattuk, hogy adjon legalább annyit, a mennyiből
kenyeret vehessünk. Azt mondta, hogy ha békét nem hagyunk neki,
elkártyázza még a ruhatárt is, s akkor igazán éhen halhatunk. Nincs más
mód, mint újra játszani…
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –