MÁRTA: Hugocska drága, menj a szobádba. Majd beszélünk még. – Most
próbálj aludni, amíg a fejfájást kialszod. _(Kimenőben.)_ Hugocska,
igen?
HUGOCSKA _(megrezzen, alig figyelve)_: Igen.
MÁRTA: Nézd, ki kell mennem az asztalhoz, különben feltűnik. _(A
küszöbről visszafordul, mintha valami visszahívná)_: Vagy veled
maradjak?
HUGOCSKA _(csak most veszi igazán észre, hogy Márta ki akart menni.
Feláll.)_ Nem Márta… csak egy pillanatra. _(Márta visszajön; Hugocska a
nyakára kapcsolja a kezét)_: Márta, én nem haragszom rád…
MÁRTA: Hiszem, Hugocska.
HUGOCSKA: De neked tudni kell, érezni… mindig, mindig, hogy én most nem
haragudtam –
MÁRTA: Tudom, te jó kis Hugocska vagy. _(Megcsókolja.)_ Hanem most
megpróbálod elaludni, ugye?