MÁRTA: – hogy egyszerűen otthagyjam faképnél, miután az élet legnagyobb
bajain túlsegített! Ahelyett, hogy megóvnók az ő lelki nyugalmát. Hát,
ha ez neked becsület –
HUGOCSKA: Jaj, Márta – mintha igazad volna és… mintha mégsem volna
igazad. _(Dörzsöli homlokát; szédül.)_
MÁRTA _(megfogja)_: Hugocska, te nagyon rosszul vagy!