A két nő keze aláhanyatlott a színlelt szorgosságból és a két szempár
sokáig egymásba meredt. Az anya közelebb húzódott leányához, úgy mert
lopva egy pillantást vetni a kéményajtóra.
– Mit gondol, édesanyám… itt maradjunk, itt várjuk meg?
– Ha kimegyünk, én nem merek visszajönni többet.
– Tegyünk mégis úgy, ahogy édesapám parancsolta.
– Semmit sem parancsolt.
– Azt mondta, rá se merjünk gondolni. Ez csak azt teheti: végezzünk
mindent úgy, mintha semmit sem tudnánk. Mint máskor szoktuk.
– Igy mondta apád?
– Igy, édesanyám. Instállom szépen a konyhába menni, én megterítem az
asztalt… a cselédnek se járhassa meg semmi az eszét…
Terített, de csak a keze engedelmeskedett. Lelke tisztázgatott:
– Haramia nem lehet, apám azt el nem rejti… Bujdosó? Hát mer az
idejönni? Régi, jóismerős.
Apja kemény konzervatív volt mindig, de műveltségét, jellemét mindenki
tisztelte és a liberálisok között is voltak barátai. Sőt kedves
tiszttársa is akadt, aki, ahogy apja mondta, „berúgott a
negyvennyolctól“. S most ezek közűl egy…
Dolga végeztén a szobájába tért, hogy szerető remegéssel gondolhasson az
édesapjára. Milyen jónak, bátornak látta most őt, akinek politikai
konoksága annyiszor sebezte véresre az ő szívét, akiről néha alig bírta
hinni, hogy szent meggyőződésből megy a maga útján.
Soha sem fogja a mai este után szégyelni őt. Hiszen ha valóban honvédet
rejteget… akkor szándékán kívül is méltó a címre, melyet mindenki
megtagadott tőle, akkor „honfiú“, akkor hős… akkor a fejével játszik…
A veszély érzése csak most környékezte meg. Összetette a kezét:
– Én édes, jó Istenem!
Újabb lárma. Kifújta a gyertyát, meghasította a spalettát. Házról-házra
jártak a fáklyások… vajjon „azt“ keresik?
– Ha ide is betérnek?!
Zajt hallott a kapunál és rettenve sietett ki.
Apja jött meg.
… A vacsoránál a városfőhadnagy csak ennyit mondott:
– Klaudina fiam. Te ma anyáddal alszol. Zsuzsám lelkem, te add elő a
Marci gúnyáit.
Marci a tavalyi darabont volt. Megházasodott s nemrég kölcsönt kért egy
rend viseltebb ruha fejében.
– Hajnalban indítom a törökbúzát a tövisi vásárra.
– Ne felejtse István lelkem, hogy Jancsi bá’ hazament húshagyóra.
– Lesz, aki elvigye. Ti csak aludjatok jól.
Semmit sem kérdeztek többet.